Az Orlando Magic egy amerikai profi kosárlabdacsapat, melynek székhelye Orlandóban, Florida államban található. Az NBA Keleti főcsoportjának Délkeleti csoportjában szerepelnek, jelenlegi edzőjük Steve Clifford. A klubot 1989-ben alapították, de már számos olyan kiemelkedő játékost tudhatott soraiban, mint Shaquille O’Neal, Anfernee Hardaway, Grant Hill, vagy Tracy McGrady. Története során 20 alkalomból 11-szer jutott be a rájátszásba. Pillanatnyilag az Amway Centerben játszanak.

Klubtörténet 1989-1992: A kezdeti lépések Az Orlando Magic 1989-ben, új egyesületként csatlakozott az NBA-hez. A klub vezetése és a helyi újság (az Orlando Sentinel) szavazást írt ki a lakosság körében a leendő csapat nevét illetően. A 4296 db beérkező szavazat alapján végül négy név közül választottak; „Heat” (forróság), „Tropics” (trópikusok), „Juice” (dzsúz) és „Magic” (varázslat). 1986. július 27-én jelentették be, hogy a bizottság a Magic név mellett tette le a voksát. A Magic így egyike lett azon négy csapatnak (a Charlotte Hornets, Miami Heat, Minnesota Timberwolves hármas mellett), melyek új klubként csatlakoztak a ligához a ’80-as évek második felében. Eredetileg az NBA vezetése csak három új csapatot akart indítani (egyet Floridában), de mind a miami, mind az orlandói tulajdonosi csoport sikeresen lobbizott, így a döntőbizottság végül mindkét floridai csapat indulási jogát jóváhagyta. Ezzel a Magic lett az első profi sportklub a város történetében.

A Magic Matt Guokast tette meg vezetőedzőjévé, akinek a segítségével 12 játékost választottak ki az 1989. június 15-ei expansion drafton. 1989. június 27-én az első kör 11. helyén Nick Anderson mellett döntöttek, ezzel ő lett a klub első draftolt játékosa. Első mérkőzésüket 1989. november 4-én játszották az Orlando Arenaban, ahol nagy küzdelemben a vendég New Jersey Nets csapatával szemben maradtak alul; 111–106 arányban. Az első győzelemre két napot kellett várni, amikor szintén hazai pályán a New York Knickset sikerült megverniük; 118–110-re. A csapat 18–64-es negatív mérleggel zárta a szezont, olyan játékosokkal a soraiban, mint Reggie Theus, Scott Skiles, Terry Catledge, Sam Vincent, Otis Smith és Jerry Reynolds.

Az 1990-es NBA draft negyedik helyén Dennis Scottot választották. December 30-án a Denver Nuggets elleni 155–116-ra megnyert mérkőzésen Scott Skiles 30 gólpasszával új ligacsúcsot állított fel, ezzel megdöntve Kevin Porter addigi 29-es rekordját. Skilest az év végén megválasztották a liga legtöbbet fejlődött játékosának. Dennis Scott szezonbeli 125 db értékesített hárompontosa pedig mai napig rekord egy elsőévestől a liga történetében, be is választották a legjobb újonc-ötösbe. A 31–51-es mérleg ellenére a 41 hazai mérkőzésből 40-en teltház volt.

1991. szeptember 19-én a DeVos család 85 millió dollárért megvásárolta a klubot, ezzel a család feje; Richard DeVos lett az új tulajdonos. Az 1991–92-es szezon csalódást jelentett, igaz sok játékos hagyott ki mérkőzéseket sérülés miatt. Dennis Scott csak 18 meccset játszott, Nick Anderson 22-t kihagyott, de Stanley Robertset, Jerry Reynoldsot, Bison Delet, Sam Vincentet és Otis Smithet is egyenként legalább 27 meccsen kellett nélkülözni. Az összmérleg 21–61 lett, amelybe egy 17 meccses vereségsorozat is beletartozott. Ennek ellenére mind a 41 hazai meccsen megtelt a csarnok.

1992–1996: Shaq megérkezik Az egyesület történetében kiemelt dátum 1992. május 17., amikor a draft sorsoláson elsőként húzták ki a Magicet, így a soron következő drafton 1/1-esként elvihették a játékosbörze legnagyobb ígéretét: Shaquille O’Nealt. A 2 méter 16 cm-es óriás azonnali erősítést jelentett a csapatnak, ami az év végi 41–41-es mérlegben is megmutatkozott. O’Neal lett az első játékos Michael Jordan óta, akit elsőévesként beszavaztak az All-Star gála kezdőcsapatába. Emellett elnyerte az év újonca címet is. Mindezek ellenére a csapat lemaradt az 1992–93-as szezon rájátszásáról, pedig holtversenyben álltak a keleti nyolcadik helyen az Indiana Pacers-szel (csak az egymás elleni eredményük volt rosszabb).

Az 1993-as draft sorsoláson a Magicnek mindössze egy golyója szerepelt a sorsológépben, mégis az övékét húzták ki elsőként. Még a draftot megelőzően Guokas visszalépett a vezetőedzői pozícióból, utódja Brian Hill lett. A drafton Chris Webbert választották, de rögtön el is cserélték a Golden State Warriorsszal a harmadik helyezett Anfernee „Penny” Hardawayért, valamint három jövőbeni elsőkörös draftjogért. Az O’Neal–Hardaway kettőssel a csapat a liga egyik legdominánsabb csapatává vált, és 50–32-es mutatóval, negyedik helyen, a klub történetében először bejutottak a rájátszásba. Azonban már az első körben az esélytelenebbnek tartott Pacers kisöpörte őket 3–0-val.

Az 1994–95-ös szezonban a Chicago Bullstól ingyen sikerült megszerezniük a szabadúszó, korábbi All-Star erőcsatár Horace Grantet. A csapat 57–25-ös mérlegével megnyerte az Atlanti csoportot, és egyben a Keleti főcsoportot is. A rájátszásban kiverték a Boston Celticset, a Chicago Bullst és az Indiana Pacerst, ezzel a liga történetében ők lettek a második leggyorsabb csapat, olyan szempontból, hogy megalakulásuk után milyen gyorsan jutottak be a bajnoki fináléba. Ott azonban a bajnoki álmokról szőtt orlandói ábrándokat a Houston Rockets 4–0-s összesítéssel szertefoszlatta.

Az 1995–96-os szezonban az O’Neal–Hardaway vezette Magic 60–22-es klubrekorddal ismét közel került a Keleti főcsoport megnyeréséhez, mégis csak második helyen jutottak be a rájátszásba, mert a Chicago ugyanekkor állította föl minden idők legjobb; 72–10-es alapszakaszbeli mérlegét. 1996. április 29-én John Gabriel váltotta Pat Williamset a csapat elnöki posztján. A rájátszásban sikerült kiütni a Detroit Pistons és az Atlanta Hawks együttesét, majd következhetett a Jordan–Pippen–Rodman trió vezérelte Chicago Bulls, amely túl nagy falatnak bizonyult, és 4–0-s összesítéssel ejtette ki a mágikusokat.

1996–2000: Shaq távozik A holtszezonban O’Neal szabadúszóként a Los Angeles Lakersbe szerződött, ezzel hatalmas csapást okozva a klubnak és minden Magic szimpatizánsnak. A szezon közepén a játékosok hathatós közreműködésével menesztették Brian Hillt, helyére az idény hátralevő részére Richie Adubatot nevezték ki. Irányítása alatt a csapat 21–12-es mérleget produkált, összesítésben 45–37-el zárt. A csapat húzóemberei Hardaway, Darrell Armstrong, és a Golden State-től megszerzett Rony Seikaly voltak. A playoff első körében 0–2-es állásról sikerült megszorítani, és ötödik meccsre kényszeríteni a favorit Miami Heatet, de kiejteni nem.

Az 1997–98-as szezonra Chuck Daly lett a klub új vezetőedzője. Az alapszakaszbeli jó teljesítmény lehetőségét sérülések sora hátráltatta, Hardawaynak a meccsek nagy részét ki kellett hagynia. Anderson és a frissen szerződtetett szabadúszó, Charles Bo Outlaw vezetésével 41–41-es mérleget sikerült produkálni, ami épp nem volt elég a rájátszáshoz. Mindezek mellett Ron Seikalyt elcserélték New Jerseybe három játékosért és egy jövőbeni draftjogért.

1998–99-ben Matt Harping és Michael Doleac megszerzésével, valamint egy egészséges Hardaway-jel és Andersonnal 33–17-es mérleget produkálva holtversenyben keleti elsők lettek a lockout (kizárás) sújtotta csonka alapszakaszban. Armstrongot választották a legjobb hatodik embernek és a legtöbbet fejlődött játékosnak egyaránt. Továbbá sikerült szerződtetni az NBA pályafutása utolsó idényét játszó Dominique Wilkinst. A rájátszásban az egymás elleni rosszabb eredmények miatt csak harmadik helyen kiemelt Magic az Allen Iverson vezette Philadelphia 76ersel nézett farkasszemet, és nagy csalódást okozva 3–1-es összesítéssel alulmaradt.

1999-ben az év vezérigazgatójának választott John Gabriel egy újonc edzőt; Doc Riverst nevezte ki a csapat főedzőjének. Gabriel a korábbi csapatot szétszedve elcserélte a klub utolsó szupersztárját; Anfernee Hardawayt a Phoenix Sunsszal Danny Manningért (aki mellesleg soha nem öltötte magára a Magic mezét), Pat Garrityért és két jövőbeni draftjogért cserébe. A csapat átlagos képességű játékosokkal, kevés tapasztalattal, Armstronggal, Bo Outlawal és a fiatal Ben Wallaceal vezérelve 41–41-es mérleggel épphogy lemaradt a rájátszásról. A szezon végén Riverst választották az év edzőjének.

2000–2004: McGrady átveszi a marsallbotot A következő holtszezonban Gabriel alaposan felszabadította a helyet a fizetési sapka alatt, így megkísérelhette Orlandóba csábítani a nyár három legértékesebbnek tartott szabadúszóját; Tim Duncant, Grant Hillt és Tracy McGradyt. Hármójuk közül végül a többszörös All-Star Hillt és McGradyt sikerült megkaparintani. Szerződtetésükkel a csapatot mindenki kelet egyik legnagyobb esélyesének tartotta, de Hill bokasérülése miatt csak négy meccset játszhatott. McGrady viszont óriásit fejlődött, és a liga egyik legponterősebb játékosává vált. Ő és a drafton választott Mike Miller vezetésével ismét bejutottak a rájátszásba. Az alapszakaszt 43–39-cel zárták, ami egy kilencmeccses győzelmi sorozatot is magában foglalt. McGrady részt vett az All-Star gálán, beválasztották a liga második legjobb ötösébe, és ő lett legtöbbet fejlődött játékos is, Miller pedig az év újonca. A playoff első köre ismét a végállomást jelentette; 3–1-gyel a Milwaukee Bucks jutott tovább.

2001–02-ben McGrady irányításával 44–38-as pozitív mérleget sikerült produkálni, de Hillt továbbra is sérülése hátráltatta, így ismét alig néhány mérkőzést játszhatott. A csapat húzóemberei ekkor McGrady, Armstrong, Miller és a hárompontos specialista Pat Garrity voltak. McGrady ismét All-Star lett, és beválasztották immáron a liga legjobb ötösébe. A rájátszás első körében azonban ismét alulmaradtak, ezúttal a Baron Davis vezette Charlotte Hornetsel szemben.

2002–03-ban Mike Miller és Ryan Humphrey ellenértékeként Drew Gooden és Gordan Giricek költözött a Memphis Grizzliestől Orlandóba. Az alapszakaszban ismét McGrady vezetésével sikerült 42–40-es mérleget összehozni. Egyben ő érte el a legjobb pontátlagot (32,1 pont/meccs), újra All-Star és a liga legjobb kezdőötösének tagja lett. A továbbra is sérült Hill nélkül egyhuzamban harmadszorra jutottak be a playoffba. Az első körben már 3–1 is vezettek a Detroit Pistons ellen, de ez volt az első év, amikor már itt is négy győzelemig tartott egy párharc. Így a Pistons fordítani tudott, és 4–3-as összesítéssel bemasírozott a keleti elődöntőbe.

A 2003–04-es szezonban ünnepelte a csapat fennállása 15. évfordulóját; lesújtó eredménnyel. Bár a nyáron sikerült leigazolni a szabadúszó Tyronn Lue-t és Juwan Howardot, a bajok már korán megmutatkoztak. Az első győzelmet klubcsúcsot jelentő 19 meccses vereségsorozat követte. A végeredmény 21–61; a liga leggyengébb teljesítménye. Ennek ellenére McGrady pontátlaga volt a legjobb (28 pont/meccs), részt vett sorozatban negyedik All-Star meccsén, és bekerült a liga második legjobb ötösébe. Mindeközben februárban odaadták Giriceket a Utah Jazznek DeShawn Stevensonért cserébe. A 19 meccses vereségsorozat derekán Doc Rivers edzőt kirúgták, helyére az addigi segédedző; Johnny Davis került. Ezenkívül Gabrielt John Weisbrod váltotta az elnöki poszton.

2004–2006: Egy új kezdet Dwight Howarddal bélyegkép|Dwight Howard a Magic tagjaként