Pierce Brendan Brosnan OBE (Drogheda, Írország, 1953. május 16. –) ír-amerikai színész, filmproducer, aktivista és környezetvédő.

Írországban és az Egyesült Királyságban nevelkedett, majd életének legnagyobb részét az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, ahol honosított amerikai állampolgár lett. Tizenhat évesen hagyta ott tanulmányait, ezt követően illusztrátorként dolgozott a reklámiparban és három évre a londoni Drama Centre drámaiskola hallgatója volt. Színpadi fellépések után a Remington Steele (1982–1987) című televíziós sorozatban kapott szerepet. Ebben az időszakban fontosabb filmes szereplései voltak A negyedik záradék (1987) és a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van (1993) című filmekben.

1994-ben ő lett az ötödik színész, aki eljátszhatta James Bondot a filmvásznon. 1995 és 2002 között Brosnan négy Bond-filmben tűnt fel: Aranyszem (1995), A holnap markában (1997), A világ nem elég (1999), Halj meg máskor (2002). Az 1990-es évek végén főszerepei voltak még a Dante pokla (1997) című katasztrófafilmben és A Thomas Crown-ügy (1999) című krimiben.

A Bond-korszak után játszott a Mamma Mia! (2008), a Szellemíró (2010) és a November Man (2014) című filmekben volt látható.

Fiatalkora Pierce Brendan Brosnan az írországbeli Droghedában született, Thomas Brosnan és May Smith egyetlen gyermekeként. Navanben, County Meathben nőtt fel. Édesapja korán elhagyta a családot. Négyéves volt, mikor édesanyja Londonba költözött egy nővéri állás miatt, így ettől kezdve nagyszülei, Philip és Kathleen Smith nevelték. Később ő maga is Londonba ment és megkezdte tanulmányait az Elliott Schoolban.

Tizenhat évesen úgy döntött, hogy festő lesz, ezért otthagyta az iskolát, majd beiratkozott a Central Saint Martins College of Art and Designba. 1969-ben az Oval House-ba ment bemutató próbára, ahol épp tűznyelők mutatták be különféle trükkjeiket. Nagyon elnyerte tetszését és úgy döntött csatlakozik a társasághoz, így megtanulta a tűznyelés technikáját. Egy cirkuszügynök fel is figyelt a tehetségére és három évig alkalmazta.

Miután 1976-ban végzett a Drama Centre-ben a York Theatre Royalba szerződött, ahol a Wait Until Dark (Várj, míg sötét lesz!) című darabbal debütált a világot jelentő deszkákon. Pályafutását a filmvásznon folytatta. Eleinte kisebb mellékszerepeket kapott olyan filmekben, mint A kristálytükör meghasadt, meg a Hosszú nagypéntek.

Pályafutása 1985-ben már begyűjtötte első Golden Globe-díj-jelölését a Nancy Astorban jól megformált Robert Gould Shaw karakteréért. 1982-ben Dél-Kaliforniába költözött és elvállalta az NBC új romantikus detektívsorozatának, a Remington Steele-nek főszerepét. 1987-ben a széria forgatása befejeződött, de ő továbbra is a képernyőn maradt olyan filmekkel, mint A negyedik záradék, a Gazemberek, a Dupla csavar, A fűnyíróember, és a Robin Williams főszereplésével készült Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van.

Brosnan három Bond-filmre írta alá a szerződést, de nem volt kizárt, hogy egy negyedik részben is ő alakítja majd a britek népszerű ügynökét. Az elsőt 1995-ben mutatták be Aranyszem címmel, mely 350 millió dolláros bevételével az év negyedik legnagyobb kasszasikere lett és ezzel a legsikeresebb Bond film a Moonraker – Holdkelte óta.

1997-ben mutatták be A holnap markában mozit, majd 1999-ben következett a harmadik, A világ nem elég címmel, melyek szintén sikeresek lettek. Azonban a 2002-ben megjelent Halj meg máskor már vegyes kritikákat kapott.

Nem sokkal a Halj meg máskor megjelenése után a média erősen érdeklődött a karakter sorsát illetően: Brosnan marad vagy leváltják egy fiatalabb generációs színészre. 2004 júliusában viszont Brosnan bejelentette, megválik a szereptől és átadja másnak a lehetőséget, hogy életre keltse Bond figuráját.

A 007-es filmekkel egy időben több sikerprodukcióban is játszott: Támad a Mars!, Dante pokla, A Thomas Crown-ügy, A panamai szabó.

Első Bond utáni szerepe a 2004-es Válótársak volt. Ugyanebben az évben játszott Az utolsó gyémántrablás című filmben, Salma Hayek és Woody Harrelson oldalán, azonban a kritikusok lehúzták a paradicsomi környezetben játszódó akció-vígjátékot. Következő filmje a 2005-ös Matador, melyben ő alakította Julian Noble-t, egy fáradt, neurotikus bérgyilkost. A film többnyire pozitív értékelést kapott, Brosnan-t pedig Golden Globe-ra jelölték legjobb férfi főszereplő (zenés film vagy vígjáték) kategóriában.

2006-ban a szintén ír származású Liam Neeson-nel játszott együtt a Seraphim Falls – A múlt szökevénye című moziban, majd 2007-ben negatív karaktert játszott a Próbatétel című thrillerben. 2008-ban megkapta Sam Carmichael karakterét a Broadway-n nagy sikerrel játszott ABBA musical, a Mamma Mia! filmadaptációjában. A másik két férfi főszereplőt Colin Firth és Stellan Skarsgård, míg a fiatalon tévelygő anyukát Meryl Streep alakítja.

A 2010-es évek 2010-ben mutatták be a Szellemíró című politikai thrillert, melyben egy kegyvesztett brit miniszterelnököt alakít. A film rendezője és producere Roman Polański volt, aki elnyerte a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Még ugyanebben az évben szerepelt a Robert Pattinson főszereplésével készült Emlékezz rám című romantikus filmben.

2012-ben a Csak a szerelem számít című dán romantikus vígjátékban játszott.

Ugyanebben az évtizedben a mozisztár meglepetésre egy drámasorozat főszereplőjeként is kipróbálhatta magát (ami egyes kritikák szerint lehetséges, hogy a legnagyobb drámai szerepe lesz pályáján). A The Son című, 2017 és 2019 közt adásba kerülő western-dráma sorozatban (AMC Studios) főszerepelt, amelynek két évadja, összesen 20 epizódja készült el, Philipp Meyer azonos című és nagyon sikeres (2014: Pulitzer rövid listás jelölt) texas-i családregényéből (The Son, 2013).

Magánélete 1977-ben találkozott Cassandra Harris ausztrál színésznővel, akit Richard Harris egyik unokaöccse, David Harris mutatott be neki. 1980-ban összeházasodtak. 1987-ben felesége súlyosan megbetegedett, nem sokkal ezután petefészekrákot diagnosztizáltak nála, melybe 1991-ben belehalt.

Jelenlegi feleségével 1994-ben találkozott és 2001-ben keltek egybe, Írországban.

2001 óta a UNICEF egyik írországi nagykövete. Korábban festőnek készült, ezért szabadidejében a mai napig fest tájképeket, családi portrékat, melyeket általában jótékonysági árveréseken ajánlja fel és a festményekért kapott pénzzel többnyire a környezetvédelmet valamint a nők és gyermekek egészségéért küzdő szervezeteket támogatja.

Első feleségének halála óta szószólója a rák ellenes szövetségeknek; 2006-ban a Lee National Denim Day szóvivőjeként minden eddiginél több pénzt gyűjtött a mellrák elleni program adománygyűjtésén.

Színházi szerepei Várj, míg sötét lesz Filumenia

Filmográfia Film

Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1980 Hosszú nagypéntek The Long Good Friday IRA-tag Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt The Mirror Crack’d Jamie (stáblistán nem szerepel) 1985 A horda Nomads Jean Charles Pommier Kautzky Armand 1987 Taffin – Piszkos munka Taffin Mark Taffin Dörner György A negyedik záradék The Fourth Protocol Valeri Petrofsky / James Edward Ross Kautzky Armand 1988 Gazemberek The Deceivers William Savage Kautzky Armand 1990 Mister Johnson Mister Johnson Harry Rudbeck 1992 A fűnyíró ember The Lawnmower Man Dr. Lawrence Angelo Haás Vander Péter Kautzky Armand Gyújtóhatás Live Wire Danny O'Neill Rátóti Zoltán 1993 Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van Mrs. Doubtfire Stuart "Stu" Denmeyer Szakácsi Sándor A féltékenység hálójában Entangled Garavan Kautzky Armand Medgyesfalvy Sándor 1994 A sors útjai Love Affair Ken Allen Sztarenki Pál 1995 Aranyszem GoldenEye James Bond Kautzky Armand 1996 Támad a Mars! Mars Attacks! Donald Kessler professzor Szabó Sipos Barnabás Tükröm, tükröm The Mirror Has Two Faces Alex Kőszegi Ákos 1997 Robinson Crusoe kalandos élete Robinson Crusoe Robinson Crusoe Csernák János Dante pokla Dante's Peak Harry Dalton Kautzky Armand A holnap markában Tomorrow Never Dies James Bond Kautzky Armand 1998 A bűvös kard – Camelot nyomában Quest for Camelot Artúr király (hangja) Lippai László Tóth Roland A távoli rokon The Nephew Joe Brady Kautzky Armand 1999 Szürke bagoly Grey Owl Archibald "Grey Owl" Belaney Kőszegi Ákos Kocsmapárharcvezető producer The Match John MacGhee A Thomas Crown-ügy The Thomas Crown Affair Thomas Crown Kautzky Armand A világ nem elég The World Is Not Enough James Bond Kautzky Armand 2001 A panamai szabó The Tailor of Panama Andrew Osnard Kautzky Armand 2002 Halj meg máskor Die Another Day James Bond Kautzky Armand EvelynEvelyn Desmond Doyle Kautzky Armand 2004 Az utolsó gyémántrablás After the Sunset Max Burdett Kautzky Armand Válótársakvezető producer Laws of Attraction Daniel Rafferty Kautzky Armand 2005 Matador The Matador Julian Noble Kautzky Armand 2006 Seraphim Falls – A múlt szökevénye Seraphim Falls Gideon Kautzky Armand 2007 Próbatétel Butterfly on a Wheel Tom Ryan Kautzky Armand Házasélet Married Life Richard Langley Kautzky Armand 2008 Mamma Mia! Mamma Mia! Sam Carmichael Kautzky Armand 2009 Míg a halál el nem választvezető producer The Greatest Allen Brewer Kautzky Armand 2010 Szellemíró The Ghost Writer Adam Lang Kautzky Armand Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief Kheirón Kautzky Armand Emlékezz rám Remember Me Charles Hawkins Kautzky Armand 2011 Isten ments! Salvation Boulevard Dan Day Kautzky Armand Csak tudnám, hogy csinálja I Don't Know How She Does It Jack Abelhammer Kautzky Armand 2012 Csak a szerelem számít Love Is All You Need Phillip Kautzky Armand 2013 Világvége The World's End Guy Shephard Kautzky Armand 2014 Százkarátos szerelem The Love Punch Richard Jones Kautzky Armand Hosszú út lefelé A Long Way Down Martin Sharp Kautzky Armand November Manvezető producer The November Man Peter Devereaux Kautzky Armand2015 Szerelem, angolosanvezető producer How to Make Love Like an Englishman Richard Haig Kautzky Armand A túlélő Survivor Nash / Órás Kautzky Armand Kiút nélkül No Escape Hammond Kautzky Armand A Christmas Star Mr. Shepherd 2016 Pokoli paradicsom Urge Daemon Sloane / Idegen Kautzky Armand Behálózvavezető producer I.T. Mike Regan Kautzky Armand Pusztulj, apám My Father Die 2017 New York-i afférok The Only Living Boy in New York Ethan Webb Kautzky Armand Az idegen The Foreigner Liam Hennessy Kautzky Armand 2018 A gyilkosság filozófiája Spinning Man Robert Malloy nyomozó Kautzky Armand Mamma Mia! Sose hagyjuk abba Mamma Mia! Here We Go Again Sam Carmichael Kautzky Armand Végeredmény Final Score Dimitri Belov Kautzky Armand 2020 Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története Eurovision Song Contest: The Story of Fire Saga Erick Erickssong Kautzky Armand 2021 Riverdance: Egy táncos kaland Riverdance: The Animated Adventure Patrick (hangja) Faragó András Nagyapa (hangja) Tarján Péter Tolvajok társasága The Misfits Richard Pace Kautzky Armand Hamupipőke Cinderella Rowan király Kautzky Armand Álpozitív False Positive Dr. John Hindle Kautzky Armand 2022 A sellő és a Napkirály The King's Daughter XIV. Lajos francia királyKautzky Armand Black Adam Black Adam Kent Nelson / Doktor SorsKautzky Armand 2023 Szélhámos rokonok The Out-Laws Billy McDermott Kautzky Armand Villám Charlie Fast Charlie Charlie Swift Kautzky Armand The Last Rifleman Artie Crawford 2024 Playing to Survive: von Cramm vs Hitler Gottfried von Cramm A bűnös hármas The Unholy Trinity Gabriel Dove Kautzky Armand Négy levél a szerelemről Four Letters of Love William Coughlan Kautzky Armand 2025 Fekete táska Black Bag Arthur Stieglitz Kautzky Armand Királyok királya King of Kings Quintus Pontius Pilatus (hangja) Rosta Sándor A csütörtöki nyomozóklub The Thursday Murder Club Ron Ritchie Kautzky Armand

Televízió Tévéfilm