Dariusz Tomasz Michalczewski (Gdańsk, 1968. május 5. –) német állampolgárságú lengyel ökölvívó. A Bokszvilágszervezet (WBO), Bokszvilágszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBF) félnehézsúlyú bajnoka és a Bokszvilágszervezet cirkálósúlyú bajnoka.

Amatőr eredményei 1988-ban elhagyta a Németországban tartózkodó lengyel válogatottat és Hamburgban telepedett le. 1991-ben már német színekben lett Európa-bajnok félnehézsúlyban.

Profi karrierje 1991-ben állt profinak a hamburgi Universumnál, ahol az edzője Fritz Sdunek lett. Michalczewski agresszív, támadó beállítottságú bunyós volt (innen a beceneve: Tigris), aki köszönhetően kiemelkedő ütésállóságának folyamatosan nyomás alatt tartotta és óriási erejű balegyeneseivel felőrölte ellenfeleit. 50 profi mérkőzéséből 48-at nyert meg, ebből 38-at kiütéssel és kettőt vesztett el. Később amikor Kovács István is univerzumos lett, szoros barátság alakult ki köztük.

A világbajnok 1994. szeptember 10-én az amerikai Leeonzer Barber legyőzésével lett a WBO félnehézsúlyú világbajnoka. Még abban az évben Nestor Giovannini kiütésével megszerezte a WBO cirkálósúlyú bajnoki címét is. A következő évben visszatért félnehézsúlyba és nyolc alkalommal védte meg címét, majd 1997. június 13-án, címegyesítő mérkőzésen legyőzte az amerikai WBA és IBF bajnok Virgil Hillt is, így súlycsoportja vitathatatlan bajnoka lett. Sportpolitikai okokból azonban le kellett mondania a megszerzett WBA és IBF-övekről, de WBO-címét még 14-szer védte meg.

1994 és 2003 között 25 világbajnoki címmérkőzést nyert meg.

Vereségek 2003. november 18-án a mexikói Julio César González ellen pontozással elvesztette veretlenségét és világbajnoki címét is, így nem tudta beállítani a legendás Rocky Marciano 49-0-s csúcsát. E kudarc után másfél évig nem lépett ringbe, majd 2005-ben, a WBA világbajnok Fabrice Tiozzo ellen tért vissza, de tőle is vereséget szenvedett (a francia a 6. menetben TKO-val győzte le a "Tigrist"), ami után végleg visszavonult az ökölvívástól.

Profi box rekord

|align="center" colspan=8|48 győzelem (38 kiütéssel, 7 pontozással és 3 diszkvalifikációval), 2 vereség (1 kiütéssel és 1 pontozással) |- | align="center" style="border-style: none none solid solid; background: #e3e3e3"|Er. | align="center" style="border-style: none none solid solid; background: #e3e3e3"|Ellenfél | align="center" style="border-style: none none solid solid; background: #e3e3e3"|Típus | align="center" style="border-style: none none solid solid; background: #e3e3e3"|Kör, Idő | align="center" style="border-style: none none solid solid; background: #e3e3e3"|Dátum | align="center" style="border-style: none none solid solid; background: #e3e3e3"|Helyszín | align="center" style="border-style: none none solid solid; background: #e3e3e3"|Jegyzetek |-align=center |Vereség |align=left|22px Fabrice Tiozzo |TKO |6, 2:05 |2005-02-26 |align=left|22px Hamburg |Mérkőzésvezető: Stanley Christodoulou Pontozóbírók: Jesus Cova, Ove Ovesen, Guillermo Perez PinedaWBA félnehézsúlyú címTiozzo súlya: 174.25 fontMichalczewski súlya: 175 font |-align=center |Vereség |align=left|22px Julio César González |SD |12 |2003-10-18 |align=left|22px Hamburg |Mérkőzésvezető: Joe Cortez1. Pontozó: Harry Davis 112-1162. Pontozó: Mike Glienna 112-1163. Pontozó: Joachim Jacobsen 115-113WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.25 fontGonzalez súlya: 174.25 font |-align=center |Győzelem |align=left|22px Derrick Harmon |KO |9 |2003-03-29 |align=left|22px Hamburg |Mérkőzésvezető: Eddie CottonPontozóbírók: Frank Cairo, Joachim Jacobsen, Henk AdriaansenWBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.5 fontHarmon súlya: 174.75 font |-align=center | |align=left|22px Richard Hall |TKO |10 |2002-09-14 |align=left|22px Braunschweig |Mérkőzésvezető: Rudy BattleWBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.75 fontHall súlya: 174.75 font |-align=center | |align=left|22px Joey DeGrandis |KO |2 |2002-04-20 |align=left|22px Gdańsk |Mérkőzésvezető: Joachim Jacobsen1. Pontozó: Luis Pabon 10-92. Pontozó: Manuel Oliver Palomo 10-93. Pontozó: Melvina Lathan 10-9WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.75 fontDeGrandis súlya: 174 font |-align=center | |align=left|22px Richard Hall |TKO |11, 1:50 |2001-12-15 |align=left|22px Berlin |Mérkőzésvezető: Mark Nelson1. Pontozó: Manuel Oliver Palomo 98-932. Pontozó: Joachim Jacobsen 97-933. Pontozó: Valerie Dorsett 97-93WBO félnehézsúlyú címFight stopped due to a huge swelling on Hall's eyeMichalczewski súlya: 174.5 fontHall súlya: 173.5 font |-align=center | |align=left|22px Alejandro Lakatos |KO |9, 1:35 |2001-05-05 |align=left|22px Braunschweig |Mérkőzésvezető: Mike Ortega1.Pontozó: Mike Glienna 76-762.Pontozó: Luca Montella 76-763. Pontozó: Joachim Jacobsen 77-75WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 175 fontLakatus súlya: 174.5 font |-align=center | |align=left|22px Ka Dy King |TKO |7, 0:28 |2000-12-16 |align=left|22px Essen |Mérkőzésvezető: Genaro Rodriguez1. Pontozó: Larry Hazzard Jr. 59-552. Pontozó: Joachim Jacobsen 59-553. Pontozó: Henk Adriaansen 59-55WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174 fontKa Dy King súlya: 174 font |-align=center | |align=left|22px Graciano Rocchigiani |TKO |10, 3:00 |2000-04-15 |align=left|22px Hannover |Mérkőzésvezető: Rudy Battle1. Pontozó: Levi Martinez 89-812. Pontozó: Victor Salomon 89-813. Pontozó: Joachim Jacobsen 87-83WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 175 fontRocchigiani súlya: 175 fontRocchigiani failed to answer the bell for the 10th round. |-align=center | |align=left|22px Montell Griffin |TKO |4, 2:59 |1999-08-28 |align=left|22px Bremen |Mérkőzésvezető: Joe Cortez1. Pontozó: Dave Hess 27-302. Pontozó: Manuel Oliver Maritxalar 27-303. Pontozó: Joachim Jacobsen 27-30WBO félnehézsúlyú címeMichalczewski súlya: 175 fontGriffin súlya: 175 font |-align=center | |align=left|22px Muslim Biarslanov |TKO |7, 1:41 |1999-04-03 |align=left|22px Bremen |Mérkőzésvezető: Mike Ortega1. Pontozó: Larry Hazzard Jr. 60-542. Pontozó: Luis Pabon 60-543. Pontozó: Joachim Jacobsen 60-54WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.25 fontBiarslanov súlya: 174.75 font |-align=center | |align=left|22px Drake Thadzi |TKO |9 |1998-12-12 |align=left|22px Frankfurt |WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174 font |-align=center | |align=left|22px Mark Prince |KO |8 |1998-09-19 |align=left|22px Oberhausen |Mérkőzésvezető: Rudy BattlePontozó: Roberto RamirezWBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.75 fontPrince súlya: 173.75 font |-align=center | |align=left|22px Andrea Magi |TKO |4 |1998-03-20 |align=left|22px Frankfurt |WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.25 fontMagi súlya: 175 font |-align=center | |align=left|22px Darren Zenner |RTD |6, 3:00 |1997-12-13 |align=left|22px Hamburg |Mérkőzésvezető: Raul Caiz Sr1. Pontozó: Manuel Oliver Palomo 60-542. Pontozó: Dave Hess 60-543. Pontozó: Luca Montella 60-54WBO félnehézsúlyú címThe bout was stopped after the 6th round due to cuts.Michalczewski súlya: 175 fontZenner súlya: 175 font |-align=center | |align=left|22px Nicky Piper |TKO |7, 3:00 |1997-10-04 |align=left|22px Hannover |Mérkőzésvezető: Raul Caiz Sr1. Pontozó: Andre Van Grootenbruel 69-612. Pontozó: Jose Hiram Rivera 68-623. Pontozó: Cornelio Stucchi 69-61WBO félnehézsúlyú címCorner retirement after the 7th round.Michalczewski súlya: 175 fontPiper súlya: 174.5 font |-align=center | |align=left|22px Virgil Hill |UD |12 |1997-06-13 |align=left|22px Oberhausen |Mérkőzésvezető: John Coyle1. Pontozó: Marcel Roloux 118-1102. Pontozó: Rogelio Perez 117-1123. Pontozó: Samuel Conde Lopez 116-113WBA félnehézsúlyú címIBF félnehézsúlyú címWBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.5 fontHill súlya: 173.75 font |-align=center | |align=left|22px Christophe Girard |TKO |8, 2:35 |1996-12-13 |align=left|22px Hannover |Mérkőzésvezető: Joe CortezPontozóbírók: Mark Nelson, Tomas Vasquez, Victor SalomonWBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 175 fontGirard súlya: 175 font |-align=center | |align=left|22px Graciano Rocchigiani |DQ |7, 2:35 |1996-08-10 |align=left|22px Hamburg |Mérkőzésvezető: Joe O'Neil1. Pontozó: Jose Hiram Rivera 56-582. Pontozó: Aaron Kizer 56-583. Pontozó: Harold Gomes 58-58WBO félnehézsúlyú címOriginally ruled a Technical Draw, the decision was changed because Michalczewski was KO'd after the referee's "Break-command".Michalczewski súlya: 174 fontRocchigiani súlya: 173.5 font |-align=center | |align=left|22px Christophe Girard |UD |12 |1996-06-08 |align=left|22px Cologne |Mérkőzésvezető: Andre Van Grootenbruel1. Pontozó: Cornelio Stucchi 117-1122. Pontozó: Dave Parris 117-1123. Pontozó: Henk Adriaansen 117-111WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 175 fontGirard súlya: 175 font |-align=center | |align=left|22px Asluddin Umarov |TKO |5, 2:30 |1996-04-06 |align=left|22px Hannover |Játékvezető: Ismael W. FernandezBíró: Henk Adriaansen 40-35Bíró: Frank Cairo 40-35Bíró: John Stewart 40-36WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174.75 fontUmarov súlya: 174.25 font |-align=center | |align=left|22px Philippe Michel |UD |12 |1995-10-07 |align=left|22px Frankfurt |Játékvezető: Jose Hiram RiveraBíró: Jose Roman 117-109Bíró: Andre Van Grootenbruel 120-107Bíró: Dave Parris 120-107WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174 fontMichel súlya: 173 font |-align=center | |align=left|22px Everardo Armenta Jr |KO |5, 2:59 |1995-08-19 |align=left|22px Düsseldorf |Játékvezető: Ismael W. FernandezBíró: Nelson Vazquez 40-36Bíró: Cornelio Stucchi 40-36Bíró: Andre Van Grootenbruel 40-36WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 175 fontArmenta súlya: 174.5 font |-align=center | |align=left|22px Paul Carlo |KO |4, 2:46 |1995-05-20 |align=left|22px Hamburg |Játékvezető: Genaro RodriguezBíró: Denny Nelson 29-28Bíró: Cornelio Stucchi 29-28Bíró: Harold Gomes 29-28WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 172.75 fontCarlo súlya: 174.25 font |-align=center | |align=left|22px Roberto Dominguez Perez |KO |2, 1:05 |1995-03-11 |align=left|22px Cologne |Játékvezető: Genaro RodriguezBíró: Gordon Volkman 8-10Bíró: Mike Glienna 8-10Bíró: Andre Van Grootenbruel 8-10WBO félnehézsúlyú címMichalczewski was down in the 1st.Michalczewski staggered in the 2nd before ending the fight with a single left hook.Michalczewski súlya: 174.75 fontPerez súlya: 173 font |-align=center | |align=left|22px Nestor Hipolito Giovannini |KO |10, 1:25 |1994-12-17 |align=left|22px Hamburg |Játékvezető: Genaro RodriguezBíró: Ruben Garcia Dr. 89-79Bíró: Jose L. Sousa 88-81Bíró: Jose Hiram Rivera 87-81WBO cirkálósúlyú címGiovannini down in 9th round.Giovannini súlya: 182 fontMichalczewski súlya: 181 font |-align=center | |align=left| Leeonzer Barber |UD |12 |1994-09-10 |align=left|22px Hamburg |Játékvezető: Raul Caiz SrBíró: Horacio Bakemon 117-109Bíró: Jose L. Sousa 116-111Bíró: Cornelio Stucchi 116-111WBO félnehézsúlyú címMichalczewski súlya: 174 fontBarber súlya: 174 font |-align=center | |align=left| Melvin Wynn |KO |2, 3:05 |1994-05-28 |align=left|22px Aachen | |-align=center | |align=left| David Davis |KO |7 |1994-04-23 |align=left|22px Halle | |-align=center | |align=left| David Vedder |DQ |1 |1994-02-19 |align=left|22px Hamburg | |-align=center | |align=left|22px Sergio Daniel Merani |TD |9 |1993-11-20 |align=left|22px Hamburg |IBF Inter-Continental félnehézsúlyú cím |-align=center | |align=left|22px Mwehu Beya |PTS |12 |1993-09-11 |align=left|22px Aachen |IBF Inter-Continental félnehézsúlyú cím |-align=center | |align=left|22px Juan Alberto Barrero |KO |5 |1993-06-26 |align=left|22px Hamburg | |-align=center | |align=left|22px Noel Magee |TKO |8 |1993-05-22 |align=left|22px Aachen |Vacant IBF Inter-Continental félnehézsúlyú cím |-align=center | |align=left| Pat Alley |KO |4 |1993-04-03 |align=left|22px Hamburg |Michalczewski down in 3rd round. |-align=center | |align=left|22px Ali Saidi |KO |10 |1993-02-13 |align=left|22px Hamburg |German International félnehézsúlyú cím |-align=center | |align=left| Willie McDonald |KO |3 |1993-01-12 |align=left|22px Aachen