Stephen Alan "Steve" Harper (Easington, 1975. március 14.-) angol labdarúgókapus, a Hull City AFC játékosa.
Pályafutása A kezdetek Gyermekkorát a Durham megyei Easingtonban töltötte, és az East Durham College sporttagozatos diákja volt. Már gyermekkorában Newcastle-drukker volt, azonban kedvenc játékosa, a szintén kapus Bruce Grobbelaar a Liverpoolban szerepelt. Középiskolája az Easington Comprehensive School volt, egyetemre a John Moores Universitybe járt.
Első profi klubja a helyi Seaham volt, innen vette meg 1993-ban a Newcastle egy jelképes összegért.
Newcastle United FC A Newcastle-nél először Pavel Srníček, majd Shaka Hislop, végül Shay Given cseréjeként számítottak rá. Pályafutása elején több csapatnál is szerepelt kölcsönben, például a Bradford vagy a Hartlepool. Az első csapatban 1999-ben mutatkozhatott be.
Az 1998-99-es szezonban többször közel állt ahhoz, hogy kiszorítsa Givent a kezdőcsapatból, Ruud Gullit edzősége idején ő játszott gyakrabban, például az 1999-es kupadöntőn, amelyet a Newcastle végül 2–0-ra elvesztett a Manchester United ellen. A következő idény előtt Gullit lemondott, ezzel Given lett ismét az első számú kapus.
Legközelebb a 2002-03-as idényben játszott többször, ezek közül legemlékezetesebb produkcióját a Juventus ellen nyújtotta, amikor meg tudta őrizni kapuját a góltól, és a „szarkáknak” sikerült legyőznie az aktuális olasz bajnokot. Ekkor egyébként a kevés játéklehetőség miatt átadólistára tetette magát, és közel állt ahhoz, hogy a West Bromwich játékosa legyen. Ezen kívül hírbe hozták a Celtickel, a Watforddal, a Rangersszel és a Liverpoollal is.
2006-ban ismét a szokásosnál gyakrabban játszott, ezzel az volt az akkori menedzser Glenn Roeder célja, hogy maradásra bírja Harpert. Ez végül sikerült is, ugyanis Harper 2009-ig meghosszabbította szerződését. A 2006-07-es szezon elején ismét kapott lehetőséget Given sérülése miatt. Bár tizenöt hónap után az első bajnokiján, a Liverpool ellen rögtön egy potyagólt kapott Xabi Alonsótól 65 méterről, Harper a többi összecsapáson rendkívül jó teljesítményt nyújtott. Kapott gól nélküli mérkőzést játszott például a Chelsea ellen, erre rajta kívül ebben az idényben csak ketten voltak képesek.
Érdekesség, hogy egy Celtic elleni barátságos mérkőzésen 2007 nyarán csatárként szerepelt. A 2007-08-as idényt ismét kezdőként kezdhette meg, azonban miután Given felépült, ismét ő kapta vissza a kezdőcsapatbeli posztot. Később Given ismét megsérült, így Harper további mérkőzéseken szerepelhetett. Ekkor felmerült, hogy a Liverpool szerződtetné őt Pepe Reina cseréjének, azonban a menedzser Kevin Keegan kijelentette, hogy szeretné megtartani Harpert.
2009 nyarán ismét szerződést hosszabbított, ezúttal 2012-ig. Miután Given a Manchester Cityhez igazolt, Harper 33 évesen végre megkapta a lehetőséget, hogy tartósan is ő legyen az első számú kapus a Newcastle-nél. A másodosztályban eltöltött idényben több klubrekordot megdöntött, huszonegy alkalommal maradt érintetlen a kapuja, ezen kívül harminchét mérkőzésen mindössze harmincöt gólt kapott, ezzel átlagban meccsenként egynél kevesebbszer találtak be a Newcastle hálójába.
2010 szeptemberében, egy Everton elleni bajnokin megsérült egy Jermaine Beckford ellen vívott párharc során, három hónapra harcképtelenné téve magát. Decemberben térhetett vissza, ám első három mérkőzésén még csak a kispadon ült Tim Krul mögött.
2011. október 24-én egy hónapra kölcsönbe került a másodosztályú Brightonhoz, ahol első mérkőzésére már aznap sor került a West Ham ellen.
2013. május 19-én, a szezon utolsó fordulójában az Arsenal ellen játszotta le pályafutása utolsó mérkőzését, hazai pályán. Mivel mezszáma a 37-es volt, a szurkolók a mérkőzés 37. percében felállva tapsoltak az ekkor csapatkapitányi karszalagot viselő Harper tiszteletére.
Statisztika
|1993–94||rowspan="3"|Newcastle United||rowspan="3"|Premier League||0||0||0||0||0||0|| colspan="2"|-||0||0 |- |1994–95||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0||rowspan="2"|0 |- |rowspan="2"|1995–96 |- |Bradford City (kölcsön)||Division Two||1||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||1||0 |- |rowspan="3"|1996–97||Newcastle United||Premier League||0||0||0||0||0||0||0||0||0||0 |- |Gateshead (kölcsön) ||Football Conference||12||0||0||0||colspan="4"|-||12||0 |- |Stockport County (kölcsön)||Division Two||0||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||0||0 |- |rowspan="3"|1997–98||Newcastle United||Premier League||0||0||0||0||0||0||0||0||0||0 |- |Hartlepool United (kölcsön)||Division Three||15||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||15||0 |- |Huddersfield Town (kölcsön)||Division One||24||0||2||0||0||0||colspan="2"|-||26||0 |- |1998–99||rowspan="14"|Newcastle United||rowspan="11"|Premier League||8||0||2||0||0||0||0||0||10||0 |- |1999–2000||18||0||4||0||1||0||6||0||29||0 |- |2000–01||5||0||2||0||3||0||colspan="2"|-||10||0 |- |2001–02||0||0||0||0||3||0||colspan="2"|-||3||0 |- |2002–03||0||0||0||0||1||0||2||0||3||0 |- |2003–04||0||0||0||0||1||0||1||0||2||0 |- |2004–05||2||0||2||0||1||0||3||0||8||0 |- |2005–06||0||0||0||0||0||0||1||0||1||0 |- |2006–07||18||0||0||0||2||0||5||0||25||0 |- |2007–08||21||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||21||0 |- |2008–09||16||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||16||0 |- |2009–10||rowspan="1"|Championship||45||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||45||0 |- |2010–11||rowspan="2"|Premier League||18||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||18||0 |- |rowspan="2"|2011–12||0||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||0||0 |- |Brighton & Hove Albion (kölcsön)||Championship||5||0||0||0||0||0||colspan="2"|-||5||0 |- !colspan="3"|Newcastle Összesen||151||0||10||0||12||0||18||0||191||0 |- !colspan="3"|Total||208||0||12||0||12||0||18||0||250||0
Sikerek FA-kupa-döntős: 1998-99 Championship-győztes: 2009-10 Trofeo Teresa Herrera-győztes: 2010
Élete a labdarúgáson kívül Harper FA-licences játékvezető, a kevés profi labdarúgó egyike, aki ezt elmondhatja magáról. Szabadidejében szívesen olvas, illetve golfozik korábbi csapattársával és jó barátjával, Alan Shearerrel.
Van egy társadalomtudományi diplomája, amelyet a Milton Keynes-i Open Universityn szerzett.
Jegyzetek
További információk
Harper adatlapja a Hull City AFC honlapján
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Bradford City labdarúgói Kategória:A Stockport County labdarúgói Kategória:A Hartlepool United labdarúgói Kategória:A Huddersfield Town labdarúgói Kategória:A Brighton & Hove Albion labdarúgói Kategória:A Hull City labdarúgói Kategória:Élő személyek