Gaston François Marie Eyskens vikomt (1905. április 1. – 1988. január 3.) belga közgazdász, politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke három alkalommal 1949 és 1973 között.

Élete 1905-ben született Lier-ben. 1931-től a Leuveni Katolikus Egyetem professzora volt.

Politikai pályafutása 1939-ben a Belga Katolikus Párt képviseletében megválasztották a belga képviselőházba. 1945-ben, 1946-ban és 1965-ben pénzügyminiszter volt.

Első kormányát 1949. augusztus 11-én alakította. Pályafutása során összesen hat alkalommal alakított kormányt, 1949 és 1972 között: 1958 és 1961 között három, míg 1968 és 1973 között további két alkalommal.

Eyskens-nek kormányzati ideje során számos, a belga politikai életet felkavaró válsággal kellett szembenéznie: III. Lipót belga király visszatérési kísérlete az országba 1950-ben, aki a németekkel való kollaborálással vádoltak, a király személyéről tartott népszavazás, az ún. „iskolaháború” 1958-ban, a Leuveni Katolikus Egyetem megosztása holland és francia nyelvű egyetemekre (utóbbi Louvain-la-Neuve városba költözött), míg előbbi továbbra is Leuvenben található). 1960-ban került sor Kongó függetlenné válására. Eyskens kormányzása során történt meg az első lépés a jelenlegi, szövetségi államforma kialakítása felé az 1970-es alkotmányos reformmal.

1963-ban Lipót utóda, Balduin belga király államminiszterré nevezte ki, majd 1973-ban nemesi címet adományozott neki.

Szerepe Patrice Lumumba meggyilkolásában

Ludo De Witte belga újságíró és szociológus 1999-ben kiadott könyvébenThe Assassination of Lumumba, by Ludo De witte azzal vádolta meg Eyskens-t és a belga kormányt, hogy felelősek Patrice Lumumba kongói politikus, a független Kongó első miniszterelnökének haláláért.Ludo De Witte over Lumumba en Mobutu De Witte szerint Lumumba meggyilkolása, bár a CIA is készült erre, lényegében a belga kormány támogatásával és egyetértésével zajlott. Miután Lumumbát eltávolították a hatalomból az ENSZ támogatásával, a belga külügyminiszter (Pierre Wigny) a belga diplomaták tudomására hozta, hogy „a hatóságoknak mindent meg kell tenni Lumumba ártalmatlanítása érdekében”. Egy héttel később, az Afrikáért felelős miniszter még nyilvánvalóbbá tette, hogy „Kongó, Katanga és Belgium érdekei azt kívánják, hogy Lumumbát végleg eltüntessük a színről”. 1961 januárjában a belga kormány jelentős erőfeszítéseket tett arra, hogy a Mobutu Sese Seko tábornok egyik támaszpontján őrzött Lumuumbát az általuk ellenőrzött Kasaï vagy Katanga tartományokba átszállítsák. Katanga vezetője, Moise Csombe, Lumumba régi politikai ellensége volt és kijelentette: ha Lumumba valaha a tartományba jön, a koponyájából vázát készít. Ennek megfelelően amikor a belga kormány jóváhagyta, hogy a Camp Hardy laktanyában fogva tartott Lumumbát a katangai Elizabethville-be (ma Lubumbashi) szállítsák, tudatában voltak annak, hogy ezzel aláírták Lumumba halálos ítéletét, akit a megérkezését követő éjszaka gyilkoltak meg.

Az Eykens-kormányok összetétele Az első Eykens-kormány (1949–1950) Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnökGaston EyskensCVPGazdasági és vállalkozásügyi miniszterJean DuvieusartPSCMezőgazdasági miniszterMaurice OrbanCVPGyarmatügyi miniszterPierre WignyPSCMunkaügyi és szociális miniszterOscar BehognePSCHonvédelmi miniszterAlbert DevèzeliberálisA minisztertanács tagjaHenri Carton de WiartPSCKülügyi és külkereskedelmi miniszterPaul van ZeelandPSCA minisztertanács tagjaOctave DierckxliberálisIgazságügyminiszterAlbert LilarliberálisPénzügyminiszterHenri LiebaertliberálisBelügyminiszterAlbert de VleeschauwerCVPKözmunkaügyi miniszterAuguste BuisseretliberálisKözlekedésügyi miniszterPaul-Willem SegersCVPKözoktatási miniszterLéon MundeleerliberálisKözegészségügyi és családügyi miniszterAdolphe Van GlabbekeliberálisÚjjáépítési miniszterJean Reyliberális

Eykens második miniszterelnöki periódusa (1958–1961) Ebben az időszakban kormányzó keresztényszocialista – keresztény néppártnak nem volt többsége a parlamentben (212 képviselői helyből 104-et szereztek meg), de a nacionalista Frans Van der Elst és két liberális képviselő, Hilaire Lahaye és Adolphe Van Glabbeek támogatásával kormányoztak. A belga történelemben ezt volt az utolsó kormány, amikor egyetlen politikai erő tudott kormányt alakítani. A politikai bizonytalanságot az is jelzi, hogy 1958 és 1961 között Eykens összesen 3 kormányt volt kénytelen alakítani.

Az Eykens II kormány tagjai: Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnökGaston EyskensCVPKülkereskedelmi miniszterAndré DequaeCVPMezőgazdasági miniszterAlbert de VleeschauwerCVPHonvédelmi miniszterArthur GilsonPSCIgazságügyminiszterPierre HarmelPSCBelügyminiszterCharles HégerPSCKözegészségügyi és családügyi miniszterRobert HoubenCVPKözmunkaügyi és újjáépítési miniszterPaul MeyersCVPGazdasági miniszterRaymond ScheyvenPSCKözlekedésügyi miniszterPaul-Willem SegersCVPMunkaügyi és szociális miniszterLéon ServaisPSCVállalkozásügyi miniszterPaul Vanden BoeynantsPSCKözoktatási miniszterMaurits Van HemelrijckCVPPénzügyminiszterJean van HoutteCVPKülügyminiszterPierre WignyPSC

1958. november 6-án ennek a kormánynak le kellett mondania és új kabinet alakult (Eykens III), ezúttal a liberális párt részvételével.

Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnökGaston EyskensCVPMezőgazdasági miniszterAlbert de VleeschauwerCVPHonvédelmi miniszterArthur GilsonPSCKözlekedésügyi miniszterPaul-Willem SegersCVPTársadalombiztosítási miniszterLéon ServaisPSCVállalkozásügyi miniszterPaul Vanden BoeynantsPSCBelga Kongó és Ruanda-Urundi felelős minisztereMaurits Van HemelrijckCVPPénzügyminiszterJean van HoutteCVPKülügyminiszterPierre WignyPSCMiniszterelnök-helyettes,kormányzati reformért felelős miniszterAlbert LilarliberálisBelügyminiszterRené LefebvreliberálisMunkaügyi miniszterOscar BehognePSCKulturális miniszterPierre HarmelPSCKözmunkaügyi és újjáépítési miniszterOmer VanaudenhoveliberálisIgazságügyminiszterLaurent MerchiersliberálisKözoktatási miniszterCharles MoureauxliberálisGazdasági miniszterJacques Van der SchuerenliberálisKülkereskedelmi miniszterJacques Van Offelenliberális

A következő kormányt 1960. szeptember 3-án alakította meg Eykens, szintén a kereszténydemokrata és a liberális párt részvételével (Eykens IV).

Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnökGaston EyskensCVPGazdasági koordinációért felelős miniszterAndré DequaeCVPHonvédelmi miniszterArthur GilsonPSCKözoktatási miniszterPierre HarmelPSCKözegészségügyi és családi miniszterPaul MeyersCVPKözlekedési és szociálisegyüttműködési miniszterPaul-Willem SegersCVPTársadalombiztosításért felelős miniszterLéon ServaisPSCKis és középvállalatokért felelős miniszterPaul Vanden BoeynantsPSCPénzügyminiszterJean van HoutteCVPKülügyminiszterPierre WignyPSCvMiniszterelnökhelyettesés belügyminiszterRené LefebvreliberálisIgazságügyminiszterAlbert LilarliberálisAfrikai ügyekért felelős miniszterHarold d'Aspremont LyndenPSCFoglalkoztatási és munkaügyi miniszterYves UrbainPSCKulturális miniszterPierre HarmelPSCIntézményi reformokért felelős miniszterRaoul VrevenliberálisKözmunkákért és újjáépítésértfelelős miniszterOmer VanaudenhoveliberálisMezőgazdasági miniszterAlbert de VleeschauwerCVPKözoktatási miniszterCharles MoureauxliberálisGazdasági miniszterJacques Van der SchuerenliberálisKülkereskedelmi miniszterJacques Van OffelenliberálisKöltségvetésért felelőshelyettes államminiszterWilly De ClercqliberálisTávközlésért és a postáértfelelős helyettes államminiszterAlbert De GryseCVPEnergiaszektorért felelőshelyettes államtitkárRoger de LoozeliberálisKulturális ügyekért felelőshelyettes államtitkárRenaat Van ElslandeCVP

A harmadik Eykens-kormányzat (1968–1973) Eykens harmadik miniszterelnöki periódusa 1968. június 17-én kezdődött, ekkor a kereszténydemokrata pártok mellett (CVP/PSC a vallon és flamand szocialista párt is részt vett a kormány (Eykens V) munkájában: a Belga Szocialista Párt (BSP-PSB). A koalíciós kormánynak összesen 27 minisztere és két államtitkára volt: CVP – 9, PSB – 7, PSC – 7 és a BSP – 6.

MiniszterNévPártMiniszterelnökGaston EyskensCVPMiniszterelnök-helyettesés gazdasági miniszterJean-Joseph MerlotPSBTudományokért felelőstárca nélküli miniszterThéo LefèvreCVPOktatási miniszterPiet VermeylenBSPHonvédelmi miniszterPaul-Willem SegersCVPKülügyminiszterPierre HarmelPSCMezőgazdasági miniszterCharles HégerPSCTávközlési és postaügyi miniszterEdward AnseeleBSPKülkereskedelmi miniszterHendrik FayatBSPFejlesztési miniszterRaymond ScheyvenPSCKommunikációs miniszterAlfred BertrandCVPIgazságügyi miniszterAlfons VranckxBSPKözmunkaügyi miniszterJos De SaegerCVPTársadalombiztosítási miniszterPlacide De PaepeCVPMunka és foglalkoztatási miniszterLouis MajorBSPPénzügyminiszterJean-Charles Snoy et d'OppuersPSCFrancia kultúráért felelős miniszterAlbert ParisisPSCKözintézményekért felelős miniszterRené PêtrePSCCsalád és lakásügyi miniszterGustave BreyneBSPKis és középvállalkozásokértfelelős miniszterCharles HaninPSCKözegészségügyi miniszterLouis NamèchePSBBelügyminiszterLucien HarmegniesPSBOnderwijsAbel DuboisPSBÖnkormányzati miniszter (flamand)Leo TindemansCVPHolland kultúráért felelős miniszterFrans Van MechelenCVPÖnkormányzati miniszter (vallon)Freddy TerwagnePSBKöltségvetési miniszterAndré CoolsPSBÁllamtitkárokNévPártRegionális gazdaságért felelősállamtitkár (flamand)André VlerickCVPRegionális gazdaságért felelősállamtitkár (vallon)Fernand DelmottePSB

Eykens hatodik kormánya 1972. január 20-án tette le a hivatali esküt (Eykens VI) és egészen 1973. január 26-ig maradt hivatalban. A koalíciót ugyanazok a pártok alkották, mint az Eykens V kormányt.

Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnökGaston EyskensCVPMiniszterelnök-helyettesAndré CoolsPSBHonvédelmi miniszterPaul Vanden BoeynantsPSCBuitenlandse ZakenPierre HarmelPSCPosta és távközlési miniszterEdward Anseele jr.BSPKözegészségügyi és családügyi miniszterLéon ServaisPSCBelügyminiszterRenaat Van ElslandeCVPIgazságügyi miniszterAlfons VranckxBSPKözmunkaügyi miniszterJos De SaegerCVPMunka és foglalkoztatásügyi miniszterLouis MajorPSBVallon kultúráért felelős miniszterCharles HaninPSCTársadalombiztosítási miniszterLouis NamèchePSBMezőgazdasági és kisvállalkozási miniszterLeo TindemansCVPHolland kultúráért felelős miniszterFrans Van MechelenCVPPénzügyminiszterAndré VlerickCVPKommunikációs miniszterFernand DelmottePSBOktatási miniszter (flamand)Léon HurezPSBGazdasági miniszterHenri SimonetPSBOktatási miniszter (vallon)Willy ClaesBSPÁllamtitkárokNévPártTudományosThéo LefèvrePSCKülkereskedelmiHendrik FayatBSPLakás és várostervezési miniszter (flamand)Gustave BreyneBSPFejlesztési miniszterLucien HarmegniesPSBLakás és várostervezési miniszter (vallon)Alfred CalificePSCKözintézményekért felelősLéon RemaclePSCMezőgazdasági és kisvállalkozásiAntoon SteverlynckCVPRegionális gazdaságért felelős (flamand)Luc DhooreCVPKöltségvetésiFrank Van AckerBSPRegionális gazdaságért felelős (vallon)Edouard ClosePSB

Családja Fia, Mark Eyskens szintén politikus lett és 1981. április 6. – december 17. között Belgium miniszterelnöke volt.

Érdekesség A „Nero” képregénysorozat (alkotója Marc Sleen) egyik epizódjában (1970, "The Dolle Dina's") Eyskens kocsija durrdefektet kap. A miniszterelnök éppen a kormányülésre sietett és a sofőr tanácsára kerékpáron folytatja útját. Balszerencséjére belefut a Nero és Tuizentfloot közötti veszekedésbe, felborítják és teljesen összetörik a kerékpárt. Eyskens ekkor mérgesen így szól: „Tiltakozom! Önök nem dönthetik meg ilyen egyszerűen a kormányt!”. 2005-ben a „Legnagyobb Belga” választáson („De Grootste Belg”) Eyskens 67. helyezést ért el a flamand, 89. helyet a francia verzióban.

Jegyzetek

További információk Gaston Eyskens életrajza a belga kormány hivatalos honlapján Kivonat Ludo De Witte könyvéből: Belgium szerepe Patrice Lumumba meggyilkolásában

Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1988-ban elhunyt személyek