bélyegkép|A bontás Az Ungdomshuset (szó szerint ifjúsági ház) Koppenhága Nørrebro negyedében állt épület, amely 1982-2007 között underground zenei központként és különféle anarchista és baloldali csoportok találkozóhelyeként működött. A koppenhágai önkormányzat és a helyszínt elfoglaló aktivisták közötti konfliktusok miatt az 1990-es évek közepe óta a média és a közvélemény érdeklődésének középpontjában állt.
A rendőrség 2007. március 1-jén kezdte meg az épület kiürítését, majd március 5-7. között lebontották.
Története Az épület építését 1897. november 12-én fejezték be. A 20. század elején a dán munkásmozgalom székhelyeként szolgált. 1982-ben punk és anarchista csoportok foglalták el; ez volt Európa legrégebbi squatja (foglalt háza). 1999-ben a helyhatóság áruba bocsátotta. Ekkor a házfoglalók a következő feliratot helyezték el az épületen: "Eladó, 500 pokoli független, kődobáló, erőszakos pszichopatával együtt". 2001-ben megvette egy evangéliumi keresztény felekezet, a Faderhuset. 2007. március 5-én 3 napos utcai zavargások után lebontották.Bontják a dániai punkpalotát, origo, 2007. március 5. (letöltve: 2007. március 21.)
Források
További információk
Hivatalos oldal Photos from Ungdomshuset, Nathue.dk
Violent demonstration in central Copenhagen, Politiken Photo gallery of the riots on 16 December 2006 Photo gallery featuring three Ungdomshuset demos in 2006 English translation of events in Copenhagen from 1 March 2007 onwards Danish police arrests hundreds, BBC News Links to news stories on the December 16th riots, Google News December 16 riots, with video. Jyllands Postens Has Ungdomshuset Reached the End of Its Road?, Ungdomshuset's interview in Indymedia 30.11.2006 Chronology of Eviction of 3/1/2007 , Indymedia Ungdomshuset Raid (Indymedia DK) Interview with House Activists Before Eviction (Soundtracksforthem) G13: initiative for a new Ungdomshuset 1982 Mekanisk musik museum, Squatters surrounded by police, Photo Peter Lind. 1981 Abel Cathrine-stiftelsen The first Ungdomshuset, Photo Peter Lind.
Kategória:Koppenhága építményei Kategória:1897-ben átadott építmények