Costinești község Romániában, Dobrudzsa vidékén, Constanța megyében. A hozzá tartozó település Schitu.

Fekvése A Fekete-tenger partján, a megye déli részén helyezkedik el. A településen belül egy tó található, melyet egy keskeny földnyelv választ el a tengertől, a tó a község nevét viseli. Harminc kilométerre délre található a megyeszékhelytől, Konstancától, a legközelebbi várostól, Eforietől pedig tizennégy kilométerre délre.

Története A falu egy ókori görög település, Parthenopolis helyén áll, a középkor folyamán a falu neve Mangeapunar volt. Az 1960-as években a település Libertatea név alatt jelenik meg a térképeken. A Costinești nevet Emil Costinescuról kapta, aki román pénzügyminiszter volt 1902 és 1916 között, több alkalommal is.

1960-ig a település még csak egy kis halászfalu volt, ekkor kezdték el kiépíteni a települést üdülőközponttá. A parthoz közel található az Evangelia nevű görög hajóroncs, mely 1968-ban feneklett meg, és a falu egyik legnagyobb látványosságának számít.

Lakossága

A nemzetiségi megoszlás a következő:

2002 Románok 2518 99,52% Magyarok 5 0,19% Lipovánok 2 0,07% Németek 2 0,07% Törökök 1 0,03% Egyéb 2 0,07% Összesen 2530 100,0%

Galéria

Jegyzetek

További információk

A település honlapja Dobrudzsa településeinek török nevei 2002-es népszámlálási adatok

Kategória:Constanța megye települései Kategória:Tengerparti üdülőhelyek