A Nibelung gyűrűje () Richard Wagner német zeneszerző négy operából álló ciklusa. Emiatt gyakran Ring-ciklusnak is nevezik. A szöveget és a zenét is Wagner írta 1848 és 1874 között. A négy opera megírásakor Wagner sokféle forrásból merített. Legfőképpen germán és skandináv mítoszok és népmesék történeteit használta fel: Edda-énekek, Völsunga saga, Thidriks saga és Nibelung-ének. A teljes ciklus elsősorban a Völsunga sagára épül. A szereplőket és a történeteket Wagner meglehetősen önkényesen, saját elképzelése és fantáziája szerint alakította, az egyes forrásokból származó elemeket hol összegyúrva, hol teljesen átírva. Wagner kezdetben (1848) egyetlen opera megírásán gondolkodott, amely a Siegfrieds Tod (Siegfried halála) nevet viselte volna. Csak akkor ismerte fel, hogy a Siegfried halála önmagában életképtelen, amikor két évvel később kísérletet tett a szöveg megírására. 1851 júniusában egyrészt dramaturgiai, másrészt zenei okokból a Siegfried halálát kiegészítette a Der junge Siegfrieddel (Az ifjú Siegfried), novemberben pedig egy levelében említést tett tervéről, hogy a kettős drámát tetralógiává (előjáték+trilógia) bővítené ki. Az a dramaturgiai nehézség, amely Wagnert rákényszerítette, hogy a Siegfried-tragédiát Ring-tetralógiává bővítse ki, szorosan kapcsolódott egy zenei-kompozíciótechnikai problémához, azaz a négy mű összekapcsolásához. Ez vezetett el a vezérmotívum-technika megszületéséhez, ezáltal túllépett a hagyományos opera-zeneszerzés keretein és megalkotta azokat a rá jellemző zenedrámákat, amelyekben a zene és az epika egységes egészt alkot. A ciklus részei: A Rajna kincse (Das Rheingold), A walkür (Die Walküre), a Siegfried és az Az istenek alkonya (Götterdämmerung). Bár a négy művet külön is műsorra tűzik, Wagner eredeti elképzelése és célja az volt, hogy a néző a teljes sorozatot kísérje végig. A teljes ciklus bemutatása érdekében operaházat építtetett a bajorországi Bayreuthban.
A mű szerkezete A Nibelung gyűrűje négy részből áll. Mind a négy rész önálló drámai vonalvezetéssel rendelkezik, ezért külön-külön is előadhatók, habár a teljes tetralógia mondanivalójának megértéséhez a négy mű együttes előadása szükséges. Maga a zeneszerző is úgy képzelte el, hogy a művet négy egymást követő estén adják elő, ezért az egyes részek címéhez hozzátette: az Erster Abend (Első este), Zweiter Abend (Második este), Dritter Abend (Harmadik este) és Vierter Abend (Negyedik este) jelzőket. Az egyes részeket Wagner az adott mű központi cselekményéről vagy figurájáról nevezte el, így A Rajna kincse az arany elrablásáról, A walkür Brünnhildéről, a Siegfried a főhősről, míg Az istenek alkonya a Valhalla pusztulásáról szól. A tetralógia címe – A Nibelung gyűrűje – a négy mű közös vezérmotívumát jelöli: a gyűrűt. A Ring-ciklus drámáinak szerkezeteCímFelvonások/JelenetekIdőtartamÖsszesen A Rajna kincse 1/42 óra 30 perc2 óra 30 percA walkür3/11 I. felvonás3 jelenet1 óra 10 perc II. felvonás5 jelenet1 óra 30 perc III. felvonás3 jelenet1 óra 10 perc3 óra 50 percSiegfried3/9 I. felvonás3 jelenet1 óra 20 perc II. felvonás3 jelenet1 óra 15 perc III. felvonás3 jelenet1 óra 25 perc4 óraAz istenek alkonya3/13 Előjáték2 jelenet30 perc I. felvonás3 jelenet1 óra 30 perc II. felvonás5 jelenet1 óra 10 perc III. felvonás3 jelenet1 óra 20 perc4 óra 30 percÖsszesen:10/3714 óra 50 perc14 óra 50 perc
A mű keletkezésének története A szövegkönyv megszületése 250px|bélyegkép|A Nibelung gyűrűje díszkiadásának borítója 1876-ból. A Nibelung gyűrűje szövegkönyvének megírása hosszú időt emésztett fel. A négy opera librettóját Wagner 1848–1852 között írta meg, majd 1856–1872 között többször is átdolgozta őket.
Wagner életrajzi írásában, a Mein Lebenben arról írt, hogy az 1848-as francia szabadságharc kitörését követően egy Barbarossa Frigyesről szóló opera vázlatán kezdett el dolgozni. Az anyaggyűjtéskor találkozott először Szigfrid legendájával. 1848 nyarán egy tanulmányt írt Die Wibelungen: Weltgeschichte aus der Saga (A Wibelungok: Világtörténelem egy sagából) címmel, amelyben felvázolt néhány lehetséges összefüggést a Stauf-király és a legendás Nibelungok között. Ekkor döntött úgy, hogy következő operáját Szigfrid köré építi fel. Ennek koncepciója már 1848 októberében kialakult benne.
Számos kutató azonban kétségbe vonja Wagner önéletrajzi állításait, mivel úgy gondolják, hogy a zeneszerző megszépítette főműve keletkezésének körülményeit. Az események nem a Wagner-szerinti harmonikus egymásutániságban követték egymást. A fennmaradt dokumentumok, elsősorban levelezések szerint, először 1846 októberében, tizenhat hónappal az általa megjelölt idő előtt vázolt fel egy ötfelvonásos zenedrámát Barbarossa Frigyesről. Wagner már 1843-ban vagy 1844-ben megismerkedett Jacob Grimm Deutsche Mythologie (Német mitológia) című művével. Ami pedig tanulmányát, a Die Wibelungen-t illeti, leghamarabb 1848 decemberében kezdett el dolgozni rajta, és 1849. február 22-én olvasta fel a teljes művet barátjának, Eduard Devrientnek. Bármi legyen az igazság, tény, hogy 1848. április 1-jén Wagner már foglalkozott egy Szigfridről szóló opera megírásával és erről barátját, Devrient-t is tájékoztatta.
A témaválasztást valószínűleg az is elősegítette, hogy a kor német művészi életét elevenen foglalkoztatta az 1755-ben felfedezett Nibelungenlied (Nibelung-ének), amelyet nemzeti eposznak kiáltottak ki. 1844-ben Friedrich Theodor Vischer filozófus is sugallta, hogy a Nibelungenlied kitűnő alap lehet egy opera számára. 1845-ben és 1846-ban Louise Otto-Peters és Franz Brendel tollából több újságcikk is megjelent, szorgalmazva, hogy a mű alapján írjanak egy nemzeti operát. Otto-Peters továbblépett és egy szövegkönyvet is felvázolt.
Wagner már ismerte a Nibelungenliedet, ugyanis korábbi operájához, a Lohengrinhez, már inspirációs forrásként használta fel. A Ring-tetralógia szövegkönyvét Wagner maga írta. Szokásához híven az írásnak több fázisa volt, amelyek napjainkig fennmaradtak, így pontosan rekonstruálható az alkotási folyamat: Prosaskizze (próza skicc)– Ez egy rövid prózai skicc, a cselekmény rövid tartalmának felvázolása volt. Ebben a mindössze néhány oldalas vázlatban fektette le a drámai cselekmény főbb mozzanatait. Érdekesség, hogy Az istenek alkonya esetében nincs ilyen vázlat. Prosaentwurf (prózaváltozat)– A skicc tovább-bővített vázlata, amely a cselekmény részleteire is kitér. Jelentős mennyiségű párbeszédet is beleszőtt. Mind a négy opera vázlata fennmaradt. Erstschrift des Textbuches (fogalmazati példány) – Ez a verselési vázlat volt a végső librettó első vázlata. Ebben a szakaszban a korábbi dialógusokat versbe szedte, illetve a párbeszédeket kibővítette, és ha szükségesnek érezte, újabb, a prózai vázlatban nem szereplő cselekmény-elemekkel bővítette. Reinschrift des Textbuches (tisztázati példány) – Ez volt a végső fázisa a szövegkönyvírásnak. A végső változat javítás- és módosításmentes, azaz tiszta volt. Gyakran egyes szakaszoknak két vagy három módosított változatát is megírta. A zene komponálásakor csak nagyon keveset módosított a szövegkönyvön. A módosított végső szövegkönyvnek a Zweitschrift, Drittschrift, Viertschrift nevet adta, annak függvényében, hogy hányszor írta át.
Siegfried halála 250px|bélyegkép|A Nibelung-ének egyik oldala 250px|bélyegkép|Az Edda-énekek 18. századi izlandi kéziratának fedőlapja Az opera megírását megelőzően Wagner egy előzetes tanulmányt írt a germán és északi mitológiáról Die Nibelungen Mythus, als Entwurf zu einem Drama (A Nibelung-mítosz, mint vázlat egy drámához) címmel. Ez az 1848. október 4-én befejezett írás, tartalmazza a teljes Ring-tetralógia alapötletét, de semmi jel nem utal arra, hogy Wagner egy több operából álló ciklus megírását tervezné. Miután művét véglegesítette, átnevezte Die Sage von den Nibelungen-ra (A Nibelung-saga).
A tanulmány megírásakor Wagner számos skandináv és germán mitológiai alkotást dolgozott fel. Ezek közül a legfontosabbak a Völsunga saga, az Edda-énekek, a Nibelung-ének valamint a Thidriks saga voltak, valamint Jacob Grimm német mitológiáról szóló műve. Ezen alapműveken kívül számos filozófiai jellegű tanulmányból is merített ihletet, amelyek nyilvánvalóvá válnak a Ring-tetralógia szimbolizmusának vizsgálatakor. Wagner saját elképzelései szerint számos esetben eltért az eredeti cselekménytől és szereplőktől. A tetralógia fináléja is a Nibelung-ének befejezésének egyedülálló feldolgozása.
Wagner eredeti elképzelése az volt, hogy Szigfrid köré építi fel új operáját. A félelmet nem ismerő hős elpusztítja az arany és az erőszak által mérgezett társadalmat és megjósolja az újat, amely a szeretetre épül majd. Wagner, műve első vázlatának a Siegfrieds Tod (Siegfried halála) címet adta. Ennek vázlatát 1848. október 28-ra, majd barátja, Eduard Devrient tanácsára – aki túlságosan homályosnak tartotta a művet – felvázolt egy két jelenetből álló magyarázó jellegű prológust. A Siegfried halálának átdolgozott változatával november 12-re lett készen, majd november 28-án hozzálátott a verselés megírásához. Ekkor egy háromfelvonásos operát tervezett prológussal. A végső szövegkönyvet háromszor írta át, újabb jelenetekkel bővítve. Wagner ekkor gondolkodhatott el azon, hogy a téma túlságosan is bonyolult az operába való átültetés szempontjából. Még Németországban sem volt annyira ismert a Nibelung-ének, hogy a közönség – előzetes ismeretek nélkül – megértse az operát. Nem tudni milyen okok miatt, de a szövegkönyv befejezése után Wagner félretette a tervet és más műveivel kezdett el foglalkozni.
Ebben az időszakban Wagner aktívan politizált. Drezda számított a német liberálisok és demokraták fellegvárának. Itt adták ki Karl August Röckel anarchista lapját, a Dresdner Zeitungot, amelyben Mihail Alekszandrovics Bakunyin írásai is megjelentek. Wagner, Röckel barátsága révén ismerkedett meg Bakunyinnal és a forradalmi eszmékkel. A májusi forradalmat a szász hadsereg a poroszok segítségével rövid idő alatt vérbe fojtotta. A megtorlás után – Bakunyin és Röckel mellett – letartóztatták Wagnert is, akinek azonban sikerült elmenekülnie, és Liszt Ferenc segítségével Svájcban telepedett le. A forradalom leverése után Wagner számára meghalt a jövő hőse, Siegfried, és előtérbe került az a személy, aki Wagner szerint egyedül felelős a hanyatlásért: Wotan, az istenek ura. Wotan alakja képviseli a régi világot, amelynek összeomlása feltartóztathatatlan. Bűne, amelyet a hatalomvágy és szeretetlenség szült, valamint az a szomorú felismerés, hogy nem tudja feltartóztatni és megakadályozni a világ megsemmisülését, az eredetileg optimista drámát a pesszimizmus és a rezignáció elégiájává tette. A Siegfried halálának szövegkönyvét Zürichben vette elő ismét 1850 májusában és nekilátott egy negyedik átdolgozás megírásának, majd júliusban hozzálátott a prológus megzenésítéséhez. Ebből csak néhány vázlat maradt fenn. Ezt követően Wagner ismét leállt munkájával.
Ebben az időben kezdett foglalkozni egy trilógia megírásának gondolatával, amelynek utolsó eleme a Siegfried halála lett volna. A trilógia nem volt újkeletű Wagner számára, ugyanis 1847-ben ismerte meg Johann Gustav Droysen Aeschylus című, a görög mitológia alapján írt háromrészes művét. Wagner számára egyre vonzóbb volt az ötlet, hogy kibővítse háromrészesre az operát, mivel tudatosult benne, hogy egyetlen művön belül nem sikerül mindent elmondania, mivel a mitológiai elemek mellett egyre táguló politikai és filozófiai nézeteit is bele szándékozta dolgozni a művébe.