Az 1977-es Eurovíziós Dalfesztivál volt a huszonkettedik Eurovíziós Dalfesztivál, melynek az Egyesült Királyság fővárosa, London adott otthont. A helyszín a londoni Wembley Konferencia Központ volt.

A résztvevők Egy év kihagyás után visszatért Svédország.

Sokáig úgy tűnt, hogy Tunézia lesz a verseny első afrikai résztvevője, ám néhány héttel a verseny előtt visszaléptek. Ha részt vettek volna, a fellépési sorrendben a negyedikek lettek volna. Nem vett részt Jugoszlávia sem, így összesen 18 dal versenyzett.

Másodszor vett részt a versenyen a monacói Michèle Torr (1966-ban Luxemburgot képviselte), az osztrák Beatrix Neundlinger (1972 után), a portugál Fernando Tordo és Paulo de Carvalho (1973, illetve 1974 után), az ír The Swarbriggs együttes (1975 után) és az izraeli Ilanit, aki az 1973-as Eurovíziós Dalfesztiválon debütáló ország első indulója volt. Ugyancsak másodszor szerepelt a belga együttes három női tagja, akik 1970-ben Hollandiát képviselték.

A Németországot képviselő Silver Convention trió a versenyt megelőzően Fly, Robin, Fly és Get Up and Boogie című dalaikkal első, illetve második helyezést értek el az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistán. Ezzel ők voltak a dalfesztivál történetének első olyan előadói, akik részvételük előtt amerikai listavezető dallal rendelkeztek.

A verseny Először – és eddig utoljára – fordult elő, hogy a versenyt el kellett halasztani. Az eredetileg április 2-ára tervezett verseny idején a BBC dolgozói sztrájkoltak. A versenyt egy hónappal később, május 7-én tartották meg.

Ismét érvénybe léptették az 1973-as Eurovíziós Dalfesztiválon eltörölt nyelvhasználatot korlátozó szabályt. Tehát minden részt vevő országnak a hivatalos nyelveinek egyikén kellett énekelnie. Belgium és Németország ebben az évben mentesült e szabály alól, mivel már a szabálymódosítás előtt kiválasztották indulójukat.

Az ebben az évben használt pontozótábla volt az első, melyen az egyes országok zászlajai is helyet kaptak. Az 1970-es verseny óta szokássá vált képeslapok ezúttal hiányoztak. Bár a BBC készített rövidfilmeket – egy londoni szórakozóhelyre invitálták az előadókat, és az összejövetel vidám pillanatait megörökítő filmeket készítettek – ám a norvég delegáció nem engedte, hogy leadják adásban, mivel a tizennyolc éves norvég énekesnőt többször is alkohol fogyasztása közben mutatta a videó, ami a norvég törvények szerint nem megengedett. Hasonló panasszal élt a svéd delegáció is, és a BBC-nek már nem volt ideje új képeslapokat forgatni. Helyette a dalok között a kamera a közönség sorait mutatta, miközben a zenekar halk zenét játszott.

A szavazás A szavazási rendszer megegyezett az 1975-ös versenyen bevezetettel. Minden ország a kedvenc 10 dalára szavazott, melyek 1-8, 10 és 12 pontot kaptak. A szóvivők a fellépési sorrendnek megfelelően hirdették ki a pontokat.

A szavazás a fellépési sorrendnek megfelelően zajlott: Írország volt az első szavazó, míg Franciaország az utolsó. A szavazás során öt ország váltotta egymást az élen: az első zsűri után Finnország állt az élen, míg Monaco pontjai után Izrael, Olaszország és Franciaország osztozott az első helyen. Ezt követően a házigazda Egyesült Királyság állt az élen. A görög zsűri pontjai után holtverseny alakult ki a brit és a francia dal között, ezután utóbbi vette át a vezetést és innentől kezdve már végig meg tudta őrizni előnyét. A győztes dal három zsűritől – német, svájci, finn – gyűjtötte be a maximális tizenkettő pontot, éppen feleannyitól, mint a zsűriket jobban megosztó brit dal. A legkevesebb, három pontot, a norvég zsűri adta a győztesnek.

Franciaország akkor rekordnak számító, ötödik alkalommal győzött, azóta viszont egyszer sem. Később Luxemburg és az Egyesült Királyság beállította ezt a rekordot, Írország és Svédország pedig meg is döntötte.

A francia dal mindegyik zsűritől kapott pontot. Franciaországnak sorozatban másodszor sikerült ez. Az Egyesült Királyság tizedik alkalommal zárta a versenyt a második helyen, és zsinórban a tizenegyedik alkalommal végeztek az első négy hely egyikén.

Eredmények # Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám 01 Írország angol The Swarbriggs Plus Two It’s Nice to Be in Love Again Jó érzés újra szerelmesnek lenni 3. 119 02 Monaco francia Michèle Torr Une petite française Egy francia kislány 4. 96 03 Hollandia holland Heddy Lester De mallemolen A körhinta 12. 35 04 Ausztria német, angol Schmetterlinge Boom Boom Boomerang Bumm bumm bumeráng 17. 11 05 Norvégia norvég Anita Skorgan Casanova — 14. 18 06 Németország angol Silver Convention Telegram Távirat 8. 55 07 Luxemburg francia Anne-Marie B Frère Jacques János bátyám 16. 17 08 Portugália portugál Os Amigos Portugal no coração Portugália a szívemben 14. 18 09 Egyesült Királyság angol Lynsey de Paul és Mike Moran Rock Bottom Mélypont 2. 121 10 Görögország görög Paschalis, Marianna, Robert és Bessy Mathima Solfege Szolfézs lecke 5. 92 11 Izrael héber Ilanit Ahavá hi sir lisnájim A szerelem egy dal két embernek 11. 49 12 Svájc német Pepe Lienhard Band Swiss Lady Svájci hölgy 6. 71 13 Svédország svéd Forbes Beatles — 18. 2 14 Spanyolország spanyol Micky Enséñame a cantar Taníts meg énekelni 9. 52 15 Olaszország olasz Mia Martini Libera Szabadon 13. 33 16 Finnország finn Monica Aspelund Lapponia Lappföld 10. 50 17 Belgium angol Dream Express A Million in One, Two, Three Egymillió egy-két-háromra 7. 69 18 | Franciaország francia | Marie Myriam L’oiseau et l’enfant | A madár és a gyermek 1. | 136

1.A dal tartalmazta a The Beatles két dalának angol nyelvű címét is.

Ponttáblázat Zsűrik Össz 119 8 1 5 12 5 8 1 12 10 12 8 12 4 8 3 10 96 5 8 1 6 1 6 7 12 2 6 10 8 12 5 2 5 35 3 3 1 1 1 7 1 10 8 11 5 2 3 1 18 3 2 2 1 5 5 55 1 1 3 2 2 8 8 8 5 5 5 6 1 17 2 7 8 18 2 2 1 4 3 6 121 12 7 12 7 10 12 12 8 8 3 2 4 12 12 92 10 10 4 4 4 6 10 5 3 1 7 12 1 6 6 3 49 7 7 5 3 5 10 3 6 1 2 71 6 10 10 5 4 4 6 4 4 10 8 2 2 52 6 1 7 7 3 4 3 7 7 7 33 8 6 3 3 2 2 2 7 50 12 4 6 8 2 7 5 2 4 69 4 12 6 8 4 7 10 5 6 4 3 136 10 4 8 7 3 12 10 5 6 7 10 12 6 10 10 12 4

Visszatérő előadók Előadó Ország Előző év(ek) The Swarbriggs Írország 1975 Michèle Torr Monaco 1966 (Luxemburg színeiben) Beatrix Neundlinger (Schmetterlinge tagja) Ausztria 1972 (Milestones tagjaként) Fernando Tordo (Os Amigos tagja)Paulo de Carvalho (Os Amigos tagja) Portugália 19731974 Ilanit Izrael 1973 Bianca Maessen (Dream Express tagja)Patricia Maessen (Dream Express tagja)Stella Maessen (Dream Express tagja) Belgium 1970 (Hearts of Soul tagjaiként, Hollandia színeiben)

Térkép centre|bélyegkép|600px|

Jegyzetek

További információk

YouTube videó: Az 1977-es Eurovíziós Dalfesztivál

Kategória:Eurovíziós Dalfesztivál Eurovizio