A Bakonyicum a Pannonicum flóratartomány egyik flóravidéke. Területe gyakorlatilag megegyezik a Dunántúli-középhegységével – a Dunakanyartól, pontosabban a közép-dunai flóraválasztótól a Keszthelyi-fennsíkig nyúlik, és ezzel két részre osztja a flóratartomány legnagyobb flóravidékét, az Eupannonicumot (Alföldek).
Az északkelet-délnyugat csapásirányú, alacsony középhegységi terület növényvilágában délnyugat felé haladva egyre nagyobb szerephez jutnak a szubmediterrán, balkáni és kelet-alpesi flóraelemek. Ez döntően a flóravidék szubmediterrán makroklímájának köszönhető (ennek markáns jele például a kettős, tavaszi-őszi csapadékmaximum).
A hegység gerince, mint flóraválasztó
A hegység gerince bár a flórajárások közepén húzódik végig, de egyúttal flóraválasztó vonal is. Több tucatnyi növényfaj él a hegységnek csak az egyik felén. Itt húzódik egyrészt számos, a Kisalföldön (Arrabonicum flórajárás) közönséges növény, mint például: szártalan kankalin (Primula vulgaris), erdei madárhúr (Cerastium sylvaticum), erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens) babérboroszlán (Daphne laureola), sárga sásliliom (sárgaliliom) (Hemerocallis lilio-asphodelus), magyar varfű (Knautia drymeia) érdes mályva (Malva alcea), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), pirítógyökér (Tamus communis) erdei galaj (Galium sylvaticum)
elterjedési területének keleti (délkeleti) határa, másrészt több, a Mezőföldön (Colocense flórajárás) közönséges növény, mint például: őszi csillagvirág (Prospero elisae), sulyoktáska (Aethionema saxatile), szirtőr (Hornungia petraea) elterjedési területének nyugati (északnyugati) határa.
Üde, erdei fajok a hegység nyugati részén: keserű kakukktorma (Cardamine amara), ritkás sás (Carex remota), erdei békaszem (Omphalodes scorpioides), négylevelű farkasszőlő (Paris quadrifolia).
Sziklai fajok a hegység keleti részén:
nagylevelű madárbirs (Cotoneaster tomentosus), henye boroszlán (Daphne cneorum) kövér daravirág (Draba lasiocarpa) magyar gurgolya (Seseli leucospermum)
E jelentős különbség okai: itt húzódik az Alföld és a Dunántúl klimatikus határa; a lejtők ellentéte iránya; az eltérő kőzettani felépítés (az északnyugati oldalon főleg mészkövek és vulkáni kőzetek ráhordott homokkal, a délkeletin sok dolomit ráhordott lösszel).
A fenti tényezők együttes hatására eltérő a két oldal zonális vegetációja: északnyugaton gyertyános-tölgyes és bükkös, délkeleten felnyíló mészkedvelő tölgyes. Az átmeneti zóna a Gerecsében, a Vértesben és a Bakonyban a legkeskenyebb.
Földtani felépítése
A hegyvonulatot alapvetően változatos korú üledékes kőzetek (mészkő, dolomit, homokkő) építik fel; ezekre a vonulat nyugati részén foltokban fiatal bazaltkúpok települnek. A Velencei-hegységben paleozoós gránit és pala bukkan a felszínre az eocén korú andezit alól, északkeleten, a Visegrádi-hegység miocén korú andezitből áll. A nehezen erdősülő dolomitszirtek szélsőséges mikroklímájú termőhelyein számos reliktum faj, illetve -társulás maradt fenn.
Növénytársulásai
Növényzete kettős jellegű: A magasabb hegyeken és az északi lejtőkön kárpáti jellegű növényzet Az alacsonyabb hegyeken és déli lejtőkön kontinentális-pannóniai, melegkedvelő növényzet
Ehhez hasonló különbségeket mutattak ki a hegység délnyugati és északkeleti részének növényzete között.
Uralkodó növénytársulásai: cseres-tölgyesek (Quercetum petraeae-cerris) (200–400 m között zonális); gyertyános-tölgyesek (400–600 m között zonális); szubmontán bükkösök (600–800 m között zonális) – ez gyakorlatilag a Magas-Bakony. A többi bükköst extrazonális helyzetben ültették.
A déli lejtők elterjedt extrazonális társulásai: szubmediterrán molyhos-tölgyesek (Vicio sparsiflorae-Quercetum pubescentis) – ezek egyes területeken (Kelet-Bakony, Balaton-felvidék) zonális helyzetbe kerülnek; bokorerdők (Cotino-Quercetum pubescentis) és gyeptársulások
Az északi lejtőkön reliktum jellegű elegyes karszterdők (Fago-Ornetum) is nőnek.
Flórajárásai
Visegradense flórajárás (Visegrádi-hegység és vidéke), Pilisense flórajárás (Pilis, Budai-hegység és Gerecse), Vesprimense flórajárás (Vértes, Bakony és Velencei-hegység) Balatonicum flórajárás (Balaton-felvidék és Keszthelyi-fennsík)
Növénykülönlegességek
Harmadkori endemikus fajok: magyar gurgolya (Seseli leucospermum), pilisi len (dolomitlen, Linum dolomiticum), magyarföldi husáng (Ferula sadleriana), lisztes berkenye (Sorbus aria). Jégkori endemizmus: medvefül kankalin (Primula auricula ssp. hungarica). Harmadkori reliktum fajok: keleti gyertyán (Carpinus orientalis), keleti zergevirág (Doronicum orientale). Jégkori reliktumok: lila csenkesz (Festuca amethystina), ősz bogáncs (Carduus glaucus) győzedelmes hagyma (havasi hagyma, Allium victorialis) Szubmediterrán fajok: cserszömörce (Cotinus coggygria), virágos kőris (Fraxinus ornus), sárga koronafürt (Coronilla coronata), bokros koronafürt (Coronilla emerus), fanyarka (Amelancsier ovalis), pirítógyökér (Tamus communis), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum), tarka lednek (Lathyrus venetus), pofók árvacsalán (Lamium orvala), dudamag (Danaa procumbens).
Források 3. A Dunántúli-középhegység flóravidéke (Bakonyicum) Növényföldrajz Barina Zoltán: A Dunántúli-középhegység növényföldrajzának főbb jellemzői
Kategória:Flóravidékek Kategória:Bakony Kategória:Magyarország növényvilága