A hagyományos nyelvtanban a határozó olyan mondatrész, mely szerkezeti alaptagjával alárendelő szószerkezetet alkot, és lehet:Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 383. o. helyféle, időféle, módféle vagy állapotféle körülmény kifejezője; olyan gondolkodásbeli körülmények kifejezője, mint az ok, a cél stb.; vonzat, mely kiegészíti szerkezeti alaptagjának jelentését.
Magyar grammatikákban
A határozó alaptagja többféle szófaj lehet:Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 384. o.
ige: iskolába jár; igenév: iskolába járó; cselekvést kifejező főnév: iskolába járás; másféle főnév: üzenet iskolámba; melléknév: nagyon okos; névmás: nagyon olyan; határozószó: közel az iskolához.
Fajtái
A határozónak sok fajtája létezik. Egyazon nyelv grammatikái is különböznek abban, hogy hányféle határozót tartanak számon. Például:P. Lakatos 2006, 130–159. o. nyomán szerkesztett szakasz, kivéve a külön jelzett forrásból származó információkat.
helyhatározó: a szobában ül; a pad alól vette elő; közelre hallatszott; ahonnan jöttünk; időhatározó: gyermekkorában tanulta; Három éve nem ittam ; Három körül várlak; Régóta nem láttam; számhatározó: százszor megmondtam; Három alkalommal voltam nála; gyakran dicsérte; állapothatározó-félék: belső állapothatározó, mely az alany, a tárgy stb. testi vagy lelki állapotát, külső megjelenését fejezi ki, ha személy, állapotát, ha dolog: épségben érkezett; üresen hagyta; érintetlen hagy; figyelmen kívül hagyta; mezítláb futott; halva találták; hárman jöttek;A hárman-féle határozó számállapot-határozó, melyet Kálmánné Bors – A. Jászó 2007 elkülönít az állapotféle határozók kategóriáján belül (402. o.). külső állapothatározó (körülményhatározó), mely a cselekvést vagy történést kíséri, személytől vagy dologtól független körülményt fejezve ki: sötétben ül; barátok nélkül él; essivusi állapothatározó, mely valamilyen funkcióban való szereplést fejez ki, és több jelentése lehet: – factivusi jelentése, azaz funkcióba jutást fejez ki: igazgatónak tesz meg; – predicativusi jelentése (funkciót tulajdonít): mint ápoló dolgozik; – nuncupativusi jelentése (megnevezést fejez ki): Nálunk a kukoricát tengerinek nevezik; eredethatározó: forrásból ered; Házasság lett belőle; közülük jött;A közülük-féle határozót Kálmánné Bors – A. Jászó 2007 partitívuszi határozóként különíti el (407. o.). eredményhatározó: A birtok gazdasággá fejlődött; Kétfelé kell vágni; társhatározó: a társ személy: Imre Jánossal barátkozik; A barátjával együtt sétál; Együtt megyünk moziba; a társ élettelen: Beleestem kocsistul; módhatározó: természetben fizet; szépen énekel; szünet nélkül énekel; hirtelen lendül; semmiképpen nem tenné; játszva oldja meg; okhatározó: kényszerből cselekszik; Az intézkedés nyomán helyreállt a rend; miattam aggódik; retteg elindulni; Ismerve a körülményeket tájékozódott; célhatározó, mely két típusú lehet: 1. azt fejezi ki, hogy az alaptagban megnevezett cselekvés, történés, létezés milyen cél elérésére irányul, kinek vagy minek az érdekében megy végbe: harcol a jogaiért; megteszi az ügy érdekében; Megyek bevásárolni; 2. azt határozza meg, hogy egy másik mondatrészben megjelölt személy vagy dolog alkalmas-e, felhasználható-e az alaptagban megnevezett folyamatra vagy minőségi szerepre: odakészíti a fazekat a levesnek; Pista alkalmas katonának; az ifjúság javára tesz; képes megoldani; tekintethatározó: jártas a dolgokban; korát tekintve egészséges; Lényegében elégedett vagyok; Indulni indulhatunk (figura etymologica); fok-mértékhatározó: talpig becsületes; átlagon felül teljesít; annyira fél; kérve kér; eszközhatározó: élettelen: kanállal eszik; Látogatások által erősödik a barátság; személy: Pista révén üzen; részeshatározó: Évának segít; az iskola számára érkezett; részemre készítette; hasonlító határozó: magasabb a fiánál; nincs árvább nála; édesebb, mint a méz; szebbnél szebb (figura etymologica); aszemantikus határozói vonzatok, amelyek nem sorolhatók be a fenti határozófajták egyikébe sem, mert jelentésüket nem lehet pontosan körülhatárolni: bízik valamiben; fellép valami ellen; igyekszik elmenni.
Megjegyzés: Keszler Borbála szerint eszközlő határozó is van, mely más cselekvőt fejez ki, mint a grammatikai alany:Keszler 2000, 423–443. o., idézi P. Lakatos 2006, 157. o. – műveltető ige cselekvője: kimosatja a ruhát a feleségével; – passzív ige cselekvője: A diákok által elvégzett feladatok jók lettek.
Kálmánné Bors – A. Jászó 2007 másként rendszerezve bár, de lényegében a fenti határozóféléket mutatja be, néhány különbséggel:
A fentebb aszemantikus határozói vonzatoknak nevezetteket vonzathatározóknak nevezi, megjegyezve, hogy ezek hagyományos elnevezése „állandó határozó”.Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 389. o. Nem sorolja a számállapot-határozót a belső állapothatározóhoz, hanem külön határozóként kezeli az állapotféle határozók kategóriáján belül.Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 402. o. Nem nevezi meg külön az eszközlő határozót, hanem személynévvel kifejezett eszközhatározónak tekinti.Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 405. o.
Ugyanez a grammatika még két határozófélét különít el:
A képes helyhatározónak olyan alaptagja van, mely konkrét jelentéssel helyhatározót kíván, de elvont jelentése is lehet, és ilyennel képes helyhatározója van: A tudósok behatolnak a természet titkaiba, Apám szájából szép volt az igaz. A partitívuszi (vagy részelő) határozó rész-egész viszonyt fejez ki: Evett a kenyérből, Bizonyára sokan ismerik közületek a seregélyeket.Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 407. o.
A határozó szófaja
Határozót kifejező szófaj lehet névszó, igenév vagy határozószó. A névszó kapcsolódhat az alaptagjához rag, névutó vagy a mint viszonyszó segítségével.
Névszós példák:
A főnév lehet: ragos: a szobában ül; ragtalan: Öt éve nem látták egymást;Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 395. o. névutós: a háború alatt eltűnt; minttel kapcsolt: édesebb, mint a méz.
A melléknév gyakrabban ragos (jókedvűen ébredt), de előfordul ragtalanul is: csüggeteg ébredt. Van személyes névmással kifejezett határozó (tőlem származik) és másféle, ragos névmással (gyönyörködik valamiben) vagy névutóssal kifejezett: áskálódik valaki ellen. Mint a főnév, a számnév is lehet: ragos: Hétig lehet vacsorázni; névutós: Három körül várlak; mint-tel kapcsolt: több mint száz.
Igeneves példák:
főnévi igenév: igyekszik elmenni; határozói igenév: ájulva esett össze; ragos melléknévi igenév: dermedten állt.
Határozószós példák:
tulajdonképpeni határozószó: Régóta nem láttam; határozószói névmás: ahová megyek.
Egyéb főnévi értelemben vett szó vagy szerkezet is lehet határozó, pl. Erre a csakra nem volt mit felelni.
Kálmánné Bors – A. Jászó 2007 határozóknak tekint állandósult szókapcsolatokban részt vevő szavakat is, pl. dugába dől, nagyra tart. Érve az, hogy az ilyen szókapcsolatok jelentésük szempontjából csak együtt értelmesek, mégis grammatikailag elemezhetők.Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 387. o.
A határozók szerkezeti felépítése
A fenti példákban található, több szóból álló határozókon kívül ennek a mondatrésznek vannak még másféle szerkezeti felépítései is.Kálmánné Bors – A. Jászó 2007, 385–387. o. nyomán szerkesztett szakasz.
A halmozott határozó két vagy több egymásnak mellérendelt határozóból áll: az utcákon vagy a tereken játszanak; láz és köhögés miatt fekszik; a fotel mögött és az asztal alatt hevernek; az anyjánál is, az apjánál is magasabb.
A többszörös határozó is több határozóból áll, de lépcsőzetes szerkezetű: az ablak alatt üldögélve várja, nagyon sokszor megígérte.
A kettős határozó általában egy kezdő- és egy végpontra utal: évről évre, látástól vakulásig.
Az összekapcsolt határozó vagy értelmező határozó tagjai közül az egyik pontosítja a másik jelentését: ott lenn, tegnap reggel, kezében ernyővel.
Az összetett határozó ragtalan névszó és igenév kapcsolata: A kislány igyekszik ügyes lenni, Beteg lévén nem mehettem el a színházba.
Más nyelvek grammatikáiban
Amennyiben a határozót egységes mondatrésznek tekintjük, ennek más nyelvek grammatikáiban nem felel meg ugyanilyen, hanem több mondatrészhez tartozónak tekintenek különböző, magyar értelemben vett határozóféléket.
Olyan nyelvek hagyományos grammatikáiban, mint az angol, a francia vagy a román, legközelebb a „határozó” terminushoz a ’kiegészítő’ jelentésű complement, complément, illetve complement áll, de ennek a terminusnak tágabb értelmezést adnak, és beleértenek más, a magyar grammatikákban nem határozónak tekintett mondatrészeket is.
Egyes angol grammatikákban a complement terminus magában foglalja a részeshatározónak megfelelő indirect object ’közvetett tárgy’ elnevezésű mondatrészt.Crystal 2008, 92. o. Példa: The teacher gave a letter to the girl vagy The teacher gave the girl a letter ’A tanító/tanár levelet adott át a lánynak’.Crystal 2008, 336. o. Ezekben a grammatikákban ugyancsak complementek az adverbials ’határozószói’ elnevezésű hely-, idő-, mód- stb. határozóknak megfelelő szavak, szókapcsolatok, de még mellékmondatok is. Példák a When is she going? ’Mikor megy (ő – nőnem)?’ kérdésre adott válaszban: Now/Very soon/In five minutes/Next week/When the bell rings ’Most/Nagyon hamar/Öt perc múlva/A jövő héten/Amikor a harang megszólal’.Crystal 2008, 14. o. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy hagyományosan a complementek közé sorolják a tárgyat is.
Hasonló nézetűek a hagyományos francia grammatikák is. Ezekben a határozók megfelelői a következők: A complément d’objet indirect-nek (szó szerint ’közvetett tárgyi kiegészítő’) megfelel: a részeshatározó: La grêle a nui aux récoltes ’A jégeső kárt okozott a termésnek’;Dubois 2002, 332. o. a képes helyhatározó: Il parlera de la mer ’Beszélni fog a tengerről’;Karakai 2013, 138. o. aszemantikus határozói vonzatok: Je m’efforce de les comprendre ’Igyekszem megérteni őket’;Karakai 2013, 104. o. A complément d’agent (szó szerint ’cselekvői kiegészítő’) megfelelője az eszközlő határozó: La maison a été construite par trois maçons ’A házat három kőműves építette’ (szó szerint ’A ház három kőműves által lett megépítve’).Karakai 2013, 52. o. A compléments circonstanciels (szó szerint ’körülményi kiegészítők’) nagy osztálya a legtöbb magyar grammatikában található határozónak felel meg, de a compléments circonstanciels között olyanok is megtalálhatók, melyek nincsenek elkülönítve a magyar grammatikákban, ahol állapothatározókként szerepelnek. Ezek a következők:Grevisse – Goosse 2007, 390. o. – complément circonstanciel d’opposition ’ellentéthatározó’, melyet olykor complément circonstanciel de concession ’megengedő határozó’-nak neveznek, vagy a kettőt együtt veszik és ’ellentét- vagy megengedő határozó’-nak nevezik: Je l’ai reconnu malgré l’obscurité ’Megismertem a sötétség ellenére’; – complément circonstanciel de condition ’feltételhatározó’: Appelez-moi en cas de besoin ’Hívjanak szükség esetén’.
Állapothatározónak felel meg a francia grammatikákban az ún. épithète disjointe (szó szerint ’elválasztott melléknévi jelző’) is: La neige tombe dense et affreuse ’A hó sűrűn és szörnyűségesen esik’ (Victor Hugo), mely jelzői jellegét az alannyal nemben és számban való egyezése adja.Grevisse – Goosse 2007, 418. o.
Ugyancsak complément a francia grammatikákban a tárgy [complément d’objet direct (szó szerint ’közvetlen tárgyi kiegészítő’)] és a nem melléknévvel kifejezett jelző [complément du nom (szó szerint ’a főnév kiegészítője’)].
A román grammatikákban is megvannak a fenti compléments-kategóriák, az ún. „körülményi kiegészítők” fajtáit beleértve, de még kettőt különítenek el, melyek állapothatározóknak felelnek meg:Bărbuță 2000, 263. o. complement cumulativ ’gyűjtő határozó’: În afară de fructe, se vând și legume ’Gyümölcsökön kívül zöldségeket is árulnak’; complement de excepție ’kivételhatározó’: Afară de voi, n-a mai venit nimeni ’Rajtatok kívül senki sem jött el’.