A Romanov-ház () Oroszország második és egyben utolsó uralkodócsaládja, amely 1613-tól egészen az 1917-es februári orosz forradalomig volt hatalmon. A bojár sorból származó Romanovok főága fiágon II. Péter orosz cárral kihalt; 1762-ben, III. Péter cár trónra lépésével az Oldenburg-ház egyik oldalága, a Holstein–Gottorp-ház került a trónra, így ettől kezdve az Orosz Birodalom urai a Holstein–Gottorp–Romanov-házból () kerültek ki, amely tulajdonképpen az eredeti Romanov-ház egyik oldalága, illetve alága volt. Az Orosz Birodalom hatalmi befolyásának növekedésével 1809-től a Finn Nagyhercegség; 1815-től pedig a Varsói Hercegség helyén létesített Kongresszusi Lengyel Királyság a mindenkori orosz cár irányítása alatt állt perszonálunió keretében.
A ház eredete bélyegkép|jobbra|220px|A ház zászlaja A Romanov-család a legtöbb történész szerint Andrej Ivanovics Kobilától származik. Kobila egyike volt a Büszke Szemjon moszkvai fejedelem udvarához tartozó befolyásos bojároknak. Egy 18. századi könyv szerint Kobila valójában Glanda Kambila, a 13. században orosz területre menekült porosz herceg fia volt.
Maga a kobila szó oroszul kancát jelent, és Andrej Ivanovics valószínűleg azért vette fel ezt a nevet, hogy ezzel is jelezze előkelő származását és pozícióját („lovak parancsnoka”). Akkoriban ez egy elterjedt szokás volt; Andrej Ivanovics fia, Fjodor Andrejevics, a Bojár Duma egyik tagja a Koska (oroszul: Кошка), azaz Macska becenévre hallgatott. Később Fjodor Andrejevics leszármazottjai a Koska nevet előbb Koskinyra, majd Zaharinra változtatták. A Zaharin család két ágra szakadt: a Zaharin-Jakovlevre és a Zaharin-Jurjevre. A Zaharin-Jakovlevek nevéből idővel kikopott a Zaharin, míg a Jurjev-ág a Romanov (azaz Romanfi) családnevet kezdte használni a Roman Jurjevics Zaharin-Jurjev iránti tisztelet jeléül.
A hatalomra jutás
A Romanov-család akkor került előtérbe, amikor 1547 februárjában IV. Rettegett Ivan cár feleségül vette Roman Jurjevics leányát, Anasztaszija Romanovna Zaharina-Jurjevát. A cárra nagy befolyást gyakorolt felesége, így a Romanovok egyre nagyobb befolyásra tettek szert az ország életében és a cári udvarban egyaránt. 1560-ban Anasztaszija Romanovna azonban igen gyanús körülmények között meghalt – állítólag megmérgezték, s erre utal a testében talált nagy mennyiségű higany, bár akkoriban a higanyt a lepra és a szifilisz gyógyítására is használták, így nem kizárt, hogy a cárné valójában egy betegség következtében hunyt el.
Anasztaszija Romanovnának és IV. Ivánnak hat gyermeke született; azonban a legidősebb fiút, Ivan Ivanovics cárevicset maga IV. Iván ölte meg 1581-ben egy verekedés során. Másik fiuk, Fjodor Ivanovics 1584-ben lépett az ország trónjára, és egészen 1598-ig kormányozta a birodalmat. A valódi hatalom azonban sógora, Borisz Godunov, valamint a cár Romanov-házi unokatestvéreinek kezében volt. Amikor I. Fjodor cár meghalt 1598-ban, kihalt vele az országot több évszázada uraló Rurik-dinasztia moszkvai ága, bár oldalágai még léteztek, mint például a Sujszkij hercegi ág, amelyből az 1606-ban trónra lépő IV. Vaszilij cár is kikerült, aki a Rurik-ház utolsó uralkodója volt.
A trónért való versengést Borisz Godunov nyerte meg a Romanovokkal szemben; az új cár pedig kegyetlenül elbánt ellenségeivel. A Romanov-ház fejét, Fjodor Nyikityicset kolostorba záratta, a család több más tagját pedig száműzte az Urálba, ahol a legtöbbjük éhen halt. bélyegkép|balra|300px|Mihail Fjodorovics palotája az Ipatyev kolostorban 1606-ban, a Godunov-ház kihalásával a Romanovok újból visszatérhetettek a cári udvarba. Fjodor Nyikityicset, aki időközben Filaret néven szerzetes lett, I. Ál-Dmitrij metropolitává, míg II. Ál-Dmitrij pátriárkává szentelte fel. A Zűrzavarok időszakát követően pedig Filaret és fia, Mihail Fjodorovics jó eséllyel pályáztak a trónra, hiszen leányágon Rurik-vér is csörgedezett az ereikben, és I. Fjodor cár pedig anyai ágon volt Romanov-leszármazott. Hermogen pátriárka támogatásával Mihail Fjodorovics 1613-ban elnyerte az orosz koronát, azonban Mihail Fjodorovics nem akarta elfogadni azt. Végül édesanyja, Kszenyija Ivanovna Sesztova rábeszélésére mégis útra kelt a kosztromai Ipatyev kolostorból, hogy megkoronázzák. Ezzel vette kezdetét a Romanov-dinasztia közel háromszáz éves uralma.
I. Mihail cár elsősorban arra törekedett, hogy megszilárdítsa a hatalmát. A Bojár Duma tanácsát rendszeresen kikérte a fontosabb döntések előtt, valamint támogatta az egyházat is. Ez, valamint az a tény, hogy a Romanovok rokonságban álltak a Rurikokkal, és a véres emlékű Godunov-korszaknak ők voltak a legfőbb ellenségei, népszerűvé tette a családot az emberek körében.
Dinasztikus gondok
I. Mihály cár halála után egyetlen, felnőttkort megélő fia, I. Alekszej lépett a trónra. A melegszívű cár több mint harminc évig kormányozta a birodalmat; azonban számos gyermeke közül mindössze három fiú volt egészséges és uralkodásra alkalmas. Utódja első feleségétől származó fia, III. Fjodor volt, majd Fjodor halála után V. Iván és I. Péter került hatalomra. Iván és Péter I. Alekszej két különböző feleségétől születettek, ráadásul mindketten gyermekek voltak még, így régenst kaptak: Szofja Alekszejevnát, nővérüket, aki kezdetben minden hatalmat magához ragadott.
V. Iván 1696-ban bekövetkezett halála után I. Nagy Péter egyeduralkodóként kormányozta tovább Oroszországot. Péter cár igazi európai nagyhatalommá fejlesztette a birodalmat, azonban a trónviszályoktól nem tudta megóvni a dinasztiát. Egyetlen, felnőttkort megélő fiát, Alekszej Petrovics cárevicset 1718-ban állítólag megölette, mivel a trónörökös összeesküvést szőtt ellene.
Utódja nagy küzdelmek árán felesége, a paraszti származású I. Katalin (Jekatyerina Alekszejevna) lett, akit azonban nem érdekelték a kormányzás gondjai; a cárnő jóformán csak az udvari mulatságoknak élt. Szerette volna, ha leánya, I. Erzsébet (Jelizaveta Petrovna) lesz az utódja, azonban a közvélemény Alekszej Petrovics cárevics fiát, II. Pétert (Pjotr Alekszejevics) támogatta.
Pjotr Alekszejevics 1727-ben lépett trónra, ám közel három éven belül meghalt, utódja pedig V. Iván lánya, Anna Ivanovna lett. Anna Ivanovnának nem születtek gyermekei, utódjának unokaöccsét, VI. Ivánt (Ivan Antonovics) jelölte meg, akit azonban I. Péter és I. Katalin leánya, Erzsébet (Jelizaveta Petrovna) a katonaság segítségével megbuktatott.
Erzsébet szintén gyermektelenül halt meg, utódjának unokaöccsét, III. Pétert (Pjotr Fjodorovics), a Holstein–Gottorpi Hercegség trónörökösét tette meg. III. Péter 1762-es trónra lépésével egy új dinasztia került az Orosz Birodalom trónjára: a Holstein–Gottorp–Romanov, vagy másként Oldenburg–Romanov család.
A Holstein–Gottorp–Romanovok
III. Péter cárt (III. Pjotr Fjodorovics) 1762-ben a saját felesége, Zsófia Friderika anhalt–zerbsti hercegnő puccsolta meg, majd ő maga lépett az örökébe. A II. Katalin néven regnáló cárnő uralkodása idején Oroszország gazdasági fejlődése folytatódott, európai befolyása megnövekedett, és az egész birodalom hatalmas kulturális változásokon ment keresztül. Ekkor épült például a Márvány Palota, a Kis Ermitázs és a Tauriai-palota. A több mint harminc évig uralkodó II. Katalin 1796-ban hunyt el, utódja fia, I. Pál (Pavel) lett.
I. Pálról maga az édesanyja terjesztette azt, hogy törvénytelen gyermek, Szergej Szaltikov gróf fia;Szergej Szaltikov (1726 – 1765) gróf egyik szépanyjának (felmenői egyenes ág 5. fok), Anasztáziának (? – 1655 körül) az apja, Nyikita Romanovics (Nyikita Romanovics Zaharin-Jurjev) (1522 körül – 1585/1586) bojár volt; ez a legközelebbi rokoni kapcsolat Szaltikov gróf és a Romanov-ház között. Nyikita Romanovics fia – Anasztáziának a testvére – volt ugyanis Fjodor Nyikitics Romanov (1553/1554 – 1633), Filaret néven Moszkva és egész Oroszország pátriárkája, aki I. Mihály cárnak (1596 – 1645), a Romanov-házból származó első cárnak, az apja. (Lásd: http://roglo.eu/roglo?lang=es;m=RL;i=7469900;l1=6;i1=7473350;l2=1;i2=7469895, https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%97%D0%B0%D1%85%D0%B0%D1%80%D1%8C%D0%B8%D0%BD-%D0%AE%D1%80%D1%8C%D0%B5%D0%B2,_%D0%9D%D0%B8%D0%BA%D0%B8%D1%82%D0%B0_%D0%A0%D0%BE%D0%BC%D0%B0%D0%BD%D0%BE%D0%B2%D0%B8%D1%87, https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%9B%D1%8B%D0%BA%D0%BE%D0%B2%D0%B0-%D0%9E%D0%B1%D0%BE%D0%BB%D0%B5%D0%BD%D1%81%D0%BA%D0%B0%D1%8F,_%D0%90%D0%BD%D0%B0%D1%81%D1%82%D0%B0%D1%81%D0%B8%D1%8F_%D0%9D%D0%B8%D0%BA%D0%B8%D1%82%D0%B8%D1%87%D0%BD%D0%B0, https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%A5%D0%B2%D0%BE%D1%80%D0%BE%D1%81%D1%82%D0%B8%D0%BD%D0%B8%D0%BD,_%D0%A4%D1%91%D0%B4%D0%BE%D1%80_%D0%AE%D1%80%D1%8C%D0%B5%D0%B2%D0%B8%D1%87, https://www.genealogics.org/getperson.php?personID=I00218961&tree=LEO, https://www.genealogics.org/getperson.php?personID=I00218964&tree=LEO, https://www.genealogics.org/getperson.php?personID=I00151926&tree=LEO, https://www.genealogics.org/getperson.php?personID=I00218968&tree=LEO, https://www.genealogics.org/getperson.php?personID=I00218969&tree=LEO – valamennyihez hozzáférés: 2022. február 20.) továbbá – mivel II. Katalin puccsal került a trónra, ráadásul nem is volt orosz származású -, Pál törvénytelen származására hivatkozással, megerősödni vélte a saját jogát a trónra, a fiáéval szemben. Mindazonáltal I. Pál rendkívül büszke volt Romanov őseire, s hogy fiának, illetve fia utódjainak biztosítsa a trónutódlást, valamint saját trónigényét is megerősítse, kikötötte, hogy az orosz trónöröklés a primogenitúra elve alapján történjék a jövőben és az örökös mindig a cár és a cárné elsőszülött fia legyen, s csak akkor kerülhet nő a trónra, ha kihal az elsőszülött ág. Ezzel lefektette a Családi Szabályzat, vagy Családi Törvény alapjait, melyet később fia, I. Alekszandr cár úgy módosított, hogy egy Romanov köteles uralkodócsaládból származó hitvest választani magának, különben a frigyet az egyház nem ismeri el és gyermekeik is elvesztik a trónhoz való jogukat.
I. Sándor uralkodásának legfontosabb eseménye a napóleoni háborúk volt. I. Napóleon francia császár 1812-ben támadta meg Oroszországot, s egészen Moszkváig nyomult előre. A várost a visszavonuló oroszok felgyújtották, és hamarosan a francia császárnak a tél beállta miatt el kellett hagynia az országot. Visszavonulás közben az orosz csapatok a francia hadsereg jó részét megsemmisítették; s a cár ezáltal nagy népszerűségre tett szert. Mivel két, gyermekként elhalálozott leánya született csak a német származású Jelizaveta Alekszejevna cárnétól, a cár eleinte idősebb öccsét, Konsztantyin Pavlovics nagyherceget tette meg cárevicsnek, ám egy lengyel grófnővel kötött morganatikus házassága miatt Konsztantyin nagyherceg lemondott a trónörökösi rangról, amelyet a cár fiatalabb öccse, Nyikolaj Pavlovics nagyherceg kapott meg.
I. Nyikolaj cár 1825-ben foglalta el az orosz trónt egy kisebb lázadás közepette. A felkelést leverte, majd befejezte a Palota tér építését, mely még bátyja országlása alatt kezdődött meg. 1830-ban felszámolta a lengyel felkelést, 1848-ban az osztrákok oldalán avatkozott bele a magyar szabadságharcba, majd halála előtt, 1853-ban elkezdte a krími háborút, amely végül az oroszok vereségével fejeződött be.
II. Alekszandr cár, I. Nyikolaj fia kitűnő oktatást kapott, s ennek megfelelően reformokkal kezdte meg uralkodását. 1861-ben eltörölték a jobbágyság intézményét, és további oktatási újításokat vezettek be az országban. A cár legidősebb fia, Nyikolaj Alekszandrovics nagyherceg meghalt 1865-ben, ráadásul az uralkodó el akart válni a feleségétől, hogy elvehesse szeretőjét. A válás engedélyezését nem sikerült elérnie, így csak 1880-ban, Marija Alekszandrovna cárné halála után vezethette oltár elé szeretőjét, akitől akkorra már több gyermeke is született. A frigy az egyház beleegyezése híján morganatikus volt; Jekatyerina Mihajlovna Dolgorukova hercegnő nem viselhette a cárnéi rangot. A cár életét egy merénylő oltotta ki 1881-ben. Utódja második fia, Alekszandr Alekszandrovics lett.