Az afantázia a mentális képzelőerő hiányát jelenti. Először Francis Galton írta le 1880-ban, de azóta alig tanulmányozták. A jelenség iránti érdeklődés 2015-ben újult meg, amikor az Exeteri Egyetem oktatója, Adam Zeman és csapata cikket jelentetett meg róla. Ők alkották meg az afantázia elnevezést, az ógörög φαντασία szót fosztóképzővel ellátva. Becslések szerint a népesség 2%-át érinti.
Azonban azóta is csak keveset foglalkoztak a jelenséggel. Néhány kutatás altípusokat különböztetett meg. Az egyik altípus a téri afantázia, ami azt jelenti, hogy az egyén képzelőereje nélkülözi a térlátást. Egy másik altípus a tárgyi afantázia, képtelenség egyes események vagy itemek mentális képének létrehozására.
Az afantázia ellentéte a hiperfantázia, ami extrém képzelőerőt jelent, és bármely érzékre vonatkoztató. Az afantázia hasonlít olyan állapotokhoz, mint a prozopagnózia, az alexia és az amúzia. Velük szemben nem ismert, hogy az afantázia okoz-e valami észlelhető hátrányt vagy szenvedést. Ezért nem világos, hogy az afantázia betegség-e.
Kutatása közelebb visz a mentális képzelőerő megértéséhez. Auf dem inneren Auge blind: Was ist Afantasie?
Története A jelenségről először Francis Galton írt 1880-ban a képzelőerőről írt statisztikai tanulmányában. Úgy találta, hogy ez egy gyakori jelenség:
„Megdöbbenésemre, úgy találtam, hogy a legtöbb kutató, akiket először megkérdeztem, azt mondta, hogy a mentális képzelőerő teljesen ismeretlen számukra; és úgy néztek rám, mint fantasztára, feltételezve, hogy a mentális képzelőerő szavakkal pontosan azt írtam le, mint amiről úgy gondoltam, hogy bárki számára jelentenek. Nem értették meg jobban, mint egy színvak a színeket, tudomást nem véve a saját állapotáról.”
1897-ben Théodule-Armand Ribot tipografikus-vizuális típusú képzelőerőről írt, amit azt jelentette, hogy mentálisan megfelelő írott szavakként látják a gondolatokat. Jacques Hadamard magyarázata szerint:
„Ribot első felfedezése egy jól ismert fiziológus volt. Az ő számára még a kutya, állat szavak sem hívtak elő képet, ehelyett nyomtatva látta őket, pedig kutyák között élt, és kísérletezett velük a mindennapokban. Hasonlóan, egy nagyon közeli barátjának nevének hallatára sem tett erőfeszítést arra, hogy felidéződjön a barát képe, hanem az ő neve jelent meg nyomtatva… Továbbá Ribot szerint a tipografikus-vizuális típusú emberek nem tudják elképzelni, hogy mások gondolkodása másként működik.”
2005-ben Adam Zemant felkereste egy férfi, aki egy kisebb műtét után elvesztette a vizualizálás képességét. Miután megjelent Zeman esettanulmánya 2010-ben, azután többen is megkeresték Zemant azzal, hogy ők egész életükben képtelenek voltak vizualizálni. 2015-ben Zeman és csapata újabb cikket jelentetett meg, ezúttal a fejlődési afantáziáról, amivel felkeltette az érdeklődést a téma iránt.
Zeman 2015-ös cikke a David Marks által 1973-ban kifejlesztett Vividness of Visual Imagery Questionnaire (VVIQ)-t használta 21 önmagát diagnosztizáló önkéntes mentális képalkotásának felmérésére. Megállapította, hogy csak az akaratlagos képzelőerő hiányzott; a nem akaratlagos képzelőerő, mint az álmodás, nem volt érintett.
Az Újdél-Walesi Egyetem kutatói, Rebecca Keogh és Joel Pearson 2017-ben megjelent cikkében a mentális képalkotás szenzoros kapacitását binokuláris rivalizációval és előfeszítéssel vizsgálták. Úgy találták, hogy amikor egy inger elképzelésére kérte őket, a saját magukat afantáziásnak tartók majdnem semennyi képszerűséget nem produkáltak, összehasonlítva a többi kísérleti alannyal, akik magasabb pontszámot értek el képalkotásból, és akiknél az előfeszítés hatásos volt. 2020-ban publikáltak egy másik cikket, amiben a mentális képalkotással kapcsolatban mérhető különbségeket mutattak ki, ezúttal indirekt, az elsődleges látókéreg aktivitását (V1) mérve.
Egy másik 2020-as tanulmány szerint az afantázia más érzékekre is kiterjed, illetve az afantáziások kevésbé élénk önéletrajzi emlékekről számoltak be. Továbbá az emlékezet más formái is másként működnek, mint a nem afantáziásoknál. Egy 2021-es tanulmány szerint kevesebb tárgyat tudtak felidézni képek közül, ellenben a térbeli emlékezet jobban működött, mint a kontrollszemélyeknél. Ezek a különbségek csak a felidézés fázisában jelentkeztek.
2018-ban egy tanulmány egy afantáziás személy vizuális munkamemóriáját elemezte. Úgy találta, hogy az afantázia a munkamemóriát is érinti. Habár az elme képes a legtöbb helyzetben kompenzálni a mentális képalkotás hiányát, ez a hiány lényeges az elme működésének sok aspektusában, beleértve a munkamemóriát.
2021-ben egy tanulmány az izzadást mérte a bőr vezetőképességével egy ijesztő történet olvasása, majd félelmet keltő képek nézése közben. Úgy találták, hogy szemben a többi résztvevővel, az afantáziások fiziológiai válasza egyenes vonalú volt a történet olvasása közben, míg a képek nézegetése közben a válasz nem különbözött a többi személyétől. A cikk arra következtetett, hogy az eredmény támogatja a mentális képalkotás érzelemerősítő elméletét.
2021-ben egy másik tanulmány a vizuális keresési feladatokban hosszabb reakcióidőt talált az afantáziásoknál, mint a többi résztvevőnél. A feladatban a megtalálandó kép mellett figyelemelterelés is szerepelt. A reakcióidő azonban mindenkinél csökkent, ha a keresendő kép színével előfeszítettek, szemben az elterelő kép színével vagy egy semleges harmadik színnel. Ekkor a kutatók azt feltételezték, hogy ez azért történt, mivel a szín nem volt fontos a feladatban. Ennek vizsgálatára további kísérleteket végeztek. Úgy találták, hogy a nem afantáziás résztvevőknél nagyobb volt a csökkenés, ha két tárgy közül kellett választani, mint ha két szó közül. Ugyanakkor minden résztvevő gyorsabb volt a képekkel, mint a szavakkal végzett feladatokban. Egy 2023-as tanulmány természetesebb helyzetekben vizsgálódott, és arra jutott, hogy az afantáziások lassabban találtak meg elrejtett objektumokat egy képen.
2021-ben egy tanulmány úgy találta, hogy az afantáziások más stratégiát használnak a memória feladatokhoz. Ezzel kiderült, hogy a munkamemória és a látási memória nem ugyanaz, mivel az afantáziásoknak nem voltak nehézségeik a látási munkamemóriával.
Egy 2021-es tanulmányban kapcsolatot kerestek az autizmus, a szinesztézia és az afantázia között. Úgy találták, hogy az afantáziásoknál több az autisztikus vonás, mivel jellemzőbben rosszabbak a szociális képességeik, mint a többségé. Ehhez gyengébb képzelőerő és masgasabb intelligenciaszint járul.
A fejlődési afantázia mellett létezik szerzett afantázia is. Okozhatja agysérülés vagy pszichológiai okok. 2021-ben arról írtak, hogy COVID-19 is okozott afantáziát.
Egy 2022-es tanulmány az általános népesség körében akarta felmérni az afantázia gyakoriságát, hogy hallgatókat és online toborzott önkénteseket vizsgált Vividness of Visual Imagery Questionnaire segítségével. A vizsgálati személyek 0,8%-a képtelen volt mentális képek alkotására; és 3,9% volt képtelen mentális képek alkotására, vagy mentális képalkotása homályos, illetve elmosódott volt. Sitek és Konieczna azt mutatta ki, hogy a súlyosbodó afantázia a demencia előjele lehet. Szerzők egy csoportja afantáziásokkal készített interjúkkal életükről, és úgy találták, hogy kevesebb epizódra emlékeznek, mint a kontrollszemélyek; illetve a jövőre vonatkozó terveik, elképzeléseik is kevésbé részletgazdagok. Ami azt jelenti, hogy a képalkotás fontos az epizodikus részletek dinamikus felidézében és kombinálásában.
Okai 2022-ben két modell létezett az afantázia magyarázatára. Az egyik szerint a frontális és az okcipitrális lebeny (tehát az agy első és hátsó része) közötti kommunikáció zavara idézi elő. Ugyanis a frontális lebenyben jelenik meg a képalkotásra az igény, amire az okcipitrális lebeny a kép megalkotásával reagál. Egy másik szerint az okcipitrális lebeny aktivitása túl magas, így nem tud reagálni a külső jelekre. Ez utóbbi elmélet azonban nincs megfelelően alátámasztva bizonyítékokkal. Afantáziát okozhat agysérülés, műtét vagy trauma - ez utóbbi a rémálmokat akarja megelőzni a mentális képzelőerő lefojtásával.
Különböző elméletek léteznek az afantázia magyarázatára. Egy általános elméletet keresnek filozófiai, pszichológiai és nyelvészeti megközelítésben. Blomkvist szerint az epizodikus rendszer folyamatanak zavaraként magyarázható a legjobban, így ez az epizodikus rendszernek egy zavara. Filozófiai szempontból is tanulmányozzák. Šekrst szerint az érzékletio képek fokozatosan épülnek fel mentális képekké, az afantáziától a hiperfantáziáig. Ez az elképzelés fuzzy álláspontból befolyásolja a mentális képalkotás filozófiai, nyelvészet és szemiotika elemzését. Whiteley amellett érvel, hogy az álmodásról szóló elméleteket némi módosítással bele kell foglalni az afantázia elméletébe, mivel az álom nem akaratlagos képalkotás.
Hírességek Ed Catmull, a Pixar társalapítója, és a Walt Disney Animation Studios korábbi elnöke. Catmull a Pixar 540 munkatársát tesztelte a mentális képalkotásra, és úgy találta, hogy a produkciós menedzserek mentális képalkotása jobb, mint a művészeké. Gordon Clark, 20. századi presbiter filozófus és teológus. Afantáziája erősen hatott ismeretelméletére, ami nem fizikai észlelésre, hanem bibliai racionális propozicionális releváción alapult. Laura Kate Dale, brit író és aktivista. James Harkin, brit podcaster és forgatókönyvíró. Richard Herring, brit komikus és podcaster. Penn Jillette, amerikai bűvész és tévés személyiség Glen Keane, animátor, író, illusztrátor. Lynne Kelly, mnemotechnikák szerzője. Lynne saját állítása szerint afantáziás, de sikeresen használja például a memóriapalotát, ami tipikusan a látási memórián alapul. Mark Lawrence, fantasyszerző. Yoon Ha Lee, sci-fi író. Laura Lexx, komikus.Richard Herring's Leicester Square Theatre Podcast Book Club 17, 8th July 2022 Emad Mostaque, a Stability AI alapítója és vezérigazgatója. Derek Parfit, brit filozófus. Afantáziája hathatott a fényképészet iránti hosszú távú érdeklődésére. Blake Ross, a Mozilla Firefox egyik alkotója. Ross 2016 áprilisában publikált egy esszét az afantáziájáról, és arról, hogyan tudta meg, hogy nem mindenki tapasztalja meg. Az esszé számos helyen elérhetővé vált a szociális médiában és különböző hírforrásokban. Michelle Sagara, fantasyszerző. Matthew Yglesias, újságíró, a Vox társalapítója. A popkultúrában 2016 áprilisában Blake Ross esszét írt a Facebookra, melyben leírta tapasztalatait az afantáziával; továbbá azt, hogyan ismertfe fel, hogy nem mindenki osztozik vele ebben a tapasztalatában. Ez az esszé elterjedt a szociális médiában.
Lauren Miller 2017-ben megjelent All Things New című regényének főszereplője egy fiatal nő, aki egy autobalesetben szerzett agysérülést követően afantáziás lett.
Egy online afantáziás közösség augusztus 18-át az afantázia napjává nyilvánította, Galtonra emlékezve.
2020-ban Bonnie Strange kinyilvánította, hogy afantáziás.
Jegyzetek
Források
Aphantasia: When The Mental Image Is Missing (englisch) Quirks and Quarks, Wissenschaftssendung im kanadischen Radio CBC Radio One, Juni 2016. Forschungsprojekt Aphantasia Research Project Bonn an der Universität Bonn Auf dem inneren Auge blind – Artikelsammlung zu Afantasie in Spektrum der Wissenschaft Afantasie - Leben ohne Vorstellungskraft, GalileoTV aus September 2020
Fordítás
Kategória:Megismerés