Gurmai Zita Tünde (Budapest, 1965. június 1. –) országgyűlési képviselő, a Magyar Szocialista Párt és az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete elnöke, az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke, közgazdász.
Életrajza A Marx Károly Közgazdasági Egyetemen diplomázott 1988-ban, doktori fokozatát 1991-ben szerezte. Előbb különböző nemzetközi cégeknél áll alkalmazásban, majd 1995-től 2002-ig saját vállalkozást folytat a környezetvédelem, rendezvényszervezés, tanácsadás területén.
2002-2004 között országgyűlési képviselő, a Külügyi és az Európai Integrációs Bizottság tagja. 2003-2004 között a Magyar Országgyűlés által az Európai Parlamentbe küldött megfigyelő. 2004-től 2014-ig az Európai Parlament tagja. 2018-tól 2026-ig az MSZP országgyűlési képviselője, 2019-óta frakcióvezető-helyettes. 2018-tól az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja, 2020-21-ben a Szocialisták, Demokraták és Zöldek (SOC) képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese.
2021 óta az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke. 2023. május 1.
Egyéb közéleti tevékenységek Gurmai 1993-ban lett az MSZP tagja. A párt Nőtagozatának 1995-ben ügyvivője, majd 2001 óta elnöke.
2004 óta az Európai Szocialista Párt (ESZP) Nőszervezetének elnöke.
Európai Parlamenti tevékenysége 2004-es megválasztása után a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnöke. Tagja volt a Regionális Fejlesztési Bizottságnak és póttagja a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságnak. 2009 és 2014 között az Alkotmányügyi Bizottság alelnöke.
Az Európai Parlamentben konszenzusos politikát képviselt. Bizottságaiban számos jelentés kapcsán együttműködött a Fidesz színeiben politizáló Járóka Líviával és Barsiné Pataky Etelkával is. 2007-ben uniós szakújságírók szavazatai alapján politikai kampány kategóriában az „Év képviselője” lett. 2012-ben az Európai Polgári Kezdeményezés társ-jelentéstevője.
Európa Tanácsi tevékenysége Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a plenáris ülésén 2019 júniusában 92 százalékos többséggel fogadta el az Isztambuli Egyezményről szóló, általa jegyzett jelentést.
Családja
Elvált, korábbi férje Gulyás Mihály matematikus-közgazdász. Két gyermekük született, Mihály Balázs (1987) és Bálint Imre (1989–2016).
Díjai, elismerései Radnóti Miklós antirasszista díj – 2017 Magyar Jótékonysági Díj – Budapest, 2020
További információk Szarvas István: Recept egy kitűnő interjúkönyvrehttp://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=12881 Jegyzetek
Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Magyar nők a politikában Kategória:MSZP-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (MSZP) Kategória:Országgyűlési képviselők (2002–2006) Kategória:Országgyűlési képviselők (2018–2022) Kategória:Országgyűlési képviselők (2022–2026) Kategória:Magyarországi európai parlamenti képviselők 2004–2009 Kategória:Magyarországi európai parlamenti képviselők 2009–2014 Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Közgazdász vezetői, újságírói