Észtország (), teljes nevén Észt Köztársaság (Eesti Vabariik) észak-európai állam a Balti-tenger keleti partján. Az úgynevezett balti államok (Baltikum) egyike. Északon és nyugaton a Balti-tenger, keleten Oroszország, délen Lettország határolja. Az Európai Unió kisebb méretű és kisebb népességű tagállamai közé tartozik. Hivatalos nyelve az észt, ami az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelv. Fővárosa és legnépesebb városa Tallinn.
A Német Lovagrend, a Dán és a Svéd Királyság, valamint az Orosz Birodalom több évszázados uralma után a 19. században kezdett kialakulni az észt nemzeti identitás. Ez az Észt Függetlenségi Nyilatkozatban csúcsosodott ki 1918. november 14-én, amikor az I. világháborút követően létrehozták a független Észt Köztársaságot. A két világháború közötti időszakban nagyrészt demokratikusan működött. Észtország de facto függetlensége a II. világháborúval véget ért, kezdve a Szovjetunió 1940-es erőszakos bekebelezésével és a Harmadik Birodalom 1941-es inváziójával, amit 1944-ben újabb szovjet megszállás követett és létrehozták a Észt SZSZK-t, ami 1944 és 1991 között fennmaradt és ezekben az évtizedekben az észt kormány száműzetésben működött. A szovjet megszállás évtizedeiben nagy számú orosz érkezett az ország területére, ennek eredményeként a mai napig jelentős az orosz kisebbség részaránya. A békés hangulatú éneklő forradalom 1987-ben kezdődött a balti szovjet köztársaságok között és 1991. augusztus 20-án a függetlenség hivatalos visszaállításával ért véget. Észtország azóta demokratikus, parlamentáris köztársaság.
Észtország az Európai Unió, az eurózóna, a NATO, az OECD és az ENSZ tagja, valamint része a schengeni övezetnek.
Az ország a globális rangsorolásban rendszeresen nagyon jó helyezést ért el az életminőség, az oktatás, a közszolgáltatások digitalizálása és a technológiai vállalatok elterjedtsége tekintetében.
Földrajz bélyegkép|balra|170px|Észtország domborzati térképe bélyegkép|balra|170px|Barna medve bélyegkép|balra|170px|Észtország több mint fele erdő
Domborzat Felszínét a legutóbbi jégkorszak alakította hullámos alfölddé. Átlagos magassága 100 m-nél is alacsonyabb. Legmagasabb pontja a 318 m magas Suur Munamägi. A két legnagyobb szigete Hiiumaa és Saaremaa fűvel borított, helyenként bozótos mészkőfennsík.
Vízrajz Az ország jégvájta sekély tavainak nagy része az idők során feltöltődött és elmocsarasodott, jelenleg az ország fele lápvidék.
Legnagyobb folyója: Emajõgi 101 km hosszú, míg leghosszabb folyója a Võhandu 162 km, a Pärnu 144 km, míg a Kasari 112 km-es. Legnagyobb tavai: Csúd- vagy Peipus-tó és a Võrts-tó.
Tengerpartja tagolt, az országhoz 1520 kisebb sziget tartozik. A Rigai-öböl bejáratát elzáró két nagy szigete a Hiiumaa és Saaremaa.
Éghajlat
Kontinentális valamint óceáni éghajlata van.
Az éghajlat óceáni befolyásoltsága miatt az év napjainak több mint felén felhős az ég, a csapadék mennyisége az ország délkeleti sarkában 750 mm is lehet. Szeptemberben hullik a legtöbb, tavasszal pedig a legkevesebb eső. Észtország éghajlata az Atlanti-óceán és a Golf-áramlat hatása miatt jóval enyhébb, mint az azonos szélességi körre jellemző éghajlat:
nyáron (június-szeptember) 15-18 °C, télen pedig -4 – -5 °C a jellemző napi középhőmérséklet.
A partvonal mentén a téli hőmérséklet mindig pár fokkal magasabb, nyáron pedig alacsonyabb, mint a szárazföld belsejében. Előfordulhat a hőmérséklet napi 20 °C-os ingása: reggel a hőmérő akár ‑12 °C-ot, délután pedig már 10 °C meleget mutat.
Észtországban a leghosszabb nap nyáron közel 19 órás, az úgynevezett fehér éjszakák időszaka május elejétől július végéig tart. A legrövidebb téli nap 6 órán keresztül tart. A telek meglehetősen zordak, három hónapig az egész ország területét hó borítja.
Növény- és állatvilág
Észtország gazdag növényzetéhez 1470 faj tartozik, míg állatvilágában számos európai emlős, több ritka és védett kétéltű szerepel. Az országnak kiemelkedően sok erdeje van az európai átlaghoz képest, melyeknek egyik különleges látogatója az orosz sutaszárnyúmókus.
Természetvédelem Észtorszárban 3864 védett természeti objektum található. A Lahemaai Nemzeti Park (Lahemaa rahvuspark) Északkelet-Észtországban található, a fővárostól, Tallinntól 70 km-re. A nemzeti parkot 1971-ben alapították, és ez volt a korábbi Szovjetunió első nemzeti parkja. Területe , amelyből 250,9 km² tengeri természetvédelmi terület. Méreténél fogva Európa egyik legnagyobb területű nemzeti parkja. A Lahemaa Nemzeti Park létrehozásának célja az észak-észtországi tájkép megőrzése, a természet védelme, a kutatások elősegítése, a biológiai sokszínűség megóvása és a nemzeti örökség fenntartása a jövő nemzedékei számára. A nemzeti park nevét az északi partvidék félszigetekkel (Juminda-félsziget, Pärispea-félsziget, Käsmu-félsziget és a Vergi-félsziget) tarkított tengeröblökkel gazdagon borított partvonala miatt kapta, melynek jelentése "az öblök földje". A nemzeti park Észtország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A közeli fővárosból, Tallinnból rengeteg cég hirdet egynapos túrázási lehetőségeket, miközben sokan maguk indulnak útnak, hogy felfedezzék a vidék természeti látnivalóit.
Történelem
Korai idők
A mai Észtország területére az ember valószínűleg az utolsó eljegesedés elmúltával, 11–13 000 éve telepedett be. A legkorábbi ismert régészeti lelőhely Dél-Észtországban a Pärnu folyó partján van, Sindi település közelében. Radiokarbon vizsgálat szerint a telep évvel ezelőtt létezett.
Bizonyítható, hogy i. e. 6500 körül Kunda város közelében halász-vadász közösségek léteztek. A kundai csont és kő eszközökhöz hasonlóakat találtak szerte Észtországban, Lettországban, Észak-Litvániában és Dél-Finnországban. A Kunda-kultúra a középső kőkorig, a mezolitikumig létezett.
A bronzkor végén és a vaskor elején jelentős kulturális átalakulás volt. Ennek legfőbb jellemzője a mezőgazdaság elterjedése, amely a továbbiakban az észt gazdaság és kultúra magva maradt. Az időszámításunk szerinti első öt évszázadtól kezdve állandó farmok alakultak, a népesség nőtt, a települések kiterjedtek. A Római Birodalom kulturális hatása elérte Észtországot, ez az időszak ma a római vaskor nevet viseli.
A mai Észtország területének lakóit először Tacitus említi aesti néven Krisztus után 98-ban. A korai skandináv népek Eistland-nak hívták a Finn-öböl déli részét. Német iratok Aesti néven említik a Visztula folyótól északkeletre fekvő területeket.
A jóval mozgalmasabb, háborús középső vaskor következett. Ekkoriban külső fenyegetés jelentkezett kétfelől is, a balti törzsek támadtak a déli határvidékről és a tengeren át. Skandináv sagák szólnak az észtek elleni hadjáratokról. A viking korban viszont az észt kalózok támadták a partokat, Sigtuna svéd várost 1187-ben kifosztották és felégették.
Középkor A mai Észtország területe volt Európának az a sarka, amely a legkésőbb vette fel a kereszténységet. 1193-ban III. Celesztin pápa toborzott kereszteseket a pogányok megszelídítésére Európa északi részein.
Elsősorban a Német Lovagrend (gyakran Teutón Lovagrend néven említik) vette ki részét a kereszténység – nem ritkán militáns – terjesztésében.
A legészakibb balti állam, Észtország területe a németeken kívül először a dánok, majd a svédek megszállása alá került.
A Dán Észtországnak nevezett Észak-Észtország Dánia birtoka volt 1204-től 1346-ig. Reval (1918 óta oroszul Таллин és Таллинн, észtül Tallinn a neve) a lübecki városjogot 1248-ban kapta meg, és a 13. század végén csatlakozott a Hanza Szövetséghez. Később így tett Tartu és Pärnu is. 1343-ban Észak-Észtország és Saaremaa Szent György éjszakáján fellázadt a dán uralom és az azt megtestesítő német telepesek ellen. Ezt a lázadást 1344-ben verték le. Oroszország 1481-ben és 1558-ban sikertelenül próbálkozott a terület megszállásával.
Reformáció
Az európai reformáció hivatalosan 1517-ben kezdődött Luther Márton (1483–1546) 95 pontjával. Nagy változásokat okozott a Baltikumban. Eszméi gyorsan elterjedtek a Német Lovagrend államában. A nyelv, az oktatás, a vallásgyakorlat és a politika nagymértékben átalakult. Az istentisztelet nyelve a helyi nyelv lett a latin helyett. Az 1561-es livóniai háborúban Észak-Észtország svéd uralom alá került, míg a déli rész az 1580-as években átmenetileg a Lengyel-Litván Konföderáció uralma alá. 1625-ben Észtország teljes szárazföldi területe svéd birtok lett. Közigazgatásilag az északon fekvő észt tartományokra, valamint a Dél-Észtországra és Észak-Lettországra kiterjedő Livóniára osztották fel. Ez a felosztás fennmaradt a 20. század elejéig.
1631-ben II. Gusztáv Adolf svéd király kényszerítette a nemességet, hogy több jogot biztosítson a parasztságnak, bár a jobbágyság fennmaradt. 1632-ben Dorpatban (1918 óta Tartu) nyomda és egyetem létesült. Ez az időszak az észt történetírás szerint a "régi szép svéd idők".
Észtország az Orosz Birodalomban A nagy északi háború következtében a svédek elvesztették Észtországot Oroszország javára (1710-ben ténylegesen, 1721-ben a nystadi béke értelmében jogilag is). Az uralkodó osztály és a felső középosztály továbbra is balti németekből állt. A háború súlyos veszteséget okozott az észt népnek, de gyorsan pótlódott a veszteség. Bár a parasztság jogai kezdetben csökkentek, a jobbágyságot 1816-ban az észt tartományban, 1819-ben Livóniában eltörölték.
A függetlenség kivívása
thumb|right|220px|Az észt függetlenségi háború hadjáratai thumb|right|400px|Észtország, domborzat, 1920–1940
A 19. században a jobbágyságot eltörölték és az oktatást kiterjesztették az észt nyelvű helyi lakosságra. Ennek következtében észt nemzeti mozgalom alakult ki. Megjelent az észt nyelvű irodalom, színház és a nemzeti zene. A késői 19. században, a nemzeti ébredés korában megkezdődött az észt nemzettudat kialakulása. E mozgalom vezetői Johann Voldemar Jannsen, Jakob Hurt és Carl Robert Jakobson voltak.
Jelentős esemény volt a nemzeti eposz, a Kalevipoeg 1862-es megjelenése, melyet Friedrich Reinhold Kreutzwald írt és az 1869-ben megrendezett első nemzeti dalfesztivál. Az 1890-es évek az Orosz Birodalomban az oroszosítás ideje volt. Ekkor az észt nemzeti mozgalom egyre jobban politikai színezetet kapott, az értelmiségiek kezdtek nagyobb autonómiát követelni, majd később teljes függetlenséget az Orosz Birodalomtól. Amikor az 1917-es orosz októberi forradalomban a bolsevikok jutottak hatalomra és az előre nyomuló német csapatok megérkeztek, 1918. február 23-án Pärnuban és február 24-én Tallinnban kikiáltották Észtország függetlenségét. A Vörös Hadsereg még ebben az évben megtámadta az új országot, és 1919 januárjára meghódította annak legnagyobb részét.
Az egyrészt Szovjet-Oroszország, másrészt a németbarát lázadók ellen vívott észt függetlenségi háborúban az észteket Litvánia, Nagy-Britannia és a fehérorosz északnyugati hadsereg segítette. Az észt ellentámadás 1919 februárjában kezdődött, és nyár végére a szövetségesek már közvetlenül Petrográd és Kronstadt előtt álltak. A győzelem tárgyalásra késztette a szovjeteket, és a németbarát önkéntesek leverése után megkötött tartui békeszerződésben Észtország biztosította függetlenségét 22 évre. Kezdetben parlamentáris demokrácia volt, de a parlamentet feloszlatták 1934-ben a világgazdasági válságot követő politikai zavarok idején. Akkoriban az országot Konstantin Päts rendeleti úton igazgatta.
Szovjet megszállás Az Észt Köztársaság II. világháborúbeli sorsa 1939 augusztusában teljesedett be, amikor Sztálin és Hitler egyezményt kötött Kelet-Európa érdekszférák szerinti felosztásáról a Molotov–Ribbentrop-paktumban és annak titkos záradékában.