Luxemburgi Erzsébet (Visegrád, Magyarország, 1409. október 7. – Győr, Magyarország, 1442. december 19.), Magyarország trónörököse, továbbá magyar királyné 1437 decemberétől, német királyné 1438 márciusától, valamint cseh királyné 1438 májusától férjének, Albert királynak 1439 októberében bekövetkezett haláláig.
Erzsébet volt Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király egyetlen leánya és felnőttkort megért gyermeke. Születésétől fogva apja örököse volt a Magyar és a Cseh Királyságokban. 1421 szeptemberében mindössze tizenkét esztendősen házasították össze Albert osztrák herceggel. Apja, Zsigmond király 1437 decemberében bekövetkezett halála után a magyar rendek nem őt, hanem férjét választották az ország új uralkodójának. Koronázásukra 1438. január 1-jén került sor, ám Alberttel ellentétben, akit Pálóci György esztergomi érsek koronázott meg, Erzsébetet Rozgonyi Simon veszprémi püspök – ezzel is jelezve, hogy státusza királynéi, nem uralkodónői.
Egyes korabeli híresztelések szerint szerepe volt az 1439-es budai népmozgalom kirobbanásában. Az események alatt zajló budai országgyűlésen már sikeresen tudott érvényt szerezni jogainak: férje örökösévé nyilvánították, ezzel de facto társuralkodóvá lépett elő. Albert 1439. októberi halálakor az akkor negyedik gyermekével várandós Erzsébet átvette az uralkodói jogok gyakorlását. A lengyel fenyegetéstől tartva azonban a magyar rendek 1440 januárjában III. Ulászló lengyel királyt választották uralkodónak, majd nem sokkal ezt követően, február 22-én megszületett Erzsébet gyermeke, Postumus László. Ezt megelőzően került sor, 1440. február 20-ról 21-re virradóan Kottanner Jánosné Wolfram Ilona, a királyné udvarhölgye által a Szent Korona visegrádi várból való kicsempészésére és Komáromba szállítására. Május 15-re Erzsébet azt is elérte, hogy a mindössze két hónapos fiát Szécsi Dénes esztergomi érsek Székesfehérvárott magyar királlyá koronázza.
Az események következtében belháború tört ki. Mivel május 21-re Ulászló bevonult Budára, így Erzsébet és zsoldos csapatai, akiket Jan Jiskra vezényelt, csak az ország nyugati és északi részét tartották az irányításuk alatt. A korona eltulajdonításával ugyanakkor a királyné politikailag elszigetelődött: korábbi hívei, Hédervári Lőrinc nádor és Garai László bán is elfordult tőle. A többnyire kisebb összecsapásokkal zajló trónviszály egészen 1442 év végéig elhúzódott, majd a harcoló felek december 13-án Győrben békét kötöttek. Erzsébet hat nappal az egyezmény után váratlanul elhunyt.
Születése Erzsébet pontos születési dátuma nem található meg egyetlen korabeli forrásban sem, viszont Baranyai Béla szerint Zsigmond egy levele alapján megállapítható, melyet Kéméndi Petew fia Jánosnak, Zala megye főispánjának küldött 1410. április 26-ai keltezéssel sabbato post festum s. Georgii, Szent György utáni szombaton, amikor Véglesen pihent Borbála királynéval, akinek a pecsétjét használta az irat lepecsételéséhez.L. Baranyai (1926).Lásd Mályusz (1958: 347). A levélben lánya születéséről tájékoztatja a főispánt. Zsigmond azt mondja, hogy lánya alias circa festum beati Francisci confessoris született, azaz Szent Ferenc ünnepe körül, amely október 4-ére esik. bélyeg|balra|220px|Cillei Borbála királyné pecsétje A nem pontos megjelölés természetesen nem azt jelenti, hogy Zsigmond ne lett volna tisztában lánya születésének valódi időpontjával, de nagyon is pontosan tudta, ezért hivatkozott Szent Ferenc ünnepére. A circa megjelölés csak arra utal, hogy akkoriban az egyházi ünnepek határozták meg az emberek mindennapjait, és ehhez viszonyítottak, és időzítettek többnyire mindent. Éppen ez a viszonyítási rendszer segít hozzá a pontos születésnap meghatározásához, ugyanis ez azt jelenti, hogy inkább októberben kellett születnie, semmint szeptemberben, hiszen akkor Szent Mihály ünnepére hivatkozott volna az apa, amely szeptember 29-ére esik. A pontos dátum megjelölésében viszont segítségünkre van Erzsébet eljegyzése Alberttel, mely a levél megírását követő évben történt, azaz 1411. október 7-én Pozsonyban,Lásd Borsa (1993: 279). és mivel ez a nap semmilyen egyházi ünnephez nem köthető, így önként adódik az a feltételezés, hogy csak Erzsébet születésnapja okán időzítették erre a napra ezt a fontos állami eseményt, a hercegnő második születésnapjára. A születés helyszíne szintén kérdéses, de ugyancsak kikövetkeztethető korabeli források alapján. Kottanner Jánosné hivatkozik az emlékirataiban éppen arra, hogy Erzsébet királynénak Visegrádon kellett volna világra hoznia a fiát, V. Lászlót. „A magyar nemesurak ekkor szívesen látták volna, ha a nemes királyné a visegrádi várban feküdt volna gyermekágyban. Őnagyságának azonban ez nem nagyon volt ínyére, nem is tett semmit ennek érdekében, és nem ment az asszonyházba. Ezt rejtett bölcsességében tette, mert aggódott, hogy ha az asszonyházba jön, akkor gyermekével együtt erőszakkal ott tartják; aztán meg azért, hogy annál kevésbé gondolhassanak rá, hogy a Szent Korona megszerzésére törekszik.”Kottannerné (1978: 15). Továbbá Zsigmond király itineráriuma szerint a király 1409. október 9–19 között Visegrádon volt,Lásd Engel–C. Tóth (2005: 90). amely szintén Visegrádot valószínűsíti a születés helyeként. Egyéb dátumok, mint például 1409. február 28., ráadásul Magyarországon kívüli helyszínen, mint Prága vagy ugyanazon év november 27-e, mely a keresztelő napja, téves vagy ellenőrizetlen forrásokon alapulnak.
Erzsébet tehát 1409. október 7-én Visegrádon született Luxemburgi Zsigmond és Cillei Borbála egyetlen leányaként. Erzsébet keresztapja a Sárkány Lovagrend tagjává lett Hervoja herceg volt.
Élete Eljegyzése a magyar vétó ellenére is A kétéves Erzsébetet az apja, Zsigmond, aki már ekkor német király is volt, ami miatt még nagyobb nemzetközi rangja volt az eseménynek, éppen a lánya második születésnapja alkalmából eljegyezte a 14 éves V. (Habsburg) Albert osztrák herceggel 1411. október 7-én Pozsonyban a magyar rendek beleegyezése nélkül. Erről az eljegyzésről ezért nem is készült a magyar kancellárián hivatalos irat, csak az osztrák és német kancelláriák hirdették ki a saját országuk lakosai számára az eljegyzés tényét, így ez az összejövetel Zsigmond szándékával szembemenve Magyarországon magánjellegű eseménynek számított.L. Baranyai (1926).
Apai szigor: Száműzetése az udvarból anyjával együtt 1419-ben Cillei Borbála állítólagos házasságtörése miatt Zsigmond a lányát az anyjával együtt Várad mellé száműzte. Windecke Eberhard, Zsigmond német származású „mindenese”, aki közelről ismerte a királyt, elkísérte külföldi útjain, és különösen pénzügyi machinációinak volt részese, a király halála után az életrajzírója lett. Windecke Magyarországon nősült, pozsonyi polgárasszonyt vett feleségül, ennek köszönhetően a pozsonyi polgárok közé is bekerült, tehát a magyarországi viszonyokat is jól ismerte. Windecke így foglalta össze Borbála királyné állítólagos házasságtöréséről szerzett információit: „Tudnod kell, hogy az Úr 1419. évében, midőn Zsigmond király a német tartományokból és a zsinatról Magyarországra visszatért, hitveséről, Borbáláról igen goromba rágalom jutott a fülébe. Ennek köszönhetően Őfelsége olyan ellenséges érzelmekre gerjedt iránta, hogy az asszonyt sem látni, sem hallani nem akarta. Ezért amint a felséges úr Buda felé közeledett, a királynénak el kellett hagynia a várost, és az Alföldön a jászok és kunok területén át Váradra mennie. Úgy fél évet tölthetett itt, de a királyné, lánya és szolgálói is olyan nyomorúságosan éltek, hogy mindannyiukon betegség lett úrrá. Gyakran előfordult az is, hogy sem kenyér, sem bor nem került az asztalukra addig, amíg nem fizették meg az árát. Mindig ugyanabban az öltözetben kellett járniuk és aludniuk, tetvesek és piszkosak lettek mindannyian. Háromnegyed év is eltelhetett, mire Őfelsége hajlandó volt Váradra menni. Mindez akkor történt, amikor a római király Sandecbe vonult, hogy ott találkozzon a lengyel uralkodóval, és egyezségre lépjen vele. Miközben pedig a király távol volt, azt üzente feleségének, hogy térjen vissza Budára, mivel ő maga Váradra készül, és a királynét továbbra sem akarja látni és hallani. Így a felséges asszonyt Budára kísérték, Őfelsége pedig megérkezett Váradra. Ekkor kereste fel a kegyelmes urat a török szultán követsége, hogy ötven évre szóló békét kössenek, majd amikor ezután a király újra Buda felé indult, a királynét visszaküldték Váradra, ő azonban ezúttal nem kívánt délnek menni, hanem inkább északnak. Így történt tehát, hogy a király és a királyné immáron másfél éve nem találkozott egymással, egészen addig, míg az uralkodó el nem indult Boroszlóba, amiről fentebb már írva vagyon. Ekkor ugyanis György passaui püspök, Hohenlohe grófja, valamint Lajos öttingeni gróf, a király kancellárja és udvarmestere tárgyalni kezdtek, és kibékítették Őfelségét a felséges asszonnyal. Így Szakolcán, szent karácsony estéjén, a fentnevezett évben újra találkoztak. A királyné térdre ereszkedett Őfelsége előtt, kérte kegyelmét, hogy bocsásson meg neki arra az esetre, ha ellene bármit is elkövetett volna. Zsigmond király azonban nem kívánta meghallgatni hitvesének szavait, amint azonban lánya, Erzsébet hercegnő [...] odament hozzá, s mivel a lányát őfelsége különösen szerette, engedett a kérésének, és megbocsátott a királynénak arra az esetre, ha valamit elkövetett volna ellene. Az éjszakát pedig együtt hálták el, viszályuk tehát elcsitult.”Lásd Windecke (2008: 111–112).
Ausztria hercegnéje 1421. szeptember 28-án Pozsonyban az apja, Zsigmond az ekkor már 12. életévébe lépő Erzsébetet feleségül adta jegyeséhez, a 24 éves V. (Habsburg) Albert osztrák herceghez. Erzsébet ugyan csak kilenc nappal később, október 7-én töltötte be a 12. életévét, amely kor a lányoknál az egyházi törvények szerint a házasságra lépés legalacsonyabb korhatárát jelentette. A nagy eseményeket (keresztelő, házasság, koronázás stb.) ugyanakkor szokás volt nagy egyházi ünnepekhez kötni. Erzsébet születésnapjához legközelebbi legnagyobb egyházi ünnep Szent Mihály napja, azaz szeptember 29-e volt, és bár Zsigmond a lánya születését még Szent Ferenc (október 4.) napjához és nem Szent Mihályhoz kötötte, de ezzel csak azt kívánta kifejezni, hogy lánya nem szeptemberben, hanem októberben született, hiszen Erzsébet születésnapja, október 11-e Szent Ferenc napjához esett közelebb. Az esküvőnek viszont a jelentősebb egyházi ünnephez való kötése és a nagy egyházi ünnepet megelőző napon való egybekelés mindenképpen növelte a menyegző jelentőségét. Éppen ezért ezzel is magyarázható, hogy nem várták meg azt a pár napot, míg Erzsébet pontosan betölti a 12. életévét. Ekkor azonban nemcsak ezzel az aprósággal nem törődtek, hanem azzal sem, hogy nem szerezték be a házassághoz szükséges pápai diszpenzációt, amely elengedhetetlen lett volna a házasság érvényességéhez, hiszen Erzsébet és Albert negyedfokú rokonságban álltak, de ez akkor még nem jelentett problémát, bár az eljegyzés óta eltelt tíz évben bőven lett volna alkalom ezt megtenni. Erzsébet hozománya 100.000 arany volt, melyet viszont Zsigmond azonnal vissza is kért a vejétől, amint kifizette azt, valamint még 60.000 arany kölcsönt vett igénybe Alberttől az ekkor megindítandó husziták elleni háborúra.Lásd Schönherr (1895).
Utódlási nehézségek: Végre ő szül, de csak lányt