Almár Iván (Budapest, 1932. április 21. –) magyar csillagász, űrkutató, a fizikai tudományok doktora, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) örökös, tiszteletbeli elnöke, az MTA emeritus kutatója, a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAA) tiszteleti tagja.
Életpályája Budapesten született Almár György (1895–1974) és Veszprémi Alice (1901–1982) gyermekeként. Apai nagyszülei Fränkel Lipót kisvárdai születésű ügyvéd és Rosenthal Gabriella, anyai nagyszülei Veszprémi (Rothauser) Arnold és Garai Fáni voltak. 1950-ben a Budapesti Gyakorló Gimnáziumban (ma ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola) érettségizett. 1954-ben szerzett matematika–fizika szakos tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és ezután az MTA Csillagvizsgáló Intézet munkatársa lett. 1959-ben csillagászatból kandidált és elérte a fizikai tudományok kandidátusa fokozatot. 1980-ban az űrkutatás területén megszerezte a fizikai tudományok doktora fokozatot. 1972–82 között a FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatórium alapítója és vezetője, valamint a Földmérési Intézet igazgatóhelyettese. 1982–1992 között a Csillagászati Kutatóintézet igazgatóhelyettese, később 2000-ig tudományos tanácsadója. 2009-ben és 2010-ben a Collegium Budapest fellow-ja, meghívott kutatója.
Kutatási területe Almár Iván az egyetem elvégzése után aspiránsként változó csillagok fotometriai vizsgálatával kezdte tevékenységét a Csillagvizsgáló Intézetben. Elsősorban RR Lyrae típusú változócsillagok és nóvacsillagok megfigyelésével és a fénygörbék feldolgozásával foglalkozott. Később spektroszkópiai méréseket is végzett a Szovjetunióban és Olaszországban. Már 1955-ben cikke jelent meg az űrhajózás tudományáról, 1957-ben megszervezte és 1972-ig vezette a műholdak átvonulásait optikailag figyelő magyar állomáshálózatot. 1959-től publikál az űrkutatás területén, szakterülete a műholdak pályameghatározása, később a felsőlégkör sűrűségingadozásainak vizsgálata részben a pálya módosulásából, részben műholdak fedélzeti akcelerométereivel. Aktívan részt vett az Interkozmosz űrkutatási együttműködésben, az INTEROBS-program egyik javaslattevője. Fő eredménye a geomágneses viharok idején fellépő sűrűségnövekedésekkel kapcsolatos. 1972 óta a kozmikus geodézia területén is publikál.
Az 1970-es évek második felében kezdte foglalkoztatni a SETI problémája. Hallgatta Sklovszkij, Sagan, Marx György és mások vitáit a követendő megfigyelési stratégiáról, egyre többet olvasott arról, hogy vannak-e, lehetnek-e társaink a világegyetemben. Miután maga is többször hozzászólt az aktuális problémákhoz, 1982-ben tagjává, 1986-ban társelnökévé választotta a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia 1966 óta működő SETI Bizottsága. A szervezetnek John Billingham, majd Jill Tarter mellett 2001-ig volt társelnöke és egyben az évente megrendezett szimpóziumainak egyik szervezője. A Nemzetközi Csillagászati Unió 1982-ben alapított Bioasztronómiai bizottságának kezdettől fogva tagja, az 1990-es években a vezetőség tagja is volt. Több javaslatot is kezdeményezett és dolgozott ki annak érdekében, hogy a Földön kívüli élet és értelem kutatásával kapcsolatos bejelentések jelentőségét egy-egy egyszerű, 0-tól 10-ig terjedő skálán a nagyközönség számára is érthető módon lehessen kifejezni. 2000-ben Jill Tarterrel közösen dolgozta ki a Rio-skálát.A Rio-skála egy hipotetikus földönkívüli intelligencia felfedezésének és bejelentésének a fontosságát és kockázatát hivatott számszerűsíteni. – A.I. a Földön kívüli értelem (civilizáció) felfedezésével kapcsolatos esetleges bejelentésekre. Ezt a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) hivatalosan elfogadja és használatát ajánlja. 2005-ben javasolta a San Marino-skálát annak értékelésére, hogy egy-egy a csillagok felé irányuló üzenetküldésnek mekkora lehet a jelentősége. Az IAA ezt a javaslatát is elfogadta. 2010-ben a londoni Royal Society konferenciáján meghívott előadóként javasolta a London-skálaLondon-skála bevezetését a Földön kívüli élet felfedezésével kapcsolatos esetleges bejelentésekre. Már 1989-től kezdve rendszeresen foglalkozott a Naprendszer égitestei környezetvédelmi problémáival, e témában is számos publikációja jelent meg.
Az 1980-as évektől részt vett, majd egy évtizedig vezette is a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia terminológiai tevékenységét egy soknyelvű űrszótár létrehozása érdekében. A 16 nyelvű űrszótárnak, valamint az általa szervezett terminológiai szimpóziumok anyagát összefoglaló kiadványnak is szerkesztője volt.
Könyvei Az űrhajózás, Gondolat Kiadó, Budapest 1957. Társszerzők: Almár Iván, Aujeszky László, Galla Emil, Sinka József, a könyv az Élet és Tudomány Kiskönyvtára sorozat keretében jelent meg Űrhajózási lexikon, Akadémiai és Zrínyi Kiadó, Budapest, 1981 (főszerkesztő), Jövőnk és a világűr. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1987 Mi dolgunk a világűrben? Móra Könyvkiadó (Kozmosz könyvek), Budapest, 1988 Csillagászat a légkörön túlról, Tankönyvkiadó, Budapest, 1990 Űrtan, Springer (SH atlasz), Budapest, 1996 (főszerkesztő) Újra a Marson, Springer, Budapest, 1997 (Horváth Andrással közösen) A SETI szépsége. Vince Kiadó, Budapest, 1999 Ha jövő, akkor világűr, Typotex Kiadó, 2007 (Galántai Zoltánnal közösen) Kozmikus társkereső. Exobolygók, asztrobiológia és SETI a XXI. században; Kossuth, Bp., 2011 Válság és Apokalipszis, Éghajlat Könyvkiadó, 2011 , Manréza-füzetek, társszerzők: Almár Iván csillagász, Csaba László közgazdász, Csányi Vilmos etológus, Czelnai Rudolf meteorológus, Falus András genetikus, Fürst Zsuzsanna farmakológus, Kroó Norbert fizikus, Pataki Ferenc pszichológus, Székely János esztergomi püspök és Varga János virológus Protecting the Environment of Celestial Bodies: The Need for Policy and Guidelines (ed: M. Hoffman, P. Rettberg, M. Williamson, társszerző, IAA., Peking, 2011, Angol-magyar űrszótár; szerk. Almár Iván; IAA Multilingual space dictionary számára kész.; Magyar Asztronautikai Társaság, Bp., 2013
Publikációk Élet az Univerzumban: szabály vagy kivétel? Mindentudás egyeteme, 2003. Almár Iván publikációi a SAO/NASA adatbázisában Rio 2.0 revising the Rio scale for SETI detections
Ismeretterjesztés Számos ismeretterjesztő előadást tart, többek között a Mindentudás Egyetemén 2002-ben, szabadegyetemeken. Aktívan részt vesz a csillagászati-űrkutatási ismeretterjesztésben, szerepel a televízióban, rádióban, napilapokban. Az első Holdra szállás (1969) tv-közvetítése óta minden jelentős űresemény kommentátora. Az Élet és Tudomány Szerkesztőbizottságának tagja, a Kozmikus Krónika rovat egyik szerzője volt 25 éven keresztül. Több az űrkutatás eredményeit tárgyaló könyv szerzője, az Űrhajózási lexikon és az Űrtan című könyvek főszerkesztője. Az Aeromagazin űrkutatási részének egyik szerkesztője és rendszeres szerzője. A Galaktika magazin Tanácsadó Testületének tagja.
Társasági tagság A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség alelnöke (1982–85) Az MTA Csillagászati Bizottság elnöke (1980–90) Az MTA Űrkutatási Komplex Bizottság alelnöke (1990–93) Az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke (1997–2008) A MTESZ Központi Asztronautikai Szakosztálya, majd jogutódja, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke (1972–1997) A Magyar Asztronautikai Társaság örökös tiszteletbeli elnöke A Magyar Természettudományi Társulat ügyvezető elnökségének tagja, a csillagászati és űrkutatási szakosztály elnöke (1990–2005) A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) rendes tagja (1984–) több bizottságának vezetője, illetve tagja. Az IAA 6. főbizottságának („Világűr és társadalom”) elnöke (2003–2005) Az IAA Soknyelvű Űrszótárának felkért szerkesztője. Az Tényeket Tisztelők Társaságának alapító tagja Emeritus member IAA SETI Az Élet és Tudomány Tudományos Tanácsadó Testületének tagja
Díjai, elismerései 1973. Kopernikusz-emlékérem 1978. MTESZ díj 1982. Fonó Albert-díj, plakett 1993. Természet Világa Nívódíj 1997. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) örökös tiszteletbeli elnöke 2001. IAA könyvdíj 2002. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2005. Szily Kálmán-emlékérem 2006. Bay Zoltán-díj 2007. MANT Fonó Albert-plakett 2008. SETI League Giordano Bruno–díj 2008. IAA Billingham Cutting-Edge Lecture 2010. Magyar Örökség-díj 2010. Az Év Ismeretterjesztő Tudósa díj 2010, TUKAz év ismeretterjesztő tudósa 2010. 2014. Jubileumi gyémánt diploma, ELTE (matematika-fizika) 2017. Szabó Imre-díj, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, Szenior Klub, 2018. Hevesi Endre-díj, Életműdíj 2024. IAF Hall of Fame. (A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség 2024 áprilisában az űrkutató hírességek csarnokának tagjává választotta.Elon Musk után most Almár Ivánt is beválasztották az űrkutató hírességek csarnokába)
Kisbolygó
2011. december 12-én egy kisbolygót Almár Iván magyar csillagászról neveztek el, amit korábban az MTA Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézetének munkatársai fedeztek fel. Neve: 191856 Almáriván.Illés és Almár elnevezésű kisbolygók a világűrben Családja
Édesanyja Veszprémi Lili (1901–1982) zenepedagógus, édesapja Almár György (1895–1974) belsőépítész, bútortervező és festőművész. Felesége 1959-től Illés Erzsébet csillagász.
Jegyzetek
Források Almár Iván életrajza a MEK oldalán Ivan Almar, angol nyelven
További információk Almár Iván és Galántai Zoltán az emberiség jövőjéről és a világűrről beszélget (2007.) Almár Iván-Both Előd: A magyarországi űrtevékenység dióhéjban (2004.) Publikációs lista, Irodalomjegyzék Kitüntetést kapott Dr. Almár Iván csillagászunk A Hold már soha nem lesz ugyanolyan Élet az Univerzumban: szabály vagy kivétel? video, Mindentudás Egyeteme, 2002.11.04. Almár, Iván (2003) Élet az Univerzumban: szabály vagy kivétel? In: Mindentudás Egyeteme, 1. Kossuth Kiadó, Budapest, p. 133-145. Beszélgetés a 80 éves Almár Iván csillagász-űrkutatóval a Művészetek Házában A jövőkutatás volt a téma Miskolcon
Sokolébresztő: Apollo 11 holdséta audiókommentárral, video, a Tilos rádió Solokébresztő című műsorából. History of Rocketry and Astronautics. AAS History Series, Volume 46. IAA History Symposia, Volume 34
Kapcsolódó szócikkek SETI Űrkutatás
Kategória:Magyar csillagászok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Űrkutatási személyek Kategória:1932-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Az Év Ismeretterjesztő Tudósa díjasok Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Szkeptikusok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei