Kenneth Choi (Chicago, 1971. október 20. –) amerikai színész.
Legismertebb alakítása Lewis Az utolsó ember a Földön című sorozatban. Az American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy című sorozatban is szerepelt.
Fiatalkora Chicagoban született koreai bevándorlók gyermekeként. Apja elektrotechnikai professzorként és üzletemberként dolgozott. Édesanyja ápolónő volt, mielőtt háztartásbeli anya lett. Három gyermek közül a középső. Glenwoodban járt a Longwood általános iskolába. A Brookwood School District 167 középiskolába járt. Break táncosként lépett fel a középiskolai évei alatt. A Homewood-Flossmoor High Schoolban futott és tornászott, ahol ő tartotta a másodéves rekordot a lólengésben. Szülei, különösen az apja, lebeszélték gyermekkori álmairól, hogy színész legyen, és arra utasították, hogy "felelősségteljes és észszerű" karriert kövessen, mint például a könyvelés. Követte szülei tanácsát, és a Purdue Egyetemen könyvelés szakon végzett, de úgy döntött, hogy abbahagyja, hogy színészi álmait követhesse.
Portlandbe költözött, hogy színészi karrierjét folytassa. Korábbi munkatapasztalata nem volt, így egy helyi Blockbuster videotékában kapott munkát. A következő öt évet azzal töltötte, hogy a helyi portlandi színésztanároknál, leginkább Paul Warnernél képezte magát.
Pályafutása 2001-ben a Beyond the Pale című filmben szerepelt. 2013-ban szerepelt A Wall Street farkasa című filmben. 2018-ban a Képmás című sorozatban szerepelt. Még ebben az évben a Hotel Artemis – A bűn szállodája című filmben is szerepelt. 2018 óta a 911 L.A. című sorozatban szerepel.
Filmográfia Filmek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1998 Boszorkányváros Halloweentown Repülőseprű árus Galbenisz Tomasz 2000 Vulkán torkában Deep Core Wayne Lung 2001 Beyond the Pale Douglas 2002 Woman on Fire Gondnok 2003 Időzsaru 2. – Verseny az idővel Timecop 2: The Berlin Decision Josh Chan professzor Damu Roland (1. szinkron)Csőre Gábor (2. szinkron) 2004 Terminál The Terminal Határőr 2000 Nehéz idők Harsh Times Fujimoto The Road to Canyon Lake Pong 2006 Ellenséges terület 2.: Az ördög tengelye Behind Enemy Lines II: Axis of Evil Li Sung Park dél-koreai nagykövet Az eltűnt ezred Only the Brave Dave Fukushima Undoing Danny The Heart Specialist Mitchell Kwan 2007 Baby Mike Walk the Talk Dave War War Takada Földi Tamás Koreatown Sil, a jól öltözött drogdíler 2008 Az utca királyai Street Kings Kim 2011 Amerika Kapitány: Az első bosszúálló Captain America: The First Avenger Jim Morita Szatmári Attila2012 Dr0ne Jay Vörös hajnal Red Dawn Smith The Real St. Nick Jack 2013 Five Thirteen C.I.A. A Wall Street farkasa The Wolf of Wall Street Chester Ming Törköly Levente 2016 Suicide Squad – Öngyilkos osztag Suicide Squad Jakuza főnök 2017 Pókember: Hazatérés Spider-Man: Homecoming Morita igazgató Szatmári Attila Bright Bright Yamahara 2018 Gringo Gringo Marty Vári Attila Hotel Artemis – A bűn szállodája Hotel Artemis Buke Szatmári Attila Office Uprising Freddy Wong 2026 Mesterséges kegyelem Mercy Ray Vale Karácsonyi Zoltán
Televíziós szerepek
ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések1999Martial LawBioveszélyes járművezető1 epizód2000Az elnök embereiThe West WingTitkosszolgálat ügynöke1 epizódThe HuntressDouglas Ho1 epizódArlissTommy Takega1 epizódV.I.P.Desmond Kusari1 epizódRoswellRoswellKen1 epizód2001Az ügyosztályThe DivisionLouis Tang1 epizódA Garcia testvérekThe Brothers GarcíaAlec Lind1 epizódKristinSmoove1 epizódDead LastSyd, a drogos1 epizód2002RebaAoki1 epizódFérjek gyöngyeThe King of QueensTodd Ling1 epizód2003Presidio MedDennis2 epizódBostoni halottkémekCrossing JordanGarma1 epizódBeckerNam1 epizód2003–2004DragnetBurrell bűnügyi nyomozó2 epizód2004Jim szerint a világAccording to JimLabortechnikus1 epizód2004–2005Doktor HouseHouseDr. Lim2 epizód2005Las VegasLas VegasDr. Lim1 epizód2006CSI: A helyszínelőkCSI: Crime Scene InvestigationJason Tua1 epizód2007Shark – Törvényszéki ragadozóSharkKirk Bagley1 epizódLincoln HeightsAnthony Moon1 epizód2424Cheng's Operative4 epizód2008Samurai GirlSato6 epizód2008–2009CrashMikey Han3 epizód2008–2014Kemény motorosokSons of AnarchyHenry Lin14 epizód2009NyomtalanulWithout a TracePhilip Shen1 epizódHősökHeroesSam Douglas1 epizódGlee – Sztárok leszünk!GleeDr. Wu2 epizódmagyar hangja Vári Attila2010HawthorneDr. Paul Hyun3 epizód2011Apa csak egy vanLast Man StandingDr. Wong2 epizód2012HíradósokThe NewsroomDr. Lee1 epizód2013IronsideEd Rollins9 epizódLongmireDr. Bloomfield1 epizód2014A S.H.I.E.L.D. ügynökeiAgents of S.H.I.E.L.D.Jim Morita1 epizódmagyar hangja Pálfai Péter2015ÜgynöklistaAllegianceSam Luttrell13 epizódmagyar hangja Kálid Artúr2016American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügyThe People v. O.J. Simpson: American Crime StoryLance Ito6 epizód2016–2017Az utolsó ember a FöldönThe Last Man on EarthLewis10 epizódmagyar hangja Vári Attila2017Chicago MedChicago MedDr. David Kwon2 epizódDimension 404Kojima1 epizód2018–911 L.A.9-1-1Howie 'Chimney' Hanfőszereplőmagyar hangja Szatmári Attila2018KépmásCounterpartBob Dwyer4 epizód2019Fehér hóSnowfallBobby 'Bob-Bob' Kim1 epizód
Jegyzetek
További információk
Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Chicagóiak Kategória:Amerikai színészek Kategória:Élő személyek