thumb|250px|Az uri standard béke oldala, részlet, London, British Museum thumb|250px|Fogadalmi dombormű Tellóból, i. e. 2400 körül, Párizs, Louvre thumb|250px|Gudea ülő szobra, i. e. 22. század második fele, Párizs, Louvre Sumer művészetnek nevezik ókori Mezopotámiában a korai dinasztikus korban és az úgynevezett sumer reneszánsz idején készült műalkotások összességét.
A korai dinasztikus kor három fázisát különböztetik meg. Az első egy meglehetősen hosszú, kétszáz éves időszak volt i. e. 2900 és i. e. 2700 között. A második szakasz i. e. 2700-tól i. e. 2600-ig, a harmadik i. e. 2600-tól i. e. 2340-ig tartott.
A városi települések rendszere sűrűségében és mértékében megnövekedett, úgy tűnik, i. e. 2500-ra a népesség nyolcvan százaléka legalább negyven hektáros városokban lakott. A korai dinasztikus korszak gazdasági és művészi fejlődésének főszereplője az a néhány város, amely Uruk (mai nevén Varka, Irak) térségében helyezkedik el, mint például Ur (Tell el-Mukajjar, Irak), Ningirszu, Lagas (el-Hiba, Irak), Umma (Tell-Dzsóha, Irak), Nippur, és Kis (Tell al-Uhajmir, Irak) valamint a Dijála folyó völgyének néhány települése, köztük Esnunna (Tell Aszmar, Irak) és Tutub (Khafádzsa, Irak).
A korai dinasztikus korból több templom ismert. A templomokat évezredeken keresztül egymás romjaira építették. A legjelentősebb templomok maradványait Khafádzsában, Máriban (Tell-Hariri, Szíria), Eriduban (Abu Sahrein, Irak) és Ubaid városában tárták fel. Alaprajzuk a korábbi korokhoz képest továbbfejlődött, bonyolultabbá vált. A korai dinasztikus kor I. fázisában virágzásnak indult a kőmetszés művészete. A pecséthengerek egyre elterjedtebbé és a közigazgatási tisztségviselők megszokott eszközévé váltak. A II. fázisban az alakok még vonaljellegűek, a nagyobb felületeket, például az állatok testét még laposan, a térből alig kiemelkedve ábrázolták. A III. fázisban jelentek meg a plasztikusan kidolgozott figurák. A pecséteken leggyakrabban egymással harcoló állatokat és fantasztikus lényeket jelenítettek meg. A kőszobrok, amelyekről azt hitték, hogy saját életük van, kivétel nélkül a templomok számára készültek.
A korai dinasztikus kor I. fázisában alakult kis a később elterjedt szokás, hogy a hívők az istenség előtt saját magukat helyettesítő szobrokat állítottak fel. A test alakját geometrikus formákra egyszerűsítették le. Ez a sematikus szobrászat elterjedt a Dijála-folyó völgyében és Mezopotámia déli részén. A kor jellemző kőszobrászati alkotásai voltak a háborús sztélék és a fogadalmi domborművek. A korai dinasztikus kor III. fázisában a kőszobrászat teljesen átalakult, a szobrászok finomítottak a kőfaragási technikájukat és naturalisztikusabb ábrázolásra törekedtek. A formák lekerekítettebbé váltak és a részleteket pontosabban kidolgozták. Az i. e. 3. évezred folyamán a fémművestechnikák is jelentős fejlődésen mentek keresztül, főleg a bronzmegmunkálás területén. Háttér thumb|250px|Mezopotámia a korai dinasztikus korban A korai dinasztikus korban Dél-Mezopotámia kis városállamok konglomerátuma volt. Ezek legtöbbje egyetlen nagyobb településből és annak vonzáskörzetéből állt.
A korai dinasztikus korban a városi települések rendszere sűrűségében és mértékében megnövekedett, úgy tűnik, i. e. 2500-ra a népesség nyolcvan százaléka legalább negyven hektáros városokban lakott. A városokat királyok irányították hivatalnokaik segítségével. A városállamok területén a földeket részben a király, részben a templomok, részben pedig magánszemélyek birtokolták. A király mint a város védelmezője lépett fel a város gondviselő istenének nevében, ezért az istenek számára templomokat épített és fenntartotta azokat. Kiváltságos kapcsolata az istenséggel isteni segítséget és bőséget biztosított a városnak.
A legtöbb lakos, beleértve az uralkodót is, valamilyen szerepet töltött be az istenkultuszban, például takács, pék, templomi énekes stb. volt. Ezen tevékenységek termékeit áldozatbemutatásokra használták fel. Valószínűleg ezek a szerepek határozták meg a polgárok társadalomban betöltött helyét. Az ilyen templomi szolgálat a személyek csak egyik tevékenységét jelenthette, egyébként mindenki a létfenntartáshoz szükséges kereskedelemmel, textilgyártással, földműveléssel stb. lehetett elfoglalva.
A világi és a vallási szféra nem különült el egymástól, hanem az élet minden mozzanata összekapcsolódott, a politikai és a vallási rend élén magával a királlyal. Az uralkodó felesége nagy birtokokat irányított, szervezte a termelést, kereskedelmi tevékenységet folytatott és kapcsolatban áll más városok uralkodóinak feleségével. A korai dinasztikus korszak gazdasági és művészi fejlődésének főszereplője az a néhány város, amely Uruk térségében helyezkedik el, mint például Ur, Girszu, Lagas, Umma, Nippur, és Kis, valamint a Dijála folyó völgyének néhány települése, köztük Esnunna és Khafádzsa. Jellemző műtárgyai A sumer művészet legismertebb műtárgyai a Sir Leonard Woolley által a 20. század elején feltárt Ur királyi temetőjéből kerültek elő. Ezek közé tartozik az úgynevezett uri jelvény, bikafejjel díszített hárfák, Subat (Puabi) királynő fejdísze, Meszkalamdug király aranysisakja és egy játéktábla.
A korai dinasztikus kor végén az akkádok foglalták el a területet, majd az ő uralmukat a guti néven ismert törzsek döntötték meg. A guti uralom körülbelül hatvan évig tartott, majd Mezopotámia déli részén a sumerek hatalma megerősödött. A fellendülés a legdélebbre fekvő nagy sumer városok irányításával jött létre, amelyeket a III. uri dinasztia királyai egyetlen nagy területté egyesítettek. A III. uri dinasztia (i. e. 2112 – i. e. 2004) első királya Ur-Nammu (i. e. 2112 – i. e. 2095) ellenőrzése alatt tartotta Urt, Eridut és Urukot, továbbá épületeket emelt Nippurban Larszában, Kisben, Adabban és Ummában. Uralkodásának leglátványosabb emléke az uri zikkurat volt.
A képzőművészeti alkotásokból azonban alig maradt fenn néhány darab és azok is túl töredékesek ahhoz, hogy a kor művészetéről átfogó képet kaphassunk. A műalkotások hiánya az elámiak rombolásának tudható be, akik véget vetettek a dinasztia uralmának. A korai dinasztikus kor építészete Templomok A korai dinasztikus korból több templomot ismerünk, mint palotát. A templomokat évezredeken keresztül egymás romjaira építették. A korábbi háromosztatú templomokat udvaros és az úgynevezett tört tengelyű szentélyek váltották fel. Alaprajzuk a korábbi korokhoz képest továbbfejlődött, bonyolultabbá vált. Amikor egy templomot újjáépítettek vagy bővítettek tekintettel kellett lenni a körülötte álló lakóépületekre, ezért ezeknek a templomoknak az alaprajza szabálytalan. Amikor új templomot alapítottak egy nyílt területen az épületkomplexum alaprajza szabályos négyszög vagy ovális alakú lett. Az ovális alaprajz csak a korai dinasztikus korra jellemző, a négyszögletes alaprajz továbbra is használatban maradt. A kor építészetének jelentős újítása az úgynevezett konvex téglák használata. A téglák egyik hosszú oldala egyenes, a másik viszont domború volt és gyakran látható rajta készítőjének ujjlenyomata. Az épületek alapját megmunkálatlan kőtömbökből készítették.
Egy templom építésekor az egész területet több méter mélyen felásták, majd a gödröt tiszta sivatagi homokkal töltötték fel. Az így megtisztított területre építették a körülbelül egy méter magas teraszt, amin a templom az udvarokkal együtt állt. A külső fal bejárata mellé két oszlopot állítottak fel, a bejáratot kőlépcsőkön lehetett megközelíteni. A külső udvaron, a bejárattól balra egy különálló, lakóházra emlékeztető épület állt, ahol a templomhoz tartozó adminisztrációt végezhették. A külső udvarból nyílt a nagyméretű belső udvar jól megerősített bejárata. A belső udvaron kutat fúrtak és égetett téglából készült, bitumennel szigetelt rituális medencéket alakítottak ki. Az udvar hátsó részén egy körülbelül négy méter magas emelvényre építették a tulajdonképpeni templomot. Az emelvény lábánál egy oltárt állítottak fel, amelyen állatáldozatokat mutattak be. Az udvar szélén körben számos helyiséget alakítottak ki, amelyeknek funkciója nem kötődött közvetlenül a kultuszhoz. Volt közöttük kőfaragó műhely, pékség, raktár stb.
Maga a templom egyszerű, négyzetes alaprajzú épület volt, boltíves bejárattal. A templomban az istenség szobra egy fülkében állt a hosszú és keskeny cella végén. A szobor előtt téglaoltár építettek, mellette egy áldozati asztallal, ahova a hívők ajándékaikat elhelyezték. A cellába ezenkívül vázákat állítottak fel, amelyekbe virágokat, ágakat és gyümölcsöket raktak. Kisebb edényekben tömjént és kenőcsöket ajánlottak az istenségnek. A falak mellett alacsony padokon vagy a földön kaptak helyet a hívek kisméretű szobrai. Khafádzsában egy dupla kerítőfallal körülvett teraszon álló templomot tártak fel. Ez a Szín-templom és az i. e. 25. században épült. Az építési területet 4,6 méter mélyen felásták és mintegy hatvanezer köbméter tiszta homokkal töltötték fel. Khafádzsa templománál az udvar már fontos szerepet töltött be, és egy kétoldalt oszlopokkal díszített bejáraton keresztül lehetett megközelíteni. A korábbi épületeknél a szentélyhez egy vagy két lépcsőfok vezetett ezt most egy monumentális lépcsősor váltotta fel. Mári építészetének jellegzetessége, hogy a templom falai egyenes oldalú téglákból készültek, és az udvaron öt, egy méter átmérőjű oszlop állt. Máriban több templom maradványait tárták fel, ezek közül a Ninni-Zaza istenségnek ajánlott épület van a legjobb állapotban. Az épületegyüttes egy négyzetes alaprajzú udvar körül helyezkedik el, a falak pilasztereit aszfalttal és oltott mésszel borították be, így fehér és fekete csíkok kontrasztjával díszítették a felületet. Az udvar közepén állt a szent kő a baitülosz, amely körül a szertartások zajlottak. Tell el-Ubaid templomának alapítási feliratát is sikerült megtalálni, amiből megtudjuk, hogy templomot az első uri dinasztia egyik uralkodója a sumer anyaistennő Ninhurszag tiszteletére emeltette. Falai égetett agyagtéglából készültek és pilaszterek tagolták. A pilaszterek a falakat egymást váltó világos és sötét sávokra osztották fel. Eridu: A teraszra épített templomformának egy jelentős példáját Eriduban Urtól néhány kilométerre nyugatra tárták fel. A templomot több mozaikberakásos oszlop, tehénfejet ábrázoló berakásos fríz, valamint egy oroszlánfejű sast és két szarvast ábrázoló kovácsolt rézlemezekből készült magasdombormű díszítette. Az ovális fallal körülvett templomot Aanepada, Meszanepada fia építtette Ninhurszag isten tiszteletére. Lagas: Egy harmadik ovális templom romjai Lagasból kerültek elő. Az Istárnak szentelt, és valószínűleg korábban alapított templomot Lagas királya Éannatum emeltette i. e. 2410 körül.
Paloták Kisben és Eriduban A legkorábbi palotákat Kisben és Eriduban tárták fel és bár az épületekben nem találtak feliratokat valószínűleg paloták lehettek. A kisi palota az i. e. 26. vagy az i. e. 25. században épülhetett Nagyméretű, monumentális épületek voltak, alaprajzuk hasonlított a templomokéhoz, de azoktól eltérően, miután elhagyták őket helyüket nem használták fel újabb építkezésekhez.
A Kisben feltárt épület a korai dinasztikus korra jellemző domború tetejű téglákból készült, és egy vastag, támpilléres fal vette körül. Közel ötven helyisége szűk folyosókkal elválasztott egységekbe rendeződött. A helyiségek egy része raktárként funkcionált másik részében kemencék és bitumennel bevont medencék maradványait tárták fel. A fő szentélykörzettől délre egy másik palota maradványai kerültek elő, amely három nagyobb részből állt.
Legkorábban épült része egy 70×40 méteres területen helyezkedett el. Ettől a palotától délre egy másik, oszlopos portikuszból és egy huszonöt méter hosszú oszlopcsarnokból álló épület maradványait tárták fel. Díszítésének töredékei fennmaradtak, agyagpala- mészkő- és kagylóberakásos jelenetek részleteivel. Hasonló töredékek kerültek elő Máriból, Eblából és Eriduból is. Az eridui palota két, csaknem teljesen azonos épületrészből állt, helyiségei udvarok köré csoportosultak.
Kőmetszés