A fehér cápa (Carcharodon carcharias) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjébe, ezen belül a heringcápafélék (Lamnidae) családjába tartozó Carcharodon porcos halnem egyetlen élő faja és egyben a típusfaja is. Az embereket ért támadásai miatt ragadványneve a „fehér halál”.
A legmagasabban fejlett húsevő cápák közé tartozik, legelső képviselői körülbelül 16 millió évvel ezelőtt, a miocén időszak végén jelentek meg a Csendes-óceán északkeleti területén. A fehér cápa a legnagyobb, ragadozó életmódot folytató porcos hal, és a Földön ezt tekintik az emberre nézve a legveszélyesebb cápafajnak.
A Föld három óceánjában megtalálható, és elsősorban a part menti részeket kedveli. Főleg a méretéről híres. A fajon belül, a nemek között jelentős nemi kétalakúság van; a legnagyobbak egyes kifejlett nőstények, amelyek elérhetik a 610 centiméteres hosszúságot és az 1905–2268 kilogrammos testtömeget. Azonban az átlagos fehér cápa ennél kisebb, a hím általában 335–396 cm, míg a nőstény 457–488 cm. Egy 2014-ben végzett kutatás szerint élettartama akár 70 év is lehet; ez jóval több, mint azt korábban gondolták. Ezzel az élettartammal a legidősebb kort megélő porcos halak rekordere volt, amíg fel nem fedezték, hogy a grönlandi cápa 400 évet is élhet, amivel a gerincesek között is megdöntötte a csúcsot. A 2014-es kutatásból kiderült az is, hogy a hím körülbelül 26, míg a nőstény 33 évesen válik ivaréretté. Nagy mérete ellenére viszonylag gyors, hiszen rövid távon akár 56 km/h sebességgel is tud úszni.
A kardszárnyú delfinen (Orcinus orca) kívül – az embert nem számítva – a fehér cápának nincs más természetes ellensége. Az eddigi ismeretek szerint, manapság a szóban forgó cápa a legnagyobb ragadozóhal és a tengerben élő emlősök a táplálékállatának számítanak. A tengeri emlősökön kívül halakkal és madarakkal is táplálkozik. A Carcharodon cápanem utolsó életben maradt képviselője, melyet a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) világszerte sebezhető fajnak minősít, (Database entry includes justification for why this species is vulnerable) továbbá a Washingtoni egyezmény (CITES) 2. listájában, a veszélyeztetett fajokról szólón is szerepel.
Peter Benchley Cápa (Jaws ) című regényében, amelyből Steven Spielberg rendezésében forgatott híres film, a A cápa (Jaws) készült, ezt az állatot „vérszomjas emberevőként” mutatták be. Az ember azonban nem jellemző táplálékforrása, bár ennek némileg ellentmond, hogy a nem provokált cápatámadások többségéért a fehér cápa a felelős, és az embert ért cápatámadásokban is a legtöbbször ez a cápafaj az érintett.
Neve bélyegkép|balra|200px|Carl von Linné, aki elsőként írta le, illetve nevezte meg ezt a cápát
A fehér cápát először 1758-ban Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus írta le, illetve nevezte meg. Leírását a „Systema Naturae” című enciklopédiájába foglalta bele. A porcos halat Squalus carcharias-ként ismertette meg a nagyvilággal. 1833-ban Sir Andrew Smith skót sebész, felfedező és zoológus, megalkotta e cápafaj mai tudományos nemi szintű nevét, a Carcharodon-t; ezt azután 1873-ban meg is erősítették. A mai tudományos neve e két híres biológus taxonjainak összevonásából született meg. A Carcharodon, összetett szó, mely a görög nyelvből ered: karcharos = „éles” vagy „fűrészes”, míg odous = „fog”.
Ősei és fosszíliái bélyegkép|balra|200px|A faj 4 centiméteres, miocén kori megkövesedett foga
A kövületek szerint a fehér cápa mint önálló faj a miocén kor közepén jelent meg, körülbelül 16 millió évvel ezelőtt. A cápa családfája azonban még vitatott. Az eredeti elméletek szerint a fehér cápának és a ma már fosszilis állapotban lévő, hatalmas méretű óriásfogú cápának (O. megalodon) közös őse volt. Az O. megalodon fogai első ránézésre nagyon hasonlítanak a fehér cápa fogaira; a különbséget a méret teszi. Bár a porcos csontváz nem kövesedik meg, a hatalmas fogakból ítélve a kihalt cápa háromszor nagyobb volt, mint a modern fehér cápa; egyes becslések szerint 14,2–16 méter lehetett.
A két cápafaj hatalmas mérete, valamint a fogak hasonlósága miatt a kutatók sokáig úgy vélték, hogy közeli rokon fajokról van szó, emiatt a megalodon fajt a Carcharodon nembe helyezték. Azonban az újabb feltételezések szerint e két cápa nem közeli rokona egymásnak, bár a fosszilis faj még mindig a heringcápafélék közé van sorolva. A fehér cápa inkább közelebbi rokonságban áll a makócápákkal és főleg azoknak egyik fosszilis rokonával, a Cosmopolitodus hastalisszal. Ezt az elméletet alátámasztja egy 1988-ban felfedezett teljes állkapocs, melyen 222 fog ült, továbbá 45 darab csigolya; ezek a kövületek egy kihalt átmeneti fajhoz, az úgynevezett Carcharodon hubbellihez tartoznak. A felfedezésről készült leírást 2012. november 14-én tették közzé.
Az új elmélet szerint az óriás C. megalodon nem is Carcharodon-faj, hanem Otodus, azaz porcos halnem, amely magába foglalja a többi óriásfogú cápát is. Az Otodus-cápaágnak az első képviselője az Otodus obliquus lehetett.
Előfordulása bélyegkép|jobbra|200px|Guadalupe közelében lefényképezett példány
A fehér cápa minden olyan part menti és partközeli vízben előfordul, melynek hőmérséklete 12-24 ℃ között van. A világállományának legtöbb példánya a következő térségekben lelhető fel: az Amerikai Egyesült Államok északkeleti partjai mentén, Kaliforniánál, a Dél-afrikai Köztársaságnál, Japánnál, Óceániában, Chilénél és a Földközi-tengerben. Talán a legsűrűbben látogatott előfordulási helyük a Dél-afrikai Köztársasághoz tartozó Gansbaainál van, ahol a fehér cápákhoz kötődő tudományos vizsgálatok többsége folyik.
Egy kutatás azt fedezte fel, hogy a Kalifornia környékén élő fehér cápák elvándorolnak a Kaliforniai-félsziget és Hawaii közti térségre, amely a „Fehér Cápa Kávézó” (White Shark Café ) nevet kapta. Egy évben legalább száz napot töltenek itt, mielőtt visszaindulnak az észak-amerikai partok felé. A vándorlás során a cápák lassan úsznak, és akár 900 méter mélyre is lemerülnek. Amikor megérkeznek a „kávézóba”, viselkedésük megváltozik; rövid, maximum tízperces merüléseket tesznek körülbelül 300 méteres mélységbe. Nagy utakat is megtesznek, például a Dél-afrikai Köztársaság vizeiben egy jeladóval felszerelt példány egy év alatt elúszott Ausztrália déli partjáig és vissza Afrikába. Egy másik példány, melyet szintén a Dél-afrikai Köztársaság vizeiben láttak el jeladóval, Ausztrália északnyugati partjáig úszott, aztán pedig vissza; ez az állat kevesebb mint kilenc hónap alatt 20 ezer kilométert tett meg.
Ezek a megfigyelések megdöntötték azt a hagyományos véleményt, mely szerint a fehér cápa területtartó, part menti ragadozó, és a különböző állományai között csak ritkák az érintkezések. Az újabb megfigyelések ellenére még most sem lehet tudni, hogy miért vándorolnak ezek a cápák és hogy az érkezési helyeken pontosan mit is csinálnak. Feltételezhető, hogy az ilyen nagy vándorlás az évszakos táplálkozásról vagy esetleg a párkeresésről szól.
Megjelenése bélyegkép|jobbra|200px|Régi rajz a csontvázáról bélyegkép|jobbra|200px|A fehér hasi része, amelyről a nevét kapta, ez jól elüt a sötét háti résztől
Ennek a porcos halnak nagy, tompa, kúp alakú orra van, és a szemei feltűnően feketék. A farokúszójának a felső és az alsó nyúlványa majdnem ugyanolyan méretű; ez jellemző a többi heringcápafélére is. Egyértelműen felismerhető arányos testéről, magas elülső hátúszójáról és nagy, holdsarló alakú farokúszójáról; a második hátúszója kicsi és a faroktő közelében helyezkedik el. Háti része sötétebb színű, általában barnás vagy kékes árnyalatú, míg alsó, hasi része fehér, innen kapta nevét. Ezek a tónusok kiválóan segítik a cápát, hogy mind a víz felszíne felől, mind a fenék felől bele tudjon olvadni környezetébe. Mellúszóinak a hátsó tövében fekete foltok láthatók; a végüknek alsó fele szintén fekete színű. Az akár 6,4 centiméter hosszúra megnövő, háromszögletű fogainak szegélye csipkézett, ezért rendkívül jól meg tudják ragadni és aprítani a zsákmányt.
Mint mindegyik cápaféle, a fehér cápa is képes pótolni elvesztett vagy letört fogait, amelyek a szalagfűrész elve szerint képződnek és helyezkednek el az állkapocsban, amíg szükség nem lesz rájuk a pótláshoz (ez az úgynevezett „revolverfogsor”). Amikor a cápa elveszíti egy fogát, rövid idő alatt újabb nő ki helyette. Mikor ráharap valamire, akkor a fejével heves oldalmozgásokat végez, így kiszakít zsákmányából egy darabot. Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkelyel fedett, ami előre simítva a dörzspapírhoz hasonló, viszont fordítva, elölről hátra simítva bársonyos tapintású. Mindegyik pikkelykének három éles oldala van, és ezek fedik egymást.
Mérete Testmérete változó; a faj nőstényei nagyobbra nőnek a hímeknél – a hím általában 335–396 centiméter közötti, míg a nőstény átlagos hossza 457–488 centiméter között van. A kifejlett példány átlagos testtömege 520–770 kilogramm, bár egy-egy nőstény elérheti a 680, vagy akár az 1110 kilogrammot is. A legnagyobb lemért nőstény 610 centiméteres és 1905, vagy talán 2268 kilogrammos lehetett. A faj maximális mérete még manapság is vita tárgya, mivel egyes beszámolók nyers becsléseken és megkérdőjelezhető spekulációkon alapszanak.
A ma élő porcos halak közül a fehér cápánál csak a cetcápa (Rhincodon typus), az óriáscápa (Cetorhinus maximus), az óriásszájú cápa (Megachasma pelagios) és az atlanti ördögrája (Mobula birostris) nagyobb és nehezebb – ebben a sorrendben. Ezek az óriások azonban békés és nyugodt természetűek, apró élőlények vízből való kiszűrésével táplálkoznak. Emiatt a negyedik legnagyobb porcos hal, azaz a szóban forgó cápa a Föld legnagyobb húsevő hala. Születésekor 120 centiméter hosszú, és évente körülbelül 25 centimétert nő.
John Ernest Randall szerint a legnagyobb, pontosan megmért fehér cápa 6 méter hosszú volt; ezt a példányt a nyugat-ausztráliai Ledge Pointnál fogták ki 1987-ben. Egy másik hasonló méretű nőstényt a Kanadai Cápakutatási Központ dolgozói jegyezték fel; ezt a nőstényt 1988 augusztusában, a Prince Edward-szigeten lévő Alberton közelében, a Szent Lőrinc-öbölből David McKendrick fogta ki. Ez a példány 610 centiméteres volt. Azonban korábbi beszámolók szerint, melyeket egyes kutatók valósnak vélnek, ezeknél nagyobb fehér cápák is éltek. 1945-ben Kuba vizeiből egy 6,4 méter hosszú és 3324 kilogramm testtömegű példány került elő. Azonban későbbi vizsgálatok bebizonyították, hogy ez a példány csak 490 centiméteres volt, mint egy átlagos nagytestű fehér cápa. Hivatalosan a megerősítetlenek közé sorolják, de meglehet, hogy az abszolút rekorder európai, hiszen a Földközi-tenger vizéből került elő a Máltához tartozó Filfla szigete mellett, 1987. április 17-én. Az Alfred Cutajar tonhalhalász által fogott példány teljes testhossza 7 méter 13 centiméter volt.
A legnagyobb fehér cápát – melyet a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (az International Game Fish Association, IGFA ) elismer – 1959-ben fogták ki Ausztrália déli partjai mentén; a halász Alf Dean volt. A mérések szerint ez az egyed 1208 kilogrammot nyomott. Az évek során több és ennél nagyobb példány is emberkézre került, azonban az IGFA csak akkor fogadja el hivatalosan, ha szabályos horgászat során fogták ki őket.
Környezetéhez történő alkalmazkodása A fehér cápának, éppúgy, mint az összes többi cápának is, van egy különleges érzékelő szerve, melyet Lorenzini-ampulláknak neveznek. Ezek az ampullák olyan érzékszervek, melyek segítségével egyes halak (főleg a cápák és ráják) más élőlények által kibocsátott elektromos mezőket tudják érzékelni. A szóban forgó cápa érzékelése annyira kifinomult, hogy egy voltnak a félmilliárdnyi változását is megérzi. Ez a tulajdonság képessé teszi, hogy a közelében levő, mozdulatlan zsákmányának akár a szívverését is észrevegye. Másféle halaknál is vannak ilyen érzékszervek, azonban azoknál kevésbé érzékenyek ennyire, és ampulláik inkább az oldalvonaluk mentén helyezkednek el.