Mincza-Nébald Ildikó (eredeti nevén Mincza Ildikó) (Budapest, 1969. december 6. –) olimpiai bronzérmes magyar vívó, ügyvéd, edző. Az MTK versenyzője.

Életpályája Szülei Mincza János és Keviczky Éva.

Edzői Szőcs Bertalan és Udvarhelyi Gábor. 1979-től az MTK tőrvívója. 1989-ben egyéni junior párbajtőr világbajnok volt.

Az 1992. évi nyári olimpiai játékokon 7. (tőr csapat) és 26. (tőr egyéni) volt. Az 1999-es és a 2002-es világbajnokságról is aranyérmet hozott haza. 1997-ben, 2001-ben, 2002-ben Európa-bajnok volt. A 2000. évi nyári olimpiai játékokon párbajtőrvívásban csapatban negyedik, egyéniben kilencedik lett. A 2000. évi és a 2004. évi nyári olimpiai játékokon is épphogy lecsúszott a dobogóról.

2003-ban végzett a József Attila Tudományegyetem jogtudományi karán. 2003 óta ügyvédjelölt, majd ügyvéd lett. 2004 óta a Nemzetközi Vívó Szövetség jogi bizottságának tagja. 2005 óta a Magyar Vívószövetség elnökségi tagja.

Mincza Ildikó bronzérmet szerzett vívásban a pekingi olimpián. A legjobb nyolc között a német származású Imke Duplitzert verte meg 15-11-re, így jutott a négy közé. A 3. helyért 15-11-re legyőzte a kínai Li Nat, és megszerezte a harmadik helyet a női párbajtőrözők versenyében.

2012. február végén kinevezték a magyar válogatott párbajtőr szakágának szakvezetőjének. 2013 decemberétől az MTK alelnöke.Olimpia.hu

Magánélete Férje 2004 óta Nébald György vívó. Első kislányuk, Franciska 2006-ban született, 2009 júliusában világra jött második gyermekük, Melinda.

Díjai

Az év magyar vívója (1999, 2001, 2008) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008)

Jegyzetek

Források

További információk Mincza-Nébald Ildikó elődöntős Mincza Ildikó életrajza

Kategória:Magyar női vívók Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek