A She’s a Woman a The Beatles együttes 1964-es dala. Szerzője Paul McCartney, azonban Lennon-McCartney szerzeményként jelent meg. Kislemezen adták ki Angliában és az Egyesült Államokban (A-oldalán az I Feel Fine szerepelt), amely az amerikai slágerlisták 4. helyén volt.

Története A dal ötlete McCartney fejéből pattant ki 1964. október 8-án, a st. john's wood-i lakásában, és a stúdióba menet fejezte be. A dallamra nagy hatással volt a Sir Douglad Quintet Sugar Bee című számának 1960-as, Cleveland Crochet and Band feldolgozása. A blues-os stílus Little Richard hatását tükrözi. Az Abbey Road stúdióban John Lennon is besegített a szöveg befejezésében. Tőle származik a "turn on" kifejezés használata a szövegben. (ami kábítószeres környezetben a felráz kifejezést jelenti)

Aznap már rögzítették is a dalt a stúdióban. A próbák alatt George Harrison nem volt jelen, így a szóló helyét üresen hagyták. A gitárszóló rájátszást nem tudni Harrison-nak vagy McCartney-nak tulajdonítható, de utóbbi már több esetben is betöltötte a szólógitáros szerepet, így lehetséges, hogy ő gitározik. Emellett zongorán is játszik, Ringo Starr pedig dob mellett chocalho ütőshangszeren is játszik. A dalhoz hat felvétel készült (George Martin azonban elrontotta a felvételek számát, ami 1–7-ig terjedt) és ebből az utolsó lett a végső változat alapja. (Az 5. felvétel hosszú, káoszba torkollott kísérletezés volt) Végül monó hangzásba keverték. Sztereó hangzásba csak 1982-ben keverték elsőnek. (az 1988-as Past Masters albumon mégis monó hangzásba került fel)

A dalt több alkalommal eljátszotta az együttes 1964 és 1966 között tartott koncertjein. (a legismertebb előadása a tokiói Nippon Budókánban tartott 1966. június 30-ai koncerten volt, melynek felvétele a későbbi, 1996-os Anthology 2 válogatásalbumon szerepel) A Help! című film egyik jelenetében is elhangzik a dal. John Lennon később 1980. augusztus 18-án, a Double Fantasy felvételének idején felénekelte a dalt.

Közreműködött Ian MacDonald szerint:

Paul McCartney – ének, basszusgitár, zongora, szólógitár (?) John Lennon – ritmusgitár George Harrison – szólógitár (?) Ringo Starr – dob, chocalho

Jegyzetek

További információk Full lyrics for the song at the Beatles' official website

Kategória:The Beatles-dalok Kategória:The Beatles-kislemezek Kategória:1964 kislemezei