Nagy-Magadha egy elméleti fogalom, amely India ókori történelmének kutatásában az indoárja, nemvédikus politikai és kulturális térségre utal, amely a Gangesz alsó síkságán (a mai Bihár, Kelet-Uttar Prades és Nyugat-Bengál területén) alakult ki, a védikus központi területektől keletre, és nagyjából egybeesik a későbbi Magadha birodalom régiójával.
Az elméletet Johannes Bronkhorst fogalmazta meg. Szerinte e két kulturális térség – a nyugati Kuru és Pancsala védikus birodalmai, valamint a keleti féltekén létező Nagy Magadha, ahol a sramana kialakult – közötti ideológiai ellentétből alakult ki az ókori India két fő vallási és szellemi eszméje. A kritikusok megkérdőjelezték Bronkhorst azon állítását, miszerint éles kulturális megosztottság volt Kelet és Nyugat között, valamint azt a véleményét is, hogy a magadha királyságot történelmének korai szakaszában kevésbé befolyásolta a brahmanizáció.
Áttekintés A koncepciót Johannes Bronkhorst indológus dolgozta ki egy könyvében. A Nagy-Magadha kulturális régió fogalma jóval túlnyúlik az ókori Magadha mahājanapada hagyományos politikai határain. Bronkhorst nem jelölte meg a pontos határokat, és nem készített térképet, de „a Gangesz és a Jamuna összefolyásától keletre fekvő régiót és azt a földrajzi területet, ahol Gautama Buddha és Mahávíra élt és tanított" nevezi meg Nagy Magadhaként Így a terület magában foglalja az ősi Mahádzsanapada más részeit is: a mai Uttar Prades keleti részét, Bihár és Nyugat-Bengália egyes részeit, Magadha központi területén kívül.
Itt alakult ki az állatok áldozásával és rituális lemészárlásával szembeni ideológiai ellenzék. Később ez a nemvédikus hagyomány olyan vallások vagy filozófiai irányzatok kialakulásához vezetett, mint a dzsainizmus, amelyből később olyan fogalmak születtek, mint az ahimsza.
Bronkhorst szerint a sramana kultúra Nagy-Magadhában keletkezett, amely indoárja kultúra volt, de nem védikus. Ebben a kultúrában a ksatriják a bráhminok felett álltak, és elutasították a védikus tekintélyt és rituálékat.
E két kulturális szféra – a nyugati Kuru és Pancsala védikus birodalmai, valamint a keleti részen található Nagy-Magadha sramana kultúrája – közötti ideológiai ellentétből alakultak ki az ókori India két fő vallási és spirituális rendszere.
A védikus vallás, amely nagy jelentőséget tulajdonított a vallási szertartások helyes elvégzésének, a hajdani Kuru és Pancsala birodalmak kultúrájából eredt. Míg a Nagy-Magadhában kialakult sramana hagyomány, amely a spirituális gyakorlatokra helyezte a hangsúlyt, később olyan nem védikus (nem brahmanikus) vallások kialakulásához vezetett, mint a buddhizmus, a dzsainizmus, az ajivika, az adzsnana és a lokájata (csarvaka) ateista ideológiák.
Kritika A kritikusok megkérdőjelezték Johannes Bronkhorst azon állítását, miszerint éles kulturális szakadék tátongott Kelet és Nyugat között, valamint azt, hogy a brahmanizáció hatása Magadha korai történelmében állítólag csekélyebb volt, továbbá a szövegkronológia általa javasolt felülvizsgálatát is; emellett azt is kifogásolták, hogy figyelmen kívül hagyta a társadalmi-gazdasági és politikai fejlemények szerepét az új ideológiai irányzatok kialakulásában.
Alexander Wynne vitatja Bronkhorst azon állítását, miszerint az upanisádok később keletkeztek. Azt állítja, hogy a karma, a lélekvándorlás és a megszabadulás eszméi a védikus hagyományon belül alakultak ki, nem pedig kölcsönhatások útján kerültek be. Kijelenti, hogy a késő védikus gondolkodás és az upanisádok korai formái között nagyobb a folytonosság, mint amennyit Bronkhorst elismer. Wynne egy alternatív nézetet javasol, miszerint ezeket az eszméket a keleti régió nemortodox brahmin gondolkodói fejlesztették ki, ami elindította azt az aszkéta filozófiai kultúrát, amelyet Bronkhorst Nagy-Magadhával társít.
Másrészt Geoffrey Samuel, Thomas Hopkins nyomán, szintén azt állította, hogy a Gangesz középső régiója egy „önálló, de kapcsolódó kulturális komplexumot” alkotott, aminek példája a festett szürke kerámia, amely nem terjedt túl a Gangesz–Jamuna régión. Ez volt a dél-ázsiai legkorábbi ismert rizstermesztés területe, és már elérte a kalkolitikumot, amikor az árják először léptek be Északnyugat-Indiába. Hopkins szerint az árja társadalmak és ez a keleti Gangesz-kultúra a vasmegmunkálás és az urbanizáció felé vezető fejlődés két különálló forrását alkották. Az árja, védikus kulturális szférához tartozó brahminok ezt a keleti, nem árja, dzsainista–buddhista kulturális szférát teljesen eltérőnek tekintették, amelyben a termékenység és a női istenségek kultusza volt elterjedt.
Jegyzetek
Fordítás
Források
Johannes Bronkhorst: Greater Magadha. Geoffrey Samuel: The Origins of Yoga and Tantra. Indic Religions to the Thirteenth Century. Cambridge Egyetem, 2010.
Kapcsolódó cikkek
India történelme Magadha
Kategória:India történelme