Az elátkozott királyok () hétkötetes történelmi regénysorozat, melyet a francia akadémikus, Maurice Druon írt, 1955 és 1977 között. A cselekmény alapját valós történelmi tények és a fikció keveredése szolgáltatják: egy legenda szerint a Templomosok utolsó nagymestere, Jacques de Molay a máglyahalála közben megátkozta IV. Fülöp francia királyt, V. Kelemen pápát és Guillaume de Nogaret királyi pecsétőrt, valamint a leszármazottaikat tizenharmadíziglen. A regények azt sugallják, hogy a nagymester átkát különféle intrikák teljesítik be, és taszítják Franciaországot a romlásba.
Az 1314-től 1356-ig húzódó történetben a királyok gyors egymásutánban történő elhalálozása komoly kérdéseket vet fel a francia trón öröklésével kapcsolatosan, melybe egy idő után bekapcsolódik Anglia is, és ez a százéves háború kirobbanásához vezet. Ezzel a történettel párhuzamosan zajlik egy másik örökösödési vita Robert d'Artois és Mahaut d'Artois között, mely kihat a királyság sorsára is. Mellékszálon egy ifjú lombard, Guccio Baglioni keveredik bele a hatalmasok játékába, mint közvetítő.
A sorozat hét kötete közül az első hat gyors egymásutánban jelent meg 1955 és 1960 között. A hetedik, Az országvesztő címet viselő kötet tizenhét évvel később készült, és stílusában is elüt az előző hattól.
George R.R. Martin író a sorozatot "az igazi Trónok harcának" nevezte, mint fő inspiráció a saját művének megírásához.
A műről Druon 1949 nyarán Rómában tartózkodott, amikor egy könyvet olvasott a Valois-dinasztia történetéről. Ez arra inspirálta, hogy tizenhárom könyvet írjon, melyben valamennyi Valois-uralkodónak szentelt volna egy kötetet, VI. Fülöptől III. Henrikig. Ezt a tervét azonban később módosította, részben a projekt ambíciózus volta, részben pedig amiatt, hogy az akkor kevésbé ismert utolsó Capetingek történetével foglalkozzon inkább, amely alkalmasint prológusa lehetett a leendő köteteknek.
A könyveket nem egyedül írta, hanem számos munkatársa: Gilbert Sigaux, Matthieu Galey, Pierre de Lacretelle, Georges Kessel, és Christiane Grémillon segítségével, akikre az előszóban is utal.
Míg az első hat kötet egy összefüggő regényfolyam, a hetedik könyv, Az országvesztő, már inkább egy beszámoló jellegű mű, amelyben Hélie de Talleyrand-Périgord bíboros meséli el a hallgatóságnak, hogyan is zajlott le a százéves háború kezdeti szakasza.
A cselekmény összegzése A történet a 14. századi Franciaországban játszódik, a százéves háború kezdetekor. Szép Fülöp király erőszakkal és csellel, teljhatalma kihasználásával megsemmisíti a templomosok rendjét. Nagymesterük, Jacques de Molay a máglyáról megátkozza a királyt, V. Kelemen pápát és Guillaume de Nogaret pecsétőrt, és utódaikat mind tizenharmadíziglen. Bár nem veszik komolyan az átkot, egy éven belül mégis mind meghalnak, és a Capeting-ház is kihal, noha Szép Fülöpnek három fia is volt. Először a Civakodónak is nevezett Lajos követte, aki hirtelen haragú és inkompetens uralkodó volt, és aki előbb halt meg, mint születendő gyermeke. A fiú, az Utószülöttnek is nevezett János csak öt napot élt, ezt követően, a szokásjog hiányosságai miatt, csellel és intrikával Lajos testvére, a tehetséges és bölcs Fülöp kaparintotta meg a trónt. Ám ő is fiúörökös nélkül halt meg, és helyette a legkisebb fiú, az együgyűsége miatt csak "libuskának" csúfolt Károly lett a király, akinek szintén nem született fia. A dinasztia kihalásában nagy szerepe volt a Nesle-torony botránya néven ismert eseménysornak, melynek köszönhetően a három férfi feleségei házasságtörésbe keveredtek. Miután állandó kérdés volt, hogy leányágon örökölhető-e a trón, a trónért versengők egy homályos jogszabály, a száli frankok törvénye alapján saját érdekükben úgy alkalmazták, hogy azt csak férfi örökölheti, ám ezzel a Capeting-ház végét idézték elő. Az új uralkodó Szép Fülöp unokaöccse, a Valois-házból származó Fülöp lett, ám a jogszabály sajátos értelmezése folytán az angolok, jelesül III. Eduárd angol király, Szép Fülöp unokája is bejelentkeztek a francia trónért.
Mindezzel párhuzamosan egy másik örökösödési vita is zajlik, mégpedig Artois grófságáért. A regénysorozat főszereplője, Robert d'Artois számára családi tragédiát jelentett, hogy apja hamarabb halt meg, mint a nagyapja, és ezért a grófság örököse nem ő lett, hanem nagynénje, Mahaut d'Artois. Ő ezt a döntést soha nem volt képes elfogadni, és egész életében azért harcolt, hogy visszanyerhesse azt, ami hite szerint őt illette. Csakhogy Mahaut sem volt híján a dörzsöltségnek és az intrikáknak. Kettejük párharca, mely pusztán saját önös érdekeik mentén zajlott, végül olyan tetteket eredményezett, melyekbe belebukott a francia királyi dinasztia, majd maga a királyság is romlásnak indult.
Mellékszálként követhetjük egy olasz bankár, Guccio Baglioni élettörténetét, aki a tehetős sienai Tolomei-bankárcsaládból származik. Ennek során tudtán kívül segít a házasságtörő hercegnők leleplezésében, elkíséri Nápolyból X. Lajos király leendő feleségét, Magyarországi Klemenciát, és részt vesz XXII. János pápa trükkös megválasztásának lebonyolításában. Tragikus szerelem szövődik közte és egy nemes lány, Marie de Cressay között, amely végül az Utószülött János származása körüli legendáknak megfelelően véget ér. középre|keretnélküli|800x800px|A százéves háború egyszerűsített dinasztikus viszonyai
Kötetek Sorsz. Francia cím Megjelenés éve Magyar címFordító Megjelenés éve 1. Le Roi de fer 1955 A VaskirályGyáros Erzsébet 1970 2. La Reine étranglée A megfojtott királyné 3. Les Poisons de la couronne 1956 Korona és méreg 1971 4. La Loi des mâles 1957 Az ősi törvény 5. La Louve de France 1959 Franciaország nőstényfarkasa 1972 6. Le Lis et le Lion 1960 Liliom és oroszlán 7. Quand un Roi perd la France 1977 Az országvesztőKamocsay Ildikó 1993
Az első hat kötet már 1970–1972 között megjelent Magyarországon, az akkori kiadást két könyvben foglalták össze: az első könyvben az első három, míg a másodikba a második három kötet került be. A hetedik kötet először csak 1993-ban jelent meg, az Európa Kiadó gondozásában.
Mivel a regénysorozat megtörtént eseményeken alapul, fikcióval kiszínezve, a valós eseményeket csillaggal jelöli a könyv, és a kötet végén található függelékben leírja a hozzá kapcsolódó történelmi tényeket. Emellett egy minden szereplőre kiterjedő rövid jellemzést is találhatunk a könyvek végén.
Áttekintés A művekben szereplő hatalmasságokat hatalom- és pénzéhesnek ábrázolja a mű, akik e kettőért mindent megtennének. Az egyik legfontosabb ilyen szereplő Charles de Valois, aki királyok fia, apja és testvére volt, de soha nem volt király – viszont címzetes aragóniai és bizánci uralkodó volt. Őt úgy ábrázolják, mint aki a rangjának megfelelő fényűző életmódot él, ám ehhez folyamatosan kölcsönöket kell felvennie és állandó pénzzavarban van. Következésképpen pénz ígéretével, legyen az szívesség, amit tőle kérnek, bármennyire is ellentétes a korábbi magatartásával, szinte bármire rá lehet őt bírni.
De nemcsak ő szeretett nagy lábon élni, hanem a nemesség többi tagja is, akik pénzszűkében a vagyonos lombard bankárokhoz szaladtak. Ők pedig a hitelezés fejében gyakran olyan információkhoz jutottak, amelyeket a megfelelő pillanatban felhasználva emberi sorsokat dönthettek el. A nemeseket ugyanakkor vajmi kevéssé érdekli a köznép sorsa, sőt ellenszenvesek irántuk. Charles de Valois éppen azért neheztelt bátyjára, Szép Fülöp királyra, mert az megreformálta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást is, kancellárja pedig egy közrendű ember, Enguerand de Marigny lett.
A regény tulajdonképpeni főhőse, Robert d'Artois egy félig-meddig antihős. Ugyanis bár motivációi nemesnek tűnnek – az, hogy szolgáltassanak igazságot, és kapja vissza azt, ami ősei jogán őt illeti -, erkölcsileg kifogásolható életet él. Nem áll távol tőle az erőszak, a nők megbecstelenítése, a bordélyházak látogatása és a bűnözőkkel való szövetkezés sem. Ráadásul miközben szavakban a saját grófságáért küzd, nem habozik felprédálni azt, ha célja érdekében ez a megfelelő. A hatalmas, jó erőben lévő férfi női megfelelője nagynénje, Mahaut, aki semmivel sem erkölcsösebb, mint unokaöccse – nemcsak vele szemben, hanem tulajdonképpen bárki ellen képes fellépni, aki saját jól felfogott érdekeit veszélyezteti, és még a gyilkosságtól sem retten vissza.
A történet mindazonáltal nem mellőzi a pozitív erkölcsi példázatokat sem. Szép Fülöp király a halála előtt nem sokkal találkozik egy parasztemberrel, aki hálás neki azért, mert az általa hozott törvénynek köszönhetően megválthatta a szabadságát, és ez Fülöpöt örömmel tölti el. Hasonlóan józan erkölcsű, a közjó iránt tevékenykedő, határozott karakterek még Poitiers-i Fülöp (a későbbi V. Fülöp), III. Eduárd angol király, Enguerrand de Marigny, Gaucher de Chatillon, Miles de Noyers és Alain de Pareilles.
Számos karakter két arcát is mutatja. Civakodó Lajos viszonya a bárókkal szemben egészen más, mint a nőkkel, V. Fülöpnek a trónhoz vezető útját tragédiák kövezik ki, II. Eduárd angol király az erőszakos lemondatását követően végre nemesként viselkedik, Charles de Valois pedig a haldoklása során megbánja bűneit.
Történelmi párhuzamok
Artois A kora középkori Franciaországban a nemesi családok fokozatosan elkezdtek kihalni a fiúörökös hiánya miatt, amely ahhoz vezetett, hogy a királyi dinasztia különböző leágazásai kapták a hűbérbirtokokat. Ilyen terület volt Artois is, amelynek egy másik szempontból is jelentősége volt. Mahaut férje IV. Ottó burgundiai gróf volt, amely grófság hatalmas területeket birtokolt. Artois-t 1302-ben szerezte meg azáltal, hogy II. Robert d'Artois fia, Philippe d'Artois előbb halt meg, mint az apja (1298-ban, a fumes-i csatában). Philippe fia volt a regényben is szereplő Robert d'Artois, Mahaut pedig a II. Robert lánya.
Mivel Mahaut fia is meghalt, ezért Artois és Burgundia grófsága is nőágon öröklődött tovább. V. Fülöp király, aki Mahaut Johanna nevű lányát vette feleségül, a legidősebb lányát IV. Odó burgundi herceghez adta feleségül (Burgundia grófsága és Burgundia hercegsége két különböző entitás volt, és régi vágy volt a kettő egyesítése). VI. Fülöp király felesége Burgundi Johanna volt, aki szintén Robert d'Artois ellen áskálódott. Burgundia hercegségét végül fiuk, a későbbi II. János király örökölte, miután Burgundi Fülöp, a hercegség örököse meghalt, és birtokai visszaszálltak a koronára. Artois és a burgundi grófság azonban Margit hercegnőé (V. Fülöp lányáé) lett, aki azt továbbadta fiának, II. Lajos flamand grófnak. Róla a lányára, III. Margitra szállt át, és az ő esetében felmerült, hogy a százéves háború kellős közepén angol birtokká válnának ezek a területek, mert III. Eduárd egyik fiához, Langley Eduárdhoz készültek őt hozzáadni. Az ekkor uralkodó V. Károly francia király azonban közbelépett, meghiúsította a frigyet, és helyette Merész Fülöppel, a burgundi herceggel házasította össze, újra egyesítve a két Burgundiát. Merész Fülöp hazardírozó politikába kezdett, tettei nyomán egyesültek azok a tartományok, amelyek a mai Belgiumot és Hollandiát alkotják.
Francia jogfejlődés Szép Fülöp idején kezdett igazán kialakulni a központosított francia állam. Ekkor jött létre az első francia parlament, a királyi bíróság és a számvevőszék, melyeknek az volt a feladata, hogy megőrizzék a királyi birtokokat és ellenőrizzék a királyi megbízottak tevékenységét. Sokan, mint például a regénybeli Charles de Valois is, ellenezték ezt, akik a hagyományos, feudális keretekhez ragaszkodtak, mely esetén a királyt a körülötte álló nemesek segítették, és nem tőlük független személyek.
A királyi dinasztia