Csermő (, ) falu Romániában, Arad megyében.

Fekvése Borosjenőtől húsz kilométerre északra fekszik.

Nevének eredete Nevét a csormolya nevű, búza között tenyésző növény tájnyelvi csermelye, csermely változatáról kapta. Első említése: Chermel (1429).

Története A törökök 1574-ben elfoglalták. A 17. század közepén székelyek, majd erdélyi románok költöztek be. 1824-ben vonták össze szórtan álló házait egy falumaggá.

1828–1838-ban Fascho József, báró Bánhidy Antal, Vásárhelyi János és gr. Königsegg szerezték meg a kincstártól, majd román és Békés és Bihar vármegyei magyar jobbágyokat telepítettek be. Az 1830-as években Fényes Elek szerint román lakosságú mezőváros, évi három országos vásárral, jelentős sertés- és szarvasmarha-tenyésztéssel.Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára Az 1840-es években ideköltöztették Szénás magyar szénégetőit. 1844-ben kapott szabadalmat országos és hetivásárok tartására.Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900

1854-ben Almáskamarásról és Szentmártonból német földműveseket telepítettek be, ekkor alapították római katolikus plébániáját is. Az 1860-as évek közepétől 1901-ig megszakításokkal református iskola is működött. 1860-ban gyógyszertárat nyitottak benne.Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 44. o. 1889-ben megépült a települést Borosjenővel összekötő vasút. A századforduló idején több hullámban ismét magyarokat telepítettek be, jórészt Szentesről.Papp Lajos: 'A szentesi ref. egyház története.' In Nagy Imre (szerk.): Szentes. Budapest, 1928, 166. o.

A 19. század folyamán birtokos volt a faluban az örmény eredetű Jakabffy család. A század végén itt volt a székhelye a Czárán család, Müller Vilmos, Faschó Moys Sándor és Sánka Vilmos és Irma uradalmainak. A kisbirtokosok mintegy fele viszont nem tudott megélni saját földjéből, feles vagy haszonbérletre szorult, télen pedig lakói távoli vármegyékbe is eljártak famunkát végezni.

A Trianoni békediktátum előtt Arad vármegye, Borosjenői járásához tartozott.

Iskolájában 1982-ig működött magyar nyelvű alsó tagozat.Vlad Nicolae: Monografia comunei Cermei (kézirat, 1989)

Népessége 1842-ben 1150 ortodox és 25 római katolikus vallású lakosa volt. 1900-ben 3609 lakosából 1878 volt román, 1592 magyar és 29 német anyanyelvű; 1895 ortodox, 991 római katolikus, 514 református, 114 zsidó, 34 evangélikus és 29 görögkatolikus vallású. 1910-ben a település lélekszáma 4060 fő volt. Anyanyelv szerint 2143 fő (52,8%) volt román, 1736 fő (42,8%) magyar, 168 fő (4,1%) német, valamint 13 fő (0,3%) egyéb anyanyelvű; összesen 2171 fő (53,5%) beszélt magyarul, köztük a magyar anyanyelvűek is. Vallás szerint 2125 fő (52,3%) volt görögkeleti, 1349 fő (33,2%) római katolikus, 369 fő (9,1%) református, valamint 217 fő egyéb vallású. Az írni-olvasni tudók száma 1360 fő (33,5%) volt. 2002-ben 1824 lakosából 1561 volt román, 197 magyar, 39 cigány és 16 német nemzetiségű; 1468 ortodox, 207 római katolikus, 75 adventista, 58 baptista és 30 református vallású.

Látnivalók A Tőz mentén és a falutól északnyugatra fekvő mocsaras területen számos vonuló madárfaj fészkel. A római katolikus templom 1854-ben, az ortodox templom 1875–1881-ben épült. Baptista imaháza, eredetileg zsinagóga. A zsidó közösség megmaradt tagjai 1949-ben adták el a baptistáknak.Radu Alexandru Hord: Sinagogile din județul Arad. Analele Aradului 3 (2017): 265. o.

Híres emberek Itt született 1892. november 9-én Flamm Sándor belgyógyász. Itt született 1896-ban Klein József festőművész. Itt született 1931-ben Bitay Zoltán grafikusművész.

Gazdaság Fafeldolgozó és textilipar.

Jegyzetek

Források Gaál Jenő: Aradvármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása. Arad, 1898 Kehrer Károly: Aradvármegye és Arad sz. kir. város népoktatásügye 1885–1910-ig. Arad, 1910

További információk A község website-ja A falu oldala a "www.virtualarad.ro" website-on

Kategória:Arad megye települései Kategória:Arad vármegye települései