bélyegkép|A Néphadsereg csapatzászlaja a Rákosi-korszakban A Magyar Néphadsereg (rövidítve MN) a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek elnevezése volt 1951 és 1990 között. Feladata Magyarország szuverenitásának és területi épségének biztosítása, a polgári védelem erősítése, továbbá 1955-től a Varsói Szerződés kereteiben vállalt kötelezettségek ellátása, a katonai szövetség kollektív védelmének erősítése volt. A Néphadsereg – más katonai szervezetekhez hasonlóan – függelmi rendszerben működő és centrálisan vezetett fegyveres állami szervezet volt. Állományát az általános hadkötelezettség alapján sorozott sorállomány és a hivatásos állomány alkotta. Működési rendjét jogszabályok rögzítették.
Elődjének az 1945-ben megszűnt, illetve megsemmisült Magyar Királyi Honvédség tekinthető, eszközállományának egy részét is ettől a szervezettől vette át, más részét a Szovjetuniótól kapta, illetve vette. A kezdetben Magyar Honvédség nevű katonai szervezet 1951. június 1-jén vette fel a Magyar Néphadsereg megnevezést. 1951 végétől megkezdődött a csapatok szovjet mintájú egyenruházattal való ellátása. Politikai felügyeletét az MSZMP Néphadseregi Bizottsága látta el, amely 1989 októberében oszlott fel,Lásd: Magyarország a XX. században. I. kötet, II. Honvédelem és hadügyek, Néphadseregből Honvédség (1989–1995) illetve a szervezeten belüli politikai főcsoportfőnökség.
Magyarország haderejét Magyar Néphadsereg helyett 1990. március 15-étől ismét Magyar Honvédségnek nevezik.
Története Kezdeti létszámát az 1947-es párizsi békeszerződésben kötötték ki. Ezt az 1947. évi XVIII. törvény a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában című jogszabály 12. Cikkében tette közzé: a) Szárazföldi hadsereget, ideértve a határvédő csapatokat, a légelhárító és a folyami flotillaszemélyzetet, összesen 65 000 főnyi személyzettel; b) Légihaderőt 90 repülőgéppel, ideértve a tartalékokat, amelyből legfeljebb 70 lehet harci repülőgép, összesen 5000 főnyi személyzettel. Magyarország nem tarthat vagy szerezhet meg olyan repülőgépet, amely belső bombahordozó berendezéssel ellátva elsősorban bombázógépnek volt szerkesztve.
A fenti számok minden esetben magukban foglalják a harci, kiszolgáló és vezető személyzetet.
Ami ezen felül állna, azt a szerződés életbelépése után 6 hónappal fel kell számolni.
A Magyar Néphadsereg megszületése Az 1947. augusztus 31-i választások a baloldal sikerét hozták. A belpolitikában egyre nagyobb szerepet kaptak az erőszakos, adminisztratív eszközök. Az ellenzéki pártok mandátumainak megsemmisítése, képviselőik külföldre kényszerítése, a munkáspártok egyesítésének erőltetése jelezték, hogy a Magyar Kommunista Párt monopóliumra tör. A szovjet külpolitika a kétoldalú szerződések megkötésével kívánta magához láncolni a közép-európai népi demokráciákat. A belpolitikai paletta egyszínűvé szürkülése együtt járt a nagybankok, nagyvállalatok államosításával, az egyház szerepének háttérbe szorításával és az erőszakszervezetek, közöttük a hadsereg megerősítésével és pártirányítás alá helyezésével.
1947 őszén a Magyar Kommunista Párt Katonai Bizottsága elkészítette a honvédség fejlesztésének tervét. 1952-re kívánták elérni az igényelt létszámot úgy, hogy a létszámnövekedés nem haladta volna meg az előző év 50%-át. 1948-ban fegyvernemi kiképző táborok felállításával számoltak, míg 1949-ben már négy hadtest és 8 dandár keretei álltak volna fel. 1950-ben történik meg a keretek feltöltése, 1951-ben az irányító fegyvernemi parancsnokságok kiépítése. Ennek előzménye volt a magyar–szovjet barátsági és együttműködési szerződés 1948. február 18-i aláírása Moszkvában. Ekkor született döntés szovjet katonai tanácsadók Magyarországra érkezéséről és magyar tisztek Szovjetunióbeli kiképzéséről is. Nagy mennyiségű hadianyag érkezett ezek után az országba.
Ekkor a Magyar Demokratikus Hadsereg még egy alacsony létszámmal és viszonylag kevés alakulattal rendelkező haderő volt. Gyalogos csapattestként a hadseregben három zászlóalj volt az 1. hadosztály alárendeltségében. A tüzérség három ütegből állt a 6. hadosztály szervezetében. Ide tartozott az 1. híradózászlóalj is. E két hadosztály harcfeladatok megoldására nem volt képes, kiképző alakulatként működtek. A harckocsizó és gépesített egységeket az 1. hadosztály gépkocsizó zászlóalja képviselte. A műszaki csapatok az 1. műszaki hadosztályba szervezve két utász- és egy aknakutató zászlóaljból tevődtek össze. A légierőben szolgálók kiképzése az 1. repülő osztály keretein belül folyt. A „Pilis–II” fedőnevű szervezéssel jelent meg új elemként a hadrendben az 1. légvédelmi tüzérosztály, az 1. ejtőernyősszázad és az Országos Légvédelmi Központ. A rendszeresített létszám a polgári alkalmazottakkal együtt alig haladta túl a 36 ezer főt.
A keleti blokk viszonya Jugoszláviával mélypontra jutott, mivel Jugoszlávia vezetője, Josip Broz Tito nem vetette magát alá a Szovjetunió akaratának.
A honvédelmi minisztérium szervezete 1949. február 1-től megváltozott. A miniszter mellett létrehozták titkárságát. Közvetlen alárendeltségébe tartozott a politikai főcsoportfőnök, a honvédség felügyelője, a Honvéd Vezérkar Főnöke, az elhárító, a személyügyi, az anyagi főcsoportfőnökök és egyéb szervek. A honvédség felügyelője irányította az újonnan létrehozott különböző fegyvernemi szemlélőségek (parancsnokságok) és néhány önálló osztály tevékenységét. A vezérkar főnökének megnövekedett súlyát az alárendelt, öt csoportfőnökségbe fogott 16 osztály jelezte.
A hadseregen belüli politikai irányítás és ellenőrzés eszköze a politikai tiszti intézmény volt. 1949. február 18-tól szakasztól felfelé politikai tiszteket rendszeresítettek a parancsnok mellé rendelve. A politikai tisztek elöljáró szerve a politikai főcsoportfőnökség volt, élén a miniszter első helyettesével, a volt partizán Nógrádi Sándor altábornaggyal. Politikai tisztek képzése a Petőfi Akadémián, a továbbképzésük a Sztálin Akadémián történt.
1949. március 16-ával lépett érvénybe a „Klapka” fedőnevű szervezési rendelet. Minőségileg új hadosztályok jelentek meg: az 1. lövészhadosztály két lövészezreddel, felderítőszázaddal, tüzérezreddel, páncéltörő ágyús és légvédelmi tüzérosztályokkal, műszaki és híradózászlóaljakkal. Az 1. páncéloshadosztály egy gépkocsizó lövész és egy harckocsiezredből, felderítő-zászlóaljból, gépvontatású tüzér-, rohamtüzér-, légvédelmi tüzérosztályokból, műszaki és híradózászlóaljakból állt. A hadosztályok szervezetüket, fegyverzeti felszerelésüket tekintve képesek voltak eredményes harctevékenység folytatására, de a hadosztályhoz tartozó kiképző táborok jelzik, hogy a kiképzés még mindig alapvető feladat maradt. A hadrend új, kiképző repülőezred felállításával {I-406.} is számolt, ez azonban a szovjet harci repülőgépek beérkezésének csúszása miatt a következő évben realizálódott. Több új hadseregközvetlen alakulat (huszár-, híradó- és tüzérezredek; műszaki, közlekedési, aknakutató, ejtőernyős, rádiófelderítő zászlóaljak; légvédelmi tüzér- és folyamőrosztályok) jelzik a magyar viszonylatban korszerű összfegyvernemi struktúrára való törekvést. A hadsereg rendszeresített létszáma ekkor mintegy 46 ezer katona polgári alkalmazott volt.
A fejlődést megszakította Pálffy György altábornagy letartóztatása 1949 nyarán. A jugoszlávok magyarországi felforgató szerepének bizonyítására politikai pert indítottak Rajk László belügyminiszter ellen, és mivel összeesküvés nem lehetséges katonai résztvevők nélkül – a nyomozást kiterjesztették a honvédség felügyelőjének személyére. A katonapolitikai osztály élén hírhedtté vált, de a honvédség fejlesztésében érdemeket szerzett tábornok 1949. október 24-i kivégzéséről film készült, amelyet tiszti gyűlésen kötelező volt megtekinteni. Az üzenet nyilvánvaló volt: "mindenkiből a munkásosztály, illetve annak élcsapata, a párt csinált vezetőt és mindenki csak addig marad vezető, ameddig a munkásosztály érdekében dolgozik, ameddig a párt utasításait teljesíti".
Az 1950-es évek A népgazdasági ötéves tervek szerint kezdődött el már 1948 végén a hadsereg gyorsított fejlesztési tervének kidolgozása. 1951 őszéig nyolc lövész- és egy páncéloshadosztályt, hadseregközvetlen tüzérséget, légierőt és légvédelmi tüzérséget alakítottak ki. Még e nagyságrendileg nem túl jelentős haderő is rendkívüli megterhelést igényelt, 1950-ben az állami költségvetés 25%-át (!) a hadiipar kiépítése, a háborús mozgósításra való felkészülés olyan terheket jelentettek, amelyek évekkel később váltak csak nyilvánvalóvá. Mindezek azonban ekkor nem képezték mérlegelés tárgyát. A fejlesztési terv szükségletei megkövetelték a tisztképzés ütemének növelését. Ráadásul mivel a szovjet gyakorlat nem ismerte a hivatásos tiszthelyettesi kart, a korábban tervezetteknél is jóval több új tisztre volt szükség. A tisztképzés egy évre lerövidített időben az újonnan felállított fegyvernemi tiszti iskolák feladata lett. Így jöttek létre 1949. október 1-jével a Bem légvédelmi tüzér, a Dózsa gyalogos, a Kilián repülő hajózó, a Kossuth tüzér, a Rákóczi páncélos, a Ságvári hadtáp, a Táncsics műszaki, a Vasvári repülő szakkiképző, a Zalka híradótiszti iskolák. A tiszti továbbképzés színtere a Hadiakadémia volt.
1949. augusztus 1-től a Honvédelmi Minisztérium szervezetében megszűntek a honvédség felügyelőjéhez kötődő szolgálati beosztások. A fegyvernemi szemlélők fegyvernemi parancsnokságokká alakultak át, és a miniszter közvetlen alárendeltségébe kerültek. Ugyancsak ide sorolták át a korábban a vezérkar alá tartozó Országos Légvédelmi Parancsnokságot is. Az Anyagi Főcsoportfőnökség új elnevezése Hadtápszolgálat-főnökség lett. A miniszter mellett a Honvédség csapatainak szemlélője beosztás létesült.
Az 1949. évi őszi szervezés a "Petőfi" fedőnevet viselte. Hadrendje szerint a hadsereg az 5. és 12. lövész-, a 7. páncéloshadosztályokból, továbbá minisztériumközvetlen csapatokból állott. A két lövészhadosztály közül az 5. „A”, míg a 12. „B” típusú volt. Ez azt jelentette, hogy a három lövész-, egy tüzérezredekből, rohamtüzér- és légvédelmi tüzérosztályokból, híradó- és műszaki zászlóaljakból, továbbá ellátóalakulatokból álló hadosztályok közül az „A” típusú volt feltöltve, a „B” típusú csak keretként, csökkentett létszámmal létezett. A páncéloshadosztály alárendeltségébe egy-egy lövész-, harckocsizó- és tüzérezred; felderítő-, műszaki- és híradózászlóaljak, továbbá ellátóalakulatok tartoztak. A közvetlen csapatok közül ki kell emelni egy harckocsi zászlóaljat, egy „A” és kettő „B” tüzérezredet, különböző műszaki alakulatokat. A Kecskemétre települt repülőezrednél megkezdődött a beérkezett 52 db Jak–9P vadászgépre és 50 db Il–10 csapatrepülőre való kiképzés.
Az összlétszám 1950. januárra meghaladta az 53 ezer főt, ami jelentős. 1950. január 10-én a Határőrség kivált a honvédség szervezetéből és az Államvédelmi Hatóság alárendeltségébe került.
Az 1950. március 15-től érvényes "Rákóczi" szervezés a lövész erőket érintette. A katonai közigazgatási szerveire, továbbá a Honvédelmi Minisztériumra egyéb intézkedések vonatkoztak. A csapatok közül Székesfehérváron felállt a 3. lövészhadtest két „A” típusú (5. és a korábban „B” típusú 12.) és egy új keret jellegű, a 17. lövészhadosztályokkal. Létrehozták a hadtestparancsnokság közvetlen egységeit is (tüzérezred, harckocsi-, műszaki- és híradózászlóaljak, rohamtüzér- és légvédelmi tüzérosztályok). A 7. páncéloshadosztály szervezete egy gépkocsizó lövész- és egy légvédelmi tüzérezreddel, további két rohamtüzérosztállyal bővült. Megnövekedett a repülőcsapatokat kiszolgáló szervezetek száma. A hadsereg létszáma májusban megközelítette a 65 ezer főt.
A szervezési intézkedés gyakorlati megvalósítását már nem érhette meg hivatalában a vezérkar főnöke és számos munkatársa. Az országon eluralkodó gyanakvás és ellenségkeresés elérte a hadsereg felső vezetését is. Kivégezték Sólyom László altábornagyot, vezérkari főnököt, hogy utat csináljanak az ún. megbízható tiszteknek, akik hűen követik a Magyar Kommunista Párt parancsait.