Cecil Rhodes (teljes nevén Cecil John Rhodes), angol születésű dél-afrikai államférfi, közgazdász, üzletember, bányamágnás és politikus volt, a brit imperializmus egyik legismertebb képviselője. Rhodes alapította meg a De Beers Consolidated Mines nevű vállalatot, amely egykoron a világ nyersgyémánt-kereskedelmének 90%-át bonyolította le, és piaci részesedése napjainkban is meghaladja a 60%-ot. Rhodes a gyarmatosítás megrögzött híve volt, és megalapította a családneve után Rodéziának keresztelt dél-afrikai, brit fennhatóság alatt álló, a Brit Dél-afrikai Társaság (British South Africa Company) igazgatta territóriumot. Ez utóbbiból jött létre 1924-ben Észak-Rodézia brit protektorátus és 1923-ban Dél-Rodézia brit koronagyarmat.A későbbi Zambia, illetve Zimbabwe.
Életpályája Ifjúkora óta Dél-Afrikában élt, mert remélte, hogy asztmájának jót tesz az éghajlat. Kimberley-ben aranybányákat szerzett, később megalapította a De Beers nevű hatalmas vállalatot és nagy vagyonra tett szert. Gazdagságát és befolyását a Brit Birodalom és az afrikai brit gyarmatosítás szolgálatába állította, ennek egyik előharcosa és legjellegzetesebb képviselője lett. 1884-től kezdve a vezetése alá került a Central Search Association, mely 1889-ben egyesülve a londoni Exploring Company Ltd társasággal Brit Dél-afrikai Társaság (British South Africa Company) néven Viktória királynőtől gyarmatosítási jogokat nyert. 1888-ban kötötte meg az első szerződését a mai Zimbabwe területén: bányászati jogot szerzett a ndebele nép főnökétől. Erre hivatkozva elérte a brit kormánynál, hogy az általa vezetett Brit Dél-afrikai Társaság államot szervezhessen. Az első szerződést több hasonló követte. 1898-ban szervezték meg a társaság közvetett brit fennhatóság alatt álló gyarmatát.
Cecil Rhodes 1890-ben Fokföld brit koronagyarmat miniszterelnöke lett, 1896-ban lemondásra kényszerült a Jameson rajtaütés, a Paul Kruger elnök vezette Transvaal Köztársaság elleni, a British South Africa Company 500 rendőrével végrehajtott invázió kudarca miatt. Azonban egészen 1902-es haláláig megőrizte vezető szerepét a brit dél-afrikai területek életében. Az ő ösztönzésére szerezték meg a britek a róla elnevezett Rodéziát és Becsuánaföldet.
Cecil Rhodes a Brit Birodalom és a brit imperializmus egyik legismertebb, legemblematikusabb propagálója és támogatója.
Az eszme, ami eddig lidércfényként lebegett a szemünk előtt, most végre tervvé formálódott. Miért ne alakítanánk egy olyan titkos társaságot, amelynek egyetlen célja a Brit Birodalom támogatása, és az egész civilizálatlan világ brit uralom alá történő bevezetése, valamint az Egyesült Államok visszaszerzése, hogy az angolszász faj újra egy birodalommá válhasson?Jelentette ki Hitvallás című könyvében, miután 1877. június 2-án csatlakozott az Oxfordi Egyetem szabadkőműves rendjének Apolló páholyához.
Rhodes álma a a Kairó-Fokföld vasútvonal megépítése és a Kairótól Fokföldig tartó, Afrikát észak-dél irányban átszelő, közvetlen brit gyarmati területi összeköttetés megvalósítása volt, melyet végül már csak Német Kelet-Afrika gyarmat akadályozott.
Rhodes a korszellemnek megfelelően rasszista volt, hitt a fehérek és különösen az angolszászok felsőbbrendűségében. Egyesek „fehéreket” és „feketéket” elválasztó apartheid előzményét látják benne, azonban nézetei jóval mérsékeltebbek voltak, mint a későbbi, az apartheidet megvalósító olyan dél-afrikai vezetőké, mint Daniël François Malan, vagy Hendrik Verwoerd.
Egyes történészek szerint Cecil Rhodes aszexuális, más vélemények szerint homoszexuális volt. Utóbbiak szerint élete során csak azonos nemű partnerei voltak, a szőke, kék szemű, atletikus fiatal férfiakat kedvelte. Őket „Rhodes bárányainak“ nevezték. A homoszexuális irányultságát vélelmezők szerint első tartós kapcsolata Neville Pickeringgel, a De Beers vállalat titkárával volt. Pickering 25. születésnapján Rhodes végrendeletében ráhagyta vagyonát. Később a fiú lovasbalesetet szenvedett, hatheti ápolás után Rhodes karjai közt halt meg. Őt követte Henry Latham Currey magántitkárként. Mikor Currey 1894-ben megnősült, megszakította vele a kapcsolatot. Későbbi jelentős kapcsolata a skót Sir Leander Starr Jameson gyarmati tisztviselővel volt, aki Rhodes korai halála előtt ápolta, és végrendeletileg vagyonának haszonélvezője lett. Cecil Rhodes szexualitását illetően máig nincs történészi konszenzus.
Emlékezete Róla nevezték el az 1903-ban alapított Rhodes-ösztöndíjat, amit a vagyonából finanszíroztak. Egyik leghíresebb, aki megkapta, a 20. század neves csillagásza, Edwin Hubble. Fokvárosban szobrot is kapott, viszont 2020 nyarán a Black Lives Matter mozgalom dél-afrikai tagozata brutálisan megcsonkította és lefejezte a szobrot. Hararében a Cecil Square a legfontosabb meleg-ismerkedőhely.
Galéria
Források Új Idők lexikona 21-22. Pozdorja – Szikes (Budapest, 1941) 5277. old. Rubicon: Birodalmak – A brit birodalom 128.oldal Cecil Rhodes = Gay Influence 2015. december 23.
Jegyzetek
Kategória:Brit üzletemberek Kategória:Dél-afrikai politikusok Kategória:1853-ban született személyek Kategória:1902-ben elhunyt személyek Kategória:LMBT tudósok Kategória:Szabadkőművesek