A VHS or Beta egy amerikai rockzenekar. Az indie rock, a francia house és dance-punk műfajok sajátosságait egyesíti zenéjében.
Története Louisville-ben (Kentucky) alakult. Szerzői kiadású első lemezük, a Le Funk felkerült ugyan a slágerlistákra, de a zenekar a 2004-es Night on Fire című albummal vált igazán ismertté. 2007 elején, két és fél évnyi turnézás után a zenekar félrevonult hogy rögzítse a Bring on the Comets című lemezt. Az augusztusban megjelent korongon először használtak élő dobfelvételeket, de sem ez, sem a kommerszebb zenei megoldások nem jelentették a zenekar eltávolodását a dance-es jellegtől.
A zenekar alap tagjai: Craig Pfunder (ének/gitár), Mark Palgy (basszus), és Mark Guidry (dob). Chea Beckley billentyűsként kíséri a zenekart a koncertjeiken 2000 óta (1998 és 2000 között Jerome Miller látta el ugyanezt a feladatot). Mike McGill szintén az élő felállásban vesz részt mint gitáros, mióta Zeke Buck-ot 2006-ban kirúgták a zenekarból.
2005-ben a Duran Duran előzenekaraként játszottak az észak-amerikai turnéállomásokon.
A név jelentése bélyegkép|balra|Betamax (fent) és VHS kazetta. A zenekar neve ("VHS vagy Beta") az otthoni videókészülékek megjelenéséhez kötődő formátumháborúra utal, melyben a JVC VHS-e győzedelmeskedett a Sony Betamax-a felett. A Betamax 1975-ben került piacra, majd egy éven belül a VHS is megjelent. Kezdetben a Betamax tűnt befutónak, de annak ellenére hogy (akkoriban még) technikailag fejlettebb formátum volt, 1981-re az USA-ban már csak 25%-át birtokolta a piacnak, majd pedig teljesen eltűnt. Ugyanakkor utódja, a Betacam máig használt formátum a professzionális tévézésben.
Diszkográfia Albumok VHS or Beta EP-Csak VHS-en jelent meg (1997) Le Funk EP (2002 · ON!) Night on Fire (Astralwerks, 2004) Bring on the Comets (Astralwerks, 2007)
EP-k és kislemezek On and On EP (1998 · ON!) "Solid Gold" (Astralwerks, 2003) "Night on Fire (kislemez)|Night on Fire" (Astralwerks, 2004) "The Melting Moon" (Astralwerks, 2005) "You Got Me" (Astralwerks, 2006) "Can't Believe a Single Word" (Astralwerks, 2007) "Burn it All Down" (Astralwerks, 2007)
Videóklipek "Messages" (1999) "You Got Me" (2005) "Night on Fire" (2005) "Can't Believe A Single Word" (2007)
Külső hivatkozások VHS or Beta hivatalos honlap Discogs The Scenestar VHS or Beta interjú Lazy-i interjú: December 2004 vhs or beta a Rolling Stone-ban
Kategória:Amerikai rockegyüttesek Kategória:Kentucky Kategória:1997-ben alakult együttesek