Enric Rabassa (Barcelona, 1920. április 19. – 1980. december 29., Barcelona) spanyol labdarúgóedző.
Pályafutása Játékosként Rabassa játékosként a spanyol alacsonyabb osztályú UE Sants, CF Badalona, Sant Celoni és Sant Sadurní csapataiban futballozott. Edzőként Rabassa az FC Barcelona utánpótlásában edzősködött. 1958 és 1960 között az első számú csapat másodedzőjeként dolgozott Helenio Herrera vezetőedző mellett; a páros a barcelonai csapatot 1959-ben és 1960-ban is spanyol bajnoki címig, valamint 1960-ban Vásárvárosok kupája döntőjéig vezette. 1960 tavaszán, a bajnokság végeztével, de még a spanyol kupa negyeddöntő és a Vásárvárosok kupája döntőjének visszavágója előtt Herrerát menesztették, a vezetőedzői pozíciót pedig ideiglenesen Rabassa vette át. A Camp Nouban rendezett VVK-döntő visszavágón már Rabassa irányította a Barcelona csapatát, és a katalánok 4:1 arányú győzelmet aratva az angol Birmingham City csapata felett elhódították a serleget. Egy hónappal később a csapat viszont búcsúzott a spanyol kupa negyeddöntőjében az Athletic Bilbao csapata ellen, és Rabassát a holland PSV Eindhoventől érkező Ljubiša Broćić váltotta a vezetőedzői poszton, Rabassa pedig a spanyol másodosztályú CD Condal csapatához távozott. A hatvanas években edzette még a CD Tenerife, a Deportivo de La Coruña, a CE L’Hospitalet, a CD Atlético Baleares és a CF Reus Deportiu csapatait is, majd felhagyott az edzősködéssel. Rabassa 1980. december 29-én hunyt el Barcelonában.
Sikerei, díjai Edzőként FC Barcelona Vásárvárosok kupája győztes: 1958–1960
Források
Jegyzetek
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Spanyol labdarúgóedzők Kategória:Az FC Barcelona vezetőedzői Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek