jobbra|bélyegkép|265px|Sándor Károly (bal oldalt) válogatott futballisták társaságában, tőle jobbra Tichy Lajos, Kotász Antal, Sipos Ferenc (1958) Sándor Károly, Csikar (Szeged, 1928. november 26. – Budapest, 2014. szeptember 10.) labdarúgó, jobbszélső. Gyors felfutásairól és éles szögből elért góljairól emlékezetes.

Az aranycsapat idején Budai volt a vetélytársa a jobbszélső posztján. Sebes Gusztáv a Honvéd szélsőjét favorizálta, aki kiválóan összeszokott Kocsissal. Így lemaradt az 1952-es olimpiai aranyról, nem játszott az évszázad mérkőzésén, csak csere volt, és az 1954-es világbajnokságra sem nevezték, bár kiutazott a csapattal. Becenevét saját bevallása szerint onnan kapta, hogy nem volt olyan labda, amit ne próbált volna megszerezni, kicsikarni. Mások szerint viszont csapattársai labdakérései során kiabált Karcsi-Karcsi alakult Csikarrá.

Pályafutása Klubcsapatban Szülővárosában, Szegeden a Móravárosi Kinizsiben kezdett focizni. 1947-ben szerződtette az MTK, amelyhez egész pályafutása alatt hű maradt. (A kék fehér klub 1949 és 1956 között háromszor vált nevet: Textilles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobogó). Háromszoros bajnok a csapattal, az ötvenes években a Honvéddal a kor két legjobb csapata volt. 1964-ben fejezte be pályafutását, amikor az MTK KEK döntőben a megismételt, második mérkőzésen alul maradt a portugál Sportinggal szemben. Összesen 379 bajnoki mérkőzésen 182 gólt ért el. 1955 és 1964 között 21 nemzetközi mérkőzésen szerepelt és 11 egyszer volt eredményes.

A válogatottban 1949 és 1964 között volt 75 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 27 gólt szerzett. Az ötvenes évek elején többnyire tartalék volt. 1962-től a válogatott csapatkapitánya volt, Grosicstól örökölte a karszalagot. Részt vett az 1958-as svédországi és 1962-es chilei világbajnokságon. Utóbbin a legjobb nyolc között estek ki a későbbi döntős Csehszlovákia ellen, így a csapat 5. lett. Pályafutása utolsó évében még részt vett az Eb-selejtezőkön (akkor: Nemzetek Európa Kupája), de a spanyolországi négyes döntőn már nem lépett pályára.

Sikerei, díjai MTK 379 bajnoki mérkőzés (klubrekord) 182 gól (Hidegkuti Nándor után a második legtöbb az MTK történetében) Magyar bajnok: 1951, 1953, 1957/58 Magyar Népköztársasági Kupa-győztes: 1952 Közép-Európai Kupa győztes: 1955, 1963 KEK döntős: 1964

Válogatott 75-szörös válogatott (klubrekord), 27 gól 1962-től a nemzeti válogatott csapatkapitánya Világbajnokság: 1958 (10. hely), 1962 (5. hely)

Civil elismerései 1951. A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója 1954. A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója 1993. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 1998. Magyar Köztársaság elnökének arany emlékérme 2001. Az MTK Hungária agárdi labdarúgó akadémiájának névadója 2010. Hegyvidék díszpolgára (2019)Budapest XII. kerületi Önkormányzat elismerése 2014. MOB Fair Play-díj, életmű kategória

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

Emlékezete Róla nevezték el Agárdon a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát, ahol szobra is áll. 2017 júniusában avatták fel a síremlékét a Farkasréti temetőben.

Irodalom Fekete Pál: Csikar (Budapest, 1965)

Jegyzetek

Források

Sportmúzeum

További információk Aranycsapat, sportmuzeum.hu

Isten éltesse, Csikar bácsi, epa.oszk.hu Sándor Károly Labdarúgó Akadémia honlapja, sandorkaroly.hu Sándor Károly (Csikar) és Dalnoki Jenő. Az örök párharc. Fekete Pál: Csikar; Sport, Bp., 1965 (Színes sportkönyvtár) Hegyi Iván: 7-esek, 2. Matthews, Sándor, Garrincha, Hamrin, Best, Jairzinho, Deschamps, Figo, Beckham, C. Ronaldo, Mbappé; Sprint Kft., Bp., 2019 (Világszámok) Hegyi Iván: Nagy Sándor (Csikar); Sprint Kft., Bp., 2020

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Az 1958-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1962-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1964-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Szegediek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei