A Prince of Persia egy akció-kalandjáték sorozat, amit eredetileg Jordan Mechner fejlesztett és a Brøderbund segítségével adta ki 1989-ben Apple II-re, majd 4 év múlva megjelent a folytatás. Az első 3D-s rész 1999-ben látott napvilágot, de a fejlesztésén már más stúdió dolgozott. Jordan Mechner, a széria teremtője a The Last Express játék fejlesztését felügyelte, ami a remek kritikai fogadtatás ellenére is kevés példányszámban fogyott, ekkor fordult el a játékipartól.
A Ubisoft 2001-ben megkereste egy esetleges folytatás ötletével, így készült el 2003-ban a Sands of Time, ami több díjat és elismerést is kapott, valamint jó eladási mutatókkal bírt, így később trilógiává bővítették (Warrior Within 2004, The Two Thrones 2005). Mechner viszont nem támogatta az új irányt, így nem vett részt azok elkészítésénél.
A jogbirtokos Ubisoft is újragondolta a sorozat további sorsát, ennek eredményeképpen érkezett meg az alcímet elhagyó Prince of Persia (2008), ami teljesen eltérő volt mind grafika mind játékmenet terén az eddigi részektől, (Cselekménye nem kötődik az előző részekhez.) majd kijött DLC-re (konzolra) ennek folytatása a Prince Of Persia: Epilogue (2009). Bár 2 milliónál is több kelt a játékból, valamint a szakma is jó kritikákkal illette, 2010-ben a The Forgotten Sands résszel visszatértek a Sands of Time trilógiához, valamint a Sands of Time és a Warrior Within között történik a cselekmény.
Nagyjából ezzel egy időben készült el a Sands of Time filmváltozata a Walt Disney Pictures számára, aminek forgatókönyvének megírásában Mechner is szerepet vállalt.
Történet Bár a Prince of Persia sorozat sok változáson ment keresztül, egyes részletek mindegyiknél megegyeznek: A helyszín mindig Perzsia, ahol a főszereplő egy Herceg nevezetű karakter (nem azonosítható egyetlen személlyel), akit irányítva a játékos különféle ügyességi vagy logikai feladatokat hajthat végre, illetve a harcnak is fontos szerep jut.
Eredeti trilógia Prince of Persia (videójáték, 1989) Prince of Persia 2: The Shadow and the Flame Prince of Persia 3D
The Sands of Time trilógia A trilógia egyes részei évenként jelentek meg 2003 és 2005 között. Rendelkezett egy egységes központi szállal, aminek középpontjában a Herceg és az idő homokja állt. Ha az idő homokját valaki szabadjára engedi, akkor az a környéken irtózatos pusztítást képes véghezvinni, bármilyen létformát, amihez hozzáér, homokszörnnyé változtat. Az idő tőre képes arra, hogy viselője a homok felhasználásával irányítani tudja az időt (lassítani, gyorsítani, megállítani, illetve visszatekerni), valamint csak a használatával győzhetőek le teljesen a homokszörnyek. Az idő manipulálása és annak következményei jelentős szerepet kapnak a történet során, illetve magára történetmesélésre is nagyobb hangsúly helyeződik. A trilógiához kapcsolódik egy mellékág, a Battles of Prince of Persia című körökre osztott stratégia Nintendo DS-re, valamint egy teljes értékű játék, a Prince of Persia: The Forgotten Sands, ami a Sands of Time és a Warrior Within közötti történésekre fókuszál.
Prince of Persia: The Sands of Time
Sharaman, Perzsia királya és fia, a Herceg, Indiába indultak, hogy elfoglaljanak egy várost Azad tartományban (fiktív helyszín) a maharadzsa áruló tanácsadójának, Viziernek a segítségével. A megszerzett zsákmánnyal és a maharadzsa lányával, Farahval a hadsereg Azad városa felé indul. Amikor a király átadja ajándékait szövetségesének, Vizier ráveszi a Herceget, hogy nyissa ki a Homokórát, az idő homokja elszabadul és az egész város népét megfertőzte, homokszörnnyé változtatta.
A Herceg a tőrnek, Farah a medáljának, Vizier pedig a botjának köszönhetően menekült meg a homok pusztító hatásaitól.A Herceg szövetkezik Farahval, hogy helyrehozzák a kárt, amit okozott és megpróbálnak visszajutni a Homokórához, amit Vizier a Hajnal Tornyába (Tower of Dawn) helyezett. Nem csak a homokszörnyek, hanem a város beindult védelmi mechanizmusa (csapdák) is folyamatos nehézséget jelentenek útjuk során, valamint romantikus szál is kialakulni látszik kettőjük között.
Amikor a Homokórához érnek, elbizonytalanodik és kérdőre vonja Faraht, hogy miért olyan segítőkész. (Hisz őt elrabolták és népét legyőzték.) Vizier pedig megjelenik és egy varázslattal eltaszítja őket, kis híján megszerezve az idő tőrét, a Herceg viszont sikeresen elveszi előle, de a katakombákba zuhannak. Farah elmesélt egy történetet, amikor az anyukája megtanított neki egy varázsszót (Kakolookiyam), ami segít neki, mikor fél. Ez megnyitott egy járatot és így folytathatták útjukat, ami a fürdőbe vezetett, ahol szerelmük beteljesedik.
Amikor a Herceg felébred, Farah eltűnt a tőrrel, a nyakláncát hagyva csak hátra. A Herceg utánaered a Hajnal Tornyába, de későn érkezik, Faraht körbeveszik az ellenségek, ő pedig minden erőfeszítése ellenére se tudja megmenteni szerelmét, aki lezuhan a Homokórát tároló terembe. A Herceg lemegy, hogy gyászolja szerettének elvesztését. Dühében felugrik a Homokórára és a tőrrel visszatekeri az időt az ostrom előtti éjszakára, meg nem történtté téve az eseményeket (Grand Rewind), beleértve a kapcsolatát a hercegnővel. Elindul, hogy figyelmeztesse Faraht apja tanácsadójának árulásáról. Elmeséli neki az egész történetét és azt is, hogy hogyan kerülheti el a támadást. Ekkora betoppan Vizier és sor kerül a végső küzdelemre. Miután a Herceg győzedelmeskedik, átadja a tőrt Farahnak, aki továbbra sem tudja elhinni a halottakat. Amikor a nevéről kérdezi a Herceget, ő azt feleli, hívja nyugodtan Kakolookiyam-nak, majd eltűnik a távolban, Farah pedig csodálkozik, hogy talán mégis az igazat beszélte.
Prince of Persia: Warrior Within
7 évvel a Sands of Time történése után, a Herceget egy megállíthatatlan és rejtélyes szörny, a Dahaka, az idő őre veszi üldözőbe, mert kijátszotta saját sorsát, így felborítva az idő vonalát. Tanácsért felkeresi régi jó barátját (The Old Man), akitől megtudja, hogy bárki is engedte szabadjára az idő homokját, arra halál vár. A túlélés érdekében vitorlát bont, hogy eljusson az idő szigetére, ahol megakadályozza, hogy egyáltalán létrehozzák az idő homokját, és úgy hiszi, a Dahakának akkor már nem lesz oka üldöznie őt. A főhős hajóját támadás éri és öntudatlan állapotba a sziget partjaira sodródik, azután a támadó, Shahdee nyomába ered egészen az erőd belsejéig, ahol a nő után megy a portálon keresztül és a múltba kerül át.
Amikor követi egy különös alakra lesz figyelmes (Sandwraith), de aztán dulakodás hangját hallja. Shahdee mélybe akarja lökni Kaileenát (a császárnő egy szolgálója), akinek a Herceg segítségére siet, párbajban legyőzi Shahdeet. Kaileenával folytatott beszélgetése alkalmával megtudja, hogy az idő császárnője épp a homok elkészítéséhez szükséges teendőivel foglalkozik és végez a Herceggel, hogyha meglátja, de Kaileena elárulja, miként juthat el a trónterembe.
Ahogy halad előre küldetésével (a portálok segítségével a múltban és jelenben egyaránt), a Dahaka többször is feltűnik, de a vízen nem képes áthatolni és ez a Herceg életét számos alkalommal megmenti. Az erőd két tornyában lévő szerkezetet aktiválva megnyitja az utat a trónterembe. A trónteremben fény derül Kaileena titkára, ő az idő császárnője. Előre látta végzetét, hogy a megöli majd és ő is megpróbálja elkerülni, ahogy a Herceg is szeretné. A harcban meghal, a Herceg pedig visszajut a jelenbe.
Már abban a hitben van, hogy küldetése sikerrel jár, de az idő őrének megjelenése ráébreszti, hogy tulajdonképpen ő a felelős az idő homokjának létrehozásáért, mivel az a császárnő maradványaiból keletkezett. A remény elveszni látszott számára, de megtalálta a Mask of the Wraith nevű tárgyat, ami a sors megváltoztatásának erejével bír. Amikor felveszi, azzá a sötét teremtménnyé változik, akit korábbi útja során látott. A maszk segítségével visszakerül abba az időbe, amikor még a szigetre érkezett, de képes azonos idősíkban létezni régi énjével, ezzel megmagyarázva, hogy miért tűnt fel már korábban a cselekmény során.
A terve az, hogy Kaileenát egy portálon keresztül a jelenbe juttatja át, ezáltal az idő homokja csak a Sands of Time eseményei után 7 évvel jönne létre, így lehetetlenné téve, hogy a Herceg azt Azad városában szabadon engedje. Bár biztos benne, hogy saját magát látta meghalni mielőtt a trónterembe lépett volna, ezúttal hagyta, hogy múltbeli alteregóját a Dahaka elkapja, így pedig levehette a maszkját és visszakapta eredeti alakját. A trónteremben kérése ellenére Kaileena a harcot választja, a Herceg pedig keresztüllöki a portálon, hogy vele együtt visszatérjen a jelenbe. A történet itt kétfelé ágazik. Az egyikben Kaileena, míg a másikban a Dahaka ellen kell megküzdeni. Miután győzedelmeskedik, a Herceg Babilon felé hajózik (ha Kaileena életben maradt, akkor vele kettesben) és látja, hogy szeretett városa lángokban áll.
Prince of Persia: The Two Thrones
bélyegkép|jobbra|300px|A Two Thrones főellenségeivel az újonnan bevezetett speedkill rendszer segítségével lehet végezni. A Prince of Persia: The Two Thrones közvetlen a Warrior Within ’igazi’ befejezése után veszi fel a fonalat, vagyis a Herceg a Dahakát legyőzi, Kaileenát pedig megmenti végzetétől, kettesben hajóznak Babilon felé.
Amikor közelebb érnek elszörnyedve látja, hogy a városát elfoglalták, hajójukat pedig nyílzáporral sújtják és egy katapulttal a tenger mélyére süllyesztik. A Herceg egy deszkába kapaszkodva partra sodródik, és szeme láttára vonszolják el szerelmét a rejtélyes támadók. Útra indul, hogy kiszabadítsa, és akkor rájön, hogy ősi ellensége, Vizier áll a támadás mögött (az idő szigetén történt eseményeknek köszönhető, hogy nem halott) és ő rabolta el Kaileenát.
Amikor végre megtalálja szerelmét, tehetetlenül kell végignéznie, ahogy a Vizier az idő tőrével hason szúrja kedvesét, ezzel elszabadítva az idő homokját, majd pedig önmagába mártja a tőrt, átváltoztatva magát egy halhatatlan szörnnyé. Az elszabadult homok mindenkit átváltoztat, a Herceg azonban még időben elkapja az idő tőrét, viszont részlegesen így is megfertőződik.
Megmenekül, azonban a csatornában találja magát Babilon városának peremén és elindul, hogy megölje Viziert. Az idő homokjának hatására egy sötét személyiség alakul ki benne. A Herceg jó cselekedetekre törekszik, de a bosszúvágy hajtja előre, míg a Sötét Herceg (Dark Prince) egy rideg, kegyetlen, arrogáns és szarkasztikus személyiség, aki egy belső hangként igyekszik meggyőzni a Herceget, hogy tulajdonképpen ők egy és ugyanazon személy és ne törődjön másokkal, csak saját magával.
A Vizier nyomában összefut egy régi ismerőssel, Farahával, aki természetesen nem emlékszik semmire és meglepődik, hogy a Herceg ismeri őt. Kezdetben gyanakvó, ennek ellenére egy új kötelék van kialakulóban kettőjük között. Vizier azonban elragadja Farahát, hogy magához hasonlóvá formálja és királynőjévé tegye, a Herceg lába alatt egy varázslattal beszakítja a talajt, aki így egy földalatti aknába zuhan, ahol a Sötét Herceg megpróbálja teljesen uralma alá vonni. A Herceg megtalálva apja kardját és holttestét, elkeseredik, sötét énje pedig szemére veti az eddigi próbálkozásait a múlt megváltoztatásáról és azok sikerességét. A Herceg végül belátja, hogy nem futhat tovább sorsa elől, nem törölheti el többé hibáit és azok következményeit, hanem el kell azokat fogadnia, a felismerésnek hála pedig úgy tűnik, teljesen úrrá lesz a Sötét Hercegen.
A Herceg végül kijut, és újra szembeszáll Vizierrel és az idő tőrével szíven szúrja. A Vizier testéből kiáramló és a város minden pontján szétterjedő homok a torony tetején koncentrálódik és Kaileena alakja formálódik meg, aki a sebeit begyógyítja és megtisztítja a várost a fertőzéstől. A Sötét Herceg ekkor magához akarja ragadni teste irányítását, de a Herceg végül örökre elhallgattatja. Farah felébreszti és megkérdezi, hogy honnan tudta a nevét. A Herceg pedig elmeséli neki történetét ugyanúgy, ahogyan a Sands of Time végén is tette.
Prince of Persia (2008)