Jacky Duguépéroux francia labdarúgó, hátvéd, edző.

Pályafutása Játékosként Duguépéroux 1965-ben a francia élvonalbeli Valenciennes csapatában kezdte el felnőtt labdarúgói pályafutását; 1965 és 1973 között százötvenkét bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett. 1973 és 1979 között a szintén élvonalbeli RC Strasbourg csapatában futballozott; közel kétszáz bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Legnagyobb sikerét labdarúgóként az 1978–1979-es idényben érte el, amikor a klubbal francia bajnoki címet ünnepelhetett, valamint bejutott az UEFA-kupa nyolcaddöntőjébe. Labdarúgó-pályafutását az ASPV Strasbourg csapatánál fejezte be. Edzőként Duguépéroux visszavonulása után edzőként folytatta az ASPV Strasbourg csapatánál. 1995 márciusában kinevezték korábbi csapata, az élvonalbeli RC Strasbourg csapata élére, és rögtön első idényében Intertotó-kupa győzelemig vezette a csapatot, valamint 1997-ben francia ligakupagyőztes lett. 1998 és 2004 között játékosmegfigyelőként dolgozott a klubnál, 2004 októberében azonban ismét kinevezték a csapat vezetőedzőjének; a csapattal 2005-ben ismét megnyerte a francia ligakupát. 2006-ban aláírt a tunéziai Espérance Sportive de Tunis csapatához, amellyel 2007-ben tunéziai kupagyőztes lett. 2014 márciusában harmadik alkalommal is őt nevezték ki az immáron a francia harmadosztályban RC Strasbourg edzőjének; a 2015–2016-os idényben megnyerte a bajnokságot a csapattal, a másodosztályban már Thierry Laurey vette át a csapat irányítását.

Sikerei, díjai Játékosként RC Strasbourg Francia bajnok: 1978–1979 Edzőként RC Strasbourg Francia harmadosztályú bajnok: 2015–2016 Francia ligakupagyőztes: 1997, 2005 Intertotó-kupa győztes: 1995 Espérance Sportive de Tunis Tunéziai kupagyőztes: 2007

Források

Jegyzetek

Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Valenciennes labdarúgói Kategória:Az RC Strasbourg labdarúgói Kategória:Francia labdarúgóedzők Kategória:Az RC Strasbourg vezetőedzői Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek