Knut Hamsun, eredeti nevén Knut Pedersen (Lom, 1859. augusztus 4. – Grimstad, 1952. február 19.) norvég író, költő. 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki, „monumentális művéért, Áldott anyaföld c. regényéért”. Isaac Bashevis Singer amerikai író „a modern irodalom atyjának”, VII. Haakon norvég király „Norvégia lelkének” nevezte.
Megítélése ugyanakkor a mai napig ellentmondásos, mivel szimpatizált a Harmadik Birodalommal, és szerepet játszott a nemzetiszocializmus norvégiai térhódításában.
Pályafutása Fiatalkora thumb|200px|left|Hamsun 1890-ben, amikor megjelent első jelentős műve, az Éhség A norvégiai Gudbrandsdalen vidékén született. Mivel vándorszabóként dolgozó apja nem talált elég munkát, 3 éves korában a család a sarkkörön túlra költözött, így a nordlandi Hamarøyben nőtt fel szegénységben. Fiatal gyermekkorától dolgozott cipészinasként, kereskedőinasként, de később útépítő munkás, kőműves és segédtanító is volt. Kamaszkorában cikkei jelentek meg néhány vidéki újságban, ekkor vette fel a Hamsun nevet a túl mindennapi Pedersen helyett.
Néhány évet Amerikában töltött: utazott, kifutófiúként és villamoskalauzként dolgozott, és anarchista nézeteket terjesztett. Hamar megtanulta az angol nyelvet; ezután angol nyelvű újságokban is megjelentek cikkei, néha novellái a szegény emberek életéről. Tapasztalatait Fra det moderne Amerikas Aandsliv (1889) című szatirikus művében adta közre.
Sikeres író Visszatért Európába, Koppenhágába, hogy megírja hosszabb ideje tervezett regényét a szegénységről, éhezésről; eközben bolti segédként biztosította megélhetését. Az irodalmi áttörést Éhség (1890) és különösen Pán (1894) című regényei hozták meg; előbbit a norvég irodalom első valódi modern regényeként tartják számon. Hamsun Georg Brandes professzorhoz, nemzetközi irodalmi szaktekintélyhez vitte el munkáját, aki remekműnek találta, és maga keresett folyóiratot a folytatásokban való közléshez, majd kiadót a megjelentetéshez.
Hamsun művészetét meghatározza a civilizációval szembeni mély ellenérzés és az a hit, hogy az emberi beteljesedés a földhöz kötődik. Ez a primitivizmus (és a vele járó bizalmatlanság minden modern dologgal szemben) legerősebben Áldott anyaföld (1917) című regényében jut kifejezésre. Korai művei általában egy kitaszított csavargó köré épülnek, aki agresszíven szemben áll a civilizációval. Középső alkotói korszakában az agresszivitás átadja helyét a fiatalság elvesztése fölött érzett melankolikus lemondásnak. A kor romlása a témája olyan drámáinak, mint a Livets Spil (1896) és az Aftenrøde (1896), valamint Őszi csillagok (1906), Benoni (1908) és Halk húrokat penget a vándor (1909) című regényeinek. 1904-ben egy verseskötetet is kiadott Det vilde Kor címmel. Ebben az időszakban már világszerte ismert és népszerű szerző volt; sokat utazott, Dánia mellett sokat tartózkodott Párizsban, Oroszországban és a Kaukázusban, de eljutott Perzsiába és Törökországba is.
Későbbi művei kevésbé egyéni karakterekre koncentráltak, mint inkább szélesebb támadásokra a civilizáció ellen. Az Áldott anyaföld mellett meg kell említeni Tékozlók (1913), Tóbiás király városa és Az új nemzedék (1915), Csavargók (1927), A világ vándora (1930), Az élet megy tovább (1933) és A kör bezárul (1936) című műveit. 1920-ban megkapta az Irodalmi Nobel-díjat. 1929-ben, 70. születésnapján ünnepelte az irodalmi közélet: méltatta Thomas Mann, Makszim Gorkij és George Bernard Shaw is.
Politikai szerepvállalása Hamsun Németország és a német kultúra nagy tisztelője volt, és ellenezte mind a brit imperializmust, mind a szovjet kommunizmust. Az Egyesült Királyságban a 19. századi gyarmatosítót és Norvégia tengeri szerepének fenyegetőjét látta. Az I. világháború idején is Németországgal szimpatizált, és az 1919-es versailles-i békeszerződés megkötése után együttérzéssel figyelte a német nacionalizmust. Az 1930-as évek közepétől kezdve szóban és írásban is a nemzetiszocializmus mellé állt. Arne Skouen filmrendező, író, újságíró szerint kortársai számára 1935-ben vált mindez nyilvánvalóvá, amikor nem állt ki Carl von Ossietzky Nobel-békedíjas német újságíró koncentrációs táborból való szabadon bocsátása mellett.
A britek elleni ellenszenve és Németország iránti csodálata együttérzővé tette a 80 éves írót Norvégia 1940-es náci megszállásával; a németeket a norvég függetlenség védelmezőjének látta a brit fenyegetéssel szemben. Látványosan támogatta Vidkun Quislinget, a kollaboráns norvég kormány vezetőjét, és valószínűleg tagja volt Nasjonal Samling nevű pártjának is (bár ez utóbbi vitatott). Nobel-díját elküldte Joseph Goebbelsnek, majd 1943-ban az addigra már nagyrészt siket író Berchtesgadenben személyesen találkozott Adolf Hitlerrel, akinél panaszt tett Josef Terboven norvégiai német helytartóra. Fellépett a norvégok ellen kiszabott halálbüntetések ellen is. A diktátorról ugyanakkor bukása után nekrológot írt az Aftenposten című lapba, „az emberiség harcosának” nevezve a diktátort.
A háború után két állami pszichiáter „tartósan korlátozott szellemi képességeket” diagnosztizált nála; időlegesen pszichiátriai megfigyelés alá került. A norvég hatóságok 1947-ben kelletlenül bíróság elé állították. Vagyonelkobzásra ítélték, és élete hátralévő részét szegénységben élte le. 1949-ben jelent meg Benőtt ösvényeken című utolsó könyve, melyben megpróbált magyarázatot adni a megszállás alatti szerepére; a könyv megírása arra utal, hogy szellemileg 90 évesen is friss maradt, szemben a pszichiátriai diagnózissal.
Emlékezete Irodalmi hatása Összes művei 1954-ben, két évvel halála után jelentek meg tizenöt kötetben.
Egyes vélemények szerint gyökeresen megújította a prózaírást: minden irodalmi hagyománytól független hangot ütött meg, különösen pályafutásának első szakaszában. A regény nélküle nem lenne az, aminek ma ismerjük. Több író szerint ő a modern regény atyja: csodálói közé tartozott többek között Thomas Mann, Hermann Hesse, Franz Kafka, H. G. Wells és Isaac Bashevis Singer.
Művei több filmnek szolgáltak alapul, mint bármely más norvég szerzőéi Henrik Ibsent leszámítva. Már az 1920-as években, Nobel-díja után is készültek némafilmes adaptációk, melyeket számos további film követett.
Megítélése Norvégiában a II. világháború időszakának egyik legelítéltebb közszereplője lett Quisling után. Miután Goebbels tízezres példányszámban nyomatta ki könyveit, és osztotta szét részben a Norvégiában bevetett német katonáknak, több ezer norvég küldte vissza műveit Hamsun tanyájára, néhányan pedig el is égették azokat. Halála után hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az utókor értékelése öregkori politikai szerepvállalása ellenére visszahelyezze műveit a klasszikusok sorába.
Norvégiában megítélése jelenleg is erősen ellentmondásos. Becslések szerint a norvégok mindössze 2%-a támogatta aktívan a nácikat; velük szemben napjainkban is erős ellenszenv él a norvég társadalomban. 2002-ben utcát akartak róla elnevezni Oslóban, de heves közéleti vita után a javaslatot leszavazták. Hasonló viták folytak az író halálozási helyén, Grimstadban, ahol kiderült, hogy az átnevezésre javasolt utca két lakójának családtagjai is náci koncentrációs táborokban veszítették életüket; végül egy másik teret neveztek át. Norvégiában összesen hét településen viseli utca az író nevét.
Hét évvel később, 2009-ben a norvég jegybank emlékérmét bocsátott ki az író születésének 150. évfordulójára. Szonja norvég királyné visszafogott kis kiállítást nyitott meg Hamsun emlékére a nemzeti könyvtárban. Az ünnepségek azonban messze elmaradtak a három évvel korábban Henrik Ibsen emlékére rendezett nagyszabású eseményektől.
Negyven évbe került az is, hogy felmerülhessen Hamsun – az író, nem a politikus – emlékmúzeumának felépítése. A Hamsun Központ névre keresztelt múzeumot végül 2009 augusztusában avatták fel gyermekkora színhelyén, Hamarøyben; az épületet Steven Holl amerikai építész tervezte. A megnyitón részt vett Mette-Marit norvég trónörökösné, ami jelzi a norvég társadalom megbékélését az íróval. Zsidó szervezetek – köztük a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ és a washingtoni Zsidó Ügyek Intézete – ugyanakkor folyamatosan támadták Norvégiát, Hamsunt és a múzeum létrehozásának tervét azzal érvelve, hogy az a nácizmus egyik leglelkesebb támogatóját dicsőíti, és Hamsun irodalmi kiválósága nem takarhatja el felelőtlen és elítélendő viselkedését. A 150. évforduló megünneplését Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter, ultranacionalista politikus is elítélte. A norvég kormány válaszában tagadta a vádakat és azzal érvelt, hogy lehet ünnepelni az írót anélkül, hogy elfogadnánk politikai nézeteit. Holl szerint egy ilyen intézmény az író életének jó és rossz oldalait egyaránt bemutathatja.
Ezen ellentmondásos helyzetre igen érdekesen reflektál az 1996-ban készült Hamsun című, dán-norvég-svéd-német filmdráma, amit a neves svéd rendező, Jan Troell készített s amit 1997-ben Oscar-díjra is jelöltek. A filmben az író szerepét a svéd Max von Sydow játssza, aki az idős író szerepében remekül érzékelteti a megformált figura sodródását, bizonytalanságait, tévedéseit, s mindezek fölötti dühét, értetlenségét is, hasonlóképpen az idős író döntéseinek, szavainak félreértelmezéseit is. A film a svéd Per Olov Enquist regényéből készült.
Művei
thumb|200px|right|Az Éhség első, 1890-es kiadása ÉvEredeti címMagyar címISBN1877Den Gaadefulde. En kjærlighedshistorie fra Nordland (Knud Pedersen néven) 1878 Et Gjensyn (Knud Pedersen Hamsund néven) 1878 Bjørger (Knud Pedersen Hamsund néven) 1889 Lars Oftedal. Udkast (11 cikk, korábban megjelentek a Dagbladetben) 1889 Fra det moderne Amerikas Aandsliv 1890 SultÉhség (1892)Éhség (1919)Éhség (1965)Éhség (2001) 1892 Mysterier Rejtelmek (1921) 1893 Redaktør LyngeLynge szerkesztő 1893 Ny JordÚj föld (1928)1894 PanPán (1925)Pán : Glahn hadnagy följegyzéseiből (1943)1895 Ved Rigets Port 1896 Livets Spil 1897 Siesta 1898 Aftenrøde. Slutningspil 1898 Victoria. En kjærlighedshistorieViktória (1920)1902 Munken Vendt. Brigantines saga I 1903 I Æventyrland. Oplevet og drømt i Kaukasien 1903 Dronning Tamara (színmű három felvonásban) 1903 Kratskog 1904 Det vilde Kor (versek) 1904 Sværmere Álmodók 1905 Stridende Liv. Skildringer fra Vesten og Østen 1906 Under Høststjærnen. En Vandrers Fortælling Őszi csillagok (1923)1908 Benoni Benoni (1926)1908 Rosa. Af student Pærelius' Papirer Rosa (1926)1909 En Vandrer spiller med Sordin Halk húrokat penget a vándor 1910 Livet i Vold (színmű négy felvonásban) 1912 Den sidste Glæde 1913 Børn av Tiden Tékozlók 1915 Segelfoss By 1 Tóbiás király városa 1915 Segelfoss By 2 Az új nemzedék 1917 Markens Grøde 1Az anyaföld áldása (1920)Az anyaföld kincse (1937)Áldott anyaföld (2005) 1917 Markens Grøde 2 1918 Sproget i Fare 1920 Konerne ved Vandposten I Asszonyok a kútnál (1932)1920 Konerne ved Vandposten II 1923 Siste Kapitel IAz utolsó fejezet (1925)1923 Siste Kapitel II 1927 Landstrykere I Csavargók (1929)1927 Landstrykere II 1930 August I A világ vándora (1931)1930 August II 1933 Men Livet lever I Az élet megy tovább (1934)1933 Men Livet lever II 1936 Ringen sluttet A kör bezárul (1936)1949 På gjenngrodde StierBenőtt ösvényeken (2002)
Magyarul 1919-ig Az éhség. Regény; ford. Kovács Zoltán; Országgyűlési Értesítő Ny., Bp., 1892 (A Magyar Újság regénycsarnoka) Viktória. Regény; ford. Telekes Béla; Athenaeum, Bp., 1901 (Az Athenaeum olvasótára) Éhség; ford. Goda Géza; Magyar Hírlap, Bp., 1902 Pán. Regény; ford. Bán Ferenc; Athenaeum, Bp., 1912 (Modern könyvtár) Lynge szerkesztő. Regény; ford. Radó István; Vári, Bp., 1913 (A Képes hét könyvtára) New-Foundland zátonyain. Elbeszélések; ford. P. Ábrahám Ernő; Athenaeum, Bp., 1913 (Modern könyvtár) Csavargók. Regény; Lepage Ny., Kolozsvár, 1918 (Az Ellenzék regényei) A szerelem rabszolgái; ford. ifj. Bókay János; Athenaeum, Bp., 1919 (Modern könyvtár) Éhség. Regény; ford. Ritoók Emma; Magyarországi Szocialista Párt, Bp., 1919
1920–1944 Új föld. Regény; ford. G. Beke Margit; Népszava, Bp., 1920 (Világosság-könyvtár)