Jens Gerhard Lehmann (Essen, 1969. november 10. –) német labdarúgókapus, a német labdarúgó-válogatott korábbi első számú kapusa. 61 válogatott mérkőzésen lépett pályára, három világbajnokságon és három Európa-bajnokságon szerepelt. Kétszer (1997-ben és 2006-ban) megválasztották a legjobb európai kapusnak, valamint a 2005–06-os szezonban elnyerte az UEFA legjobb kapus díját.
A Stuttgart csapatától való visszavonulását követően majd egy évvel, 2011. március 17-én szerződést kötött korábbi klubjával, az Arsenallal a szezon végéig, mely kapushiánnyal küszködött.
Pályafutása VfB Stuttgart 2008 júniusában bejelentették, hogy Lehmann egyéves szerződést írt alá a VfB Stuttgartnál. Az előszezonban, 2008. július 24-én csatlakozott a csapathoz, 2008. július 30-án debütált az Arsenal elleni barátságos mérkőzésen. Első tétmérkőzését 2008. augusztus 10-én játszotta a DFB-Pokal első körében a Hansa Lüneburg ellen, az idegenbeli mérkőzést csapata nyerte 5–0-ra. A Bundesligában egy héttel később állhatott a Stuttgart kapujába a Borussia Mönchengladbach ellen idegenben 3–1-re megnyert mérkőzésen.
Sikerei, díjai
Schalke UEFA-kupa: 1996–97 Milan Serie A: 1999 Borussia Dortmund Bundesliga: 2002 Arsenal Premier League: 2003–04 FA Kupa: 2005 Community Shield: 2004 UEFA Bajnokok Ligája: ezüstérmes 2005–06 Válogatott Világbajnokság ezüstérmes: 2002 Világbajnokság bronzérmes: 2006 FIFA Konföderációs Kupa bronzérmes: 2005 Európa-bajnokság ezüstérmes: 2008 Egyénileg Legjobb európai kapus: 1997, 2006 Az UEFA klublabdarúgásdíjai: legjobb kapus 2005–2006 IFFHS Világ legjobb kapusa: 2. helyezett (2006) Világbajnoki díjak: All-Star csapat 2006
Statisztika CsapatSzezonPremiershipFA KupaLigakupaUEFAEgyébÖssz.MeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólArsenal2007–0870300030001302006–07360000080004402005–06380000080104702004–05280500070104102003–04380500010010540 Össz. 147 0 13 0 0 0 36 0 3 0 199 0CsapatSzezonBundesligaDFB-PokalLigapokalUEFAEgyébÖssz.MeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólBorussia Dortmund2002–032400000120——3602001–023000020110——4402000–01310————00——31?01999–00310——20————33?01998–99130————00——13?0 Össz. 129 0 0? 0 4? 0 23? 0 — — 157? 0CsapatSzezonSerie A————Össz.MeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAC Milan1998–9950————————50 Össz. 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 Összesen 281 0 13 0 4? 0 57? 0 3 0 361? 0
Jegyzetek
További információk
A Dortmund elleni egyenlítőgól Profil arsenal.com Profil 4thegame.com Profil sporting-heroes.net Profil premierleague.com Statisztika, fussballdaten.de
Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Schalke 04 labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Esseniek (Németország) Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók