Szabács ostroma 1521. június 20-ától július 7-éig tartott. A vár ostromát a ruméliai török sereg, Ahmed pasa vezetésével kezdte meg. Öt nappal később az anatóliai had Nándorfehérvár vívásába fogott bele, ami kereken két hónapig tartott. Jóllehet mindkét vár elesett, ellenállásukkal meggátolták, hogy a szultán még ebben az évben behatoljon Magyarország törzs területeire. Mindent összevetve a délvidéki végvárak ellenállása mégis hiábavaló volt, mert a magyar mezei hadak nem állhattak össze, hogy nyílt csatában megállítsák az előretörő oszmán hadakat.

Előzmények Szabács a Szerémség egyik legfontosabb vára volt, amely 1492-ben visszavert már egy török ostromot. Kinizsi Pálnak köszönhetően Mátyás király halála után is négy évig még sikerrel védték a déli végeket az ellenséges támadásoktól. Kinizsi halálát követően már egyre nehezebb volt a végvárakat fenntartani, mert az előkelők elkótyavetyélték az állampénzeket, melyeket a védekezésre kellett volna fordítani. Csökkent a várak őrsége, elavult a fegyverzet, a falak tönkrementek és még a török portyákat sem tudták visszaverni. Az évek múlásával rendkívüli módon aggasztóvá vált a helyzet, mert az Oszmán Birodalomnak akkora katonai többlete volt, hogy egyenként blokád alá vonhatta az erősségeket, amiket a magyar hadsereg képtelen lett volna mind felmenteni.

1521-ben I. (Nagy) Szulejmán az európai és ázsiai török erőkkel indult Magyarország ellen, egyelőre csak a főbb erősségeket, köztük Nándorfehérvárt meghódítani, de hosszabb távon gondolkodott azon, hogy átgázolva a Magyar Királyságon a Nyugat felé veszi útját.

A szultán seregét kétfelé osztotta. Az anatóliai hadak Nándorfehérvárt, a ruméliaiak Szabácsot indultak elfoglalni.

A szembenálló erők Szabácsban néhány száz vitéz (magyarok, ill. szerbek) sáncolták el magukat, míg Ahmed pasa sereg körülbelül 25 ezer főt tehetett ki. A ruméliai török hadsereg közel felét valószínűleg nem is török nemzetiségűek alkották. Egy részét a boszniai hadak alkották, akiknek javarésze muszlim szláv (bosnyákok) volt, s nagyszámban szolgáltak vitézként szerbek is, azonkívül a szintén moszlim albánok. A tábori szolganép között, amely nem vett részt a harcokban, volt jelen leginkább a balkáni hódoltságok lakossága, köztük bolgárok, görögök, románok és még horvátok is, főleg Bosznia területéről.

Az ostrom A várat védő Logodi Simon és Torma András (vagy Endre) eltökélték, hogy kitartanak a végsőkig és erre feleskették ünnepélyesen a várat védő katonákat is.

Ahmed pasa amint körbevette a várat, nyomban megkezdte az ostromot. A vár külső részei néhány nap alatt a kezébe kerültek, s a várvédők a belsővárba szorultak be. További véres küzdelmek során a vár katonasága hatvan főre csökkent és elfogyott a lőpora, ami miatt nem használhatták a tűzfegyvereket. Bár lehetett volna lehetőségük, hogy a Száván át elmeneküljenek, de Logodiék inkább a halált választották. Július 7-én megkezdődött az utolsó általános roham. A maradék hatvan magyar és rác vitéz a város piacterére gyűlt össze, hogy ott vívja meg utolsó csatáját az ellenséggel. A kegyetlen öldöklésben mindannyian hősi halált haltak. Szulejmán az utolsó pillanatban érkezett a vár alá, aminek elestét még láthatta, de arról is saját szemével meggyőződhetett, hogy a ruméliai sereg jelentős veszteséget könyvelhetett el a város ostromával. Szabácsot a harc során szinte teljesen szétlőtték, de a török rövidesen helyreállította és megerősítette.

További események Ahmed pasa Szabács bevétele után csatlakozott a Nándorfehérvárt ostromló hadhoz. A kulcsfontosságú erősség ostroma még több mint egy hónapig tartott és a török haderő itt is jelentős veszteségeket könyvelhetett el. Az ugyancsak fontos Zimonyt kilencnapos ostrom után vette be a szultán. Szeptemberre a török könnyűlovasság végigpusztította a Szerémséget, amelyből jelentős területet hódoltattak.

A szultán visszavonulása után egyik magyar sereg sem tett kísérletet a várak visszafoglalására, többek közt azért, mert Mohácsnál járvány ütötte fel a fejét, ami miatt a királyi hadat fel kellett oszlatni.

Források

Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története – VI. FEJEZET, Nándor-Fejérvár eleste

Kategória:1521 Kategória:Ostromok Kategória:A magyar–török háború (1521–26) csatái Kategória:Szerbia csatái