II. Inge Halstensson vagy Ifjabb Inge (svédül: Inge den Yngre), († 1125) Halsten fia, kb. 1112-től haláláig svéd király. 1112 és 1118 között feltehetőleg fivérével, Fülöppel együtt uralkodott.

Élete Felesége vélhetőleg a södertäljei Szent Ragnhild volt, más források Ulvhild Håkansdottert, az egyik norvég vezér leányát említik, aki Inge halála után Niels Svensen dán király, majd a svéd I. Sverker felesége lett.

Inge uralkodásáról kevés információ áll rendelkezésünkre. Vélhetőleg 1111-ben elvesztette Jämtland tartományt Norvégia javára. Inge halála után káosz időszaka következett Svédországban, melyet a norvég és dán uralkodók a maguk javára fordítottak. A norvég király I. Sigurd keresztes hadjáratot vezetett Kalmar környékén. A hadjárat során a norvég seregek végigfosztogatták a vidéket, és 1.500 jószágot, valamint további értékeket raboltak el a svédektől. A hadjárat után sok smålandi lakos áttért a kereszténységre.

Inge feltehetőleg nem az egész birodalom felett uralkodott. A västergötlandi nemzetségek először Ragnvald Knaphövdét, majd Erős Magnust választották királyukká.

Egyes források szerint Ingét Östergötlandban megmérgezték.

Fordítás

Külső hivatkozások

Kapcsolódó szócikkek Svédország uralkodóinak listája Svéd királyok családfája Svédország társadalma a középkorban

Kategória:Svéd királyok Kategória:1125-ben elhunyt személyek