Michael Heizer 1944-ben született Kaliforniában. Amerikai Land Art egyik jelentős alakja.

Pályafutása

Ő volt az első, aki az említett tételt (Az általuk „bekeretezett" látvány legfőbb tartalma a földi álszín különböző minőségének megmutatása, a geológiai rendezettség esztétikai értékének kiemelése, az erózió erejének, az időjárás következményeinek feldolgozása volt, miközben érzékenyen ügyeltek arra, hogy műveikben, mesterségesen kialakított mélységekben s magasságokban az ember léptéke, alakja felidézhető legyen. A természetrajz és a művészet eltérő perspektívái az ember fogalmában és fizikai tényében erednek – sejtetik a munkák.) a Mojavesivatagban létrehozott Kettős negatív (1969) és Kiemelt/Visszahelyezett tömeg (1969) című művével megragadhatóvá tette. Néhány land art műve prekolumbián építészetre emlékeztet. A Barnet Newman-i fenségességnek, a subline adaptációját, természetbe helyezését mutatják Michael Heizer alkotásai. Ő nem épített, hanem kivájt. Kettős negatívokat hozott létre. Itt nagyon fontos a dislocation kategóriája, ámi a helyszíneknek az egymásba való áthelyezését jelenti (Tiravanijanál is láttuk a helyszínek megváltoztatását, felcserélését). Itt sokkal inkább a tájban, a minimal art-hoz hasonló áthelyezésekről van szó.

Alkotásai

Visszahelyezett tömeg: (1969) Egy kb. 8 tonnányi követ emelt ki, majd visszahelyezte saját helyére. Kettős negatív: (1969) Heizer 1970-ben a Mormon Mesa-sivatagban (Nevada) egy új Kettős negatív létrehozása közben 740 ezer tonna földet mozgatott meg, hogy az egymással derékszögben találkozó két hatalmas árok a természetes érintetlenségben lévő táj szervező elemévé legyen. Egy majdnem szabályos kör alapú völgykatlanba, az átmérő (kört érintő) két végén kb 30 m magas, és 8–10 m mély bevágást csinált. Két, szemben elhelyezkedő teret vájt a kőbe, melyek kettős negatívként reflektáltak egymásra (az emberi és természeti formák egységét jelezve). Ezeknek szakrális tér jellegük van. 1986-ban megbízást kapott arra, hogy elhagyott amerikai szénbányából alakítson ki olyan tájformációkat, melyek a teknősbéka, hal, kígyó és béka jeleit adják ki a felettük repülő gépek utasainak számára. A land art itt nyilvánvalóan történelem előtti ízekkel kacérkodó alkalmazott tájdekorációvá vált.

Heizer a maga valójában megközelíthetetlen és elképzelhetetlen kiterjedésű, minőségű munkáit leginkább nagyméretű színes fotókon mutatta be, amelyeket a fotókritikusok lekicsinylően „behemót, ragyogóan színezett tájképekként" írtak le.

Jegyzetek

Külső hivatkozások New York Times, reference article Webpage of Heizer at the Dia Art Foundation Levitated Mass Michael Heizer in the spotlight of California. (world press review)

Kategória:Amerikai szobrászok Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek