George Armstrong Custer (New Rumley, Ohio, 1839. december 5. – Little Bighorn, Montana, 1876. június 25.) amerikai katonatiszt, aki vezérőrnagyi rendfokozatig emelkedett a ranglétrán és az amerikai történelem misztikus egyéniségeként tartják számon.
A polgárháború fiatal hőse, akinek későbbi katonai tevékenysége viták tárgyát is képezi, hiszen az őslakos indián lakossággal szemben elkövetett atrocitásai beárnyékolják katonai teljesítményét.
A West Point katonai akadémia elvégzése után azonnal kitört az amerikai polgárháború. Ennek idején az Egyesült Államok Hadseregének lovassági parancsnoka volt. Fiatal tisztként részt vett a Bull Run-i csatában, majd a Virginia-félszigeti hadjáratban is. Mindkét esemény folyamán a főparancsnok hadsegédje volt. Ezután Alfred Pleasonton vezérőrnagy hadsegédje lett, aki sorozatosan fedezte fel az uniós lovasság számára a kiváló beosztottakat.
Felismerve Custer harcosságát kinevezte a michigani lovasság dandárparancsnokának, 23 évesen pedig dandártábornokká léptették elő. Bár egységei végig nagy veszteségeket szenvedtek el a polgárháború során, ő félelmet nem ismerve, agresszívan küzdött. Személye körül keringő vad hírek és karizmatikus lélekjelenléte miatt egyre inkább közismert lett. 1864-ben hadosztályparancsnok lett és Philip Sheridan mellett harcolt a Shenandoah-völgyben. Személyesen fogadhatta a konföderációs Robert E. Lee tábornok megadást jelző fehér zászlóját Appomattoxnál. A polgárháború alatt átmenetileg vezérőrnagyi, az indián háborúk során pedig a professzionális hadsereg tényleges alezredesi rendfokozatban szolgált.
A Konföderáció fegyverletétele után Texasban szolgált. Rövid kitérőt téve megpróbálkozott a politikusi karrierrel is, de csalódva visszatért a katonai pályához. 1866-tól az indián háborúk során önfejű intézkedései és a legyőzött ellenséggel szembeni kíméletlensége miatt politikai támadások érték, ám ennek ellenére az amerikai lakosság körében népszerűsége mégis növekedett. 1867-ben függelemsértés miatt hadbíróság elé állították és lefokozták, de rövidesen visszakapta rangját és beosztását. 1876. június 25-én a Little Bighorn-i csatában esett el, összes katonájával együtt a lakota sziúk, csejenn és arapaho egyesült csapatok elleni összecsapás során. Vereségét egyesek szerint hibás parancsnoki döntései idézték elő, ám mégis mindezek ellenére Custer az amerikai történelem egyik legismertebb és persze hibái miatt a legvitatottabb alakja is egyben.
Élete Származása, ifjúsága és tanulmányai Származása és családtagjai
George Armstrong Custer New Rumleyben, Ohio államban született 1839. december 5-én. Családja rajnai német származású volt. A legkorábbi ismert ősei az 1600-as évek végén, 1700-as évek elején érkeztek Amerikába, akkor még Küster néven. Először Pennsylvania állam területén telepedtek le, majd innen Custer nagybátyja és apja az ohiói New Rumley-be költözött. Édesapja, Emmanuel Custer, kovácsként és földművesként kereste kenyerét. Első felesége Matilda Viers volt, akitől három gyermeke született.
Matilda 1835-ben hunyt el. Hét hónapra rá Emmanuel házasságot kötött az ugyancsak megözvegyült skót-ír származású Maria Ward Kirkpatrickkel. Maria szintén három gyermekkel érkezett az új házasságba. Custer harmadik fiúként született az új családba, azonban bátyjai még születése előtt elhaláloztak, így ő lett a legidősebb, életben maradt közös gyermekük. Mikor beszélni tanult, saját nevét „Autie”-nak ejtette és innentől kezdve ez lett a családi beceneve. Őt követően még három fiú és egy lány született a családba, akik mind megérték a felnőttkort. Testvérei közül a későbbiekben kiemelkedett Thomas Ward Custer, aki a polgárháború során két alkalommal is elnyerte a kongresszusi érdemérmet, a Medal of Honort.Custer származásáról a George Custer Home Page-en, a Genealogy fejezet alatt.
Gyermekkora, ifjúsága és tanulmányai
Custert boldog családi légkör vette körül. Mind szülei, mind testvérei nagyon szerették. Sikeresen olvadt egybe a szülők régi és új családja. Custer édesapja sokat foglalkozott a gyerekekkel és nem volt a korban szokásos fizikai fenyítés híve, édesanyja pedig csak a családjának élt. Custerék a metodista gyülekezethez tartoztak. Apja erős akarattal és önbizalommal rendelkezett, emellett mélyen vallásos volt és segédkezett a helyi metodista templom megalapításában is. Személyisége és nézetei nagy hatással voltak gyermekeire, különösen az ifjú George Armstrongra. Elkötelezetten demokrata párti volt, emellett sikeresen távol tartotta gyermekeit a káros szenvedélyektől.
A helyi milícia tagjaként gyakran magával vitte a gyakorlatozásokra a kis George-ot, akiről már négyévesen az mondták, hogy született katona. Szintén négyéves korában történt, hogy a fogorvosnál rendkívül fegyelmezetten, katonásan viselkedett. Miután távoztak, a következőket mondta:„Apa, mi ketten megverhetjük az összes republikánust Ohióban!” Hétéves korában a milícia egy gyakorlatozása alatt, a mexikói–amerikai háború előtt pedig a következőket mondta: „Én a háborúra szavazok!” Az általános iskolában a kis Custer népszerű volt. Jókedvével, ragadós mosolyával és fizikai adottságainak köszönhetően kitűnt társai közül. Sportokban, egyebek között a birkózásban és az atlétikában való jártasságával ugyancsak felülmúlta társait. Tanárai és osztálytársai visszaemlékezései szerint az ifjú Custert, bár értelmes volt, csak a csínytevés, az olvasás és a hadtörténet érdekelte.
Tízéves korában Lydia Ann Reedhez költözött, aki anyja révén mostohanővére volt és a michigani Monroe-ban lakott. Szülei az iskoláztatása végett bízták őt Lydia Annre. Itt szembesült először hátrányos társadalmi helyzetével. Ez hatással volt iskolai szorgalmára, ami szinte az egyetlen előbbre jutási lehetőség volt számára. Itt látta meg először későbbi feleségét, a helyi bíró lányát, Elizabeth „Libbie” Bacont. Mivel megtetszett neki a lány, ezért az apjánál kisebb alkalmi munkákat végzett, de nem sikerült közelebb kerülnie hozzá a társadalmi különbségek miatt.
Gyermekkora nagy részét a Reed családnál töltötte, Monroe-ban, ahol 1855-ben elvégezte az Alfred Stebins Fiataljainak Akadémiáját. Tehetsége megmutatkozott abban is, hogy itt szinte tanulás nélkül volt az osztály legjobb tanulója. Egy visszaemlékezés szerint: „Custer olyan volt, amilyennek tűnt. Semmi sem volt rejtve természetéből. Kedves és nagylelkű volt a barátaihoz, de keserű és engesztelhetetlen az ellenségeivel szemben.” Ezt követően visszaköltözött Ohióba, ahol a Harrison megyében található Beech Point Iskolában tanított, azonban ezt nem érezte magának való hivatásnak, mivel úgy érezte ezzel elveszti a társadalmi felemelkedés lehetőségét.
A West Point katonai akadémián thumb|balra|265px|Custer 1859 körül a West Point kadétjaként Ezt követően a West Point katonai akadémiára szeretett volna jelentkezni, de apja megrögzött demokrata volt a republikánus John A. Bingham választókerületében, így sok segítségre tőle nem számíthatott. Az akadémiára való katonamérnöki képzésre ugyanis egy adott állam kongresszusi képviselői ajánlhattak jelentkezőket. A West Point nagy előnye volt az is a szegény családból származó Custer számára, hogy ingyenes volt. Ebben az időben a Holland-farmon lakott, ahol udvarolni kezdett Mary Hollandnak. A feltételezések szerint a lány apja, mikor erről tudomást szerzett, kijárta az ajánlást Binghamnél, hogy megszabaduljon tőle. 1856-ban Custer kérelmet nyújtott be a West Pointra való felvétele céljából, ahova 1857-es tanévre sikerült is beiratkoznia. Apja örömében a farmját is eladta, hogy anyagilag támogathassa ambiciózus fiát.
Az osztályába 108 jelentkezőből 68 fő nyert felvételt. Custer az egyik társával közölte, hogy az osztályban csak két hely van, az első és az utolsó. Ő inkább az utóbbit választotta. Bár kijelenthető, hogy az akadémia történetének egyik legfegyelmezetlenebb diákja volt azok közül, akik azt elvégezték, de mikor kellett akkor fegyelmezett volt. Az akadémián alkalmazott büntetőpontrendszer alapján félévente legfeljebb 100 pontot lehetett elérni. E felett a kadétot fegyelmi úton eltávolították az iskolából. Előfordult, hogy Custer ezt 3 hónap alatt megközelítette és utána, a kicsapást elkerülendő, az egyik legfegyelmezettebb hallgató volt a következő 3 hónapban. A West Pointon többségében előkelő származású családok gyermekei folytatták tanulmányaikat. A hihetetlen szigor és a büntetések sora szorossá tette a hallgatók kapcsolatát, és a társadalmi különbségek eltűntek. Custer népszerű volt kadéttársai körében. A kitörő polgárháborúra való tekintettel osztálya kérelmezte, hogy a szakirányú képzés utolsó évét ne tartsák meg, hanem egy évvel korábban tehessék le a záróvizsgát. Ennek köszönhetően Custer négy év után, 1861. június 24-én fejezte be tanulmányait, osztályutolsóként a (68-ból megmaradt) 34 főből. 22 társa még a vizsga előtt megszakította tanulmányai és beállt a szerveződő konföderációs hadseregbe. A maradék tizenkettőt korábban fegyelmi úton távolították el az akadémiáról.
Nem sokkal ezt követően, 1861. június 29-én ügyeletes tiszti szolgálatot látott el. Ennek során nem akadályozta meg két kadét összeverekedését és nem lépett fel rendteremtőként. Hadbíróság elé állították, de a büntetés letöltésétől az időközben kitört amerikai polgárháború megmentette, mivel égető szükség volt a tisztekre. Minden valószínűség szerint befolyásos osztálytársai, barátai segítettek rajta szorult helyzetében. Egyes források szerint még Bingham képviselő is szót emelt az érdekében. Kadéttársainak döntő többsége (egy kivételével) a déli konföderációs erők oldalára állt a polgárháborúban.
Az amerikai polgárháborúban 1861-ben thumb|right|300px|George Armstrong öccse Thomas Ward Custer, polgárháborús hős és a kongresszusi érdemérem, a „medal of honor” tulajdonosa. Rajongott bátyjáért, akivel együtt életét vesztette a Little Bighorn-i csatában
A fenti előzmények ellenére a polgárháború során meglepően jól teljesítette szolgálatát. Az északi uniós erők oldalán harcolt a déli konföderációs erők ellen. Washingtonba érkezve első megbízatását személyesen Winfield Scott főparancsnoktól kapta. A parancs alapján lovat szerzett és futárszolgálatot látott el. A sürgönyökkel Irvin McDowellnél jelentkezett Centerville-ben. Új szolgálati helye a 2. lovasezred G százada lett és így Custer részt vett a Bull Run-i csatában. 1861 végén megbetegedett és csak 1862 februárjában tért vissza a szolgálati kötelékbe.
1862-ben
Kora márciusban az a parancsot kapta, hogy zavarja meg Joseph E. Johnston tábornagy konföderációs erőit a Rappahanock folyóhoz történő visszavonulásuk során. Custer 50 fős csapata azonban nem sokat tehetett a 32 ezer fős sereg ellen. Amikor a Potomac hadsereget áthelyezték, Custert „Kopasz” Smith törzstisztjévé léptették elő. Három-négy alkalommal Thaddeus Lowe professzor léghajójával végzett légi felderítéseket a konföderációs csapatokról és azok mozgásáról. 1862. május 3-án„A forrásban 1861 szerepel, mely elírás következménye. Fenti adat (1862) helyessége ellenőrizhető John Magrudernél (Siege of Yorktown).” John Magruder Custer volt az, aki észlelte John B. Magruder csapatainak visszavonulását Yorktownból. Május 5-én a déli James Longstreet hátvéd akcióból teljes támadásba ment át a Williamsburgnél. „Kopasz” Smith engedélyt kért, hogy csapatokat küldhessen az összecsapáshoz.