Ihász-Kovács Éva (Székesfehérvár, 1930. május 16. – Budapest, 2013. június 8.) költő, író, esztéta.

Élete Pápán, Székesfehérváron, Balatonfüreden, Budapesten és Veszprémben végezte tanulmányait. Apja Ihász-Kovács János vasúti tiszt volt, akinek a családja Kolozsvárról származott el. Anyai ágon bárói felmenőkkel rendelkezik. Eredeti szakmája szerint vegyész volt, de egy vegyészeti balesetet követően írni kezdett. A gimnáziumban első díjat nyert egy Márai Sándor által zsűrizett versenyen. Márai Sándor fölismerte költői vénáját, s két éven át Márai Sándorné felolvasónője lett. Márai után Kassák Lajos tanítványa lett. 1963-ban négy irodalmi díjat nyert a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége irodalmi pályázatán.

1970-től 1979-ig kultúrigazgatóként dolgozott Somogy megyében, ahol négy-öt település kulturális életét vezette. Munkájáért megkapta a kiváló népművelő címet. A Marcali járás MVGYOSZ csoportjának megalapítása után, amelynek elnöke lett, a Somogyfajszi Ifjúsági Cserhát Művészkörrel karöltve több városban (pl. Kaposváron, Marcaliban, Öreglakon, Nagybajomban, Barcson) tartottak bemutatkozó előadásokat. Első kötetéhez, a Fodor András és Tandori Dezső Kossuth-díjas költők által lektorált, Csányi László révén fülszövegezett, s Bornemisza Barnabás János által illusztrált Viszem tovább című műhöz Kassák Lajos özvegye adta az ún. „Kassák-ösztöndíjat”. Az első verseskönyvét Liptay Katalin, a Társalgó c. műsor szerkesztője mutatta be a Petőfi-, majd Kossuth Rádióban, 1984-ben, majd 1985-ben. 1970-ben Veszprémben többedmagával megalapította a Batsányi-Cserhát Művészkört.

Hetven antológiában és az ország szinte minden lapjában jelentek meg művei. Az 1978-ban kiadott Olasz Almanach (Magyar Orvosíró), a Nemzetközi lexikon, a Budapest I. II. III. nagylexikon (1997–1998) klasszikus költőnek nevezi. A „Nap Embere” címet kapta a Budapest Televízióban. Versei Czigány György és Baranyi Ferenc tolmácsolásában több alkalommal elhangzottak a Bartók Rádióban. Neve több lexikonban szerepelt, köztük az Olasz Almanachban, a MINSZK*-lexikonban, a Váci Mihály irodalmi lexikonban, a svájci Who Is Who nemzetközi lexikonban. Ösztöndíjas a Napút folyóiratban.

Tagság Magyar Köztársaság Irodalmi Alap Magyar Orvosírók Nemzetközi Társasága Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége

Alapító tag Berzsenyi Társaság Délsziget MOTESZ Magyar Orvosíró és Képzőművész Kör Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége* Kláris csoport – szerkesztő Batsányi Cserhát Művész Kör – alapító főtitkár Pécsi Írók, költők szövetsége Zengő fény c. lap Pécs

1992-ben alapította meg a Délibáb című irodalmi, művészeti folyóiratot, annak versrovat vezetője.

Művei

Délutáni jegyzet – 1970 Viszem tovább...; Ihász-Kovács Éva, Budapest., 1983 Amulett – 1985 Térj vissza Judavid – 1985 Megsejtett szavak – 1986 Akit megfest a szivárvány – 1989 Fénylő fohászok II. János Pál magyarországi emlékére – 1991 Apokrif deklamáció 1995. Mária – 1994 Boldogságos Szűz Mária 1997 Napisten udvarában – 1998 Zsoltár helyett – 2000 Szeretőim a szavak – 2003 Így felelt Jób – 2003 Szemfényvesztő jelenben – 2004 Szerelem mágusai – 2006 Páris monológja Búcsú sosem-volt Ithakámtól. Memoár-kötet 1.; Cserhát Művész Kör, Bp., 2011

Díjai Fekete István irodalmi díj Art nemzetközi művészeti díj „Béke ezüst érdemérem” (Három hetes tengerparti üdülés Egészségügyi Minisztérium) Aranykehely Aranylant Aranytoll Holland Királyság Ösztöndíja Platina-díj H.A.T.* Nemzetközi Aranydiploma Hegyvidéki arany Soros Alapítvány díjai Salvatore Quasimodo – költői verseny emlék díj (Balatonfüred) Magyar Kultúra Lovagja (2002. január 21.) „A irodalmi munkásságáért és a falvak kultúrájának támogatásáért” Braille arany – életművéért (Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége) József Attila-aranykoszorú (Összmagyar Testület) Vörösmarty-díj (Budapest Magyar Falvak Kultúra Alapítvány 2001) Batsányi-emlékdíj (Összmagyar Testület) (Bartis Ferenc író adta át) Esélyegyenlőségi különdíj (Szociális Minisztérium) Illyés Gyula-díj 1995. Pen.klub Cserhát-nívódíj I. fokozata Napkút ösztöndíjasa Faludy György Alkotó Műhely Országos költő pályázatán: Aranyoklevél 2011. Magyarázat: H.A.T.= Hegyaljai Alkotók Társasága (Szerencs) Petőfi Irodalmi Múzeum

Források A Kultúra Lovagja címmel elismertek névjegyzéke Somogy, Délibáb antológiák WHO IS WHO (2002-2003-2004) Délibáb folyóirat Így felelt Jób (Ab Aeterno 1988) Szemfényvesztő jelenben (2004) Művelődési Minisztérium Cserhát Művészkör archívuma Montázsmagazin.hu Petőfi Irodalmi Múzeum Ihász-Kovács Éva Emlékoldala http://montazsmagazin.hu/ihasz-kovacs-eva-ir-koelt-eszteta-bemutatasa/

További információk "Székesfehérvárért Művészkör" az országos Cserhát és Batsányi Művészkör székesfehérvári tagozata – Ihász Kovács Éva bemutatkozó oldala Batsányi-Cserhát Művész Kör – Ihász Kovács Éva bemutatkozó oldala Délibáb

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Székesfehérváriak Kategória:Marcaliak Kategória:Magyar nők Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar Kultúra Lovagjai