Raul José Trindade Meireles (Porto, 1983. március 17. –) portugál labdarúgó.
Pályafutása
Boavista A 2003–2004-es szezonban debütált először a portugál első osztályban a Benfica ellen.Ebben a szezonban nem sikerült gólt szerezni,de 29 bajnoki fellépéssel bizonyította,hogy fontos volt csapata számára a szezonban.
Porto 2004-ben vette meg a Porto a szintén portoi Boavista-tól, a szezon végén második lett a Porto. A következő négy év során négy bajnoki címet nyert: 2005–06, 2006–07, 2007–08, 2008–09; háromszor a portugál-kupát: 2005–06, 2008–09, 2009–10; illetve háromszor a portugál-szuperkupát: 2006, 2009, 2010.
Liverpool 200px|thumb|right|Raúl Meireles a Liverpool színeiben.
2010. augusztus 29-én a Liverpool FC leigazolta 11.5 millió fontért. A bajnokságban szeptember 12-én mutatkozott be a Birmingham City ellen csereként. Az első szezonjában hatodik lett a Liverpoollal a Premier League-ben, és 5 gólt szerzett.
Chelsea 2011. augusztus 31-én az átigazolási időszak utolsó pillanataiban 15 millió fontért a Chelsea-be igazolt, 4 éves szerződést írt alá. Első meccsét a bajnokság 4. fordulójában játszotta, a Sunderland 2-1-es legyőzése során végig a pályán volt.
A válogatottban 2006-ban debütált a portugál labdarúgó-válogatottban, tagja volt a portugál keretnek a 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságon, ahol gólt lőtt a csoportkörben Törökországnak, illetve a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon. Gólt lőtt az UEFA – pótselejtezőjén a Bosznia-Hercegovina ellen. A 2010-es labdarúgó-világbajnokságon is lőtt gólt az Észak-koreai labdarúgó-válogatott elleni fölényes 7–0 győzelem alkalmával, Fokvárosban.
Magánélete Felesége, Ivone, akivel még akkor találkozott, amikor a Boavista utánpótlás csapatában futballozott. 2008-ban házasodtak össze, és 2005-ben született meg első lányuk, Lara.
Sikerei, díjai Klubcsapat FC Porto Portugál bajnok: 2005–06, 2006–07, 2007–08 2008–09 Portugál kupa: 2005–06, 2008–09, 2009–10 Portugál szuperkupa: 2007, 2009, 2010
Liverpool Angol ligakupa: 2011–12
Chelsea Angol kupa: 2011–12 UEFA-bajnokok ligája: 2011–12
Fenerbahçe Török bajnok: 2013–14 Török kupa: 2012–13 Török szuperkupa: 2014
Válogatott U16-os Európa-bajnok: 2000 Touloni Ifjúsági Torna: 2003 U21-es Európa-bajnoki bronzérmes: 2004
Klub statisztikái CsapatSzezonBajnokságKupaUEFAÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokAves2001–0216000001602002–032610000261Összesen4210000421Boavista2003–042900000290Total2900000290Porto2004–0513000101402005–0618230102222006–0725320713442007–0828440804042008–09284511004352009–102626280404Összesen1371520335119219Liverpool2010–11700020902011–1220000020Összesen900020110Chelsea2011–1210000010Összesen10000010Fenerbahçe2012–1300000000Összesen00000000Karrier összes2181620337127520
Jegyzetek
További információk Statisztika a zerozero.pt oldalán
Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Boavista labdarúgói Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:Portugál olimpikonok Kategória:A 2004. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók