Sir Stirling Craufurd Moss angol autóversenyző, Formula–1-es pilóta. Gyakran nevezik a legnagyobb versenyzőnek, aki nem szerzett világbajnoki címet.
Fiatalkora 1929. szeptember 17-én született Londonban. Szülei is szenvedélyes autóversenyzők voltak. Apja Alfred Moss a 16. lett az 1924-es indianapolisi 500-on, húga, Pat Moss pedig rali versenyeken indult. Stirling kedvelte a lovassportokat, kezdetben még egyensúlyban voltak hajlamai a lovaglás és az autósport között. Miután megkapta Cooper 500-asát, hamar bizonyította tehetségét számos futamgyőzelmével, nemzetközi szinten is. Részt vett a Formula–3-ban, 1952-ben pedig második lett a Monte-Carlo-ralin, amelyen társa John Cooper volt. 1954-ben első külföldiként nyerte meg a Sebringi 12 órás autóversenyt.
Formula–1 Moss először 1951-ben indult Formula–1-es versenyen (egy HWM-mel), első dobogós helyezését az 1954-es belga nagydíjon szerezte egy Maserati 250F-fel. Tehetségére felfigyelt Alfred Neubauer, a Mercedes csapatvezetője, és 1955-től a Mercedes versenyzője lett, ahol csapattársa a többszörös világbajnok Juan Manuel Fangio volt. A brit nagydíjon, hazai versenyén szerezte meg első győzelmét, mindössze két tizedmásodperccel ért célba célba Fangio előtt (a verseny első négy helyezettje mind a Mercedes versenyzője volt). Ezzel Moss lett az első brit, aki a brit nagydíjon győzött. bélyegkép|balra|240px|Moss Tony Brooksszal megosztva (a Vanwall VW5-tel az 1957-es brit nagydíjon) megszerezte az első brit konstruktőri győzelmet Egyik legemlékezetesebb versenye az 1955-ös Mille Miglia volt, amelyet rekord idővel, 10 óra, 7 perc, 48 másodperccel fejezett be a Mercedes 300 SLR-rel, és amelyen majdnem fél órával a második helyezett előtt ért célba. Az év végén a Mercedes a Le Mans-i tragédia miatt kivonult a motorsportból, Moss 1956-ban a Maseratinál versenyzett. Monacói és az olasz nagydíjon aratott győzelme révén 1955 után ismét második lett a bajnokságban.
1957-ben és 1958-ban a brit Vanwall csapat versenyzője volt, mindkét évben második lett az egyéni bajnokságban. 1957-ben Moss vezette a brit nagydíjat, de motorhiba miatt ki kellett állnia a boxba. Csapata behívta Tony Brookst, aki átadta autóját. Moss így visszaállhatott a versenybe, amelyet végül meg is nyert. Ez volt a Vanwall első futamgyőzelme, ami egyben az első brit konstruktőri győzelem a Formula–1-ben. Moss ezt követően még győzött Pescarában, amely a valaha volt leghosszabb pályán (25 km) rendezett verseny a Formula–1-ben. A második helyezett Fangio több, mint három perccel később ért célba Moss mögött. A brit megnyerte az évadzáró olasz nagydíjat, majd győzött a következő, évadnyitó argentin nagydíjon is. 1958-ban a ferraris Mike Hawthornnal küzdött a bajnoki címért. A portugál nagydíj utolsó körében Hawthorn motorja felmondta a szolgálatot, de áttolta a célvonalon, és a második helyen, több mint ötperces hátrányban klasszifikálták. A győztes Moss annyira sportszerű volt, hogy kiállt ellenfele mellett, akit a leintés után kizártak, mivel ellentétes irányban tolta autóját. Moss szavait figyelembe véve, miszerint a manőver nem a pályán történt, nem büntethetik meg menetiránnyal szembeni haladás miatt Hawthornt, így megtarthatta a második pozíciót. Hawthorn ennek köszönhetően hét pontot szerzett, és az év végén 1 ponttal, de megelőzte Mosst, és lett az első brit világbajnok. bélyegkép|jobbra|240px|Moss a Nürburgringen 1961-ben
Moss a Formula–1 mellett sportautó-versenyeken is részt vett. Három egymást követő évben (1958–1960) győzött az 1000 km-es nürburgringi versenyen.
A Vanwall visszavonulását követően, 1959-től Rob Walker privát csapatának versenyzője volt. Az első évben győzött Portugál és az olasz nagydíjon, 1960-ban pedig megnyerte a monacói nagydíjat. Belgiumban az edzésen súlyos balesetet szenvedett a "Burnenville" kanyarban, ezt követően kihagyott három versenyt, így az évad jelentős részében nem is versenyzett. Felépülése után győzött Kaliforniában, Riverside-ban, ami az évad utolsó versenye volt.
1961-től a motorok hengerűrtartalmát 1,5 literre korlátozták, az évet a Ferrarik uralták, ennek ellenére Moss a gyenge Climax-motors Lotusszal győzött Monacóban és a Nürburgringen, az év végén harmadik lett a bajnokságban.
1962-ben Moss indult a nem világbajnoki Glover Trophy elnevezésű versenyen egy Lotusszal, Goodwoodban. Moss súlyos balesetet szenvedett, aminek következtében egy hónapra kómába esett, bal oldala hat hónapra részlegesen lebénult. Bár felépült sérüléséből, a visszavonulás mellett döntött egy következő évi tesztje után.
Pályafutása során számos különböző márkával versenyzett, de mindig előnyben részesítette a brit versenyautókat, állítva, hogy "jobb becsületesen veszíteni egy brit autóval, mint győzni egy külföldivel". Moss győzelmek tekintetében sokáig a legsikeresebb brit versenyző volt, rekordját Nigel Mansell döntötte meg több évtizeddel később.
2016-ban egy szingapúri nyaralása során elkapott egy súlyos mellkasi fertőzést, ennek következtében öt hónapot töltött kórházban. 2018-ban bejelentette, hogy végleg visszavonul a nyilvános szerepléstől, mivel az egészségi állapota nagyon leromlott. 2020. április 12-én reggel hunyt el családja körében 90 éves korában. A mai napig ő a legsikeresebb Formula–1-es versenyző a 16 győzelmével, aki sohasem nyert világbajnoki címet. Sorozatban négyszer végzett 2. helyen 1955 és 1958 között, majd háromszor is a 3. lett összetettben.
Eredményei Teljes Formula–1-es eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Helyezés Pont 1951 HWM SUI8 500 BEL FRA GBR GER ITA ESP – 0 1952 HWM ERA Connaught SUIKi 500 BELKi FRA GBRKi GER NEDKi ITAKi – 0 1953 Connaught Cooper ARG 500 NED9 BEL FRAKi GBR GER6 SUI ITA13 – 0 1954 Maserati Vanwall ARG 500 BEL3 FRA GBRKi GERKi SUIKi ITA10 ESPKi 13. 4 1/7 1955 Mercedes ARG4 † MON9 500 BEL2 NED2 GBR1 ITAKi 2. 23 1956 Maserati ARGKi MON1 500 BEL3 * FRA5 * GBRKi GER2 ITA1 2. 27 (28) 1957 Maserati ARG8 MONKi 500 FRA GBR1 ‡ GER5 PES1 ITA1 2. 25 1958 Rob Walker ARG1 MONKi NED1 500 BELKi FRA2 GBRKi GERKi POR1 ITAKi MOR1 2. 41 1959 Rob Walker BRP MONKi 500 NEDKi FRAKiz GBR2 GERKi POR1 ITA1 USAKi 3. 25½ 1960 Rob Walker ARG3 џ MON1 500 NED4 BELNi FRA GBR PORKiz ITA USA1 3. 19 1961 Rob Walker MON1 NED4 BEL8 FRAKi GBRKi ** GER1 ITAKi USAKi 3. 21
† A helyezést Hans Herrmann-nal és Karl Klinggel közösen érte el. * A helyezést Cesare Perdisával közösen érte el. ‡ A helyezést Tony Brooksszal közösen érte el. џ A helyezést Maurice Trintignant-nel közösen érte el, és emiatt nem kaptak pontot. ** Miután a versenyen Moss kiesett, Jack Fairmannel közös autóval folytatta a nagydíjat egy Ferguson-Climax-szal, de utólag diszkvalifikálták őket.
Jegyzetek
Külső hivatkozások Mercedes SLR McLaren Moss emlékére
Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Londoniak Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:Brit Formula–1-es versenyzők