Kapnikbánya (románul Cavnic) város Romániában, Máramaros megyében. Alsó- és Felsőkapnik egyesülése.
Fekvése Nagybányától 32 km-re keletre, a Partium és a történelmi Erdély határán, a Gutin-hegységben, az Öreg-Gutin 1443 m magas csúcsa alatt, egy 6 km-es völgyvonulatban fekszik.
Nevének eredete Nevét a Kapnik folyóról kapta, amely mellett épült. A szláv kopaonik (= az amit megástak), utótagja az ércbányászattal kapcsolatos.
Története Ősi bányásztelepülés, itt már a rómaiak is bányásztak.
1336-ban, Károly Róbert király korában Capnic néven említették, már ekkor község jellege volt.
Kapnikbánya már a 15. században a vidék bányászatának központja volt. 1455-ben Hunyadi János megerősítette Kapnikbánya régi szabadalmi jogait – Nagybánya és Felsőbánya szabadalmaival együtt. Az itteni bányászat és a község azonban már ebben az első időszakában is sokat szenvedett: 1460-ban a törökök lerombolták, emiatt egy időre szünetelt is itt a bányászat. 1465-ben Mátyás király ismét megerősítette a település szabadalmi jogát. A 16. század elején újból virágzásnak indult, de az erdélyi fejedelmek és a magyar király közötti bányákért folyó harc annyira tönkretette az itteni bányákat, hogy a 16. század második felére a bányaművelés már teljesen szünetelt. 1571-ben Miksa király újból elkezdte a bányák művelését, azonban azok ismét a Báthoriak kezébe kerültek. 1588-ban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a bányákat bérbe adta Herberstein Feliciánnak, aki rablógazdálkodásával teljesen tönkretette azokat. Ettől kezdve a 18. század elejéig a kapniki bányák az erdélyi fejedelmekéi voltak, akik azokat állandóan bérlők útján műveltették. 1620-ban Bethlen Gábor megvonta a bérletet ifj. Herneistein Feliciántól és saját kezelésbe vette a bányákat, azonban halála után ismét haszonbérbe adták azokat. Különb gazdálkodás azonban a Rákócziak idején sem folyt itt. A vasvári béke alapján Kapnikbánya – Erdély végvidékeként – továbbra is az erdélyi fejedelmek kezén maradt, I. Apafi Mihály alatt sorsa még rosszabbra fordult, az ő halála után szünetelt is itt a bányászat 1691-től 1702-ig, mikor a bécsi kormány újra megkezdte és fellendítette itt a bányaművelést.
1706-ban a Kővárvidék ide tartozó falvainak (Kápolnok, Gyertyános és Garbonácz) lakosságát kötelességük teljesítésére szorították – bár e falvakat szerette volna elperelni a Kővárvidék ura, de ez nem sikerült neki.
bélyegkép|jobbra|202px|A Szent Borbála-templom
Az utolsó tatárjárás során, 1717-ben a Kapniknál benyomuló krímitatár-hadak lerombolták a települést, de ezt követően a Bagossy László vezérlete alatt álló tiszaháti nemesség csapatai szétverték őket.
1722-ben a többi bányakerületből is sok családot telepítettek ide. 1727-ben a bányavidéket a nagybányai bányaigazgatósághoz csatolták. 1753-ban Művelésbe fogták az eddig elhanyagolt altárnát is. 1761-ben bányatörvényszéket állítottak fel. 1786-ban a telepet úttal kötötték össze Felsőbányához. A 19. század első évtizedeire egy időre újra megállt itt a fejlődés, és csak 1845 után virágzott fel ismét itt a bányászat. A község és határa többnyire kamarabirtok volt.
A trianoni békeszerződésig Szatmár vármegye Magyarláposi járásához tartozott.
Népessége 1910-ben 3517 lakosából 1864 magyar (52,99%) és 1604 román (45,60%) anyanyelvű volt.
2002-ben 5205 lakosából 4205 román (80,78%), 911 magyar (17,50%), 54 cigány (1,03%) és 35 egyéb (0,67%) nemzetiségű volt.
A kapniki bányák Az itteni bányáknak két aknájuk és két altárnájuk volt.
Kapnikbányát 7 km hosszúságú bányavasút kötötte össze a Felsőbányáig húzódó vasútvonallal.
A bányákhoz több zúzó és hengermű, valamint nagy kohótelep is tartozott.
A város maga két részből áll: „Alsó- és Felső Handal”-ból. Alsókapnik volt a kincstári kohótelep, Felsőkapnikon pedig a bányaművek voltak.
Nevezetességek bélyegkép|jobbra|188px|A „tatároszlop”: a tatárok fölött 1717-ben aratott győzelem emlékműve Az 1717-ben a benyomuló krímitatár-hadakon aratott győzelem emlékére egy 3 méter magas emlékoszlopot emeltek a következő latin felirattal: „Anno 1717. usque hic fuerunt tartari.” Sípálya
Híres emberek A katolikus plébánia udvarán áll Born Ignác geológus szobra, mert a helybeliek szerint itt született 1742-ben, de erről mára kiderült, hogy tévedés.Weiszburg Tamás a Belényesen 2015. június 18-21 között tartott VIII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencián tartott előadásában dokumentumok alapján tisztázta, hogy nem Kapnikbányán, hanem Gyulafehérváron született. EMT Konferenciakiadvány, 164–165. oldal.: "Ha olvasták volna a könyvet, akkor annak 14. úti levelében megtalálták volna ezt a két mondatot: 'Este elértem Gyulafehérvárt, egy szép, jól megépített erősséget. Ez a hely szülővárosom, ahol a világra jöttem, és nyolcadik évemig nevelkedtem' (az eredeti németben: 'Dieser Ort is meine Vaterstadt, wo ich zur Welt kam...')"
Itt született továbbá:
Jendrassik Jenő filozófus, egyetemi tanár, rektor 1824-ben, Krizsán János magyar festő 1886. január 27-én, Szaucsek István zeneszerző, (Amikor majd nem leszek már...) 1886. szeptember 26-án, Papp Simon geológus, az MTA tagja 1886. február 14-én. A múzeum épületén ma emléktábla hirdeti ezt, Komoróczy György történész, polonista, főlevéltáros 1909. április 14-én, Krupiczer Antal szobrász és kiállítóművész 1944-ben, Schöber Emil természettudományi szakíró 1860-ban, Buzás Gerő katolikus pap, író.
Jegyzetek
Források
További információk Hivatalos honlap A kapnikbányai sípálya honlapja és magyar nyelvű ismertetője Persián Kálmán dr.: A Gutin vidékéről. Kapnikbánya – Erdélyi Gyopár Kapnikbánya és környéke – Bányavirág vendégház
Kategória:Máramaros megye települései Kategória:Románia télisport-központjai Kategória:Szatmár vármegye települései