thumb|150px|A Kościuszko család nemesi címere thumb|200px|Kościuszko eskütétele Krakkóban
Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko (magyarosan Kosciuszko Tádé, lengyelül kiejtve , magyarosan kiejtve kb. „Tadeus Koscsusko”) (Mereczowszczyzna, Lengyel–Litván Unió (ma: Fehéroroszország) 1746. február 4. – Solothurn, Svájc, 1817. október 15.), hadmérnök, lengyel és amerikai tábornok, az amerikai függetlenségi háború résztvevője, a nemzeti fegyveres erők főparancsnoka a nevét viselő, az Orosz Birodalom ellen indított 1794-es nagy felkelés idején, a lengyel, a litván, a fehérorosz és az amerikai nemzetek hőse.
Származása és ifjúkora (1746–1775)
1746. február 4-én született a litvániai Breszti vajdaságban fekvő Mereczowszczyznában. Apja Ludwik Tadeusz Kościuszko, a litván hadsereg ezredese, anyja Tekla Ratomska volt. A család Konstanty Fiodorowicz Kostiuszko nemestől származott, aki udvari írnok volt I. Zsigmond lengyel király szolgálatában és 1509-ben birtokot kapott Siechnowiczében, ami a Kościuszkok ősi székhelye lett. Családja rutén származású volt és korábban ortodox keresztény vallású, amely később katolikus hitre tért és ellengyelesedett.
A család négy gyermeket nevelt (Anna, Józef, Katarzyna és Tadeusz), ő volt a legfiatalabb testvér. Hatéves korától a falusi paptól tanult olvasni, számolni. 1755-ben bátyjával, Józeffel együtt beíratták a lubieszówi Piarista Kollégiumba, amelyet Stanisław Konarski vezetett újfajta elvek és tananyag szerint. Az iskola egyik legjobb tanulója lett, latint, németet, franciát, történelmet, földrajzot, számtant, mértant és természetrajzot tanult. Ekkoriban fedezték fel rajztehetségét. 1760-ban a testvérek hazatértek az iskolából, mivel 1758-ban elhunyt apjuk és a család anyagi helyzete megrendült. Józef a családfő helyébe lépett, ő viszont a katonai pályát választotta és továbbtanult.
1765-ben II. Szaniszló Ágost (Stanisław August Poniatowski) lengyel király kezdeményezésére kadétiskola (Szkoła Rycerska) alakult Varsóban abból a célból, hogy felvilágosult, haladó szellemű tiszteket és polgárokat neveljen. A Czartoryski család támogatásával 1765. december 18-án felvételt nyert a kadétiskolába, ahol hamarosan újra kitűnt tehetségével. Lengyel és egyetemes történelmet, filozófiát, latint, lengyelt, franciát és németet, továbbá jogot, közgazdaságtant, számtant, geometriát és földmérést tanult. 1766-ban kitüntetéssel vizsgázott. Ezt követően részt vett egy kurzuson, amit a legkiválóbb műszaki hallgatóknak tartottak. Ennek elvégzése után a kadétiskola oktatója lett. 1768-ban a bari konföderáció oroszellenes fegyveres felkelésben nem vett részt, végül századosi rangban hagyta el az iskolát.
1769 októberében Józef Orłowskival Párizsba ment építészetet, erődépítészetet és festőművészetet tanulni. Orlowski társa és barátja volt a kadétiskolában. Királyi ösztöndíjjal tanult, amit Adam Kazimierz Czartoryski támogatásával nyert el. A Katonai Akadémián Versailles-ban Didier Gregoire Trinca volt a professzora, aki újszerű elveket dolgozott ki az erődítmények építésével kapcsolatban. Festészeti tanulmányait a Királyi Festészeti és Szobrászati Akadémián (Académie Royale de Peinture et de Sculpture) folytatta. Öt éven át tartózkodott Franciaországban, de különösebb hatással nem voltak rá a francia forradalom előtt álló ország viszonyai.
1775 nyarán visszatért Lengyelországba. Ez három évvel az ország első felosztása (1772) után történt, amikor a lengyel állam területének és népességének harmadát az Orosz Birodalom, a Habsburg Birodalom és a Porosz Királyság magához csatolta. Mivel a felosztás után a köztársasági hadsereg (Wojsko I Rzeczypospolitej) létszámát 10 000 főre csökkentették, nem sikerült katonai pályára kerülnie. A családi birtokon testvére látta vendégül, ő pedig Józef Sylwester Sosnowski litván tábori hetman, a lengyel-litván hadsereg egyik vezetőjének lányai mellett házi tanítóskodott. Az egyik lányt, Ludwikát feleségül szerette volna venni, de az apa nem járult hozzá az esküvőhöz alacsony származása és rangja miatt. Tervbe vette, hogy megszökteti a lányt, végül menekülnie kellett az apa haragja elől.
Az amerikai függetlenségi háború (1776–1783)
1775 őszén Drezdába utazott, a szász választófejedelem szolgálatába akart állni. Mivel nem találta meg a szerencséjét, ezért továbbutazott Párizsba. Itt értesült az amerikai függetlenségi háborúról, amelyet lelkes francia segítséggel folytattak gyarmati telepesek Anglia ellen. Párizsban találkozott a híres íróval, Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais-val, aki a függetlenedés szószólója volt.
Valószínűleg 1776 júniusában indult el Le Havre kikötőjéből Amerikába. A több mint két hónapig tartó és veszélyekkel teli utazás során többször került életveszélybe.
Az amerikai függetlenségi háborúban ezredesként harcolt George Washington oldalán. Philadelphiába érkezése után, 1776. szeptember 24-én azt a feladatot kapta, hogy tervezze meg a Delaware folyó mentén fekvő városi erődítmény megerősítését. Egész télen ezen a terven dolgozott.
1777 tavaszán északra, a kanadai határ közelébe vezényelték Horatio Gates tábornok parancsnokságához. Hónapokon át dolgozott a kontinentális hadsereg különböző katonai táborainak a megerősítésén, pl. New York államban Ticonderoga erődjén és a Saratoga melletti sáncépítésben, ahol később győztes csatát vívtak az amerikaiak. Nemcsak az építkezéseknél, de a csataterek kiválasztásánál és a helyszínek hadászati elemzésénél is kamatoztatta mérnöki ismereteit, számos amerikai győzelemhez járulva hozzá. Tehetsége elismeréseként 1778-ban megbízták a West Point erőd megtervezésével. A Hudson folyó melletti helyszínt az amerikai hadsereg főparancsnoka, George Washington választotta ki.
Saját kérésére később a déli hadsereghez vezényelték, ahol Nathanael Greene parancsnoksága alatt további sikereket ért el főmérnöki beosztásban.
A háború befejezése után, 1783. május 13-án meghívást kapott a legkiválóbb veterán tisztek által alapított Cincinnati Társaságba (Society of Cincinnati), mely a függetlenségi harcra való emlékezésre és egymás baráti támogatására kötelezte magát. Ebben a megtiszteltetésben csak három külföldi nemzet fiai részesültek (Franciaország, Lengyelország és Svédország). Odaadó és hűséges szolgálatáért a Kontinentális kongresszus október 13-án egy határozatában az amerikai hadsereg dandártábornokává léptette elő. Megkapta az Egyesült Államok állampolgárságát, s egyidejűleg kb. 200 hektár földbirtokot adományoztak neki azzal a feltétellel, hogy letelepedik. Jelentősebb pénzösszeget is kapott, melyet az állam nehéz anyagi helyzete miatt éves részletekben terveztek megfizetni a számára.
Több éven át egyik szárnysegédje a fekete Agrippa Hull volt, akit barátként kezelt az egyenlőség elve alapján. Philadelphiában találkozott Kis Teknős (angolul: Little Turtle, algonkin nyelven: Mihšihkinaahkwa) indián vezetővel, akinek pisztolyt adományozott azzal, hogy védelmezze meg a népét.
A Lengyel-Litván Unió harcai (1784–1792)
1784. július 15-én visszaindult Lengyelországba, ahová augusztus 26-án érkezett meg. Az országban rossz helyzet fogadta, az a veszély fenyegetett, hogy a környező országok teljesen felszámolják a lengyel államot. Saját életében is akadályokba ütközött, mivel ismételten nem kapott katonai beosztást a király és a Czartoryskiak szembenállása miatt.
Az elhanyagolt családi birtokon, Siechnowiczében telepedett le, ahol öt esztendőt töltött. Testvére, Józef nem alapított családot és ekkor már nem élt. Sógora, Piotr Estko segítségével azonban rendszeres jövedelemhez tudott jutni még megmaradt birtokrészéből. Annak ellenére, hogy a szerény haszon a szükséges kiadásai fedezésére sem volt elegendő, enyhítette a siechnowiczei jobbágyok terheit. A földjén heti két napot kellett robotban dolgozniuk, az asszonyokat pedig mentesítette ez alól a munka alól. Bár nőtt a birtok hatékonysága, a helyi nemesség nem nézte jó szemmel az intézkedéseit.
Hugo Kołłątaj, a Krakkói Egyetem rektora tanítani hívta, amit rossz anyagi helyzete ellenére visszautasított.
Az országban zajló események iránt élénken érdeklődött. A politikai életben egyre nagyobb szerepet vitt a reformok mellett elkötelezett lengyel hazafiak csoportja, radikalizálódott a nemesség, a jelentős politikai írók pedig, mint Stanisław Staszic és Kołłątaj, a városi polgároknak és a jobbágyoknak is jogokat követeltek.
A reform legfontosabb intézkedéseit az 1788 és 1792 között ülésező nagy szejm hozta meg. Egyik első határozatában elrendelte a hadsereg létszámának 100 000 főre emelését. Bár a döntés teljes egészében nem valósult meg, Kościuszko előtt mégis megnyitotta a kapukat, 1789. október 12-én vezérőrnagyi kinevezést kapott a királytól. A hosszú idő óta tartó anyagi gondjai megszűntek, mert a beosztás évi 12 000 złoty fizetéssel járt. Ekkoriban írt egy javaslatot a hadsereg amerikai mintára történő megreformálására. Kifejtette, hogy szükséges lenne az állandó hadsereg mellett nemzeti milíciát is felállítani, amelynek a polgárok, jobbágyok és zsidók is a tagjai lehetnének. Javasolta, hogy a polgári jogokat terjesszék ki rájuk, mivel így érdekeltté válnak a haza védelmében. A tervezetét nem tárgyalták meg.
1791. május 3-án a szejm megalkotta Európa első, a világtörténelem második kartális alkotmányát, a május 3-i alkotmányt. A lengyel társadalmi, jogi és politikai reformokat egyes mágnások azonban ellenezték és a Lengyelországot részben megszállva tartó idegen hatalmakhoz fordultak segítségért. 1792 áprilisában Szczęsny Potocki, Seweryn Rzewuski és Franciszek Ksawery Branicki összeesküvést szerveztek, hogy eltöröljék az új alkotmány rendelkezéseit. Május 14-én megalakították a targowicai konföderációt Szentpéterváron. A régi törvények és rend visszaállítása felett II. Katalin orosz cárnő bábáskodott.
Közben a lengyelek igyekeztek felkészülni a várható külső katonai beavatkozásra, a munkálatokban Kościuszko is részt vett. A hadsereg átszervezése 1792 májusában fejeződött be. Vezetője a király unokaöccse, Józef Antoni Poniatowski herceg lett.
Az orosz hadsereg, mintegy 100 000 katona május 18-án lépett lengyel területre. Kezdetét vette az 1792. évi lengyel–orosz háború, amelyben az oroszok háromszoros számbeli fölényben voltak a lengyelekkel szemben. A litván hadsereg parancsnoka, Württembergi Lajos árulást követett el. Nem vette fel a harcot a támadókkal, akik ellenállás nélkül tudtak előrehaladni. A hadsereg nem volt képes megakadályozni az Ukrajnába való behatolást, mindössze annyit ért el, hogy jelentősebb veszteségek nélkül tudott hátrálni. A visszavonulás során, június 18-án Zielence mellett a lengyelek váratlan győzelmet arattak az oroszok felett. Bár katonailag nem volt jelentősége a sikernek, azonban megmutatta, hogy lehetséges a győzelem. Ekkor alapították a legmagasabb lengyel háborús kitüntetést (Order Virtuti Militari), amelyet Kościuszko is megkapott. Július 7-én Włodzimierznél, majd július 18-án Dubienkánál is jelentős harci érdemeket szerzett. Miután a Bug folyónál a dubienkai csatában visszaverte a többszörös erőfölényben lévő orosz hadsereget, 1792. augusztus 1-jén előléptették altábornaggyá. A király Fehér Sas-renddel akarta kitüntetni, amit köztársaságiként visszautasított. Győzelmei elismeréseként viszont Franciaország tiszteletbeli állampolgári címmel tüntette ki.
A király ekkor váratlanul csatlakozott a targowicai konföderációhoz és minden oroszellenes tevékenység beszüntetésére adott parancsot. A háború az oroszok javára eldőlt.
A politikai emigráció (1792–1793)
thumb|Kościuszko emlékműve Mieračoŭščyna, Fehéroroszország