bélyegkép|200px|Kohászati Technikum, 1953 bélyegkép|200px bélyegkép|200px bélyegkép|200px bélyegkép|200px bélyegkép|200px bélyegkép|200px bélyegkép|200px bélyegkép|200px bélyegkép|200px A Dunaújvárosi Egyetem (röviden: DUE), egy önálló, állami fenntartású felsőoktatási intézmény Dunaújvárosban. 1953-ban alapították Kerpely Antal Kohászati Technikum néven. Később viselte a Felsőfokú Kohóipari Technikum (FKT), a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara (NME KFFK), majd a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara (ME DFK) nevet, 2000. január 1. napjától pedig, mint Dunaújvárosi Főiskola, önálló felsőoktatási intézmény működött tovább. 2016. január 1-jével vált egyetemmé.
Története
A Dunaújvárosi Egyetem elődje, az 1953-ban alapított Kerpely Antal Kohászati Technikum, amelyet a városban működő Dunai Vasmű növekvő technikusigénye miatt hoztak létre. Az iskola első igazgatója, a miskolci Gábor Áron Kohó- és Öntőipari Technikumból ide helyezett Avas Mihály volt. A technikumot a szakmai fejlődés és az ipar középszintű szakemberigényeinek növekedése miatt 1962-ben felsőfokú technikummá (Felsőfokú Kohóipari Technikum) alakították. Igazgatója dr. Molnár László lett, aki egészen 1985-ig vezette a főiskolai kart, amikor dr. Gábor Bertalan vette át a főigazgatói posztot. Az intézmény 1969-ben főiskolai minősítést kapott, és egyúttal szervezetileg a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemhez kapcsolták, annak Kohó- és Fémipari Főiskolai Karaként (NME KFFK). Az iskola 1990-től – a miskolci változásokkal összhangban – a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara néven működött, majd 2000-ben, immár önállósult intézményként, felvette a Dunaújvárosi Főiskola nevet. Kezdetek Az 1950. évi 40. sz. törvényerejű rendelet egy ipari technikum létrehozását célozza meg. A technikum szervezése 1951 szeptemberében kezdődött meg. Az oktatási intézmény a Kerpely Antal Kohóipari Technikum nevet kapta, a Kohó- és Gépipari Minisztérium hozta létre. Esti tagozattal kezdődött el az oktatás 1951–52-ben, mert a város szempontjából az általános műveltséget széles körben kívánták emelni. A tanítás 1953. szeptember 3-án kezdődött meg, miközben még építették a technikumot, még a megnyitón sem volt teljesen kész a technikum homlokzata. Az intézmény vezetője Avas Mihály, a diósgyőri Kohóipari Technikum addigi igazgatója lett. Az első három osztály a városból került be a technikumba, a két negyedik osztály (ötven fő) a diósgyőri technikumból érkezett. A tantestület 16 fővel indult. A tanulásra a gyáron belül került sor, csak egy földszintes épület állt rendelkezésre a gyáron kívül. Laboratóriumi gyakorlatokat szintén a Vasműn belül, a központi laboratóriumban teljesítették a tanulók. Nyári gyakorlaton Diósgyőrben dolgoztak a hallgatók. Az oktatás több formában kezdődött meg: erőgépgyártási technikumban, kohóipari technikumban, mély- és magasépítő-ipari technikumban, dolgozók általános gimnáziumában, tanfolyamokon. Az 1953–54-es tanévben még népszerűbb lett oktatás, a jelentkezők számát tekintve. Kőművesek, esztergályosok jelezték tanulási szándékukat a kohász szakmára. Keményfi György mérnök hamar népszerű lett tanulói körében. A Kohászati Technikum országos szinten modern középiskolának számított, bár önálló tanműhelyet csak 1954-ben kapott.
1954-1956 A tanári gárdát hét oktatóval növelték meg. A technikum épületével szemben emberibbé tették az utcát, fákat is ültettek, mint a Vasmű útra is. A „felvonulási épületet” rendbe hozták, és elkészült a lakatos műhely is, ahol több ezer ajtókilincset és zárat gyártottak le. Az oktatásban kilenc koreai tanuló is részt vett. Közülük Ben-Sun-gjo katonaként szolgált a koreai háborúban, három lökhajtásos repülőgépet lőtt le; koreai Köztársasági Érdeméremmel tüntették ki. A Szórád Márton úton 1954. október 15-ére felépítették a kollégiumot, ahol kétszázan kaptak elhelyezést. A szobákat 10–18 fősre építették. 1962-ig a Technikum főépületével szemben működött, a Szórád Márton úton. A tanárokat a szülői munkaközösség is aktívan segítette. 1955–56-ban kapta az intézmény a Kerpely Antal Kohászati Technikum nevet. Az 1955–56-os tanév szintén hétfős osztállyal kezdődött, Ság Dániel lett az igazgatóhelyettes. November 7-én ünnepséget tartottak a névadó miatt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára, Kerpely Kálmán mérnök mondta a megnyitó beszédet. Ugyanebben az évben Ózdról és Kisvárdáról érkezett laboratóriumi berendezéssekkel gazdagodtak, vegyszereket, H-ionkoncentráció-mérőt is tudtak használni a tanulók. Később forgácsológép, rugós kalapács is rendelkezésre állt. A gyakorlatokon belül forgácsolással, formázással, öntéssel, mintázással is foglalkoztak. Üzembe helyeztek egy koksztüzelésű tégelykemencét. A tantermeket legfeljebb 12 Celsius-fokosra lehetett felfűteni. Plávenszky Imre foglalkozott a finanszírozásból felmerülő problémákkal. A kohászat-tüzeléstan szakkör mellett már rádiós szakkör is működött.
A jelenlegi Dunaújvárosi Egyetem a Kerpely Antal Kohászati Technikum korábbi oktatási színhelye. Az 1953–54-es tanévben indult az oktatás, három osztállyal, száznyolc hallgatóval, az 1957-es érettségi alkalmával hatvannyolcan vizsgáztak. Akik nem Dunaújvárosban helyezkedtek el, azok közül sokan mentek Csepelre, Miskolcra dolgozni.
1957-1961 A szakkörök fellendítése a diákok eredményén is megmutatkozott. A tornászszakkör, a matematika-szakkör, a fotószakkör, a zeneszakkör volt népszerű a hallgatók között. Tüzelés-kohászati szakkört az adott időszakban nem indítottak. Eredményes diákként Béres László győzött az országos tanulmányi versenyen. A Kohászati Technikumban a gépek többségét már üzembe állították. Az olajfűtésű kemence, az anyagvizsgáló laboratórium megfelelőnek bizonyult, a gépészeti és öntészeti berendezések kielégítőek voltak.
Öt év alatt 285 technikus végzett. 1959-ben már kilenc osztály indult, a kezdeti háromról. A pedagógusok 16–18 túlórát vállaltak. A Szórád Márton Stúdió minden héten jelentkezett. November 7-én felavatták Kerpely Antal kohómérnök szobrát. A Keszthelyi Helikoni Ünnepség is megrendezésre került. A géppark folyamatosan bővült (MIM 7. fémmikroszkóp, karbonmeghatározó gép, izzítókemence, szemcsemérleg, tíz táramérleg, desztilláló – amit az elektromos fűtésre használtak). Nyaranta a diákok a üzemi gyakorlatokat végeztek.
Az 1959–60-as tanévvel plusz hat oktató kezdett tanítani. Több mint háromszáz volt a tanulók száma, az esti tagozaton kétszáz fő tanult. A kollégium vezetője Imre György, kiemelkedően megszervezte azt. Kétszáz diáknak kellett korrepetálásra járni. Az iskola 28 technikum versenyében dobogós lett. A sporteredmények magukért beszéltek, a fejlődés főleg kosárlabda, röplabda, torna területeken mutatkozott meg. Szertornában első helyezést érte el a csapat a megyei megmérettetésen. Győztek távolugrásban, magasugrásban, súlylökésben. A zeneszakkörön belül egy huszonöt fős zenekar alakult meg. A kémiai szakkör mellett a tüzeléstechnikai szakkör is érdeklődésnek örvendett.
Az 1960–61-es tanév már 12 osztállyal vette kezdetét, esti osztályból pedig kilenc. Az Országos Tanulmányi Versenyen Matovics Imre második lett, Kövesdy Mária az ötödik. A technikumban még a Vöröskereszt is megalakult. Nyáron a rácalmási Duna-parton csónakházat kezdtek építeni a technikum számára. 1961–62-ben átadták az új kollégiumot, a helyszín a Dózsa György út hétszintes épülete volt. Ebben a tanévben 400 nappali és 250 esti tanuló járt az oktatásokra, a tantári gárda negyven főből állt. Az iskolaorvosi teendőket dr. Gábor Imre látta el. Igény merült fel esztergapad, marógép, gyalugépek iránt. Metallográfiát is tanultnak a diákok. Enyedi Erzsébet harmadik helyezést ért el versmondó versenyen.
Az intézményt 1953–55 között Kohászati Technikum, az 1955–57-es években Kerpely Antal Kohászati Technikum, az 1957–69-es időintervallumban Kerpely Antal Kohó- és Gépipari Technikum iskolának nevezték. Az 1969-es évet az áttörés éveként tartják számon, mert a középiskola a Kerpely Antal Önálló Esti Technikum és Szakközépiskola nevet viselte. 1968–69-ben a hallgatók száma 1040 főt számlált. 1962 és 1969 között felsőfokú technikummá vált az oktatási központ, a Felsőfokú Kohóipari Technikum nevet kapta. 1969 és 1990 között Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karának nevezték az intézményt. Az új nevet 1969. július 17-én kapta. Az 1970–71-es években 1220 fő tanult a főiskolai karon. 1990 és 1999 között már a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karaként tartották számon. Igazi önállóságot 2000-ben kapott, amikor önálló főiskola lett, Dunaújvárosi Főiskola (angolul College of Dunaújváros) néven.
1960-as évek Az 1961–62-es tanév során fő tanult a technikumban. A felsőfokú technikumi rendszer kiépítéséről 1961-ben hoztak létre törvényjavaslatot.
Kubából érkeztek diákok a városba, még a Bartók Béla Művelődési házban megtartott rendezvényen is megjelentek. 1962-től a Kerpely Antal Kohóipari Technikumban jött létre a Felsőfokú Kohóipari Technikum. Az országban kohász szakirányú oktatásban Dunaújvárosban, Csepelen és Diósgyőrben lehetett részesülni. Az 1962–63-as és az 1963–64-es tanévekben az osztályok, a tanulók száma minden addigit felülmúlt, mert 13 nappali és 8 esti, 3 levelező osztállyal működött az oktatás.
A Technikum 3000 négyzetméteres területen épült meg 41 helyiséggel, 12 tanteremmel. A belső szerkezeti alapterület 4046 négyzetméter, amit fűtéssel is elláttak, az köbméter. Az alacsony társadalmi réteg a tanulók körülbelüli 70 százalékát tette ki. Sokan jelentkeztek Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyékből. A Bartók Béla Művelődési Központban ünnepséggel köszöntötték a technikum 10. évfordulóját.
1963–64-ben a technikum vezetője Horváth Aurél lett. Roósz György futóversenyen első lett a megyei megmérettetésen. Az 1964–65-ös tanév alkalmával alakult meg az Általános Alaptantárgyi és Műszaki Alaptantárgyi Tanszék. 56,5 százaléka a tanulóknak az alsó társadalmi rétegből kezdte meg a tanulását a technikumban.
Az 1965–66-os tanévben a tanszékek irányítása a következőképpen alakult: Bene Károlyné a Társadalomtudományi kart, Philipp Imre a Természettudományi kart, Gábor Bertalan a Gépészeti kart irányította. Akadt olyan oktató, akit az Unterwellenborni Mérnökiskola hívta meg. 1966–67-ben szintén a következő öt tanszéken tanultak a diákok: a Társadalomtudományi, Természettudományi, Műszaki alapozó, Gépészeti, Kohászati szaktanszék. A kohászaton kívül a városban több üzembe is kerestek még munkaerőt, így a szalmacellulóz-gyár, a papírgyár, az épületelemgyár, a fésűsfonoda és az építőipari vállalat.
A Kerpely Antal Kohó- és Gépipari Technikumban a kezdetektől 1968-ig a nappali tagozaton 451 kohász, 198 öntő és 260 gépész végzett. 1951 és 1968 között az esti tagozaton 88 kohász és 338 gépész kapta meg a képesítést. Levelező oktatásban 63 kohász, 56 gépész tanult eredményesen. Összesítve 1454 hallgató tette le a vizsgákat. 1968–69-ben a tanulói létszám 1040 fő volt.
1969. július 17-én Dunaújváros lett az a város, ahol a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara megalakult.
1970-es évek Az 1970–71-es tanév során 1220 fő tanult az oktatási központban. A műszaki szakoktató szak ebben a szemeszterben vette a kezdetét. Már hét tanszékkel működött a főiskola: Matematika-fizika, Mechanika-Fémszerkezetek, Metallurgia, Alakítástechnológia, Géptan, Üzemgépészet. Főmunkaidőben közel 70 pedagógus oktatott, óraadó tanár 28 volt, a személyi állomány összesen 142 főből állt. A kollégium 7000 négyzetméteres és 110 szobából állt, a szálláson 500 fő nyert elhelyezést. Két műhely, tanulmányi épület, egy laboratóriumi épület állt rendelkezésre a diákok számára. Ez körülbelül négyzetméter területet jelent (14 műhely, 14 laboratórium). A laboratóriumok a következők: fizikai, kémiai, elektrotechnikai, fémtani, anyagvizsgálati, gépüzemi, mérési típusúak. Az öntöde, a mintakészítő műhely 50 gépész egységet foglalt magába. Átadták a hegesztő műhelyt.