A görög gyarmatosítás során a görög poliszok és a hellén nyelvű népek a Balkán-félszigeten kívül, a Földközi-tenger és melléktengerei partján hoztak létre önálló településeket. Fő időszaka a Kr. e. 8-6. századra esett, és elsősorban Dél-Itáliában, a Márvány-tenger és a Fekete-tenger partjain alapították ezeket a gyarmatokat. Hatására fellendült a görög gazdaság és a kultúra, amit a Mediterráneum távolabbi területeire is eljuttatott a megélénkülő kereskedelem. A görög gyarmatalapító mozgalom oka elsősorban abban rejlett, hogy az anyavárosok a termelés adott színvonalán túlnépesedtek, és a vállalkozó szelleműek csoportjai útra keltek új települési területet, megélhetést keresni. bélyeg|600px|Görög városok és kolóniák elhelyezkedése Korai gyarmatosítás Mükénéi betelepülők Cipruson Az i. e. 12. században, a mükénéi kultúra hanyatlásának kezdetének idején két hullámban érkeztek telepesek Küproszra. Később a partvidékről a hegyekbe húzódtak, helyet adva az utánuk érkező görög csoportoknak.A korai betelepülésre elsősorban nyelvészeti bizonyítékok, a lineáris B írás ismerete és mükénéi hatást mutató kerámiák utalnak. (lásd )
Az Égei-tenger keleti partvidékének gyarmatosítása A sötét századok alatt, valószínűleg a dórok nyomására vándoroltak aiolok az Égei-tenger kis-ázsiai partvidékének északi szakaszára, és alapítottak ott településeket.Az itteni aiol nyelvből hiányzott a jelentős dór hatás, ami a Boiotia és Thesszália területén maradtaknál megfigyelhető volt. (lásd ) Az aiol kolóniák létesültek Leszbosz szigetén és a szárazföldön a Dardanelláktól Szmürna és Khiosz vonaláig. A terület legfontosabb városa Kümé volt.
A terület déli részeiről (Khiosz szigetéről és Szmürna városából is) később (legkésőbb a Kr. e. 9. század végéig) kiszorították őket a később érkező iónok, akik Szamosz szigetén, a Szporádok szigetein és a velük szemben fekvő kis-ázsiai parton telepedtek meg. A területen korábban már éltek mükénéiek, azonban azt az iónok érkezése előtt elhagyták. Ebben a korszakban alapították Ephesost és Kolophónt, ekkor alapították újra Milétosz városát, amely jelentős szerepet játszott a későbbi görög expanzióban. Bár Thuküdidész művében azt írta, hogy a városokat athéniak alapították, ez valószínűleg csak részben lehetett igaz.
Ióniától délre és a déli szigetvilágban (többek között Kréta, Mélosz, Théra, Kósz, és Rodosz szigetén) a dórok foglaltak területeket, megalapították Rodoszon Ialüszoszt, Kamiroszt és Lindoszt, Kósz és Knidosz városát, és talán Halikarnasszosz alapítása is az ő nevükhöz fűződik.
A kis-ázsiai görög államok városszövetségekbe tömörültek, melyek egy-egy szentély tisztelete köré szerveződtek, és határaik egybeestek a törzsi határokkal. Ez alapján alakult ki Aeolisz 11 városból álló, Iónia 12 tagú és Doria kezdetben 6 tagú, később 5-re olvadó szövetsége.
A görög expanzió korszaka Okok Az ókori Hellas területén, a Kr. e. 11. században tapasztalható demográfiai visszaesés után robbanásszerűen megnőtt a népességszám mind Anthony Snodgrass régészprofesszor 1970-es és 1980-as években végzett kutatásai szerint, mind az ókori forrásoknak (Homérosz) megfelelően. Ha forrásokat tekintjük, Homérosz Iliaszának egy kommentárja őrizte meg az eposz előzményeit, a trójai háború kitörésének okát elbeszélő Kypria egy rövid töredékét, amely feltehetőleg a Kr. e. 7. században keletkezett. A források tanúsága szerint tehát a görögök tudatában voltak a túlnépesedésnek.
A régészeti kutatások a régészeti lelőhelyek (sírok, települések) számának robbanásszerű növekedését mutatták ki, így következtetni lehetett a lakosság számának növekedésére is. A kutatók a népességszám növekedésének okait a pásztorkodásról a földművelésre való áttérésben látták, melynek során az élelemtermelés intenzívebbé vált. Ezzel párhuzamosan az elszórtan, kis településeken élő népesség nagyobb településekre költözött össze, de e településekről újabb és újabb hullámokban, mintegy "belső gyarmatosításként" betelepítette a sötét korban feladott területeket.
Mivel a Balkán-félsziget nagy része hegyes-hágós vidék, így a legtöbb polisznak nem volt megfelelő megművelhető területe. Ez a terep ugyanis a zöldségtermelésre, szőlőtermesztésre és olajbogyó termesztésére volt alkalmas, csak nagyon rossz minőségű és kevés gabonát hozott. Így a túlnépesedés mellett az élelmiszerhiánnyal is küzdöttek a poliszok.
Bár a mükénéi korban élénk tengeri kereskedelem a sötét kor századaiban nagyon erősen visszaszorult, teljesen valószínűleg sohasem szűnt meg. Valószínűleg ezek a kereskedők hozták az első híreket a letelepedésre alkalmas vidékekről, azonban lehetséges az is, hogy szájhagyomány útján fennmaradtak a bronzkori hajóutak emlékei is.
A túlnépesedés levezetésén túl kereskedelmi érdekeket is szolgáltak az alapítások, a Kr. e. 8. századra megélénkülő hajózás egyre fontosabb szerepet töltött be a tengerparti poliszok életében.
Szerepet játszottak ezen kívül egyéb gazdasági hatások (például aszályok) és belső politikai ellentétek is.
A terjeszkedés kezdetei A görög kereskedelmi expanzió a Kr. e. 9. század végén az euboiai hajósok vezetésével indult meg. Már Kr. e. 800 előtt kereskedelmi állomást létesítettek al-Minában, a szíriai Orontész folyó torkolatánál, Kr. e. 760 körül pedig a Nápolyi-öbölben, Iskhia szigetén alapították meg Pithékusszai városát. Ezek a telepek a helyi (föníciai illetve dél-itáliai) kereskedelem figyelemmel kísérését szolgálták. A 8. század végére az euboiaiak elveszítették előnyüket, helyüket a kereskedelemben átvették a korinthosziak. Ennek egyik oka kétségtelenül az volt, hogy Euboia két legfontosabb polisza, Khalkisz és Eretria háborút vívott egymással a köztük húzódó termékeny Lélantosz-síkság birtoklásáért.A háború pontos időpontja nem ismert, mint ahogy az eredménye sem. (lásd )
A görög expanzió kiterjedése A görög gyarmatosítás fő területei az i. e. 8–6. században a Fekete- és Márvány-tenger partjai, Dél-Itália és Szicília, Kilikia és Ciprus voltak, emellett számos várost alapítottak hellén telepesek Észak-Afrika, Dél-Franciaország és Ibéria partjainál, valamint megjelentek Szardínián és Korzikán is.
Az i. e. 8. században indult el az úgynevezett „görög gyarmatosítás” szorosan vett folyamata is. Sorra alakultak görög kolóniák, a „gyarmatvárosok” szerte a Földközi-tenger medencéjében. Az egész tulajdonképpen a kisparaszti birtokok felaprózódására, illetve az adósrabszolgaság intézményére vezethető vissza. A poliszokban arisztokrácia az uzsorás szerepét kapta meg, hiszen csak nekik volt megfelelő tőkéjük a hitelezéshez. A paraszti kisbirtok semmilyen módon nem állhatta a versenyt, a legtöbb kisbirtokos paraszt anyagi függésbe került. Az adóst pedig, ha nem tartotta a vállalt, vagy kiszabott határidőt, nemcsak földönfutóvá tették hitelezői, de polgárjogát is elvesztette. A jog és megélhetés nélküliek tömegesen vándoroltak ki. Csak néhány hajót kellett alájuk adni, vagy száműzni néhány gazdagabb embert, aki állta a hajóút költségeit, s a telepesek indulhattak is. Nemcsak be nem telepített földeken, de akárhol alapítottak új városokat, még Egyiptomban is.
A korai görög gyarmatosítás folyamata az i. e. 7. századra a mediterráneumban erős hellenizációt okozott, mely nem azonos a „hellenizmus” korának kulturális jellegeivel. A görögség ez időben hasonló diaszpórákat alkotott, mint korábban az asszírok, később pedig a zsidók. Ámde míg az egyéb diaszpórákhoz hasonlóan a környező kultúrák elemei nem, vagy ritkán és kis mértékben épültek be a görög kolóniák életébe, a környező területek rengeteg görög elemet vettek át. Ebben különbözik a hellenizmus teljes kultúracseréjétől és -összeolvadásától, s egyben az egész folyamatot ez teszi hasonlóvá Róma gyarmatosításának következményeihez, melyben a korai, köztársaság-kori hódítmányok szinte teljesen Rómához asszimilálódtak, míg a későbbi, császárkori terület-szerzeményekben – azaz a romanizáció korában – már legfeljebb kulturális összeolvadás következett be. A korai görög gyarmatosítás következményei Egyiptomban és az etruszk-latin területeken váltak a leglátványosabbá, hatásai végig követhetők az ókor folyamán, illetve Róma révén a középkor meghatározója is lett – legalábbis a reneszánsz után, amikor újra fel kellett fedezni a görög-római kultúrát.
A görög kultúra exportja először szinte mindenhol a képzőművészetek terén jelentkezett, úgy a szobrászatban, mint a grafikus ábrázolási módokban. Ezenkívül a görög mintájú természeti istenek kultuszai terjedtek – hol egybeolvadva a régiekkel (Egyiptomban, ahol a szinkretizmusnak amúgy is évezredes hagyományai voltak), hol szinte változatlanul átvéve azokat (etruszkok, akiknek korai vallását csak a rómaiban fellelhető hatások alapján körvonalazhatjuk, de feltehető, hogy a görög kultúraexport előtt nem léptek túl az úgynevezett „polidémonizmuson”). Egyiptomban sajátos, csak erre a területre jellemző kultuszok alakultak ki, melyek a helyi totemisztikus eredetű, illetve fétis-jellegű istenségek kultuszainak részleges megváltozásával járt. Ilyenek például Szerápisz, Mnevisz és Ápisz, melyek valamennyien termékenységgel kapcsolatosak. Egyiptom az egyik első olyan terület, ahol a görögök is átvettek bizonyos vallási elemeket, mint például Harpokratész, a gyógyító, és Ízisz, az anyaistennő. A Közel-Keleten és Kisázsiában valamennyi egyiptomi-görög szinkretista isten rendkívüli népszerűségnek örvendett, és nagy szerepük volt további kultuszok beolvasztásában, melyekből végül is a misztériumvallások nőtték ki magukat. A hellenisztikus misztérium-vallások tulajdonképpen a korai görög gyarmatosítás egyenes következményei (Adonisz, Kübelé, Mithrász stb.), de ezekhez több évszázad szükségeltetett.
A korai görög gyarmatosítás sehol sem hozott nagy kiterjedésű politikai hegemóniát, azaz jelentős terület-szerzést. Az államisággal még nem rendelkező helyeken az anyavárosokhoz hasonló önálló poliszok jöttek létre, városállamok sorozata, melyek azonban nem ismerték el az anyaváros főségét, de helyi államokat sem alakítottak ki. A dél-itáliai, fekete-tengeri és észak-afrikai görög kolóniák ugyanolyan jellegűek voltak, mint balkáni rokonaik. Az egyes birodalmakban – mint például Egyiptomban – létesülő görög diaszpórák mindig valamilyen engedély birtokában alakultak, ami egyben a város politikai önállóságának feladását is jelentette.
A Márvány- és a Fekete-tenger vidéke bélyegkép|jobbra|400px|Fontosabb görög gyarmatok a térségben a Kr. e. 6. század végére Az Égei-tenger északi-keleti partjainál nyílik a Hellészpontosz, amely már a Homérosz által megénekelt korban is fontos kereskedelmi útvonal volt, megélhetést biztosított Trója városának. A 8. században a Propontisz (Márvány-tenger) partján új városok sorát alapították Aiolisz városai, valamint a szintén jelentős szerepet játszó Milétosz és Megara. A különböző alapítású települések földrajzilag is elkülönültek. Az aeoliai alapítások mindkét parton a Hellészpontosz közelében,Bár az északi parton fekvőket később és elszórtabban alapították, mint a délieket. (lásd ) a megarai kolóniák (Asztakosz, Khalkédón, Szelümbria és Büzantion) a Boszporusz környékén, a milétosziak (mint Küzikosz, Parion és Abüdosz) pedig a Márvány-tenger déli partján, a két szoros között tömörültek. Az alapítási dátumok tekintetében kevés a biztos támpont, az aiol kolóniák esetében Boardman, Geoffrey és Hammond szerint a trójai VIII. réteg archeológiai korbecsléséből lehet kiindulni, ami alapján az aiol újraalapítás 8. század elején mehetett végbe. Az első megarai telepesek a 8. század végén érkezhettek, a milétosziak fő hulláma valamivel utánuk. Kr. e. 700 körül már az új gyarmatok között is akadt városalapító.