Gary James Cahill (Sheffield, 1985. december 19. –) angol labdarúgó, aki pályafutása végén a Bournemouth játékosa volt. 2022 novemberében bejelentette visszavonulását.
Pályafutása Cahill korábban az Aston Villa játékosa volt. 2004-től 2005-ig kölcsönben játszott a Burnley-nél. Az Aston Villa csapatában az Arsenal ellen debütált, csereként lépve pályára. Először a West Bromwich Albion ellen volt kezdő 2006. április 9-én. Egy héttel később már megszerezte első gólját a rivális Birmingham City ellen.
2007. szeptember 19-én csatlakozott a Sheffield United-hez három hónapra, kölcsönben a Villától. A Crystal Palace ellen debütált pár nappal a szerződése után. Első gólját a Stoke City ellen szerezte 2007. november 10-én. A csapatban 16 mérkőzésen játszott, és két gólt szerzett. A kölcsönszerződés lejárta után, 2007 december közepén tért vissza az Aston Villába.
Cahill 2008. január 30-án írt alá a Bolton Wanderers-nél három és fél éves szerződést. Első mérkőzését 2008. február 2-án játszotta a Reading ellen, amit a Bolton 2–0-ra megnyert.
Villas-Boas megerősítette, hogy a Chelsea és a Bolton Wanderers már megegyezett egymással Gary Cahill átigazolásának ügyében, már csak a játékossal kell megegyezni a személyes feltételeket illetően.
Válogatott Cahill az angol U21-es válogatott tagja volt. Első mérkőzését az új Wembley stadionban játszotta. Összesen négy mérkőzésen lépett fel a válogatottban.
Statisztika Klubcsapatokban Legutóbb frissítve: 2021. május 23-án lett.
KlubIdény Bajnokság teljesítmény FA-kupaLigakupaNemzetközi kupa Egyéb Összesen BajnokságMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokAston Villa2004–05Premier League00—00——002005–06710010——812006–072001000——2102007–08100010——20Összesen 2811020——311Burnley (kölcsönben)2004–05Championship2714010——321Sheffield United (kölcsönben)2007–08Championship162————162Bolton Wanderers2007–08Premier League130——40—1702008–093330010——3432009–102952131——3472010–113635000——4132011–121920020——212Összesen 13013716140—14715Chelsea2011–12Premier League10141—50—1922012–13262404292204562013–143013030111—4722014–15361214061—4832015–16232412071103742016–173763032——4382017–18270603060104302018–19200020400080Összesen 191132632144854029025Crystal Palace2019–20Premier League2501010——2702020–212010000——201Összesen 4511010——471Teljes karrier 437313943155254056345
A válogatott Nemzeti csapatÉvekMérkőzésekGólok 20101020116120125120139020141212015702016121201760201831Összesen615
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás1.2011. szeptember 2.Vasil Levski National Stadium, Szófia, Bulgária0–10–32012-es Európa-bajnokság-selejtező2.2012. február 29.Wembley Stadion, London, Anglia1–22–3Barátságos mérkőzés3.2014. május 30.Wembley Stadion, London, Anglia2–03–0Barátságos mérkőzés4.2016. november 16.Wembley Stadion, London, Anglia3–03–02018-as világbajnokság-selejtező5.2018. június 2.Wembley Stadion, London, Anglia1–02–1Barátságos mérkőzés
Sikerei, díjai Klubcsapatok Chelsea FC FA Kupa (1): 2011–12 Bajnokok ligája: 2011-2012 Európa-liga: 2012-2013 Premier League (1): 2014-2015, 2016-2017 EFL Cup (1): 2014-2015
Egyéni Aston Villa A szezon gólja – 2005-06
Burnley Az év játékosa – 2004-05 Az év fiatal játékosa – 2004-05
Bolton Az év játékosa - 2008–09
Jegyzetek
Források
Külső hivatkozások
Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Sheffield United labdarúgói Kategória:A Bolton labdarúgói Kategória:A Burnley labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Crystal Palace labdarúgói Kategória:A Bournemouth labdarúgói Kategória:1985-ben született személyek Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Sheffieldiek Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók