Gerevich László (Budapest, 1911. április 7. – Budapest, 1997. június 20.) Kossuth-díjas régész, művészettörténész, az MTA tagja. Kiemelkedő szerepe volt a Budai Vár második világháborút követő régészeti feltárásaiban.

Életpályája

Gerevich László Budapesten született, apja Gerevich Zoltán, miniszteri tanácsos, anyja Ladányi Ibolya.HU BFL-VII.154.a-1923-0367. sz. közjegyzői okirat (egyezség) 1931 és 1935 között művészettörténetet, régészetet és magyar irodalomtörténetet tanult a budapesti egyetemen. 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1935-től a Fővárosi Múzeumban gyakornok, 1938-tól múzeumi őr (ez ma vezető beosztásnak felel meg), 1947-től ugyanott osztályvezető. 1936-37-ben tanulmányutat tett Olaszországban. 1947-től a budapesti egyetemen a középkori régészet magántanára. 1950-től 1961-ig a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója. 1958-tól 1981-ig a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportjának (később Intézetének) első igazgatója. Szerkesztette a Budapest Régiségei című sorozatot. Tudományos közleményei szaklapokban (Acta Historiae Artium, Acta Archeologica stb.) jelentek meg.

Kutatásai

Gerevich fő kutatási területe a középkor és a reneszánsz építészete, szobrászata volt. Nagybátyja, Gerevich Tibor széles európai horizontú középkori magyar művészettörténeti iskolájából kikerülve, ásatásait és annak feldolgozásait mindig szélesebb magyarországi és európai településtörténeti és művészettörténeti keretekbe helyezte. A középkori Csut falu és az albertfalvi kis vár feltárása után a Budai Vár városépítészetét és háztípusait vizsgálta.

Vezetése alatt zajlott a Budai Vár második világháború utáni régészeti feltárása. A dömösi prépostság ásatásainak vezetőjeként korszakalkotó eredményekkel járult hozzá a magyar romanika kezdeteinek megismeréséhez és közép-európai helyének meghatározásához. A pilisszentkereszti ciszterci apátság feltárásának vezetőjeként nemcsak addig vitatott történeti-földrajzi kérdéseket oldott meg, hanem a magyarországi gótika történetének fordulópontját, a Gertrudis-szarkofág maradványainak megismerését is lehetővé tette. A pilisi ciszterci kolostor feltárása során igen ritka ún. piskótamintás padlótéglákat talált. Felfedezte, hogy a padlóminta megegyezik a francia Villard de Honnecourt mester híres hátrahagyott albumában is megörökített mintákkal, és többek között ezzel igazolta, hogy Villard a korábban elfogadottal ellentétben 1220 körül, francia és pilisi ciszterciek közvetítésével, királyi megrendelések miatt jött Magyarországra. Gerevich állította, hogy ez a látogatás az egész korabeli magyar művészet számára óriási jelentőségű volt. A pilisi ciszterci apátságról szóló összefoglaló munkájában (Gerevich, 1984) így ír erről:

„Nyugaton e fölosztott díszítésű padlóburkolat szokatlansága keltette föl az Album tanúsága szerint Magyarországon megbízással járó Villard de Honnecourt érdeklődését, mert a téglány alakú mezőkre osztott díszítés öt mintáját lerajzolta, melyből négy alapmintát lehetett azonosítani a pilisi bekarcolt mintájú padlóburkoló téglával és padlótégla-mozaikkal; köztük olyan ritka is elterjedt, mint a piskótaminta. Alig lehet kétségünk afelől, hogy látta az éppen elkészült pilisi templomot, sőt, hogy megbízását éppen itt végezte el.”

Fontosabb munkái

A kassai Szent Erzsébet-templom szobrászata a XIV-XVI. században (Budapest, 1935) A garamszentbenedeki Úrkoporsó (Gerevich Tibor emlékkönyv, Budapest, 1942) A felvidéki szobrászat stílusfejlődése (Budapest, 1943) Gótikus házak Budán (Budapest régiségei, 1950) Magyarországi gótikus művészet (A magyarországi művészet története, I. Budapest, 1955; 4. kiad. 1970) A budai várpalota története. Gerő Lászlóval (Budapest, 1956) Buda szerepe a magyarországi gótikus építészetben és az európai stílusáramlatokban (Budapest régiségei, 1956) Közép-európai királyi műhelyek a XIV. században és a késő gótika (Építés- és Közlekedéstudományi Közlemény, 1958) Johannes Fiorentinus und die pannonische Renaissance (Acta Historiae Artium, 1959) A budai vár feltárása (Budapest, 1966) A gótikus klasszicizmus és Magyarország (MTA Filoz.Tört. Tud. Oszt. Közl., 1971) The art of Buda and Pest in the Middle Ages (Budapest, 1971) Budapest története, I-II. Többekkel. Főszerk., szerk. (Budapest, 1973) Die mittelalterlichen Städte im Zentrum Ungarns II. (Göttingen, 1974) A kora gótika kezdetei Magyarországon (MTA Filoz.Tört. Tud. Oszt. Közl., 1974) Pilis abbey, a cultural center (Acta Arch., 1977) A pilisi ciszterci apátság (Szentendre, 1984; 2. kiad. 1987) Ergebnisse der Ausgrabungen in der ungarischen Zisterzienserabtei Pilis (Acta Arch., 1985)

Díjak, elismerések Kossuth-díj (1954)

Jegyzetek

Források Művészeti lexikon. II. köt. Szerk. Zádor Anna és Genthon István. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1966. Gerevich László szócikkét lásd 198. p. Paloták, kolostorok, falvak – Gerevich László (1911–1997) középkori kutatásai

Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1911-ben született személyek Kategória:1997-ben elhunyt személyek Kategória:Gerevich család Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek