Visa falu Kolozs megyében, Romániában. Román neve Vișea.
Földrajzi adatok
Ahogy a falu szülöttje és helytörténésze, Kiss Géza fogalmaz, „a kezdetekről Erdély kövei beszélnek, és ezek a kövek mindig igazat mondanak... Visa csupán egy kis pont e vidék, e meggyötört országrész térképén – egyetlen csepp a népek tengerében –, de történelme magába sűríti mindazt, ami sajátos e máig hányatott sorsú tájegység és az itt élő emberi közösségek életvitelében. A történelem előtti idők, a csiszolt kőkorszak (neolitikum) embere is már bejárta, esetenként szállást alakított ki magának e vidéken. Bizonyíték erre a falu területén talált, csiszolt, átlyukasztott kőbalta és bemélyített vonaldíszes cserépedény, mely használati tárgyak készítési ideje a Kr. e. 5500-1800 közötti időszakra tehető”(Kiss Gáza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 7 o.)
Visa tehát egy kicsi falu az Erdélyi Mezőség Ny-i- és a Kis-Szamos völgyének K-i határán, Kolozsvártól légvonalban 26 kilométerre, É-K-re fekszik, néhány olyan nagyobb falu, mint a tőle Ny-ra levő Zsuk (7 bogár) (1314); É-ra levő Bonchida (1263); D-D-Ny-ra levő Kötelend (1320); Gyulatelke (1318); Marokháza (1318) és Báré (1279) szomszédságában. Egykor a történelmi Kolozs- és Doboka-vármegye határtelepülése volt. Napjainkban a Kolozsvárról Zsukon át Visába vezető – mintegy 30 km-es út – aszfaltozott. A helység villamosított, vezetékes víz, gáz, telefon, kábeltévé és internetes szolgáltatása van. 300px|balra|bélyegkép|Visa és környéke. A falu altalajában só (NaCl) található. A múltban jelentős szőlő- és bortermő vidék, például egy 1727. évi leltár 290 veder (1 veder = 10 l) visai bort tüntet fel. (JAKÓ ZSIGMOND – A Gyalui vártartomány urbáriumai , Kolozsvár, 1944. 135-137 o.) Kiterjedt erdő- és nagy létszámú vadállománya van. Fafajok: tölgy, gyertyán, kőris, akác, hárs stb. Vadállatok: vaddisznó, őz, róka, nyúl és fácán. Turisztikai lehetőségei még kihasználatlanok.
Elnevezése A szláv VISOSLAV személynév becézett alakja; e név előtagja az egyes mai szláv nyelvekben – szerbhorvát, szlovák – azt jelenti, hogy magas.(Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 10 o.) Az elnevezés különböző szláv nyelvekben ma is előfordul személynévként: Vyša; Visha.
Van egy érdekes helytörténeti monda, amely szerint a zsuki gróf a tőle elszökött és a mai Visa területén bujdosó jobbágyait akarta visszahívni, de mivel selypített, csak annyit tudott mondani, hogy „vissa, vissa” – így lett a falu neve Visa (VARGA SÁNDOR: Az erdélyi Mezőség a középkortól napjainkig. Történeti áttekintés Visáról és környékéről 10 o. in „A visai Kőris alatt...” Tanulmányok egy erdélyi mezőségi falu népi kultúrájáról (Belvedere Meridionale. Történelem és társadalomtudományok XXIII. évfolyam, 1. szám). A mai román Vişea helynév átvétel a magyarból. (Kiss L. 1988. II. 768; Kniezsa 1943. 229.)
Története Első írásos említése 1326-ból maradt fenn „silva VISA ERDEI” formábanCoriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o. ). A későbbi okiratokban, írásokban előforduló más formája, időrendben: „possesio Vizateluke” (1332)Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o. – a possesio birtokot jelent.; Vizouloteluk (1345); Wysa, villa Vysa (1348); Visa (1587-1589); Vyssa (1652); Visa (1733); Vissa (1652, 1835); Vischa (1750); Viza (1760-1762); Vissa (1835); Jisa (1858); Visa, Iisa (1854)Coriolan Suciu: Dicţionar istoric al localităţilor din Transilvania. Volumul II. O-Z. Editura Academica, Bucureşti, 1955. p. 252 in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 10 o.
A XIV. századnak az elején, a Bonchidára vezető út mellett, a falunak a mai külterületén még 3 kisebb település (vagy ahogy akkor mondták: telek) létezett – Kőris-telek, Varjad-telek és Bűzös-telek.CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. Budapest, 1913. Térképmelléklet in Kiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19 o. Az idők folyamán e települések/telkek vagy elpusztultak, vagy lakosaik betelepültek a közeli, fejlődésnek induló Visába; de nevük mai napig megőrződött olyan dűlőnevekben, mint Kőris, Varjas vagy Büdöstó.
Jelentősebb birtokos családjai időrendben a Suky, a somkeréki Erdélyi, a losonczi Bánffy, a hetei Bakó és a széki gróf Teleki család egyes tagjai voltak.
A felkutatott forrásokban a következőket lehet róluk olvasni:
Suky család „ez a család a XV. század elejétől a középkor végéig Kolozs megye, sőt Erdély leghatalmasabb családjainak egyike volt. Birtokaik a Kis-Szamostól a Mezőség közepéig harminc kilométer távolságra csaknem egyvégtében legalább 30000 holdra terjedtek”.
„Közülük Mihály már 1324-ben Kolozs megye főispánja, Károly Róbert király szolgálatában a Moys-féle erdélyi lázadás leverésében vitézkedett. Majd 1348-ban egyszerre 13 Suky fiú vett részt azokban a tatárok ellen folytatott győzelmes harcokban, melyekben Szent László segítségének Arany János által is megénekelt legendája fűződik”.
„A család egyik ága eleitől fogva a másik fölé emelkedett, s Miklós utódai közül az Illyés fiai ott vannak Zsigmond királlyal 1396-ban a nikápolyi ütközetben, majd Suky Darabos János, az Illyés kisebbik fia, a király udvarnoka vele van 1418-ban Konstanzban is a nagy zsinaton. Ott kapja címerbővítését s ugyanazon évben birtokaira a pallosjogot. Szovátra pedig még 1410-ben, a maga, gyermekei és unokatestvérei részére heti-, Szent Mihály-napra pedig országos vásárra nyert kiváltságot. János a ké fia közül Benedek – aki egyébként az 1437-i erdélyi parasztfelkelés leverésében vitt fontos szerepet –készíttette azt a gyönyörű csúcsíves ízlésű zománcos kelyhet, mely az esztergomi székes egyház kincstárának s vele az egész csúcsíves ötvösművészetnek egyik legremekebb alkotása”.
„Testvérét, Mihályt, Mátyás király 1462-ben udvarnokává tette s havonta 10 lóra adott fizetést neki, mégis az 1467-i erdélyi nemesi szervezkedés részese volt. Mátyás azonban gyorsan lecsapott a készületlen összeesküvőkre, s Mihály Szebenben kínos halállal lakolt hűtlenségéért. Benedek fia, László pedig Lengyelországba futott., A hűt lenek elkobzott vagyonáért aztán hosszú küzdelem indult meg, s bár az részint királyi kegyelem, részint a házassági összeköttetések révén nagy részben visszakerült a család kezére, további történetük lényegében mégiscsak a lassú lecsúszás az országos szereplés színteréről”Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1977. 115 o. in Kiss Géza: Visai fény képes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 19-21 o.
„...hihetőleg a Suky család maga is e nemzetségből (Ogmandok) ágazott ki. Az Ogman dok pedig azt az Apa-farkast tartották ősüknek, akit Béla király névtelen jegyzőjének adatai szerint Töhötöm vezér is annak vallott. A Sukyak eredtük emlékére használták különböző alakban farkas vagy farkas-fejes címerüket. Nemzetségi birtokaik a Meszes-hegységtől kezdve benyúltak a régi Doboka megyébe, Kecsed, Kecsedszivás és Omboz vidékére. Másik águk rendre a három Zsukot (Alsó-, Felső- és Nemeszsuk) alapította, s a nemzetség általunk ismert legkeletibb ága 1330 táján a Mezőség közepén, Uzdiszentpéteren birtokolt, de 1330 körül ki is halt. Valószínűnek látszik azonban, hogy még ennél is tovább terjeszkedhetett keletre, a marosszéki Szabéd mellé...”Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1977. 115 o. in Kiss Géza: Visai fény képes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 32 o.)
somkereki Erdélyi család A családot, mint Visa birtokosát a kolozsmonostori konventnek a jegyzőkönyveinek 2323. számú oklevél kivonata említi első ízben 1481-ben (JAKÓ ZSIGMOND). Az Erdélyi nevet először Istvánnak a fia, János veszi fel, ugyanis korábban használt nevük a Somkereki. A család a Becsegergely nemzetségből származik, birtokaik pedig elsősorban Beszterce-Naszód megyében voltak.
1410-ben Zsigmond király megengedi a család 3 tagjának azt, hogy az előbb említett birtokaikon várat építsenek és Somkeréken minden hétfőn tartsanak hetivásárt.
A családnak az egyik utolsó tagját, Gergelyt 1553-ban Petru Rareş moldvai vajda fejezteti le – így birtokaik, köztük Visa is, egy időre idegen kézre kerülnek. Az árvák – Miklós, Lénárd és Gergely – nevében az elkobzott birtokokat az ez időtájt Erdély vajdája és a székelyek kapitánya szerepkörét betöltő szentiványi gróf Kendy Ferenc szerzi vissza. A 2 család között megkötött egyezség alapján a visszaszerzett javakat – Visát is – leszármazóik több évszázadon át birtokoljákKiss Géza: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadása, 2006. 32-34 o.
losonczi Bánffy család Bárói-, valamint grófi leagázással bíró, a Tomaj nemzetségből való besenyő eredetű régi főnemesi család. Anonymus a maga krónikájában azt írja, hogy egyik ősüket, Thonuzóbát, feleségével együtt a keresztyénség felvételének megtagadása miatt élve temették el a Tisza melletti abádi révbe. Az 1660-as évek folyamán Bánffy Dlnes kapja a bárói címet. Az ő fia az a Bánffy György, aki egy 1696. február 23-i keltezésű oklevél tanúsága szerint grófi méltóságban az adományozásában részesül.
Ez a család jelentős szerepet játszik Erdély politikai-társadalmi életében, ugyanis közülük kerül(t) ki több közjogi méltóság mellett, Erdély 3 főkormányzója is .
A korabeli dokumentumokat tanulmányozva azt látjuk, hogy gróf Bánffy György 1802-ben Visa tulajdonosa – az a Bánffy György, aki 1787-1822 között Erdélynek a főkormányzója; ezen a néven a II.-ik. Ő az, aki Nagyszebenből Kolozsvárra teszi át a Főkormányszék székhelyét, illetve aki befejezteti a Kolozsvár főterén található Bánffy-palotát és átépítteti a bonchidai kastélyt késő reneszánsz stílusban. (KISS GÉZA: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadás, Kolozsvár, 2006.34 o.)
Az ő jószágigazgatója az a Deésy Hosszú Gábor, akinek jelentős szerepe van a mai visai református templom megépítésében (fogalmazhatunk úgy is, hogy szívügye), valamint az egyház javainak a gyarapításában is László József (István) lelkipásztor idejében. hetei Bakó család 1647. március 21-i keltezéssel kapja e család 3 tagja III. Habsburg (Ausztriai) Ferdinánd magyar királytól a címeres nemeslevelet. Ebben az időszakban birtokaik a korabeli Szatmár- és Bereg megyékben voltak.
1864-ben a korabeli egyházkerületi iratok már úgy említik őket, mint Visa és Zsuk birtokasai; ebből az évből fennmaradt hetei Bakó Károly azon ígérete, hogy „az egyháznak sajátjából egy kő iskolát építtet” (INCZE LAJOS (szerkesztő): Névkönyv az Erdélyi Református Egyházkerület számára 1887-88. 6-10 o. in KISS GÉZA: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadás, Kolozsvár, 2006.34-35 o) ; csakhogy mivel késve küldte az erre a célra szánt 1.000 osztrák ezüst forintot és a felekezeti iskolának az építése már folyamatban volt az egyház költségén, az előbb említett összegből mindössze 250 forintot fordítottak az épületnek a befejezésére 1870-ben, míg az összeg többi részéről a püspökségnek az Igazgatótanácsa rendelkezett a továbbiakban.
1911-ben eladásra került a visai- és a zsuki birtok – a vevő nem más, mint báró Bánffy Györgyné első házasságából származó fia: széki gróf Teleki Géza. (KISS GÉZA: Visai fényképes krónika. Híradás egy mezőségi faluról. Kiss Géza kiadás, Kolozsvár, 2006.34-35 o.) széki gróf Teleki család