Várhidi Pál, Vinkovits (Újpest,„...egy tősgyökeres újpesti házaspárnak, Vinkovics Józsefnek és Mészáros Juliannának fiúgyermeke született, aki a Pál nevet kapta. Akkor még a szülők nem sejthették, hogy fiuk milyen karriert fut majd be labdarúgóként és edzőként egyaránt. Neve összeforrt az Újpesttel, a klubhűség szobrát róla lehetne megmintázni. ... Háromsaroknyira az Újpesti-stadiontól, a Tinódi utcában születtem. Később a Nádor, végül a Temesvári utcában laktunk.” Gál László: Az Aranycsapat elfeledett legendái. Tóth II. József és Várhidi Pál élete. Halmay könyvek 7. (Budapest, 2015) 32–33. o. 1931. november 6. – Budapest, 2015. november 12.) magyar válogatott labdarúgó (hátvéd), edző, Várhidi Péter édesapja.

Pályafutása Játékosként 1942-ben kezdett el futballozni az ÚTSE csapatánál, majd 1946 és 1949 között a Wolfner együttesében szerepelt. 1949-ben igazolt az Újpesthez (később Újpesti Dózsa), ahol hamar a kezdőcsapatba került, elsősorban középhátvéd, illetve balhátvéd poszton játszott. Legnagyobb sikerét is itt érte el, amikor 1960-ban a csapat megnyerte a magyar bajnokságot.

1954-ben a Románia elleni 5:1-re megnyert mérkőzésen mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatottban. Tagja volt az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmet szerző válogatott keretének. 1957-ig összesen tíz alkalommal szerepelt a válogatottban. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerző csapat tagja volt. 1965-ben vonult vissza az aktív játéktól.

Edzőként 1966-ban kezdett el edzősködni, először a Vác csapatánál, majd 1968 és 1969 között a BEAC vezetőedzője volt. 1970-ben visszatért az Újpesthez, amelynek tartalékcsapatát vezette. Szakedzői diplomáját eközben szerezte meg 1972-ben a Testnevelési Főiskolán. 1973-ban nevezték ki az Újpesti Dózsa vezetőedzőjévé. Edzői sikerei is az Újpesthez kötik, mivel Várhidi 1980-ig tartó vezetőedzői időszaka alatt a csapat négy bajnoki címet nyert. Utána 1981-től három évig Gödön edzősködött, majd 1985 és 1986 között Kuvaitban dolgozik. 1987-ben visszatért a Gödhöz, majd 1990 és 1995 között az Elektromos edzéseit irányította. Ezután vonult nyugdíjba.

Sikerei, díjai Játékosként Újpesti Dózsa NB I. aranyérem: 1959–1960 ezüstérem: 1960–1961; 1961–1962 bronzérem: 1950 ősz, 1951, 1952, 1957 tavasz, 1962–1963 Intertotó-kupa: negyeddöntős: 1963 KEK elődöntős: 1962

Civilben A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951) A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1955) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1993)http://www.opten.hu/me-szemelyi-hirek-j207252.html Újpest díszpolgára (2009) Pro Urbe Budapest-díj (2012)

Családja Nős volt, házasságából egy fiúgyermeke született. Fia Várhidi Péter labdarúgó, edző, aki egy időben a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt.

Statisztika Mérkőzései a válogatottban

180px|bélyegkép|Sírja a Megyeri temetőben, 2024 Jegyzetek

Források

MTI Ki Kicsoda 2006, Magyar Távirati Iroda, Budapest, 2005, 1817. old. Életrajz a Nemzeti Sportszövetség honlapján

További információk Gál László: Az Aranycsapat elfeledett legendái. Tóth II József és Várhidi Pál élete; Aposztróf, Bp., 2015 (Halmay könyvek)

Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az 1954-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Az Újpest FC vezetőedzői Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Az 1960. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az NB I labdarúgói