Budapest egy kis, hét épületből álló település Haralson megyében, az Amerikai Egyesült Államokban, Georgia államban. Budapest a 78-as főúton érhető el kb. 5 mérföldnyire délkeletre a georgiai Tallapoosától. Kicsinysége miatt a főúton nem jelölik a település nevét.

A település kialakulása

Az 1880-as évek végén új bevándorlók érkeztek Georgia államba: a magyarok. Ralph L. Spencer, egy Connecticutban született úriember hívására érkeztek. Az ő terve az volt, hogy Haralson megye dombjain szőlészeteket hoz létre, és ehhez olyan európai bevándorlókat keres, akiknek van valamilyen tudásuk a borkészítésről. A magyar közösség Pennsylvaniából érkezett, ahol bányákban dolgoztak. Spencer ajánlata visszautasíthatatlan volt: a borkészítésért cserébe olyan ágazatban dolgozhatnak, ami a hazájukra emlékezteti őket, ráadásul földeket is kaptak. A századfordulóra már körülbelül 200 család költözött a vidékre, akik a legnagyobb településüket a magyar főváros iránti tisztelet jeléül Budapestnek nevezték el. Később még két települést neveztek el a környéken, egyik a Tokaj, a másik a Nyitra nevet kapta.

A település fénykora

Az itt élők idővel házakat, utcákat, üzleteket építettek, majd iskolát, katolikus templomot, temetőt, és egyéb közösségi intézményeket is. A vidékre jellemző klíma miatt a borászat virágzott. A helyiek jól éltek, és tevékenyen részt vettek a környék fejlődésében is, hiszen segítségükkel lett egyre nagyobb vállalat a Georgia Vineyard Company. Spencer még egy katolikus papot is meghívott a környékre, hogy a magyarok lelki szükségleteit kielégítse.

A település hanyatlása

A környékbelieknek nem tetszett a magyar közösség életmódja, valamint hogy nem beszélték az angol nyelvet. Rengeteg előítélet volt a magyarokkal szemben, sőt, a helyiek le is nézték a messziről jött borászokat. 1908-ban Georgiában szesztilalmi törvényt hoztak (Prohibition Act in Georgia), és ennek következtében hanyatlásnak indult a bortermelés. A magyarok, akik elveszítették a megélhetésüket, visszaköltöztek északra, ahol ismét csak bányákban tudtak dolgozni. A települést elhagyták, közel 60 évet kellett várni a következő hírre: 1969-ben a rendőrség egy illegális szeszgyár működését leplezte le az egykori templomban.

Napjainkban bélyegkép|Az emléktábla, még a rongálás előtti állapotában (2004. augusztus 1.) A Georgiai Történeti Társaságnak köszönhetően egy emléktáblát helyeztek ki az egykori település közelében. A település temetője is megmaradt, ahol még ma is olvashatók olyan nevek, mint például: Radó, Fekete, Lakatos, Polyák. 2008-ban egy társaság kitakarította a temetőt. Terveik között szerepel, hogy a temető előtti utat Budapest Cemetery Roadnak keresztelik át. Azt is szeretnék elérni, hogy a temetőt történelmi helynek nyilvánítsák. A temetőben 2004. augusztus 1-jén a következő sírok voltak felismerhetőek: +VezetéknévKeresztnévSzületettElhunytÁllapotEgyéb felirat1AlbertiJohn~18651930.12.292BahanJohn1849.12.101923.01.??Korábbi sérülés javítva3CarrosaJoney?1887.06.101916.08.064EcsedyJoseph1864.04.141919.03.285FeketeLuis1867.01.011946.06.26Husband6FeketeMary N.18741964Wife7KnappJohn1855?.06.161931.08.198LakatosNikolas1868.02.231905.05.10Korábbi sérülés javítva9LakatosRosalia1848.08.041926.03.29Mother10Lakatos Ecsedy Alberti?Anna1884.05.261936.08.2311NemethKatherine1850192012OehlschlagerMichael1849.08.081924.04.0613Polyak P.Stephen1857.08.111923.01.27Korábbi sérülés javítva14Poor?George1857.04.??1907.06.0615RadoHelen -1931.01.17Another Little Angel16RadoIgnaz1856190617RadoJulia1900.04.081900.06.0618Zuergher?Maria1913.01.??1915?.03.28?

Fordítás

További információk Vas Emese: Hungarian colony in Haralson County Did you know there is another Budapest in America? – Here is its story We Love Budapest, 2024. Budapest, Tokaj és Nyitra – egy darabka Magyarország Amerikában 24.hu, 2016. Felújították az amerikai Budapest, Tokaj és Nyitra egykori temetőjét 24.hu. 2024. Hihetetlen, de igaz: két Budapest található Amerikában, nem mindennapi a történetük promotions.hu, 2023.

Kategória:Georgia települései